~ Sárga könyves út ~

2024. május 26., vasárnap

Ann-Helén Laestadius: Lopás – Blogturné



Ann-Helén Laestadius érzelmes és elgondolkodtató története a számik küzdelméről szól identitásuk és kultúrájuk megőrzésének érdekében. A regény középpontjában egy fiatal számi lány áll, aki túl korán szembesül a svéd hatóságok igazságtalan bánásmódjával. A Netflix által megfilmesített történetet magyarul az Európa Kiadó gondozásában olvashatjuk.


Miért választottam ezt a könyvet?

Igazából a Könyv és más blogot vezető bloggertársam vetette fel, hogy olvassuk el ezt a könyvet, és mivel pontosan tudja, milyen könyvekkel lehet elcsábítani, így sikerrel is járt a csábítási hadművelete.


Véleményem a könyvről

A kilencéves Elsa Svédországban él egy számi őslakos, rénszarvastartó családban. Egy nap egyedül síel ki a rénszarvaskarámokhoz, ahol rajtakapja az egyik városlakó, számigyűlölő, rasszista férfit, hogy épp lemészárolja Elsa rénszarvasát. A férfi megfenyegeti a kislányt, hogy ha bárkinek elmondja, látta őt, megöli, ezért a gyerek eltemeti magában ezt a titkot.

– Volt ott valaki, amikor odaértél?
Nevetés hallatszott a folyosóról. Ő meg azt hitte, hogy egy rendőrőrsön mindenki mérges és szigorú.
– Vannak gyerekek a börtönben? – kérdezte cingár hangon.
A bütykei fehérlettek, ahogy markolta a karfát. A körme nyomot hagyott a fában. Megint pisilnie kellett.
– Nem, dehogy. Gyerekek nem kerülhetnek börtönbe.
Elsa nagyot nyelt. Akkor már csak Isten maradt, aki megbüntethette őt a hazugságért. És Istenben meg nem hitt.
– Nem volt ott senki – mondta magabiztosan.

Őszintén bevallom, amikor először nekikezdtem a könyvnek, azt hittem, hogy vagy krimi, vagy thriller lesz. De bár valóban volt benne krimiszál, sőt, hátborzongató jelenetek is, valójában sokkal inkább szólt a karakterekről, a számi nép mindennapi életének, hagyományainak, az ellenük irányuló rasszizmusnak és hatóság érdektelenségnek a bemutatásáról. Ennek ellenére számomra ez a könyv nagyon érdekfeszítő volt. Izgalmas volt bepillantást nyerni egy olyan világba, amiről szó szerint semmit nem tudtam eddig.

A könyv első részében Elsa még kislány. A gyilkosság, amit lát, a szeretett rénszarvasának az elvesztése, és az, hogy rájön, a szülei eddig leplezték előtte a rasszizmus okozta nehézségeiket, lényegében hozzásegítik ahhoz, hogy egyetlen pillanat alatt elveszítse a gyermeki naivitását, és felnőjön. Nagyon érdekes volt az ő szemén át látni a családtagokat, a barátokat, az ellenségeket, a rendőrséget és úgy alapvetően az egész helyzetet, mert egy gyerek sokszor teljesen másképp érzékeli a világot, mint a felnőttek.

Elsa amúgy nagyon édes kislány, rossz volt látni, amikor bántották, vagy félt. A családja nagyon szereti őt, és ő is szereti a családját, de valahogy nem igazán jók az érzelmeik kinyilvánításában. Az egymás iránti gyengédség kimutatásában sem. És amikor lelkileg vagy pszichésen szüksége lenne valamelyiküknek segítségre, arról inkább próbálnak nem tudomást venni, mondván, ha valamiről nem beszélnek, az nem is létezik, és majd elmúlik magától. Persze ez nem így működik sajnos...

Ebből az első részből nagyon megkedveltem Lassét (Elsa legjobb barátnőjének a nagybátyja), és azt hiszem, erről nem is tudok többet írni anélkül, hogy ne spoilereznék. De ő volt Elsa mellett a kedvenc karakterem a könyvből, és a szívem szakadt meg érte.

Ez az első rész lényegében Elsa lelki vívódásáról szól, arról, mennyire megviselik a történtek, a titok, amit félelemből magában hordoz, és a tudat, hogy a rendőrség szó szerint tojik a számik fejére, még csak a látszatát sem tartják fenn annak, hogy meg akarnák védeni őket.

– Vagyis ezúttal komolyan nyomokat fognak keresni? Valahova elvezető nyomokat?
A rendőr rászegezte a tekintetét, a hangja már nem volt olyan engedékeny.
– Halló, fogjon vissza! Tesszük a dolgunkat, ahogy mindig.
Minna Elsához simult. Mindkettőjük a másnaposság szagát árasztotta.
– Nem nagyon vagyunk hozzászokva, bocsássanak meg, ha szkeptikusak vagyunk – mondta Minna.

A második rész egy tízéves időugrással folytatódik. Elsa már felnőtt, és az őt ért traumák ellenére sokkal erősebb, bátrabb és határozottabb. És dühösebb meg kétségbeesettebb is, mert a rasszista rénszarvaskínzások és -gyilkosságok száma megnőtt, ez pedig anyagi és érzelmi károkat is okoz a számiknak, és most már pontosan tudja, hogy a rendőrségre nem lehet számítani.

A rendőrség hozzáállása egyébként iszonyatosan bosszantott. Nemcsak hogy nem hajlandóak kimenni a helyszínekre nyomozni, hanem még amikor lényegében a küszöbükre teszi valaki a bizonyítékot, az sem izgatja őket. Vártam, hogy mikor történik valami fordulat, hogy talán majd a sajtó miatt összekapják magukat, vagy valami, de végül egyáltalán nem úgy oldódott meg a helyzet, ahogyan arra számítottam. Sokkal reálisabban történt, és rendőrségi szempontból sokkal elkeserítőbben. Egyetlen fiatal rendőr volt a sztoriban, akin azt éreztem, hogy tényleg tenni akar valamit, de még őt is visszafogták a felettesei és a jog.

Érdekes és egyben szomorú volt látni, hogy egy észak-európai, felvilágosultnak tűnő országban is mennyire durván létezik a rasszizmus, és mennyire pocsékul működik a rendőrség és a jog. Azt gondoltam volna, hogy ott más a helyzet, mint mondjuk nálunk, de úgy tűnik, egy ország sem tökéletes.

A családtagok közötti viszonyok is változtak kissé a tíz év elteltével. A könyv második felében Mattias, Elsa húga volt az, akit megkedveltem, és átéreztem a szenvedését. És érdekes volt Elsa nagymamájának a szála is, aki megöregedett és otthonba kellett adni, mert már nem tudott magáról gondoskodni.

Ez a második és harmadik rész egyébként már az izgalomra is nagyobb hangsúlyt fektet, itt már több bűneset is történik, valamint Elsa kerül olyan helyzetekbe, amikor tényleg izgultam az épségéért, életéért (meg a családjáért is).

A főgonosz, a rénszarvasokat mészárló és Elsáékat zaklató Robert is érdekes karakter a maga gyűlölni való módján. Lényegében esélye sem volt jó emberré válni a rasszista, agresszív apja mellett felnőve. Ugyanúgy viselkedik, ugyanúgy cselekszik, ahogyan anno az apjától látta. Ami érdekes, hogy bár szó szerint élvezi a rénszarvasok kegyetlen megkínzását, van egy kutyája, akit mindennél és mindenkinél jobban imád, még önmagánál is. Ez a paradoxon mutatja meg, hogy talán, ha más az apja, vagy az anyja magával viszi őt, amikor elmenekül a férjétől, akkor ő is lehetett volna más, jobb ember.

A legrosszabb mégis azt volt látni, hogy a felnőttek rasszizmusa és gyűlölködése milyen könnyen átragad a gyerekekre is. Ők valószínűleg még fel sem fogják a dolgokat, csak elismétlik, amit otthon hallottak, úgy cselekszenek, ahogy a felnőttektől látták, mégis szívszorító, hogy ennyire egyszerűen és gyorsan terjed a gyűlölet lángja, és hogy ennyire erősen lobog.


Hogy tetszett ez a könyv?

Őszintén szólva az elején másra számítottam, de egyáltalán nem bánom, hogy végül nem igazi krimit vagy thrillert kaptam. Nagyon érdekes volt a számik világa, a szokásaik, az életük, érzelmileg hatottak rám a velük történtek. Velük együtt szenvedtem, aggódtam, féltem és voltam mélységesen dühös. Ez a regény tökéletesen bemutatja, hogy milyen egy érdektelen rendszerben a rasszizmustól, gyűlölködéstől szenvedni ártatlan kisebbségként.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a lassabb cselekményű, de mély regényeket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A játékunk célja, hogy némileg megismerjük azt a népet, amiről a könyv szól. A feladatotok, hogy a Rafflecopter megfelelő helyén válaszoljatok az állomásokon feltett kérdésekre.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Melyik nyelvcsaládba tartoznak a számi nyelvek?


Állomáslista:

05. 24. Readinspo
05. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 28. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése