A tökéletes nő

Rengeteg elemzést, kritikát, véleményt, blogbejegyzést láttam már arról, kinek milyen a tökéletes női főszereplő (vagy épp milyen a szerintük rosszul megírt főszereplőnő). A legtöbben egy okos, határozott, mindig jól és helyesen döntő, mindig mindent pontosan tudó női karaktert várnak el, és bírálják, ha egy főszereplőnő határozatlan, butaságokat csinál, esetleg csak úszik a cselekmény árjával mindenféle terv nélkül.

Nos, szerintem, a jó női karakter lehet kemény és lehet gyenge is. Lehet határozott és határozatlan. Lehet okos vagy butuska. A lényeg, hogy jól felépített személyiséget kapjon, és mindig úgy cselekedjen az adott helyzetekben, hogy az a személyiségének megfeleljen. Persze az adott karakternek fejlődnie is kell a történet során, de az is legyen logikus, szépen felépített, nem hirtelen és hiteltelen.

Ha minden női karakter ugyanolyan bátor, határozott, okos és szerethető lenne, az egy idő (és sok regény) után unalmassá válna, tucatkarakter lenne belőlük. Kellenek a hibákkal teli, néha egyenesen irritáló vagy idegesítő főszereplőnők is, egyfelől a változatosság kedvéért, másfelől, mert így hiteles. Hiszen, gondoljunk csak bele, mi, valódi emberek milyenek vagyunk többségében. Néha félünk, néha nem tudunk dönteni, tétovázunk, kivárunk, úszunk az eseményekkel, és igen, csinálunk butaságokat is. Valljuk be, nem is keveset. Sokan kedvelnek minket a hibáinkkal együtt, másokat pedig irritálunk. Végül is, nem szerethet mindenki mindenkit, nem igaz?

Szerintem kellenek a hősies női karakterek is, akikre fel lehet nézni, és kellenek a bizonytalanok is, hogy viszontláthassuk önmagunkat, a félelmeinket és rossz tulajdonságainkat is a regények lapjain. Hátha tanulunk belőle... :)

Ti mit gondoltok? :) 

A legnehezebb dolog...

Sok olvasóm megkeresett már a kérdéssel ilyen vagy olyan formában: mi számodra a legnehezebb dolog az írásban? A többség az ihlethiányt emlegette fel, amin én csak somolyogtam, mert hála az égnek, az ihlethiánnyal még nem igazán kellett megküzdenem. :) Szóval, íme, ezek számomra a legnehezebbek az írásban:

1. Időhiány:

Korábban is azt éreztem, hogy túl kevés az időm az írásra, de amióta dolgozni kezdtem, ez az idő még kevesebbre csökkent. Nehéz megküzdeni azzal, hogy az embert ihlet gyötri, írna, de nem tud, mert a világ mást vár el tőle éppen. Igyekszem megküzdeni ezzel az akadállyal, és bármilyen nehéz is, még mindig hiszem, hogy egyszer csak az írásnak szentelhetem majd az életemet. :)

2. Túl sok ötlet:

Míg ihlethiányom ritkán van, addig ihlet túltengésem rengetegszer. Nekiállok írni valamit, de újabb sztoriötlet ugrik be, ami piszkálni kezdi a fantáziámat, aztán jön még egy és még egy, és én zavarodottan pislogok csak, hogy oké, oké, de akkor most melyiknek álljak neki elsőként, mert az összeset egyszerre megírni nincs időm, lehetőségem. A bőség zavara jó, mert van miből válogatni, de rossz is, mert az ember legszívesebben klónoztatná magát, hogy mindegyik ötletét megírhassa. :)

3. Figyelemelterelés:

Igaz, van saját szobám, de még így is túl sok minden tudja elterelni a figyelmemet az írásról. Hol a főzésben kell segíteni anyunak, hol a net szippant magába (megesik, hogy utána akarok nézni valaminek a regényemmel kapcsolatban, de egyik kattintás jön a másik után, és a végén teljesen máshol kötök ki, mint amit eredetileg meg akartam nézni), hol az tör rám, hogy koreaiul is kéne gyakorolni, vagy épp a szomszédok zajonganak, fúrnak-faragnak.

4. Csalódottság:

Megesik, hogy a fejemben nagyon klassznak tűnik egy történet, aztán leírom, és nem sikerül úgy, ahogyan azt elképzeltem. Ilyenkor csalódottság száll meg, de ezt le kell győzni. Ha egy történetet tényleg meg akar írni az ember, akkor próbálkoznia kell újra és újra, egészen addig, míg azt nem látja a virtuális papíron, amit a képzeletében.

Hát, ez az én négy "legnehezebb dolgom", de igyekszem mindegyiket legyőzni. :)

Könyvheti dedikálás

Amikor végre elszabadulok valami könyves eseményre, mindig igyekszem ezernyi programot bezsúfolni abba a pár napba, amikor végre szabad lehetek. Most is így történt.

Pénteken kora reggel indultam a vonathoz. Az út egész kellemesen telt a hátam mögötti tündéri kisfiú aranyköpéseit hallgatva ("És ha jön a kalózbácsi, akkor elveszi a jegyeket, és ráírja a neveteket, hogy anya meg apa?"), mígnem két kiránduló osztály is felszállt a kocsiba. Az első csoport tanítónője sikeresen végezte a munkáját, odafigyelt a gyerekekre, és arra is, hogy az utasok normálisan élvezhessék a vonatutat. Ám a hátul utazó csoport két tanítónője nem volt ennyire profi. Ahogy felszálltak, levágták magukat a helyükre, és mint akik jól végezték dolgukat, szabadjára engedték a rájuk bízott gyerekeket. Szóval az út végét hangzavarban igyekeztük túlélni a többi utassal.

Amikor végre megérkeztem a Keletibe (pusztán 20 perc késés után), Zsuzsa várt rám. Első dolgunk volt benézni a Keleti mellett lévő K-POP étkezdébe, hogy beszerezzek itthonra a kimcsis ramenből néhány doboznyit. Egyébként imádom azt a helyet, mert mindig nagyon kedvesen bánnak ott velünk, szóval, ez itt a nem fizetett, de szívből jövő reklám helye, nézzetek be oda, ha van rá lehetőségetek: K-POP

Ezek után lepakoltuk gyorsan a csomagjaimat és felesleges cuccaimat, és elmentünk shoppingolni. Pontosabban szükségem volt egy nyári szandálra, és találtam is egy nagyon szépet és kényelmeset csupán 3500 Ft-ért. Azt hiszem, jó vétel volt. :) Miután átvettem az új cipőmet, máris mentünk a Könyvhét helyszínére. Alig egy perc után belebotlottunk egy régi ismerősünkbe, Krisztibe, és vele jártuk körbe a standokat. Csorgott a nyálunk rendesen a jobbnál jobb könyvek után, de végül csak kettőt vettem, és mindkettő olyasmi, amit a Sors nekem szánt. 

Az egyik Da Chen Féltestvérek című könyve, amelyről a Trivium kiadó munkatársa lelkes ódákat zengett. Nagyon aranyos volt, mert látszott, hogy szívből ajánlja a könyvet. Szóval, kíváncsi leszek, nekem hogy tetszik majd. :) Már a Könyvhét előtt véletlenül rátaláltam erre a könyvre a neten, és érdekesnek tűnt, de nem feltétlenül akartam megvenni, viszont, amikor megláttam a kiadó standjánál, egyszerűen a kezemhez ragadt, velem akart jönni. :)

A másik könyvet, Nádasdy Ádámtól a vastagbőrű mimózát (direkt kisbetűvel van a cím, mert a könyvön is így van) szintén nézegettem már a neten korábban, de csak a Könyvhéten győződtem meg róla, hogy ez a könyv is kell nekem. Teljesen véletlenül akkor jártunk a nagyszínpad felé, amikor is Nádasdy Ádámmal beszélgettek, és felolvastak egy részletet a könyvből is. Zsuzsával leültünk, végighallgattuk, aztán egymásra néztünk, és kimondanunk sem kellett, hogy igen, menjünk, és vegyük meg mindketten. :) Majdnem dedikáltatni is ott maradtunk, de 14 órakor kezdődött a saját dedikálásom is, így inkább mentünk tovább.

Ettünk egy fagyit, és már kezdődött is a dedikálásom. Jöttek régi ismerősök és több olyan emberke is, aki most először találkozott a könyvemmel, de kíváncsiságból megvették ott helyben. Azóta is nagyon érdekel, tetszett-e nekik. Talán eljönnek majd a következő dedikálásomra vagy megírják Facebookon, és akkor kiderül. :)

Naaaagyon-naaaagyon meleg volt, és az egyórás dedikálás alatt a jobb vállam paradicsom vörösre sült. Azért csak a jobb, mert a balt védte a napernyő. Szóval egy óra alatt felemás lettem. XD Mivel már nehezen bírtam a hőséget, és a ruha is rám olvadt, ezért a dedikálás után visszamentünk a csomagjaimhoz, hogy átöltözzek egy lengébb, nyári ruhába, és elmentünk enni.

Az esti program filmnézés volt a Koreai Kulturális Központban. Kicsit már fáradtan érkeztünk oda, de örülök, hogy eljutottunk a vetítésre. A Párbajhős című filmet néztük meg a fordítónak, Eszternek köszönhetően. Nagyon szép volt a képi világa, zseniálisak a benne lévő zenék, és nagyon elgondolkoztató volt a történet is. Utána még órákon át erről beszélgettünk. Kicsit túl művészfilm volt ahhoz, hogy zseniálisnak tartsuk, de tényleg élveztük. :)

Film után hazavonatoztunk Zsuzsáékhoz Albertirsára, vacsira ettem egy kimcsis rament, aztán mentünk aludni.

Zajlik az élet, még ha nem is látszik...

Régen nem írtam már blogbejegyzést, konkrétan azóta, hogy dolgozni kezdtem. A munka sok időmet elveszi, de hát, ilyen a felnőttlét. Azért, hogy ne ijedjen meg senki, csinálom az egyéb dolgaimat is a postai munka mellett, nem hagyom, hogy a felnőtt élet teljesen bekebelezzen. :)

Először is, készül A Szem 1. könyve. Már több mint 172 ezer karakternél tartok, és igyekszem szeptemberig befejezni, hogy legkésőbb karácsonyra a kezetekben lehessen. Ígérni nem merem, hogy így lesz, de rajtam nem fog múlni semmi, dolgozom gőzerővel. :)

Aztán... aki követi a Facebook oldalaimat, az tudja, hogy elkezdtem érdeklődni a koreai kultúra, történelem, gasztronómia, filmkultúra és nyelv iránt. A nyelvtanulás egész jól megy ahhoz képest, hogy kevés időm van rá, és felmerült bennem egy koreai történelmi-romantikus regény ötlete is, amit szeretnék nemsokára megírni. Persze, ehhez sok-sok kutatás és utánajárás kell, hogy a lehetőségekhez képest hiteles történetet adhassak a kezetekbe. :)

Nemsokára pedig itt a Könyvhét, amire készülök egy kis játékkal, valamint aprócska ajándékokkal. Június 5-én, pénteken, 14-15 óra között dedikálok majd a Könyvmolyképző Kiadó standjánál, és szeretettel várok mindenkit. :)