~ Sárga könyves út ~

2022. december 6., kedd

Nita Prose: A szobalány – Blogturné



Az Alexandra kiadónak köszönhetően egy igazán különleges főszereplővel rendelkező krimit vehetünk a kezünkbe. A szobalány főszereplőjének nehézséget okoz a szociális készségek elsajátítása, és ezek hiányában kell kinyomoznia, ki gyilkolta meg annak a szállodának az egyik gazdag és híres vendégét, amelyben ő szobalányként dolgozik. Ezúttal három bloggerünk nyomoz együtt Mollyval, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.


Miért választottam ezt a könyvet?

Szeretem a krimiregényeket, de még jobban szeretem azokat a krimiregényeket, amikben a nyomozó valamiért más, mint egy átlagember. Mert így különleges nézőpontból követhetem végig a nyomokat, nyomozást. A fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy Molly karaktere is egyedi nézőpontot nyújt majd nekem.


Véleményem a könyvről

A történet főszereplője Molly Gray, aki valószínűleg autista (bár ez így szó szerint nincs kimondva a regényben). A szociális képességek területén nagyon rosszul tájékozódik, teljesen félreérti az emberek reakcióit, szavait. A nagymamája segítette őt egészen addig, míg meg nem halt, utána viszont Molly teljesen magára maradt egy számára majdhogynem teljesen érthetetlen világban. Imádja a szabályokat és a tisztaságot, és imád a háttérben maradni, ezért imádja a munkáját is: szobalány egy gazdagok által használt szállodában. Minden jól is megy, mígnem egyik nap holtan találja a szálloda egyik vendégét, és a rendőrség meg nem vádolja (többek között) gyilkossággal.

Több olyan könyvet olvastam már, aminek a főszereplője autista, de most először éreztem úgy igazán azt, hogy valóban egy autista személy gondolatait olvashatom. Molly fejében járni nagyon-nagyon érdekes volt. Teljesen másképp látja a világot, másképp érzékeli az embereket, mint egy átlagos ember. Bár Molly szemszögéből, E/1-ben olvashatjuk a történéseket, a szöveg azt is érezteti velünk, hogy mi a valóság. És ez nagyon tetszett. Prose tökéletesen megérezte, miként kell az olvasónak megmutatni Molly karakterét hitelesen úgy, hogy közben tisztában legyünk a tényleges történésekkel is.

Molly karaktere egyébként nagyon szerethető. Amikor valamit nagyon félreértett, vagy összezavarodott egy-egy helyzetben, be akartam lépni a könyv lapjaira, hogy elmagyarázzam neki, mi is a helyzet. Egyfajta védelmezőösztönt ébresztett fel bennem. Azokat pedig, akik megpróbálták kihasználni a naivitását, a szociális képességeinek gyengeségeit, legszívesebben hátsón billentettem volna (minimum!).

Szerencsére voltak valódi barátai is a könyvben, akik a legnagyobb bajban is mellette álltak. Mr. Prestont és a lányát, Charlotte-ot nagyon megkedveltem. Igazán jó emberek. És érdekesnek találtam azt a múltbeli titkot is, amit Mr. Preston pedzegetett. Molly nem értette meg, de Charlotte és azt hiszem, én is, igen.

A szerelmi szál végül teljesen másképp alakult, mint arra Molly számított, de szerintem amikor bejött a képbe a megfelelő férfi, nagyon aranyosan viselkedett Mollyval. Őt is igazán megkedveltem.

A krimiszál is érdekes volt. Két szálon futott: volt egy gyilkosság, és a háttérben drogügyeletek és egyéb piszkos dolgok is folytak. Azt szinte biztosra vettem, hogy a két szál apróságokban összefügg, de a legfontosabb dologban (a tettes kiléte és az okai) eltér egymástól. Több elméletem is volt a gyilkossággal kapcsolatban, az egyikről erősen hittem, hogy igaz is lesz, de lényegében az utolsó fejezetig fogalmam sem volt, ki valójában a gyilkos. Végül nem sikerült eltalálnom a helyes megoldást, de ezt egyáltalán nem bántam. Mert az elméletem, amit nagyon biztosnak hittem, nem igazán esett volna jól a lelkemnek. Így pedig megkönnyebbülhettem.

Giselle bólint, aztán letörli a könnyeket az arcáról.
A konyhába sietek, felkapok egy papír zsebkendőt, és odaviszem neki.
– Egy zsepi a depire – mondom.
– Jesszusom, Molly – feleli. – Be kell fejezned, hogy ezt mondogatod, amikor az emberek zaklatottak. Rossz néven fogják venni.
– Én csak úgy értettem...
– Tudom, hogy értetted. De mások nem fogják.

A könyv erőssége egyébként Molly teljesen más látószöge volt. Nagyon érdekes volt úgy látni a világot, ahogyan ő. És egyben nagyon ijesztő is. Mert míg ő a legveszélyesebb helyzetekben sem érzékelte a veszélyt, én, olvasóként igen. És belegondoltam, hogy mennyire védtelen is Molly és a hozzá hasonló emberek. A világ pedig tele van gonosz emberekkel, akik ezt lelkifurdalás nélkül kihasználják.

A jelenbeli események mellett a múltba is kaptunk némi bepillantást Molly visszaemlékezései kapcsán. Olvasás után megnéztem a könyvről mások véleményét is, és sokan nehezményezték ezeket a múltbeli kitérőket, mert lelassítják a cselekményt. De nekem tetszettek. Mert segítettek megismerni Mollyt, azt, hogy miről miként gondolkozik. Számomra ez a pszichológiai szál legalább annyira érdekes volt, mint a krimiszál. Nekem nem kell állandó pörgés, egymást követő fordulatok ahhoz, hogy fenntartsa egy történet a figyelmemet. Elég, ha egy érdekes karakter érdekes gondolatait olvashatom, mert ezek is tökéletesen lekötnek.


Hogy tetszett a könyv?

Nagyon hitelesen hozta az írónő Molly gondolatait és érzéseit. A szemszöge pedig újszerűvé tette a történetet, igazán érdekes volt egy lényegében egyszerű krimisztorit egy ilyen különleges látásmóddal rendelkező ember szemén át végigkövetni. Nagyon megkedveltem Mollyt, a barátait, és nagyon utáltam azokat, akik megpróbálták őt manipulálni, kihasználni. Szívesen olvasnék újabb történeteket Molly szemszögéből, szóval bár nincs jel arra, hogy ez egy sorozat lenne, én nem bánnám, ha végül Prose visszatérne még ehhez a sztorihoz.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a különleges emberek nézőpontjából bemutatott történeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A történet főszereplője egy egyáltalán nem átlagos lány, aki nyomozószerepbe kényszerül. Ezúttal olyan könyvek nyomozóiról rejtettünk el képet a turné állomásain, akik valamilyen szemszontból különlegesek. Írjátok be az adott karakter nevét a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz:


Állomáslista:

12. 04. Csak olvass!
12. 06. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése