Neal Shusterman trilógiája az utolsó részéhez érkezett. Lépjünk be együtt ismét a kaszások világába, és derítsük ki közösen, hogy vajon sikerül-e a hataloméhes főpengének átvenni az irányítást az egész világ felett. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a kalandokban és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.
Miért választottam ezt a könyvet?
Nos, ennek a trilógiának az első két részét olvastam már, és mivel érdekes, egyedi alaptörténete van, nagyon kíváncsi voltam, hogyan is végződik az egész mind a főszereplők számára, mind a könyvbeli emberiség számára. Eszembe sem jutott, hogy kihagyjam az utolsó kötetet.
Véleményem a könyvről
Örökkévaló megsemmisült a második könyv végén, Citra és Rowan pedig a tenger fenekén bezárva, azt remélve haltak meg, hogy valaki majd megtalálja és újraéleszti őket. Közben Goddard átvette az uralmat a kaszások többsége fölött, ő lett a főfőpenge, csak néhány terület áll ellen a diktatórikus és kegyetlen hatalmának. A Viharszem pedig Greyson kivételével mindenkit kihágóvá minősített a világon, így egyedül Greyson az, aki még képes kommunikálni vele. És itt kezdődik a harmadik könyv.
Nem tudom, olvastam-e valaha olyan könyvet még ezen és a Trónok harca-könyveken kívül, ami ennyi szálon futott egyszerre. De ahogy Martin, úgy Shusterman is rájött arra, hogyan kezelje úgy ezt a sok szálat, hogy az ne legyen zavaró az olvasó számára. És a regény végén természetesen végül mindegyik szál ugyanott ért össze.
Ami még fontos, hogy mindegyik szál teljesen lekötött, mindegyik főbb karakterei és cselekménye érdekelt. Még a fejezetek végén található kis jövőbeli testamentum-kommentár-értelmezés hármasok, levelek és a Viharszem párbeszédei is a kísérletezése közben, mert ezekben olyan előre- vagy visszautaló szimbólumokat, jelzéseket találtam, amik beindították az agyamat, elgondolkoztattak azon, vajon mit is jelentenek pontosan, mi is fog történni a könyv jövőjében vagy a kommentár-értelmezésekhez képest mi történt a múltban.
Mivel a könyv egy részében kicsit ugráltunk az időben, ugyanis nyomon követhettük, mi történt Örökkévaló megsemmisülése után közvetlenül, valamint a három évvel későbbi eseményekbe is bepillantást nyerhettünk, ezért időnként elejtettek egy-egy infót a három évvel későbbi szálban, hogy mi is történt az elmúlt három év során, én meg izgulhattam, hogy valóban úgy történtek-e a dolgok, ahogyan elmondták őket, vagy esetleg van valami csavar a dologban. Ez kifejezetten tetszett, mert amikor a múltbeli szálban odaértünk az elejtett infóhoz, konkrétan izgultam, hogy tényleg megvalósul-e az adott dolog, vagy sem...
Egyébként míg az első könyv csak úgy átlagosan tetszett, a második már egészen megfogott, mégis ez a harmadik könyv volt az, ami teljesen levett a lábamról. Pont azért, mert érzelmileg hatott rám. Tényleg néha szó szerint faltam az oldalakat, mert annyira elkapott a cselekmény, annyira aggódtam a karakterekért, annyira izgalmasak voltak az akciójelenetek, ezt az előző részek esetében nem éreztem ilyen mértékben. És ez nemcsak azért volt, mert aggódtam, hogy az utolsó részben vajon ki fog meghalni és ki marad életben végül, hanem azért is, mert tényleg nem volt egyetlen fejezet sem, amiben ne történt volna valami igazán érdekes, elgondolkoztató vagy izgalmas.
Citra és Rowan szála azért volt érdekes, mert újra és újra szétvált és összetalálkozott, és minden alkalommal, amikor ez a két karakter külön utakra került, attól féltem, hogy ez most már végleges. Még az utolsó pillanatban is kaptunk egy csavart a szálukban, ami kicsit kiborított. A szétválás egyébként szerintem jó ötlet volt, nemcsak azért, mert azon izgulhatott az ember, hogy vajon a két szerelmes végül boldogan élhet-e, míg meg nem..., hanem azért is mert így egymástól függetlenül jobban megismerhettük a személyiségüket. Azt akik ők maguk a másik nélkül. Citra például igazi harcos lázadó, aki sosem adja fel. Rowan viszont csak egy egyszerű srác, aki bár jó ember, és próbált helyesen cselekedni Lucifer kaszásként, valami jót tenni a maga módján, a bajban mégis csak arra jut, hogy hülyeség volt az egész, és nem akar mást, csak élni. Mindkettejüket tökéletesen meg tudtam érteni, Citra hősies, Rowan pedig egy jólelkű, de esendő ember.
Goddard szála tökéletesen bemutatta, milyen is egy egoista, hatalommániás vezető, aki Istennek képzeli magát. Nagyon örültem, hogy bepillantást nyerhettünk a múltjába, megtudhattuk, ki is volt még azelőtt, hogy Goddard kaszás, majd főfőpenge lett belőle. Ez árnyalta a személyiségét, így jobban megértettem, hogy mit miért tett, miért olyan, amilyen. Nagyon érdekes volt látni azt is, hogy a többi főpenge, kaszás és úgy alapvetően az emberek hogyan viszonyultak Goddardhoz, ki az, aki behódolt neki, ki az, aki ellenállt, mit és meddig tűrt el neki az egyszerű köznép. Szerintem minden reakció, amit Goddard főfőpengévé válása és tettei kiváltottak teljesen reális volt, mert azt látom magam körül is, hogy míg csak a távolban lévő embereket mészárolnak le, addig maximum elszörnyedünk, és írunk néhány felháborodott Facebook-posztot, és csak akkor kezdünk el valóban tettekkel is lázadni, amikor már hozzánk is közel ért a vész, a saját és a szeretteink bőrén érezzük, hogy valaki veszélyes.
– A sikeres hazugságot nem a hazug táplálja, hanem a követői, akik készek hinni a hazugságban. Nem leplezhetjük le a hazugságot anélkül, hogy először ne rombolnánk le a hinni akarást. Ezért van az, hogy sokkal hatékonyabb, ha az embereket rávezetjük az igazságra, mint ha pusztán szembesítjük őket vele.
Rand kaszás karaktere is rendkívül érdekes volt ebben a szálban, ő Goddard jobbkeze annak ellenére, hogy nem igazán ért egyet a férfi tetteivel, és veszélyesnek találja őt magát is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon végig kitart-e mellette, vagy pedig végül eljön az a pont, amikor ő is azt mondja, hogy elég volt. A Tygerhez fűződő kapcsolata pedig pszichológiai szempontból volt érdekes, hiszen ő ölte meg a fiút a második könyvben, hogy Goddardot feltámaszthassa, de érezhettük és valószínűleg ő is tudta, hogy a színjátéka során szépen beleszeretett Tygerbe.
A számomra legérdekesebb szál azonban Greysoné volt. Vicces, mert ateista vagyok, de nagyon szeretem a vallásokkal kapcsolatos történeteket, mert a vallások érdekes mesék számomra. Hogy épp pozitív vagy negatív módon, az mindig az adott vallástól, az adott vallás vezetőitől és követőitől függ. Mivel Greyson maradt az egyetlen, aki képes volt beszélni a Viharszemmel, így egyfajta Jézusként kezdtek rá tekinteni az emberek. Ő a Toll nevet adta magának, és egész kis vallást épített fel maga köré. Bár kedves srácnak ismerhettem meg az előző könyvből, mégis elgondolkoztam azon, vajon végül a hirtelen jött hatalom miatt olyanná válik-e, mint Goddard. Reméltem, hogy nem, de egyfelől a második részben túlságosan élvezte a kihágó életmódot, másfelől ténylegesen belement, hogy egy hazugságokkal övezett vallás vezetője legyen. De a céljai jónak tűntek, szóval reméltem, hogy a jó úton marad végül.
Maga a hangolók vallása is izgalmas volt, már csak azért is, mert nem egy homogén vallást képviseltek, hanem a különböző szektáik más és más vallási szabályokat követtek. Voltak köztük nagyon békés szekták, de olyanok is, akik hajlamosak az erőszakra. Először azt gondoltam, hogy a történet végül oda fut ki, hogy Goddard és a kaszásai, valamint Greyson és a hangolói szembekerülnek majd egymással, és egyikük leszámol a másikkal (vagy legalábbis megpróbálja). De rá kellett jönnöm, hogy ez a történet egyáltalán nem kiszámítható. Aminek nagyon örültem, mert bár szórakoztató néha átlagos sztorikat is olvasni, időnként jólesik egy-egy olyan, ami tényleg egyedi, és bár teljesen logikus, az ember mégsem tudja előre kitalálni, mi fog történni.
Jeri karakteréről is még beszélnem kell, őt igazából több szálhoz is tudnám kötni egyszerre, mert mind Citra, mind Greyson szálában fontos szerepet játszik végül. Jeri Madagaszkárról származik, ami egy kísérleti régió, és ahol a gyerekeket gender nélkül nevelik, aztán felnőttként maguk választhatnak maguknak nemet. Jeri viszont nem választott, hanem ha szép idő van, akkor nő, ha borús, rossz idő van, akkor férfi, vagyis genderfluid (azt hiszem, így nevezik ezt hivatalosan...). A karaktere igazán érdekes volt, mert nagyon kötődött Citrához, és azt gondoltam, talán Rowan valahogyan odaveszik, és végül ő és Citra alkot majd egy párt. De aztán Greysonnal is érezhető kötelék alakult ki közöttük. Szóval vártam, hogy most akkor mi is fog történni szerelmi téren, és őszintén szólva, annyira kedveltem mindegyik karaktert, hogy tudtam, bármelyik párosításnak örülnék, és közben sajnálnám azt vagy azokat, akik hoppon maradtak (esetleg meghaltak).
Faraday kutatása az első kaszások vészterve után pedig... Nos, őszintén bevallom, hogy az első könyvben egyáltalán nem értettem és értettem meg, miként is működik ez a kaszások és a Viharszem által irányított világ. Totál értelmetlennek tűnt, hogy eljut egy társadalom oda, hogy halhatatlanná tudja tenni az embereket lényegében, és a túlnépesedést úgy oldja meg végül, hogy profi gyilkosokat küld rájuk a kaszások személyében. Ennyi erővel hagyhatták volna továbbra is, hogy a balesetek vagy a betegségek végezzenek az emberekkel. Nos, ebben a harmadik részben végre kicsit összeállt a kép. Hogy valójában mi is volt az eredeti terv, és az végül miért nem működött, és hogyan jött létre végül így a kaszások rendje a mostani formájában.
Faraday egyszer azt mondta neki és Citrának, hogy azért hívják őket kaszásoknak, és nem aratóknak, mert ők nem gyilkolnak; csupán eszközként szolgálnak a társadalom kezében, amely igazságos halált oszt a világban. Ha azonban fegyver vagy, akkor puszta eszköz vagy valaki másnak a kezében.
Őszintén szólva, sosem hittem volna, hogy végül oda fut ki a történet, ahová. Mármint, a legtöbb sztori cselekményének az a lényege, hogy van a gonosz, vannak a jók, és a történet végére a jóknak le kell győzniük a gonoszt, hogy megmentsék a világot. Nos, itt nem ez történik. Nem igazán tudok spoilerezés nélkül erről többet mondani, de igazán tetszett ez az egyedi lezárás.
A regény legvége nagyon-nagyon izgalmas volt, tényleg féltem, hogy kit veszítek majd el, és ki maradhat életben, és aki életben marad, azzal végül mi lesz... És arra is kíváncsi voltam, vajon az emberiség túléli-e, és ha igen, miféle társadalmi formában folytatják majd az életüket.
Hogy tetszett ez a könyv?
Ez volt szerintem a trilógia legizgalmasabb, legfordulatosabb, legjobban összerakott könyve. Nekem legalábbis ez tetszett a legjobban. Az összes szál lekötött, olvasás közben állandóan járt az agyam a rejtélyeken, elejtett utalásokon, szimbólumokon, és érzelmileg is hatott rám a történet, mert szó szerint aggódtam a karakterek életéért egy-egy helyzetben.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik egy egyedi, fordulatos, izgalmas, kalandos fantasyregényt szeretnének olvasni.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Ebben a játékban most nincs más dolgotok, mint figyelmesen elolvasni a kiadó által feltöltött beleolvasó fájlt és válaszolni a feltett kérdésekre, a megoldást pedig beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kérdés a játékhoz:
Amikor az ügynökök iránymutatást kértek Viharszemtől, milyen választ adott nekik?
Állomáslista:
04. 25. Csak olvass!
04. 26. Utószó
04. 30. Kelly és Lupi olvas
05. 02. Fanni's Library
05. 04. Hagyjatok! Olvasok!
05. 06. Könyv és más
05. 08. Sorok között
05. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése