A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően most már nemcsak képregény, hanem regény fomájában is végigkövethetjük R. J. Palacio megrázó és izgalmas történetét, a Fehér madárt. Tartsatok két bloggerünkkel, és a turné végén nyerhettek egy példányt a képregényből vagy a regényből.
Miért választottam ezt a könyvet?
A képregényváltozatot nemrég megrendeltem az egyik online raktárvásáron magamnak, és nagyon érdekelt a regényváltozat is, úgyhogy megörültem, amikor kiderült, hogy tarthatunk a két változattal egy vegyes turnét.
Véleményem a könyvről
A történet két szálon fut. Az egyik a jelenben játszódik, és a főszereplője az a Julian nevű srác, aki Az igazi csoda című könyvben a főszereplőt bullyingolja többedmagával, valamint az ő nagymamája. Julian nagyon megbánta már a viselkedését, teljesen megváltozott, és bűntudat gyötri. Az iskolában töriórára írnia kell egy fogalmazást valakiről, akit ismer, és ő a nagymamáját választotta. Megkéri grandmère-t, hogy meséljen neki a kislánykoráról, arról, hogyan menekült meg a nácik elől, és a fiúról, akiről ő, Julian a nevét kapta.
A múltbeli szál az a történet, amit grandmère mesél Juliannek. A fiatal, zsidó származású Sarának csodás gyerekkora volt Franciaországban egészen addig, míg a náci megszállás miatt el nem szakadt a szüleitől, és menekülésre nem kényszerült. Az egyik osztálytársa, Julien és az ő szülei rejtik el a lányt, aki saját kis világot teremt magának a képzelete és Julien barátsága által egy szűk kis búvóhelyre zárva. És csak remélni tudja, hogy egyszer a valódi világ majd a helyére zökken, ő pedig visszakapja a normális életét és a szüleit.
– Miért... miért utálnak minket, papa? Miért utálják a zsidó embereket?– Nem mindenki utál minket, Sara – helyesbített. – Sohasem szabad azt hinned, hogy mindenki. Csak vannak, akik igen.– A rossz emberek? – suttogtam a plüsskutyusomat, Brigitte-et magamhoz szorítva.Papa felsóhajtott. Odajött az ágyamhoz és leült.– Próbálok nem úgy gondolkodni, hogy van jó és rossz – fejtette ki. – Jobban szeretem úgy látni, hogy van fény és sötétség. Hiszek benne, hogy minden emberben van fény, ami ott ragyog bennük.– Fény? – kérdeztem.(...)– Ez a fény teszi lehetővé, hogy belelássunk mások szívébe, lássuk az ott lakozó szépséget – folytatta. – A szeretetet. A szomorúságot. Az emberséget. De vannak akik elveszítették ezt a fényt. Sötétség van bennük, így csak azt látják meg másokban is: a sötétséget. Nem a szépséget. Nem a szeretetet.Gyengéden félresimította a hajamat a homlokomból.– Hogy miért utálnak minket? Mert nem látják bennünk a fényt. De nem is tudják kioltani. Ameddig megvan bennünk a ragyogás, mi győzünk. Sohasem fogják tőlünk elvenni a fényünket. Érted, Sara?– Igen, papa.
Először is klassz, hogy a regénybe azért becsempésztek néhány oldalnyi képmellékletet a képregényből. Igaz, hogy csak fekete-fehérben, de aki a regénnyel kezdi az olvasást, az ennek köszönhetően már nagyjából sejtheti, hogy mire számíthat a képregénytől stílusban, és eldöntheti, érdekli-e a képregényváltozat is, vagy sem.
Sara története nem egy egyedi sztori, csak hogy a leghíresebb nácik elől rejtőzködő kislányt említsem, Anne Frank. De egyéb történeteket is olvastam már a második világháborúról, amelyben gyerekeket vagy épp felnőtteket bújtattak (A csillag és a százados, Könyvtolvaj, Volt egy ház stb.). Mégsem találom unalmasnak ezeket az újabb és újabb történeteket a témában, ahogyan ez a könyv sem volt az. Egyszerűen érzelmileg annyira behúznak a sztoriba, hogy hiába olvastam már sok hasonlót, ugyanúgy aggódok, rettegek, szenvedek a karakterekkel együtt, mintha most először olvasnék ilyen történetet.
Sara sztorija két okból fogott meg. Egyfelől Sara gyerekkora valóban tökéletes volt korábban, és hirtelen egy védelmező otthonból életveszélybe kerülni, hatalmas váltás. Aggódva figyeltem, hogy vajon Sara bírni fogja-e fizikailag és pszichésen. Másfelől érdekes volt, hogy egy olyan fiú és a szülei rejtegetik őt az életüket kockáztatva, akiket korábban ő maga is lenézett (még ha konkrétan nem is bántott soha). Julien ugyanis a gyermekbénulás nevű betegség miatt mankóval közlekedik, ezért pedig az iskolatársai egy része (főképp egy náci srác) lelkileg és fizikailag is bántalmazza. Sara nem, de egyfelől sosem védi meg Julient, másfelől inkább elkerüli, nehogy a többiek rá is rossz szemmel nézzenek. Julienék pedig valami szegényebb városrészben élnek, amiről az a pletyka terjed, hogy ott mindig büdös van, ezért Julient még pluszban azzal is szekálják, hogy bűzlik (pedig nem).
Szóval Julien és a szülei csodálatos emberek, sokkal jobbak, mint Sara a történet elején. Szó szerint az életüket kockáztatják, hogy megmentsék őt. És bár az elkényeztetett Sara az első pár fejezetben még nem túl szimpatikus, az idő és a rejtőzködés nehézségei, no meg Julien és a szülei személyisége hatással van rá, a jó irányban változtat rajta. Rájön, hogy rondán viselkedett, és igyekszik helyrehozni, jobb emberré válni. Míg végül lényegében Julien lesz az élete középpontja, az első szerelme, Julien szüleit pedig úgy megszereti, mintha a saját szülei lennének.
Sara lelki fejlődését és a Juliennel való kapcsolatának fejlődését igazán érdekes volt végigkövetni, bár végig ott volt a gyomrom mélyén a rossz érzés. Hiszen a jelenbeli Julian nem ismeri a múltbeli Julient, grandmère pedig csak egyfajta emlékként beszél róla. Amiből arra lehet következtetni, hogy nem ő lett Julian nagyapja. Ennek mondjuk sok oka lehetne, de tartottam tőle, hogy a legrosszabb fog megtörténni. Vagyis hogy Julien valóban az életét fogja adni azért, hogy megvédje Sarát. Azt persze nem árulom el, hogy ez a félelmem bebizonyosodott-e.
Szomorú, megható és egyben pszichológiai szemszögből nagyon érdekes volt látni, hogy miként viszonyulnak egymáshoz az emberek egy ilyen életveszélyes időszakban. Julien szülei simán és gondolkodás nélkül bevállalják, hogy elrejtik Sarát, aki lényegében egy teljesen ismeretlen kislány számukra, és ezzel veszélyeztetik a saját családjukat, mert a lelkiismeretük ezt diktálja. Viszont távolságot tartanak a szomszédoktól, akikkel korábban jóban voltak, mert félnek tőle, hogy náci kémek. A gondolat, hogy úgy élj minden nap, hogy nem bízhatsz többé a barátaidban, a szomszédaidban, mert konkrétan a vesztedet okozhatják, iszonyú ijesztő és szomorú egyszerre. Nem is az a legborzalmasabb egy ilyen diktatórikus világban, hogy meghalhatsz, hanem az, hogy a paranoia és a félelem elszigetel mindenkitől.
Sara és Julien képzeletbeli világa egyszerűen gyönyörű. Imádtam arról olvasni, hogyan teremtenek maguknak saját kalandokat egy kis zárt téren belül. Hatalmas szerencse, ha valakinek ilyen képzelőereje van, mert ez sok esetben konkrétan megmenti az embert attól, hogy megőrüljön.
A történet vége szomorú és boldog is egyszerre. Az hatalmas feloldás, hogy visszatérhetünk a jelenbe, ahol a háború minden szörnyűsége már csak múlt és emlék.
A jelenbeli szállal kapcsolatban csak annyi gondolatom volt, hogy nagyon örülök annak, hogy Julian, az unoka végül rájött arra, hogy mennyire gonoszul viselkedett, ténylegesen megbánta, lelkifurdalása volt miatta, és megváltozott. Sokan képtelenek megbocsátani annak, aki bántalmazta őket korábban, akkor is, ha tényleg szívből megbánja, és más ember lesz belőle, de én ebben az esetben csak örülni tudok ennek. Remélhetőleg, ha lesz, ő már úgy fogja nevelni a gyerekeit, hogy nyitottak és kedvesek legyenek másokkal. És ehhez nagyban hozzájárul grandmère története és az a kedves, önzetlen, bátor fiú, akiről Julian a nevét kapta (egy betű eltéréssel).
– Nem értem – mondta végül. – H-h-hogy történhetett meg? Hogy ölhettek meg hatmillió zsidót a holokauszt idején, miközben a világ nem csinált semmit?– Szinte lehetetlen válaszolni erre a kérdésre, Julian. Szerintem végtére is arról van szó, amit Vivienne mondott akkor Luc atyának... „A gonoszt csak úgy lehet megállítani, ha a jó emberek elhatározzák, hogy pontot tesznek a végére.” Először a szándéknak kell meglennie. Utána jön a küzdelem. Ez így érthető?– Azt hiszem, grandmère. Vagyis az embereknek ki kell állniuk egymásért.
Julian a példája annak, hogy ezekről a dolgokról beszélni, mesélni kell, mert a világ és az emberek csak akkor lehetnek jobbak, csak akkor akadályozhatjuk meg, hogy ismét ilyen szörnyűségek történjenek (kicsiben, mint egy iskolai zaklatás, vagy nagyban, mint emberek meghurcolása, legyilkolása azért, mert valamiben mások), ha emlékszünk a múltra.
Az egyetlen szívfájdalmam a regénnyel kapcsolatban, hogy bár 2023-ban elkészült a filmváltozata, egyetlen streaming csatornán sincs fent, és sehol máshol nem találtam, ahol meg lehetne nézni, pedig nagyon kíváncsi lennék rá. Főképp, mert egy nagy gyerekkori kedvencem is játszik benne, Gillian Anderson.
Hogy tetszett ez a könyv?
Varázslatos és megrázó volt egyszerre. Imádtam Julien karakterét, mert bátor, kedves fiú volt. Tetszett Sara jellemfejlődése, és az is, hogy az unokája képes volt a valódi megbánásra és változásra.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Mindenkinek, aki egy szép, megrázó második világháborús sztorit akar olvasni egy üldözött gyerek szemszögéből.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
Ezúttal az a feladatotok, hogy a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére beírjátok a helyes választ az állomásokon feltett kérdésekre a Könyvmolyképző honlapján található beleolvasó alapján.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kérdés a játékhoz:
Hogy hívják azt a karaktert, aki R. J. Palacio Az igazi csoda című regényében fontos szerepet játszott egy iskolai bullyingolásban, és ebben a regényben is a jelenbeli részek egyik főszereplője? Elég a keresztnév.
Állomáslista:
07. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út – regény
07. 07. Hagyjatok! Olvasok! – képregény
07. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út – képregény
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése