~ Sárga könyves út ~

2019. október 8., kedd

Böszörményi Gyula: Rontásűzők 1. – Az időkút – Blogturné


Nem kevés bizonyítéka van annak, hogy Böszörményi Gyula az ifjúsági történetek megálmodása terén is jeleskedik, hiszen nagyon sok könyve jelent meg a műfajban, most pedig egy retró turné keretében idézzük fel a Rontásűzők sorozatának első részét. Az időkút könyvéről három blogger is elmondja a véleményét, és természetesen a turné végén nyerhettek egy példányt belőle. 

Elég volt elolvasnom a Kucó-novelláskötetet, és máris rákaptam Böszörményi Gyula írásaira, így nem csoda, hogy a Lúzer Rádió, Budapest után a Rontásűzők – Az időkút című regényének a turnéjára is szívesen jelentkeztem. Így már három különböző zsánerben is olvashattam Böszörményitől, és azt kell mondanom, mindhárom igazi élmény volt számomra.

Ami tetszett

1. Igazi ifjúsági fantasy

Szóval, nekem ilyen az igazi ifjúsági fantasy a stílust, történetet, karaktereket nézve. Van benne romantika, de azért nem az áll a középpontban, nem lopja el a cselekményt a fontosabb, érdekfeszítőbb történések elől. Tele van kalanddal, izgalommal, és egy érdekes, jól felépített fantáziavilágban játszódik.

Az E/3-as írásmód is sokkal jobban bejön, mint az E/1, mert így több karakter fejébe, érzéseibe, gondolataiba is belenézhettem, és több szemen át megszemlélhettem a könyv világát anélkül, hogy belekeveredtem volna, most kinek a nézőpontjából is olvasok éppen.

2. Magyarok és mágia

Félni szoktam azoktól a fantasyktől, amik magyar környezetben játszódnak, mert mindig tartok tőle, hogy nem találom majd hihetőnek őket. Hiszen itt élek, minden egyes nap látom magam körül, milyen is a magyar valóság, és nehéz elképzelni, hogy azon túl itt létezhet bármi varázslatos, mágikus is.

Azonban ebben a regényben ezt a problémát simán orvosolta az, hogy az egyik főgonosznak köszönhetően az általunk ismert történelem felborul, Magyarország szó szerint eltörlődik a föld színéről, a magyarok úgyszintén, és helyét átveszi a Morva Birodalom. A két főszereplő, Angelina és Endzsi egyik nap még a miénkhez hasonló átlagos kis életüket élik Magyarországon, aztán másnap arra ébrednek, hogy a szüleik egy érthetetlen nyelven beszélnek, és az általuk ismert világ teljesen kifordult magából.

Az ikerlányok feladata pedig az, hogy az idő szőttesét megjavítsák, és megmentsék Magyarországot és a magyarokat a teljes megsemmisüléstől.

3. Kilinkók

A könyv egész világa tele van varázslatos dolgokkal, autók helyett léghajók szállítják az embereket, egy hajó simán túléli a legvadabb vízesést is és sárkányok kísérik el a kikötőig. Szóval, akinek van fantáziája és szereti is használni, az élvezni fogja a történet nyújtotta mágikus utazást.

Nekem az egész varázslatból a leginkább a kilinkók tetszettek. Ezek a kis szárnyas lények olyanok körülbelül, mint a kis tündérek, de a stílusuk teljesen egyedi. Nyéktüske és Nyékberzeng a világ legcukibb lényei még úgy is, hogy a könyv felében éppen válogatott káromkodásokat szórnak egymásra. De nem akármilyen módon, az alpáriságtól távol áll a nyelvezetük, hanem inkább vicces, fantáziadús virágnyelven, amin az olvasók hangosan kuncognak.

A kis kilinkók annyira megfogtak, hogy mikor egy poénos részt olvastam tőlük, azonnal fel is kellett olvasnom azt a kolléganőmnek, annyira mókás és édes volt már az is, ahogyan beszélnek, hát még, amiket csinálnak. Nem is tudtam elképzelni, hogy valamelyikük gonosz legyen, pedig hát elvileg egyikük az ikrek életére tör, ám, hogy melyikük, miért, hogyan, azt majd mindenki megtudhatja a történetből.

4. A régimódi rendőrkapitány

A főszereplőket is megkedveltem, a Zengő ikrek egymás ellentétei, mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Amikor Angelina bepánikol, akkor jól jön Endzsi belevalósága, amikor pedig Endzsi keveredik bajba, akkor Angelina szedi össze magát pusztán azért, hogy megvédje a testvérét. De a legjobban mégis Teplica kapitány részei fogtak meg. A kapitány igazi régimódi fazon, akinek fontosak a törvények és a munkája. Átverik őt, ezért ered az ikrek nyomába, akiket Morvaországot fenyegető terroristáknak néz. A kapitány nem tudja, hogy létezik mágia a világban, ezért ugyanúgy rácsodálkozik mindenre, ahogyan az olvasó is. Talán ezért is lehet kedvelni őt annak ellenére, hogy a lányoknak menekülnie kell előle, mert ha mi kerülnénk hasonló helyzetbe, ugyanilyen tudatlanul csöppennénk bele a mágia világába. Szóval át lehet érezni a botladozását nyomozás közben.

Az is tetszett, ahogy a sorsa végül összekapcsolódott az egyik kilinkóval. Kíváncsi leszek, hogyan alakulnak a dolgok a folytatásban, biztosan kapunk még jó néhány poénos-humoros jelenetet kettejükkel a főszerepben.

Amin elgondolkoztam...

Az egyetlen, ami kicsit zavart a könyvben, az a végén lévő szójegyzet. Kiszakított a történetből az, hogy folyton hátra kellett lapozgatnom. Jobb lett volna, ha a lábjegyzetben simán le van írva, hogy melyik szó mit is jelent magyarul, simán odafért volna, és olyan vastag a könyv, hogy az a plusz néhány oldal sem hiányzott volna hátulról...

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a jó ifjúsági fantasyt, amelyben van romantika, de a hangsúly a világfelépítésen és a kalandokon van.

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT


Nyereményjáték:

A Rontásűzők sorozat három részből áll, ami természetesen három címet jelent. Ennek a három címnek a betűit rejtettük el a bejegyzésekben, és a feladatotok mindössze annyi, hogy megfejtsétek a sorozat könyvének címét, és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

10. 03. Spirit Bliss Sárga könyves út

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése