Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Margaret Atwood A szolgálólány meséje című könyvével először a sorozatként találkoztam. Jobban mondva a sorozat ajánlóját láttam, és mivel érdekesnek tűnt, mindenképpen meg akartam nézni, de csak azután, hogy elolvastam a könyvet, ami alapján készült. Mindig is érdekelt a politika, a társadalmi problémák, ezen belül is elsősorban a nők és gyermekek védelme, úgyhogy szinte biztosra vettem, hogy ez a történet, bármilyen megrázó és ijesztő is lesz, mégis ad majd nekem valami nagyon fontosat.

A sztori a mi jelenünkből indul ki, a főszereplőnő, akinek az igazi nevét nem tudhatjuk meg a regényből, ugyanúgy éli a hétköznapi életét, akárcsak bármelyikünk. Szabad nő, akinek munkája és családja van, és el sem tudja képzelni, hogy nemcsak ezektől, de még a személyiségétől, a testétől, a nevétől és a lelkétől is megfoszthatják egyik napról a másikra. Márpedig ez történik. Egy fanatikus vallási csoport meggyilkolja az amerikai elnököt és a kormány összes tagját, és átveszi az uralmat az USA fölött. A szülni képes nőket összeszedik, és két lábon járó anyaméhként tekintenek rájuk, akiknek az egyetlen életcélja az, hogy a gyerekeket adjanak a rendszer számára.

Mély gondolatok és szörnyű érzések regénye

Aki pörgős cselekményre vágyik, az biztosan nem ezt a regényt keresi. Ugyanis a regény nagy része a főszereplőnő gondolataiból, érzéseiből, a múltra való visszaemlékezéseiből áll. Persze, van cselekménye is, de úgy gondolom, az másodlagos. Ez a történet nem azért született meg, hogy szórakoztasson és kikapcsolódást nyújtson, hanem azért, hogy elgondolkoztasson minket, görcsbe szorítsa a gyomrunkat, és felhívja a figyelmünket rá, mennyire egyszerű lenne a mi társadalmunkat is leigázni, és megtörni minket mint egyéneket.

A modern technológia jó dolog ugyanis, egészen addig, míg nem fordítják ellenünk. Most már kötelező jelleggel szinte minden munkavállaló bankszámlára kapja a fizetését, egyre többen gondolják úgy, hogy nem is veszik le azt onnan készpénz formájában, hanem a kártyájukkal fizetnek mindenért. A probléma ezzel csak az, hogy majdhogynem egyetlen gombnyomásba telik befagyasztani az összes létező számlát, és ezzel megfosztani az embereket az összes vagyonuktól pont úgy, ahogyan a regényben is tették a nőkkel. Egyetlen nap alatt vették el tőlük minden pénzüket és a munkájukat, vagyis lényegében nincstelenné, a férfirokonaiktól függővé tették az életüket.

A félelemmel ugyanez a helyzet. Az okkal való félelem segíti az embert a túlélésben, de amikor egy társadalom hagyja, hogy félelem által manipulálják, az már csak rosszat szül. A könyvben az elnök és a kormány meggyilkolását ráfogják iszlám szélsőségesekre, és a szigorított törvényeket és szabályokat először még helyeslik is az emberek, mert félnek, és úgy gondolják, azok megvédik majd őket. Pedig egy fal nemcsak azt tartja kint, akit nem akarunk beengedni, hanem minket is odabent tarthat akkor is, ha ki akarnánk jutni.

A névtelen

A név nélküli főszereplőnő érzései és gondolatai azért vannak az olvasóra nagy hatással, mert ő csak egy egyszerű nő. Talán az egyik ok, amiért Atwood nem árulja el a regényben az igazi nevét pont az, hogy akármelyikünk a helyébe képzelhesse magát. A főszereplőnő nem hősies, nem bátor, nem akarja egymaga legyőzni a rendszert és megváltani a világot. Egyszerűen csak túl akarja élni azt az őrületet, ami az élete lett, és viszont akarja látni a kislányát. Kevés az igazi hős a világon, úgyhogy a legtöbbünk valószínűleg hasonlóan cselekedne és érezne.

A név nélküli nő nem őrült meg, de lényegében a fejében él. A teste végrehajtja a parancsokat, azonban az agya, a szelleme szabad maradt. Amikor ki akarja kapcsolni a jelenben történő szörnyűségeket, akkor vagy átsétál a múltba, és a férjére, a kislányára, az édesanyjára, vagy a legjobb barátnőjére, Moirára gondol, vagy gúnyos-ironikus megjegyzésekkel kielemzi azokat a gondolataiban, akiktől félnie kéne. Ezzel tudatosítja magában, az elnyomói kezében hiába van hatalom, mégis szánalmasak. Ez pedig segít neki abban, hogy ne váljon véglegesen üres testté, semmivé.

Sorstársak

Három fontosabb szolgálólány jelenik meg a történetben még a főszereplő nőn kívül. Az egyikük Moira, akit a főszereplőnő még a normális életéből ismer. Moira igazi harcos, már a hatalomátvétel előtt is pontosan átlátta, mi készülődik, és benne volt egy feminista csoportban, akik megpróbálták tüntetésekkel és hasonlókkal felnyitni az emberek szemét. Ő az egyetlen a szolgálólányok közül, aki nyíltan szembeszáll a rendszerrel, nem hagyja magát, és végül megpróbál megszökni. Talán pont ezért az ő története számomra a legijesztőbb, de hogy miért, az már spoiler lenne, olvassátok el a könyvet, és kiderül.

Janine az, aki nem képes elviselni a vele történteket, és egy kicsit beleőrül az egészbe. Azért pedig, hogy ne őrüljön bele teljesen, inkább fejet hajt a rendszer előtt. Vele kapcsolatban két megrázó rész is a kedvencem lett, az egyik, amikor még az átnevelő intézetben hallucinálni kezd, és azt hiszi, még mindig a régi világban van, felszolgálóként dolgozik, aztán pedig az édesanyjáért sír, a másik, amikor szülés után a többi szolgálólánynak kell körbeállnia és vigasztalnia, mert összeomlik attól, hogy elveszik tőle a kislányát. Ezek a jelenetek mutatták meg igazán, hogy nem önként, valódi hittel szolgálja a rendszert ő sem, csak egyszerűen az ő lelki beállítottságát nézve nincsen más választása.

A harmadik szolgálólány, a főszereplőnő sétálópartnere, akinek szintén nem tudjuk meg a valódi nevét a könyvből. Ő a főszereplőnő mellé beosztott társ, akivel kölcsönösen kémkedniük kéne egymás után, és jelenteni, ha valamelyikük bűnt követ el. A karaktere azért érdekes, mert sokáig sem a főszereplőnő, sem mi nem tudhatjuk biztosra, hogy vajon valódi hívő és beépített kém, vagy pedig ő is csak megjátssza az engedelmest, mint a főszereplőnő.

Az elnyomók

Ahogy ember embernek, úgy sokszor nő nőnek a farkasa. Itt is női kápókra, vagyis Nénikre bízzák rá a szolgálólányok átnevelését, akik szó szerint élvezik, hogy kínozhatják a lányokat, és a lehető legbrutálisabb büntetéseket találják ki az engedetleneknek. Velük kapcsolatban számomra a legdurvább jelenet az, amikor egy csoportos nemi erőszak áldozatát beültetik a kör közepére, és arra kényszerítik a körben ülő szolgálólányokat, hogy azt mantrázzák a szerencsétlen lánynak, hogy az ő hibája volt, ami történt. Ez azért szörnyen ijesztő, mert a mi világunkban is sokszor az áldozatot hibáztatják, és nagyon nehéz megértetni az emberekkel, hogy az erőszak áldozata sosem hibás. Totál mindegy, mit viselt, mit mondott, hogyan viselkedett. Mindig csak és kizárólag az erőszaktevő a hibás. Ennek az ellenkezőjét pedig olyan módon az áldozat szemére vetni, ahogyan a Nénik teszik (a szolgálólányokat rákényszerítve), egyszerűen sokkoló.

A Parancsnokok, ha jól vettem ki, az új rendszerben különböző területeken töltenek be vezető szerepet. Hogy a könyvbeli Parancsnok pontosan mivel foglalkozik, sosem tudjuk meg. Annyi biztos, hogy nem igaz hívő, és bár vezető szerepben van, nem boldog. Próbálja meggyőzni magát arról, hogy mindennek ellenére az új rendszer, amit teremtettek, jobb, mint a régi, de az alapján, ahogy viselkedik, kétlem, hogy valóban így is gondolja. Bevallom őszintén, a történet elején azt gondoltam, hogy valami szörnyeteg lesz a Parancsnok, aztán sajnálni kezdtem őt, mert úgy hittem, hiába ő a ház ura, ugyanúgy a rendszer áldozata, mint a nők, csak más szempontból, végül a hoteles jelenethez érve rájöttem, hogy egyáltalán nem áldozat, hanem egy báránybőrbe bújt szörnyeteg, és nem sajnálni való, hanem egyszerűen csak szánalmas.

A Parancsnokfeleséggel kapcsolatban kettős érzéseim voltak. Ő valóban a rendszer áldozata, nincs választása, és egyáltalán nem csoda, hogy ellenérzésekkel viseltetik a főszereplőnő felé. Ki kedvelné a férje szeretőjét, még akkor is, ha kényszerből a szeretője? De a gyűlöletét nem értem meg. Én a helyében a férfiakra, a férjemre lennék baromira dühös, a szolgálólányokkal pedig, ha nem is tudom kedvelni őket a fájdalmam miatt, biztosan együtt éreznék.

A legnagyobb fegyver

Oszd meg és uralkodj! Azt hiszem, ez a legtökéletesebb tanács, ha valaki diktatúrát akar kiépíteni. Az emberek hülyeségek miatt is képesek a másik torkának ugrani, és egymást ölni ahelyett, hogy közösen összefogva inkább a valódi ellenség ellen lépnének fel. Szóval nincsen túl nehéz dolga annak, aki ezt a taktikát akarja alkalmazni. Ha pedig még a félelem és bizalmatlanság kártyát is beveti, nyert ügye van. Ha bárki elárulhat, ha nem tudod, kiben bízhatsz, egy idő után már mindenkivel bizalmatlan leszel. Márpedig az elszigetelt emberek, ha bátorságuk és igényük lenne is rá, egyedül nem elég erősek megdönteni egy rendszert.

A könyvben lévő világ is erre az elvre épül, a diktatúra vezetői csak azt felejtik el, hogy vannak olyan igazán bátor emberek is, akik az életüket áldoznák a jó ügyért, és ha nem is tudják először, kiben bízhatnak, mernek kockáztatni. Így épül ki az a titkos hálózat, amely igyekszik megmenteni az ártatlanokat, és próbálja megdönteni a diktatúrát.

A szerző előszava és a jövőbeli történelmi kongresszus

Nagyon ritkán olvasom végig az ilyen szerzői előszavakat, de örülök, hogy most megtettem. Rengeteg plusz információt tudtam meg belőle a főszereplőnő eredeti nevével, a szolgálólányok kapott nevével, a regény címével kapcsolatban. Arról, hogy mit gondol a szerző arról, hogy a nők nőtársaik ellen fordulnak bizonyos esetekben, a regénye feminista és vallásellenes-e, és vajon egyfajta jóslat-e számunkra a jövőt illetően.

A könyv végén található képzelt kongresszus anyagából pedig, amely 2195-re datálnak, megtudhatunk néhány dolgot arról, ki lehetett a Parancsnok, mi történhetett a főszereplőnővel, és mi lett abból a borzalmas, diktatórikus világból, amely tönkretette annyi ember, nők és férfiak életét is.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik nem félnek látni, és tudni akarják, hogyan működik a világ, és hogyan működhet, ha túl sokan gyávák idejében kinyitni a szemüket. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne közelebbről is megismerkedni a politikával, nőjogokkal, azzal, hogyan épül ki és próbálja fenntartani magát egy diktatúra.

Kedvenc karakterek: a főszereplőnő (nem, nem vagyok hajlandó a diktatúra által adott nevet használni rá), a főszereplőnő sétálópartnere (szintén nem vagyok hajlandó a diktatúra által adott nevet használni rá), Moira.

Kedvenc jelenet: amikor elmesélik a főszereplőnőnek, hogy Moira megszökött.

Kedvenc idézetek:

„- Nem a férjektől kell óvakodnotok – figyelmeztet minket Lydia néni -, hanem a Feleségektől. Mindig próbáljátok meg elképzelni, mit érezhetnek. Persze, hogy neheztelnek rátok. Ez természetes. Igyekezzetek együtt érezni velük. – Lydia néni roppant könyörületesnek hitte magát. – Igyekezetek részvéttel lenni irántuk. Bocsássatok meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek (…)”

„Szokás szerint nem vettünk tudomást arról, ami körülöttünk zajlott. Nem tudomást venni nem egyenlő a tudatlansággal: meg kell dolgozni érte.
A változások nem egy pillanat alatt következnek be: ha fokozatosan melegítik a vizet a kádban, akár halálra is főhet az ember anélkül, hogy észrevenné.”

„Aztán a műsorvezető tűnik fel. A modora nyájas, atyáskodó; úgy néz ránk a képernyőről, mint mindenki ősz hajú, becsületes tekintetű és bölcsen hunyorgó eszményi nagypapája. Sima mosolyával azt magyarázza nekünk, hogy az egész a mi érdekünkben történik. Hogy hamarosan minden rendbe jön. Ígérem. Béke lesz. Bíznotok kell. Csak menjetek nyugodtan aludni, mint a jó gyerekek.
Azt mondja, amit mindannyian hallani akarunk. Roppant meggyőző.
Küzdök ellene. Kiérdemesült filmsztár, nem egyéb, mondogatom magamnak, csak villogtatja a műfogsorát, és ripacskodik. Ennek ellenére hatással van rám, valósággal hipnotizál. Bárcsak igazat beszélne! Bárcsak hinni tudnék neki!”

„A nevem nem Fredé, másképpen hívnak, de azon a néven már senki sem szólít, mert tilos. Nem számít, győzködöm magam, név vagy telefonszám, nem mindegy? Csak másoknak fontos. De tévedek, igenis számít. Az igazi nevemet mélyen magamba rejtem, mint valami elásott kincset, s tudom, egyszer majd visszajövök érte.”

„- Átmeneti nemzedék vagytok – szónokolta Lydia néni. – Nektek a legnehezebb. Tudjuk, mennyi áldozatot kell hoznotok. A férfiak gyalázkodását nehéz elviselni. Ám az utánatok jövőknek már könnyebb lesz. Készséggel fogják vállalni a szolgálatot.”

„- Különben is kinek mórikáljam magam? Nekem nem kell, hogy egy férfi sertepertéljen körülöttem. Mi hasznukat vesszük azt a tíz másodpercet kivéve, amíg a két fél gyereket összetesszük? A férfi nem egyéb, mint a női stratégia része újabb nők létrehozása érdekében. Nem mintha az apád ne lett volna remek pasas, de az apaság nem volt neki való. Nem is vártam el tőle. Csak tedd a dolgod, aztán leléphetsz, mondtam neki, van nekem rendes fizetésem, telik óvodára. El is húzott a partvidékre, csak karácsonykor küldött képeslapot. Pedig gyönyörű kék szeme volt. De valami hiányzik belőlük, még a jó pasikből is. Mintha állandóan szórakozottak lennének, és elfelejtenék, kicsodák valójában. Mindig az ég felé kacsintgatnak, és elveszítik a kapcsolatot a földdel. A nők nyomása se érnek. Jobban értenek az autók bütyköléséhez meg a focihoz – melyekre az emberiség haladása érdekében feltétlenül szükségünk van, nem igaz?”

„- Ti, fiatalok, nem tudtok helyesen ítélni – mondogatta. – Fogalmatok sincs, miken mentünk keresztül, hogy eljussunk idáig. Nézd meg Luke-ot, ahogy répát pucol. Nem tudod, hány nő életén, hány nő testén gázoltak át tankok azért, hogy ezt elérjük?
- A főzés a hobbim – felelte Luke. – Szórakoztat.
- Hobbi, jó duma. Nekem nem kell magyarázkodnod. A régi világban nem hagyták volna, hogy ilyen hobbit válassz, buzinak csúfoltak volna.”

„Moira tehát odakint volt valahol. Szabadon vagy holtan. Vajon mihez kezd? A találgatások egyre elszaporodtak, betöltötték a termet. Bármelyik pillanatban robbanás rázhatja meg az épületet, ripityára törve roskadnak be az ablakok, kicsapódnak az ajtók… Moirának immár hatalmában áll ilyesmit tenni, hisz kiszabadult, kiszabadította magát. Szabad nő lett belőle.”

„Kijelentettem, hogy nem csak egyféleképpen dughatja az ember a homokba a fejét, és ha Moira azt képzeli, hogy bezárkózik egy kizárólag női enklávéba, akkor hatalmasat téved. A férfiak nem lesznek hajlandók távozni a színről. És nem lehet semmibe venni őket.
- Ez úgy hangzik, mint valami felszólítás: menjetek, kapjatok csak szifiliszt, pusztán azért, mert létezik! – felelte Moira.”

„- Befagyasztották – közölte Moira. – Az enyémet is. A szövetségét is. Minden számlát, amelyen a „Neme” rubrikába az N betű van írva F helyett. Mindössze annyit kellett tenniük, hogy megnyomtak néhány gombot. Lenulláztak minket.
- De hát több mint kétezer dollárom van a bankban – jegyeztem meg, mintha egyedül az én számlám lett volna fontos.
- A nőknek többé nem lehet tulajdonuk – felelte Moira. – Egy új törvény szerint. Bekapcsoltad ma tévét?”

„Luke letérdelt mellém, és átkarolt. – Hallottam – mondta – a rádióban hazafelé jövet. Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy ez csak átmeneti.
- Mondták, hogy miért? – kérdeztem.
Erre nem felelt. – Túljutunk rajta – ígérte, és magához szorított.
- Nem tudhatod, milyen érzés. Mintha levágták volna a lábamat. – Nem sírtam. De képtelen voltam megölelni.
- Csak egy munkahely.
- Úgy sejtem, minden pénzem a tiéd. Pedig még el sem patkoltam. – Viccnek szántam, de hátborzongatóra sikeredett.
- Ugyan, hallgass! – Luke még mindig a padlón térdelt. – Tudod, hogy mindig gondoskodni fogok rólad.
Arra gondoltam: máris atyáskodik fölöttem. Aztán arra: máris gyanakszom.”

„Olyan érzésem lett, mintha összezsugorodtam volna, s amikor Luke átkarolt és magához ölelt, a szerelem nélkülem, pöttöm rongybaba nélkül haladt tovább a maga útján.
Neki nem is számít, bánkódtam. Egyáltalán nem törődik vele. Talán még tetszik is neki. Többé nem egymáséig vagyunk. Mostantól én az övé vagyok.”

„- Ha omlettet akarsz, előbb fel kell törnöd a tojásokat – jelenti ki végül. – Azt hittük, jobb világot teremthetünk.
- Jobbat? – bukik ki belőlem alig hallgatóan. Hogy hiheti, hogy ez jobb?
- A jobb sosem jelent mindenkinek jobbat. Mindig akadnak, akiknek rosszabb lesz – feleli.”

„(…) Így most a nők védve vannak, nyugodtan betölthetik biológiai szerepüket. Teljes támogatás és bátorítás mellett. Most pedig halljam! Maga értelmes ember, szeretném, ha elmondaná a véleményét. Mit felejtettünk ki?
- Az érzelmeket.
- Az érzelmeket? Miféle érzelmeket?
- A szerelmet – feleltem.”
 
Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

5 jó könyv, amelyből tanulhatsz a politikáról

Mindig is érdekelt a politika. No, nem a pártpolitika, mert annál mocskosabb dolog nem nagyon létezik a világon, hanem az általános politika, amely mindannyiunk életének minden egyes másodpercére kihatással van. Attól függ, hogy:

- van-e hol laknunk,

- van-e mit ennünk,

- létbiztonságban érezhetjük-e magunkat,

- az iskolákban valóban tanítanak-e vagy csak az agyunkat mossák,

- ha megbetegszünk, hagynak-e meghalni vagy rendes ellátást kapunk,

- a munkahelyünkön rabszolgaként vagy megbecsült munkatársként tekintenek-e ránk,

- félnünk kell-e, ha valamilyen kisebbséghez tartozunk,

- nőként egyelőnek tekintenek-e vagy két lábon járó anyaméhnek,

- fel tudjuk-e nevelni tisztességes körülmények között a gyerekeinket vagy sem,

- egyáltalán eldönthetjük-e, hogy akarunk-e szülők lenni.

Fontos kérdések, nem igaz? Mindannyiunk életére kiható kérdések…

Évtizedeken át azt nevelték belénk, hogy nem kell foglalkoznunk a politikával, mert az a nagyok dolga, majd ők döntenek az életünkről. Mi nem értünk hozzá. Ha valaki mégis elejtett egy mondatot a politikáról, halkan, szégyenkezve hozzátette, hogy: „Bocsánat, nem akarok politizálni.”, mintha a politika valami szitokszó lenne.

Nos, én úgy gondolom, hogy egyáltalán nem szitokszó, és mivel mindenki életére kihatással van, mindenkinek politizálnia kéne, hogy ne csak gyerekként tűrjük, amíg a nagyok döntenek a fejünk fölött a sorsunkról, hanem bele is szólhassunk annak alakulásába. És hangsúlyozom, megint csak nem a pártpolitikáról beszélek, hanem az általános politikáról!

Szóval, ha valaki úgy gondolja, akármennyire is megrázó a valóság, ki szeretné nyitni a szemét, és szeretne megismerkedni a politikával, hogy ne lehessen többé megvezetni, átverni, felhasználni, akkor szívből ajánlom neki az alábbi könyveket. :)

1. Orwell: 1984

Szörnyen megrázó könyv egy borzalmas jövőképről, ám mindenképpen érdemes elolvasni. Tökéletesen bemutatja, hogyan lehet egyetlen tollvonással átírni a múltat, hazugság-propagandával megvezetni az embereket, olyan szinten megfélemlíteni őket, hogy még a gyerekeikben se bízhassanak, és újbeszéllel teljesen egyszerű szavakat negatívvá és üldözendővé vagy pozitívvá és követendővé tenni. Az biztos, hogy nem lehet ezt a könyvet gyomorgörcs nélkül végigolvasni, mert bár elsőre csak egy borzalmas fantáziavilágnak tűnik az egész, túl sok hasonlóságot mutat a mi valóságunkkal.

2. Émile Zola: Germinal

Ez a társadalmi regény annak ellenére, hogy a 19. században játszódik, tökéletesen bemutatja a manapság is fennálló hatalmas szakadékot a szegény munkásemberek és a gazdag semmittevők között. A történet olyan bányamunkásokról szól, akik nap mint nap kockáztatják a testi épségüket és az életüket, borzalmas, emberpróbáló körülmények között dolgoznak, és cserébe sem rendes fizetést, sem rendes ellátást, sem megbecsülést nem kapnak. Gazdag munkaadóik pedig csak élvezik az ő munkájából származó hasznot, és tesznek az embereik életére. A bányászok persze egy idő után fellázadnak, ám kevés eszköz van a kezükben ahhoz, hogy győzhessenek is.

3. Suzanne Collins: Az éhezők viadala sorozat

Politikai és társadalomkritikai regénysorozat könnyedebb formába öntve, mert jó, ha már fiatalkorban arra neveljük a gyerekeket, hogy igenis foglalkozzanak a társadalmi problémákkal és a politikával. Van benne romantika, kaland, akció, ám emellett szintén jól bemutatja, hogyan nyomják el és használják önmaguk szórakoztatására a gazdagok a szegényeket. Valamint nagyon jól felvázolja, hogyan lehet az emberek agyát átmosni olyan semmit nem érő, agysejt-pusztító műsorokkal, mint például a valóságshow-k.

4. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Ez a regény ugyanúgy egy szörnyű jövőképet vetít a szemünk elé, mint az 1984, mégis nagyon más. Egyfelől a történet a mi világunkban kezdődik, a szereplők eleinte úgy élnek, mint bármelyikünk, a vallási fanatizmussal kevert diktatúra viszont alig néhány év alatt gyökeresen megváltoztatja az életüket. Másfelől a női szemszög miatt elsősorban a diktatúra nőket érintő részébe kaphatunk bepillantást, ugyanis a kiépülő világrend nem emberként tekint a nőkre, hanem csak gyerekeket kihordó inkubátorokként. Ez a történet szintén nagyon megrázó, főleg nőként, de úgy gondolom, a mi világunkban mostanság lejátszódó folyamatok miatt nagyon-nagyon fontos, hogy elolvassuk.

5. George R. R. Martin: Trónok harca sorozat

Bár kicsit kirí a sorból ez a könyvsorozat, lévén nem a mi múltunkban vagy jövőnkben játszódó fantasyről van szó, hanem egy kitalált világ történetéről, mégis úgy gondoltam, muszáj betennem ide. Ugyanis ez a könyvsorozat tömény politika és társadalomkritika. Intrika, hazugságok, szövetségek kötése, társadalmi problémák, tervek, cselszövések, kisebb harcok és nagy háborúk. Ebből a könyvből megtanulhatjuk, hogyan kell taktikusan gondolkozni, és túlélni egy kegyetlen világban.

Deirdre Riordan Hall: Sugar - avagy az igazi szépség

Deirdre Riordan Hall Sugar című könyvével írótársamnak, Rácz-Stefán Tibinek köszönhetően találkoztam. Magamtól valószínűleg nem szúrtam volna ki a fülszövege alapján, ám Tibi annyira meggyőzően beszélt róla, hogy végül úgy éreztem, el kell olvasnom. Ezúton is köszönöm neki az ajánlást, mert úgy érzem, több lettem ettől a regénytől.

Az alapsztori szerint Sugar egy túlsúlyos tinédzserlány, akinek az anyja olyan kövér, hogy már nem bír kikelni az ágyból, a bátyja, Görény pedig szintén nagydarab, és hűen a nevéhez egy igazi szemétláda. Nem elég, hogy Sugart folyamatosan bántják az iskolában, otthon sincsen nyugalma, az anyja és a bátyja ugyanis az ő önbizalmának rombolásával próbálja túlélni a saját önutálatát. Aztán egy nap felbukkan Even, az új fiú a városban, és meglátja Sugarban az igazi szépséget.

Mivel én magam is tinédzserkorom óta túlsúlyos vagyok a hormonbetegségemnek köszönhetően, és jól ismerem az érzést, milyen bántalmazottnak lenni egy iskolában, ezért nagyon közel éreztem magamhoz ezt a könyvet. Mélyen átéltem Sugar magányát, szomorúságát és persze az örömeit is.

Iskolai bántalmazás

Az iskolák az emberi önértékelés lerombolásának melegágyai. Számomra bizarr, de ha az emberek csoportokba verődnek, valamiért igényét érzik annak, hogy másokat megalázzanak, mert ettől érzik többnek magukat. Nem látják át, hogy ettől nemhogy többek, hanem sokkal kevesebbek lesznek.

Minden iskola általában három részre osztható, a bántalmazottak, a bántalmazók és a némák csoportjára, akik nem bántalmaznak, de elnézik a bántalmazást. Sugar a bántalmazottakhoz tartozik. Mindennaposak a neki szánt sértő beszólások, kisebb fizikai atrocitások és egyéb megalázások. Az iskolatársai csak és kizárólag a külseje alapján ítélkeznek, meg sem akarják ismerni a személyiségét. Pedig Sugar egy igazi angyal. Ápolja az édesanyját, aki belekeseredve az életébe velejéig gonosz ember lett, rendben tartja az otthonukat, mert a bátyja a kisujját sem hajlandó mozdítani, minden vasárnap eljár templomba, és igazán tehetséges ruhatervező és –készítő. Valamint, ahogy Even is többször megjegyzi: gyönyörű a mosolya.

Találkoztam már igazán jólelkű karakterekkel az olvasmányaim során, de azt hiszem, Sugar könnyedén elvitte a pálmát. Nála kedvesebb, önfeláldozóbb szereplőhöz még nem volt szerencsém. Hallnak pedig sikerült úgy megalkotnia a karakterét, hogy ez a naiv jóság egyáltalán nem idegesítő és bosszantó, hanem szívből szerethető.

Ördögi körforgás egy mérgező családban

Bár Sugart fizikailag is bántalmazza néha az anyja és a bátyja, ennél sokkal rosszabb, hogy minden egyes mondatuknak az a célja, hogy a lány önértékelését porig rombolják. Sugarnak esélye sem volt arra, hogy ne hízzon el. Az anyja már gyerekként is hizlaló ételekkel tömte, hogy aztán megalázhassa őt a súlya miatt. Lényegében az a nő egyetlen életcélja, hogy sokkal rosszabb állapotba döntse a saját lányát, mint amilyenben ő van, mert ettől saját magát kevésbé érezné nyomorultnak.

Sugar nem akar így élni, ám fogalma sincs róla, hogyan változtathatna. Egész életében egészségtelen kajákkal etették, az anyja és a bátyja miatt teli a ház nassolnivalókkal, és nem tud egészségesen főzni. Az érzelmi terror pedig, amiben él, ördögi körforgásba kényszeríti. Mivel kövér, folyton bántják, ettől magányos és szomorú, ami miatt sokat eszik, mert a finomságok adnak neki egy kis látszatboldogságot, ettől viszont csak még kövérebb lesz, és még több bántást kap.

Csak az tudhatja, milyen nehéz kijönni egy ilyen ördögi körforgásból, aki már volt hasonlóban. Aki nem, az valószínűleg azt gondolja, hogy Sugar gyenge és magának köszönheti, hogy kövér, hiszen csak kevesebbet kéne ennie és többet mozognia. A probléma csak az, hogy meghízni nagyon könnyű, lefogyni viszont sokkal nehezebb. Főképp egy ilyen bántalmazó, negatív környezetben, ahol senki sem támogatja az embert.

Fény a sötét éjszakában

Sugar már majdhogynem lemond az életről, el sem tudja képzelni, hogy valaha boldog legyen, vagy valaki szeresse őt. Aztán betoppan az életébe Even. A fiú az első perctől látja benne a szépet, ami Sugar számára felér egy csodával. És valóban, az a rész, amely a megismerkedésükről, barátságukról és később a szerelmükről szól, egy igazi tündérmese. Olyan, amilyenre minden a külsejével elégedetlen lány titokban vágyik, csak többségük sosem kapja meg. Végig arra gondoltam olvasás közben, milyen kár, hogy ennyire kevés Even létezik a világon, mert minden önértékelési zavarral küzdő lánynak szüksége lenne egyre.

Even barátsága, az, hogy valóban elfogadja Sugart olyannak, amilyen, és nemcsak elfogadja, hanem még szereti is az igazi valóját, felrázza Sugart a depressziós, sötét életéből. Szép lassan rájön, hogy nem vele van a baj, hanem a körülötte lévő emberekkel. Az anyjával, a bátyjával, az iskolatársaival.

Ahogy Even hatására kezd megjönni az önbizalma, úgy kezd el fogyni is. Mert már nem az étel az egyetlen boldogsága a szörnyen nehéz hétköznapokban. Talál valami sokkal jobbat, ami nem a testét, hanem a lelkét táplálja: a barátságot és a szerelmet, ezek által pedig önmaga szeretetét is.

Így, hogy van valaki, aki támogatja őt lelkileg, jobban vissza tudja fogni az evési kényszerét, elkezd egészségesebben táplálkozni, és mivel mindennap gyalog megy Evennel az iskolába és onnan haza, ezért meglesz a mindennapi testmozgása is.

Persze, ha csak ennyiből állna a regény, az túl egyszerű lenne, az ember gyomrában végig ott a csomó, mert egyszerűen érzi, hogy ez a tündérmese túl szép, hogy igaz legyen.

A leggyűlöletesebb karakterek

Általában a gonosz karakterekben is szoktam találni olyasmit, ami úgy egyébként, ha nem lennének gonoszak, akár tiszteletreméltó is lehetne bennük. Összetett a személyiségük, intelligensek, van stílusuk vagy épp kreatívak. Nos, Sugar anyjában és a bátyjában, Görényben semmi pozitív vagy tisztelnivaló nincsen. Az anyja egy pokolfajzat, a bátyja pedig valóban egy görény. Minden szavuk, minden tettük gyűlöletes volt számomra. Ritka, amikor karaktereket ilyen mélyen megvetek, de velük ez a helyzet.

Senki, egyetlen gyerek sem érdemelne ilyen anyát és testvért!

A jó testvér

Sugarnak van még egy bátyja, Henry. Valaha ő is olyan volt, mint Görény, de aztán az egyetemnek köszönhetően kiszakadhatott a családi környezetből, találkozott egy igazán rendes lánnyal, és ez teljesen megváltoztatta. Régen ő is kövér volt, de sikerült lefogynia, és a stílusa is teljesen megváltozott, igazán jó ember lett belőle, aki már átlátja, mennyire mérgező a családja.

A probléma az, hogy távol él Sugartól, így csak ritkán látják egymást. Azonban minden egyes találkozáskor ajándékoz neki néhány kedves szót, amivel ő is ad néhány építőkockát ahhoz, hogy Sugar felépíthesse a lerombolt önbizalmát.

Hullámvasúton ülve

Nos, ez a könyv valódi érzelmi hullámvasút volt számomra. Negatív és pozitív érzések váltogatták egymást, egyszerre volt nagyon megrázó és felemelő. Az biztos, hogy ha valaki kézbe veszi, nem marad érzéketlen a történettel kapcsolatban, és unatkozni sem fog. Csak… készítsetek elő sok-sok zsepit magatoknak.

Gondolatok mindenkihez

Ha Sugarak vagytok, ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, csúnyák vagytok. Mindenkiben van szépség, és nem a ti hibátok, hogy a legtöbben lusták ezt megkeresni bennetek. Ha pedig önmagatokkal elégedett emberek vagytok, akkor legyetek a Sugarak számára Evenek, adjatok nekik barátságot, kedves szavakat, reményt és támogatást, mert lehet, hogy a világot váltjátok meg ezzel számukra.

Ezt a könyvet szó szerint mindenkinek ajánlom. Azoknak, akik elégedetlenek a külsejükkel azért, mert ez egy valódi motivációs, léleksimogató történet. Azoknak pedig, akik elégedettek önmagukkal azért, hogy jobban megértsék azokat, akik önértékelési zavarokkal küzdenek.

Kedvenc karakter: Sugar, Even, Henry.

Kedvenc jelenet: Even meglepetés kiruccanásai.

Kedvenc idézetek:

„- Briósozza meg! – kiáltok fel.
Even szeme elkerekedik. Attól tartok, azt hiszi, hogy brióst akarok enni. Elmagyarázom neki, hogy az iskolában felejtettem a könyvemet, majd hozzáteszem:
- Felállítottam azt a szabályt magamnak, hogy nem mondom ki a „b” betűs szút. Ha kifogyok az alternatívákból, vagy amikor muszáj használnom, akkor talán kiejtem a számon, de addig nem.
- És most a briós jutott eszedbe? – kérdezi.
- Igen, de lehet még a barackozza, burgonyázza, birsalmázza, brokkolizza meg…
Even felnevet.
Elmosolyodok.
- Ez az! Ezt szeretném látni! – mondja.
- Micsodát? – kérdezem.
- A mosolyodat.”

„- A barátom vagy, Sugar. Neked van a legnagyobb szíved és a legszebb nevetésed. Na és a mosolyod… attól teljesen elolvadok – mondja.”

„- Te is biztosan láttál már motorosokat. Tudod, ők azok a hatalmas bajszú, behemót fickók, kivillanó kőművesdekoltázzsal – mondja.
Szipogva felnevetek.
- Hozzájuk képest te egy kisegér vagy, ők pedig, hát, nem is tudom, hatalmas, ronda ogrék. Ha ők tudnak motorozni, akkor te is. Megtisztelnél vele, ha csatlakoznál hozzám a Harley-m hátsó ülésén – mosolyog rám Even.”

„- Mostanában másmilyennek tűnsz. Csak nem boldog vagy? Ne szokj nagyon hozzá! Az élet egy nagy szopás, aztán úgyis mind meghalunk.” (megj.: Sugar anyjának egyik kedves mondata…)

„- Bulit rendezünk a szüleim tóparti házában, mielőtt bezárjuk télre – mondja. – Ha van kedved jönni, téged nagyon szívesen látunk. A jelmez nem kötelező.
- Így van, Even, ha szeretnél jönni, akkor nagyon örülnénk neked… és Allie is szeretne látni téged – teszi hozzá Hillary.
Egy pillanatra rettegés fog el, hogy mi van, ha Even igent mond, mert olyan csendben van.
- Az igazat megvallva, Sugarrel van programom – feleli.”

„Ahogy közeledünk a suli bejárata felé, Even leveszi a karját a vállamról, hogy kinyissa nekem az ajtót, majd ismét közel húz magához. Olyan érzésem van, mintha mi lennénk Edward és Bella, amikor a parkolóban egy párként parádéztak.”

„- Már túl vagy a tizenegyedik felén. Vannak terveid az érettségi után, jövőre? Mit csinálsz akkor, amikor nem vagyunk együtt? Tudom, hogy varrsz. Mesélj arról! Vagy arról, hogy mik az álmaid, vagy milyen könyvet olvasol épp, nem tudom. A lényeg, hogy rólad akarok hallani.
Lemerülök a víz alá. Eddig nem tudtam, de most már bizonyítani tudom, hogy lehet a víz alatt sírni. Even szavai az elevenembe vágnak, oda, ahol a megtépázott önbizalmam rejtőzik, és megszólítják a kislányt, aki mindig arra vágyott, hogy végre valaki érdeklődést mutasson iránta. Azt a lányt, aki szerette volna, ha a mamája kiteszi a rajzait a hűtőre, függetlenül attól, hogy csak firkálmányok. És a lányt, aki szerette volna, ha van apukája, aki leporolja a térdét, ha elesik, és talpra segíti. Ugyanazt a lányt, aki a törődés, az aggodalom és a kedvesség hiánya miatt fánkokból, sütikből és tortákból épített maga köré pajzsot, hogy elrejtőzzön a mellőzöttség okozta fájdalom és az elől, ahogy a fejéhez vágják, hogy kevésbé értékes, és képtelenség szeretni őt.”

„- Őszintén sajnállak benneteket, ha számotokra poént jelent az, hogy inzultáltok valakit a kinézete miatt. Igen, talán különbözőek vagyunk, de nemcsak szánlak benneteket, hanem hálával is tartozom nektek. Remek munkát végeztetek az elmúlt négy évben, ráébresztettetek arra, hogy ki vagyok. És nem az, akinek gondoltok. Jó ember vagyok, és remek dolgokat fogok véghezvinni. – Elhallgatok, úgy döntök, ennyi elég lesz. – Szóval, még látjuk egymást, és… - Gyönyörű mosolyt villatok rájuk, győzedelmesen felemelem a karom. A csoportra meredve hangosan azt mondom: - Baszódjatok meg!”

„– Sosem leszel olyan, mint én.
A szavai úgy sisteregnek, mint a kanóc.
De én vagyok a dinamit.
Alaposan végigmérem festett, kiegyenesített haját, tökéletesen metszett orrát, kifestett ajkát, keskeny csípőjét.
– Igazad van, Allie - felelem a szemébe nézve. A szavai fájnak. Nem akarom, hogy elfogadjon vagy szeressen, de attól még rosszul esik, amit csinál. El akarom mondani neki, mennyire szánalmasan viselkedik, vagy felajánlani, hogy kössünk fegyverszünetet. Ehelyett felszegett állal állom a tekintetét. – Sosem leszek olyan, mint te. De tudod mit? Szerintem ez csodás, mert így önmagam lehetek.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

 

Trónok harca Book TAG

ELSŐ RÉSZ: KÖNYVES KÉRDÉSEK
 

"Mi nem vetünk." - Egy könyv, amit nem lennél hajlandó megvenni.

E. L. Jamestől a Grey című könyvet. A szürke ötven árnyalatát végigszenvedtem, mert nem akartam úgy véleményezni egy sorozatot, hogy nem olvastam az elejétől a végéig, de Ana szemszögéből éppen elég volt végigélni egy ilyen bántalmazó kapcsolatot.

 

"Tűz és vér." - Egy könyv, ami erős érzelmeket váltott ki belőled.

Orwelltől az 1984. Igaz, annak ellenére, hogy a könyv baromi jó, ezek az érzelmek inkább negatívak voltak. Gyomorgörcs, pánikroham, depresszió és hasonlók. Az a regény annyira ijesztő, mert bár az ember azt szeretné hinni, ilyesmi a valóságban sosem történhet meg, mégis ezernyi párhuzamot lehet felfedezni a valóság és a történet között.

 

"Közeleg a tél." - A kedvenc téli olvasmányod.

Bár nem passzol teljesen, de Deirdre Riordan Halltól a Sugar. Igaz, nem téli olvasmány, de egy jó része télen játszódik, és nagyon tetszett. Olyan igazi téli regényt viszont még nem olvastam, vagy legalább is nem emlékszem rá.

 

"Család. Kötelesség. Becsület." - Egy könyv szoros családi kötelékekről.

 
Tabitha Suzumától a Kimondhatatlan. Igaz, Lochan és Maya között kicsit más kötelék is van, mint testvéri, de úgy egészében az öt testvér által alkotott család nagyon tetszett. Főképp Willa, aki egy kis tündérke. Lochan és Maya szó szerint mindent megtesz a testvéreiért, szinte anyaként és apaként nevelik őket.

 

"Erőssé növünk." - Egy könyv, amihez nem fűztél nagy reményeket, de miután elolvastad, meglepően tetszett. 

Isaac Mariontól az Eleven testek. Kivételesen itt a filmet láttam elsőként, és azt hittem, hogy a könyv is egy limonádé, ifjúsági történet lesz, de tévedtem. Bár az alapsztori ugyanaz, a könyv hangulata, stílusa igazán komoly, és a történet mély filozófiai kérdéseket boncolgat.

 

"Miénk a harag." - Egy könyv, amitől dühös lettél.

 
Sara Fawkestól az Amit csak ő akar. Az a könyv egyszerűen rossz. Tele van logikai hibával, nincsen igazi története, a karakterek kidolgozatlanok, a stílusa egy kezdőé. Nem hittem volna, hogy egyszer találok majd egy a Szürke trilógiánál is rosszabb könyvet, de ez az.

 

"Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik." - Egy könyv, amit megingathatatlanul szeretsz

J. K. Rowlingtól a Harry Potter sorozat. Az utolsó leheletemig szeretni fogom, ezen semmi nem változtathat. Always…

 

"Egy Lannister mindig megfizeti az adósságát." - Egy könyv, aminek úgy érzed, adósa vagy.
(Megjegyzés: a tag készítője tisztában volt vele, hogy ez nem a hivatalos jelmondata a Lannistereknek, de úgy érezte, hogy ez jobban megfelel a taghez. Amúgy is többször hallani ezt a Lannisterektől, mint a "Halld üvöltésem!".)

Ava Dellairától a Kedves halottak! Kölcsönkönyvként olvastam, de annyira tetszett, hogy adós vagyok neki annyival, hogy ha egyszer lesz pénzem megint könyvekre, akkor megvegyem.


MÁSODIK RÉSZ: RAJONGÓI ELKÉPZELÉS

Melyik karaktert szeretnéd a Trónok harca nyerteseként látni, azaz ki üljön a végén a Vastrónon?

 
Hát szerintem Cersei, de csak azért, mert úgy gondolom, a történet végére a Vastrón elpusztul majd, hát pusztuljon vele. :D Van egy olyan érzésem, hogy végül Westeros fölött nem egyetlen ember fog uralkodni, hanem vagy több uralkodó lesz, vagy pedig megváltozik az államformája, megszűnik királyság lenni, és ebben az esetben is többen vezetik majd.

Egyébként szerintem Dany, Jon és Tyrion irányítja majd Királyvárat, Sansa lesz Észak úrnője és Arya meg a Véreb segítségével vezeti majd a területet (a Véreb vagy Sansa testőre lesz, vagy ha beteljesül egy nagy álmom, akkor a férje), Yaráé és Theoné pedig a Vas-szigetek felügyelete.

 

Szerinted melyik karakter fog a sorozat végéig élve maradni, és ki fog időközben meghalni? Kit szeretnél továbbra is élve látni?

Mivel ez a Trónok harca, így bárki bármikor meghalhat, de az tuti, hogy Cersei a végére kipurcan, és szerintem Jaime fogja megölni, hogy beteljesítse a testvérgyilkosság jóslatát. Azt pedig nagyon remélem, hogy Sansa, a Véreb, Tyrion, Theon és Yara túlélik. Drukkolok még Danynek és Jonnak is.

 

HARMADIK RÉSZ: MI LENNE VELEM A TRÓNOK HARCÁBAN?

Nyernél, vagy meghalnál?

Ez attól függ… Ha lenne elég időm szervezkedni, akkor szerintem elég okos és fifikás vagyok ahhoz, hogy kitaláljak valami tervet, amivel rá tudok venni valami erősebb karaktert, hogy akár az élete árán is megvédjen. Viszont, ha nem lenne elég időm egy tervre, és úgy kerülnék életveszélyes helyzetbe, akkor tuti meghalnék, mert fizikailag nem tudnám megvédeni magam. Nekem az agyam a legnagyobb fegyverem, akárcsak Tyrionnak.

 

Melyik házba tartozol?

 
Stark. Becsületesek, jók, összetartóak. És imádom a rémfarkasokat. Szóval a szívem a Starkoké.

A Book Taget ezen az oldalon találtam: https://dorkaanyaolvas.blogspot.hu/2017/08/tronok-harca-tag.html