Spirit Bliss oldala: Shunmyo Masuno: Nyugalom – 48 lecke a kiegyensúlyozott élethez

A 21. Század Kiadónak hála nemrég csodás kiadásban jelent meg Shunmyo Masuno NYUGALOM című könyve! A kerttervezőként is dolgozó japán szerzetes második magyarul megjelent könyvében segít olvasóinak megszabadulni felesleges félelmeitől, szükségtelen szorongásaitól. Tartsatok bloggereinkkel az elfogadáshoz vezető úton, és ne feledjétek, hogy a blogturné végén egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a könyvet!

Miért választottam ezt a könyvet?

Korábban olvastam a szerzőtől a Zen – Az egyszerű élet művészete című könyvet, és abban sok olyan gondolatot találtam, amiről úgy vélem, hasznos lehet a saját életemben is. Mivel az emberek élete mostanság elég stresszes, kíváncsi voltam, hogy mit írhat a szerző a nyugalom eléréséről. Vajon tényleg tud-e új hasznos tanácsokat adni, miként lehet kiegyensúlyozottabb az életünk.

Véleményem a könyvről

A könyv kivitelezése ezúttal is nagyon tetszik. A kemény borító különleges anyaga, a címet alátámasztóan nyugalmat árasztó festményszerű illusztráció rajta, amelynek a színvilága nemcsak szép, hanem tényleg békés is, tökéletesen passzol mind az író előző könyvéhez, mind a témához. A kötetet már csak kézbe venni is jólesik az ember lelkének.

Voltak olyan témák a kötetben, amikről már korábban is olvastam (ha más formában is, de a Zen című könyvben is megjelentek), de akadt jó pár új gondolat és jó tanács. Szóval a könyv képes volt újat mondani úgy is, hogy korábban olvastam a Zent, valamint más könyveket is ebben a témakörben.

A könyvben öt nagyobb rész található, amely öt különböző témakört dolgoz fel. Az elsőben a felesleges dolgoktól való megszabadulásról van szó.

Nagyon érdekesnek találtam, hogy felesleges dolgok alatt nemcsak a szükségtelen tárgyakról vagy az ártó, visszahúzó személyekről beszél a szerző, hanem más, inkább bennünk lévő dolgokról, amik nem külsőségeken múlnak, hanem a saját hozzáállásunkon. Például nem árt elengedni a téveszméinket, amik csak elbizonytalanítanak, lelomboznak minket és még csak nem is igazak (pl.: a másik mindig szerencsés, én viszont állandóan szerencsétlen vagyok). A múltról és a jövőről is sokszor felesleges merengenünk, mert így lemaradunk a jelenről. Felesleges az is, ha képtelenek vagyunk elfogadni önmagunkat és a tényeket (pl. ha megbetegszünk, azon kesergünk, miért történt ez velünk, ezzel lehangoljuk magunkat, és semmivel nem leszünk jobban, sőt!). Az előítéleteink és a büszkeségünk elengedése is nagyon fontos ahhoz, hogy másokkal jó kapcsolatunk lehessen.

Ha megsérülünk, az gyakran mozgásképtelenséggel jár. "Jaj, mozdulni sem tudok. Miért történt ez velem?" Átkozhatod a sorsod, attól még nem fogsz talpra állni. Csak még borúsabb napok köszöntenek rád.
Ezek mind olyan történések, amelyekre nincs ráhatásunk, az elfogadáson túl aligha tehetünk egyebet. Tiltakozhatsz, ám végül bele kell törődnöd.
Ha ez a helyzet, miért nem teszel így rögtön?

A második rész a célokra való koncentrálást helyezi a középpontjába. A legtöbb hasonló témájú könyvben előkerül a hála fogalma, ahogyan itt is. Értékelnünk kell a legapróbb dolgokat is, pusztán azt, hogy élünk, friss levegőt szívhatunk, van mit ennünk, van hol aludnunk, mert ezek segíthetnek félretenni a rossz érzéseinket a családunkkal, barátainkkal, kollégáinkkal stb. kapcsolatban, hiszen észrevehetjük, hogy mennyi apró jót köszönhetünk nekik.

Ebben a részben elsősorban az a fejezet gondolkoztatott el a leginkább, ami arról szól, hogy nem feltétlenül hasznos, ha rohanunk a céljaink után. Volt 4-5 évem, amikor mániákusan küzdöttem azért, hogy írhassak, megjelenhessenek a könyveim, és őszintén bevallom, nem voltam boldog ebben az időszakban. Állandóan azt éreztem, hogy én megfeszítem magam, mindent megteszek, feláldozom az időmet, energiámat, anyagilag is inkább áldozatot hozok, semmint pénzt keresnék, és mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretném. Aztán volt egy pont, amikor azt mondtam, lesz*rom az egészet. Kerestem egy jó állást, aminek nincs köze az íráshoz, írtam továbbra is a történeteimet a saját szórakoztatásomra, de nem érdekelt, hogy kiadják-e, vagy sem. És lássatok csodát, boldoggá, nyugodttá vált az életem. Több időm, több energiám lett, mert nem szívott le az állandó küzdés, a kétségbeesés, az esztelen rohanás a cél felé. A célomat persze nem adtam fel, csak épp már nem futok, hanem sétálok felé, és időnként megpihenek a séta közben. Szóval igen, amit a fejezetben ír a szerző, az életben is megtapasztaltam, és teljes mértékben igazat adok abban, amiket ír a témáról. A görcsös akarással egyetlen dolgot érünk el, a testi, lelki, szellemi görcsöt.

A reggel szeretetével is teljesen egyetértek, mivel én magam is élek vele. A legfontosabb dolog, ami miatt örülök neki, hogy nem kora reggelre kell munkába járnom, hogy így ki tudom élvezni a reggeleket. Nem kell kiugranom az ágyból, bekapnom gyorsan néhány falatot, magamra rángatni valami ruhát, aztán rohanni és reménykedni, hogy semmit nem felejtettem otthon. Ehelyett minden reggel hét órakor felkelek, szép nyugodtan kimegyek a mosdóba, élvezve a csendet elkészítem a kávémat és a reggelimet, szép nyugodtan és lassan (mert úgy egészséges) eszem és iszom, aztán békés sétát teszek anyával és a kutyákkal, majd indulhat a nap. Az, hogy nem kell reggel kapkodnom, idegeskednem, sokat segít abban, hogy napközben is nyugodtabb tudjak maradni. Amikor hajnalban jártam dolgozni, már ébredés után elegem volt az egész napból. Szóval igen, a reggelt minél békésebbé kell tenni, hogy mi is egész nap békésnek érezzük magunkat. Ha valaki szerencsétlenségére hajnalban megy dolgozni, érdemes negyedórával korábban ébrednie, és akár csak annyit tennie, hogy nyugodtan fekszik tovább az ágyban, hallgatja a madarak csicsergését vagy a világ más hangjait, és egyszerűen élvezi, hogy él.

És persze az este is ugyanolyan fontos, mint a reggel. Ha lefekvés előtt túl sok inger ér minket, nem tudjuk kipihenni rendesen a napot, és az új napot sem tudjuk majd úgy kezdeni, ahogyan szeretnénk.

Nagyon tetszett az a fejezet, ami arról szól, ne a társadalom és mások elvárásai szerint éljünk, hanem alakítsuk ki a saját szabályrendszerünket. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk, amit akarunk, de tudnunk kell, hogy vannak helyzetek, amikben igenis nem szükséges másoknak megfelelnünk, csak saját magunknak. Érdekesnek találtam azt is, amit a túl sokféle döntési lehetőségről írt a szerző. Kellenek az információk, de ha túl sok van belőlük, az ember képtelenné válik a döntésre. Ezért mértékkel kell a döntési helyzeteinkről infókat gyűjteni, hogy "ne süljön ki az agyunk".

A harmadik rész a versengő hozzáállás felhagyásáról szól. Ebben a kapitalista társadalomban mindig mindenhol versenyeztetni akarnak minket egymással. Az iskolában nem a saját tudásod fejlődését nézik, hanem azt, hogy a másikhoz képest többet vagy kevesebbet tudsz (bezzeg a Pistike csillagos ötöst kapott, te meg csak ötös alát), otthon is állandóan a testvéredhez vagy a szomszéd gyerekhez hasonlítanak, a munkahelyen pedig mindennapos, hogy versengeni kell a több pénzért, jobb pozícióért, előrelépésért. A verseny tud jó is lenni, ha nem lép át egy határt, ha lelkileg nem nyomorít meg sem az út, amin eljutsz a győzelemig, sem a vereség. De fel kell ismerni, hogy mikor káros a verseny, és kiszállni belőle. Valamint a hétköznapokban sem szabad magunkat mindig másokhoz hasonlítgatni. Bár a Facebook és egyéb közösségi oldalak korában ez nagyon nehéz, de nem a lájkoktól, megosztásoktól és vadidegen emberek véleményétől leszünk boldogabbak, sőt! Ha nem kezeljük a helyén ezeket, csak boldogtalanok és elégedetlenek leszünk állandóan.

Egyszerűen csak mindig a tőlünk telhető legjobban tenni kell a dolgunkat, ha sikerrel járunk klassz, ha nem jön össze az adott dolog, akkor is klassz, mert tanulhatunk a hibáinkból és fejlődhetünk tovább.

A szavakkal való bánásmódról szóló fejezet intelme volt a legtanulságosabb ebből a részből számomra. Ha emberek között vagyunk, nagyon nehéz nem beszállni a másokról való pletykálkodásba. Én sokszor vagyok úgy vele, hogy nem akarok részt venni más kibeszélésében, mégis végül valahogy belekeveredek. Mert furcsa kukán ülni, amikor mások épp beszélgetnek. Vagy mert én is részese akarok lenni az adott közösségnek. Sokszor meg az adott pletykaalany akadályoz a munkámban, nehéz vele együtt dolgozni, és ezért haragos vagyok rá, így ha tudom is, hogy nem helyes, jólesik szavakkal kiadni a frusztrációmat. Egy ideje tudatosan próbálok kimaradni a pletykálásokból, mert valahányszor megszólalok ilyen helyzetben, azonnal meg is bánom, rám tör a lelkifurdalás, de nem könnyű. Ebben még bőven fejlődnöm kell.

Válts nézőpontot, és figyel mások jó tulajdonságaira – értékeire –, és dicsérd ezeket. A legtöbb ember, ha dicsérik, maga sem akar bántó lenni, s gyakran maga is bókkal felel.
Fontos azonban, hogy ne a könnyű módját válaszd a dicséretnek, és ne gondold, hogy puszta hízelgéssel letudhatod a dolgot. Ez az első számú szabály.
A dicséretnek csak akkor van értelme, ha őszintén is gondolod. Rá kell jönnöd, mi az a másikban, ami ténylegesen elismerésre méltó.

A negyedik részben a kapcsolataink fejlesztéséről olvashatunk. Ez az a téma, ami egészében a legnagyobb gyengém. Introvertált vagyok, nem igazán szeretek más emberekkel együtt lenni, mert fáradt leszek tőlük, a legtöbb emberrel nincsen közös témám, képtelen vagyok élvezni a hétköznapi dolgokról való beszélgetéseket, más meg nem igazán szeret velem tudományról, művészetekről, az élet nagy kérdéseiről elmélkedni. Bár meghallgatom mások gondjait, és a tőlem telhető legjobban megpróbálok segíteni is, a legtöbbször ez is csak leszívja az energiáimat. Nagyon kevés olyan ember van, aki mellett valóban kellemesen érzem magam. A barátkozás is nehezen megy, mert bár kapcsolódni akarok más emberekhez, mégis inkább ellököm magamtól őket, mielőtt még megbánthatnának azzal, hogy nem tudnak elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Szóval igen, a barátkozás nem igazán megy nekem, és ha valaki a barátom akar lenni, jó sok türelemre lesz szüksége. Olyan sokra, amennyi keveseknek van. Ezt a részt azt hiszem, jó sokszor végig fogom olvasni a könyvben, hogy megpróbáljam minél jobban befogadni a fejezetekben lévő gondolatokat, hátha idővel segítenek majd.

Az ötödik részt szintén mintha egyenesen nekem címezte volna az író. A különféle dolgok (pénz, betegség, halál stb.) miatti aggódásról szól. Bár az öregedéstől nem félek, sok egyéb dolog megrettent. Másfél évig voltam munkanélküli, úgyhogy az egyik legnagyobb félelmem, hogy megint történik valami, nem tudom majd eltartani magam, mások jóindulatára leszek szorulva, és örülhetek, ha nem élnek vissza azzal, hogy hálásnak kell lennem nekik. Ha csak ilyesmire gondolok, pánikroham tör rám. Persze ez nem jó, ahogyan az sem, hogy lelkifurdalással veszek meg egy új ruhát magamnak (nem márkásat, hanem egy sima átlagruhát), mert mi van, ha történik valami váratlan rossz, és pont az a pénz hiányozna ahhoz, hogy megoldjam. Nem smucig vagyok, hanem egyszerűen félek, hogy megint kiszolgáltatottá válok, mert annál rosszabbat még sosem éreztem életem során.

A betegség és a halál is a gyengém. Nem a saját betegségem és halálom, hanem azoké, akiket szeretek. Nem véletlen, hogy mindent megteszek (volt olyan időszak, amikor szinte mániákusan), hogy megvédjem anyát a Covidtól. De ugyanígy féltem a kutyáimat is, pedig az eszemmel tudom, hogy nagy eséllyel hamarosan el fogom veszíteni őket, hiszen már idősek. Csakhogy a szívem nincs még erre felkészülve. A húgomat meg mindig foggal-körömmel védtem mindenkitől, még önmagától is, ami megint csak nem túl jó dolog sem nekem, sem neki.

Persze tudom, amit a könyv is mond, hogy vannak dolgok, amiket nem irányíthatunk, mert csak úgy megtörténnek, épp ezért felesleges félni tőlük. Ez logikus, és az agyam fel is fogja, de az érzéseimet már nehezebb kordában tartani, mert önkéntelenül lépnek működésbe. A félelmet nehéz legyőzni. Persze próbálkozom vele, szóval ez szintén egy olyan rész a könyvben, amit többször is el fogok majd olvasni, hátha...

A könyv végén összegyűjtik a zen szólásokat. Ezek amolyan velősen összefoglalt tanulságok, amiket nem árt, ha így, külön kiemelve is néha átolvasunk. Szóval szerintem klassz ötlet, hogy kiszedték őket a fejezetekből egy helyre.

Hogy tetszett a könyv?

A Zen című könyv olvasása után is képes volt új dolgokat mondani nekem. És ami legfontosabb, mélyen elgondolkoztatott egy csomó engem is érintő dologról. Nem mondom, hogy a könyv olvasásától megváltozott az egész életem, azonnal legyűrtem a gyengeségeimet, de ez a könyv és az ehhez hasonló könyvek cseppenként hoznak változást bennem és az életemben, ezt határozottan érzem.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akinek még vannak feldolgozandó félelmei, kétségei, rossz tulajdonságai, de szeretnék legyűrni ezeket, szeretnék legyőzni a világból felénk áradó stresszt, és egy kicsit nyugodtabb, boldogabb életet élni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Japán csodálatos ország telis-tele olyan helyekkel, amik örömöt és pihenést hoznak a szívünkbe, akkor is, ha csak képen nézzük őket. Minden állomáson találtok egy ilyen helyet (épületet, tavat, hegyet, etc.), és szeretnénk, ha kitalálnátok a várost vagy a prefektúrát, ahol található! Helyes válaszaitokat a rafflecopterbe várjuk!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

Kép a játékhoz: