Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset – Blogturné

A krimi rajongói éppen egy évszázaddal ezelőtt, A titokzatos stylesi eset 1920-as megjelenését követően találkozhattak először Agatha Christie piperkőc belga magánnyomozójával, Hercule Poirot-val. A Helikon Kiadónak köszönhetően a századik évforduló alkalmából az olvasók most új kiadásban vehetik kézbe a mesterdetektív eseteiről szóló sorozat kezdő kötetét. Tartsatok bloggereinkkel és játsszatok velünk, hogy megnyerhessétek a könyv egy példányát! 

Miért választottam ezt a könyvet?

Van itthon egy csomó Agatha Christie-könyvünk, de már nagyon régóta nem olvastam semmit az írónőtől, ezért mikor megláttam, hogy megjelenik új kiadásban egy olyan regénye, ami még nem ül a polcomon és még nem olvastam, úgy gondoltam, eljött az ideje egy jó kis Agatha Christie-kriminek.


Első gondolatok

Amikor belekezdtem a könyvbe, visszatértek a tinédzserkori emlékek arról, hogyan faltam egymás után Agatha Christie regényeit. Ismerős környezet, ismerős szereplők, ismerős stílus várt rám. Nem olvastam el előre a fülszöveget, úgyhogy kíváncsian vártam, vajon Miss Marple vagy Poirot jelenik-e meg kinyomozni az adott bűntényt, ezúttal pedig Poirot kaptam. Sőt, utólag a fülszövegből rájöttem, hogy ez az írónő első megjelent műve, amely éppen száz éve kerülhetett először a könyvesboltok polcaira.


Történet

Mr. Hastingset egy barátja meghívja a stylesi otthonába pihenni, ám természetesen a pihenésből végül bűntény és nyomozás lesz. Ugyanis a birtok úrnőjét, Mrs. Inglethorpot meggyilkolják. A család nagy, így elég sok gyanúsított van, és az áldozatot egyikük sem kedvelte túlságosan. Ám a legfőbb gyanúsítottja mindenkinek Mr. Inglethorp, aki jócskán fiatalabb, mint a felesége, és úgy sejtik, egész végig csak a nő pénzére hajtott. Mr. Hastings így Poirot-hoz fordul segítségért, a feladat: kideríteni, ki valójában a gyilkos.

Azt kaptam Agatha Christie-től, amit vártam. Elegáns környezet, úri család, sok családtag, mindenkinek van valami titka, és mindenki gyanús. Van az írónő regényeinek egyfajta sajátos atmoszférája, ami csak és kizárólag rá jellemző, és ami azonnal beszippantja az olvasót. Olvasás közben egyfolytában járt az agyam, figyeltem minden nyomra, minden szóra. Próbáltam rájönni Poirot gondolataira, mi az, amit észrevett, mit sejthet.

A végén már szinte mindenki gyanús volt számomra, és bár általában meg szoktam érezni, ki a tettes, most nem mertem volna senkit százszázalékos biztonsággal meggyanúsítani. Így elég izgalmasnak mondhatom ezt a regényt. Megmozgatta az agyamat, nem jöttem rá teljes bizonyossággal a helyes megoldásra, mégis mikor kiderült az igazság, logikusnak éreztem. Ilyen egy jó krimi.

Nagyon klassz volt, hogy az írónőnek sikerült mindig úgy csavarnia a szálon, hogy mikor már azt hittem, sejtem, ki a tettes, akkor újra el tudott bizonytalanítani.


Karakterek

Mrs. Inglethorp tökéletes áldozat. Idős, gazdag nő, akinek fiatal férje van, és olyan rokonai, akik függnek tőle, emiatt pedig nem nagyon kedvelik őt. Vagyis egy csomó olyan ember veszi körbe, akik akár meg is akarhatták ölni, volt okuk rá, akár anyagi, akár érzelmi, akár valami egyéb.

Mr. Inglethorp pedig tökéletes főgyanúsított. Jóval fiatalabb a feleségénél, mindenki úgy látja, hogy csak megjátssza a gondoskodó és szerető férjet, és hát, nem vagyonos ember, viszont a felesége után sok pénzt örökölne. Ennek ellenére vagy épp ezért, túl gyanús, hogy ennyire gyanús. Vagyis bár az ember felírja a lehetséges tettesek listájára, mégis simán el tudja képzelni, hogy egy másik karakter a valódi tettes.

John Cavendish és az öccse, Lawrence csak a mostohagyerekei Mrs. Inglethorpnak. Bosszanthatja őket, hogy egy olyan nőtől függ, mennyit kapnak a családi vagyonból, aki nem is az igazi anyjuk. Függnek tőle felnőtt férfiként, és ez nem kellemes érzés, annyira nem, hogy ok lehet a gyilkosságra.

Nem mellesleg van valami házastársi titok és probléma John, és a felesége, Mary között is. Van egy nyom, amiről mindenki azt hiszi, hogy Mr. Inglethorpra utal, de én már az első pillanattól sejtettem, hogy valójában Johnhoz és Maryhez kapcsolódik. Ők ketten már csak azért is gyanúsak, mert az áldozat tudott az egyik titkukról, vagyis megeshet, hogy el akarták hallgattatni. Nem mellesleg John és Mary szála szerelmi szálként is érdekes.

Cynthia vér szerint nem tartozik a családhoz, egy árvalány, akit Mrs. Inglethorp támogat anyagilag. Érdekesség, hogy gyógyszerészként dolgozik, így könnyedén hozzáférhet olyan mérgekhez, amelyekkel könnyű eltenni láb alól bárkit balesetnek vagy természetes halálnak álcázva. Az is érezhető, hogy Cynthia nem teljesen boldog, ki van szolgáltatva a támogatójának, és fél attól, mi lesz vele a jövőben.

Aztán ott van még Evie, aki Mrs. Inglethorpnál szolgál már régóta. Bár Mr. Inglethorp a rokona, állandóan gyűlölettel beszél róla. Mrs. Inglethorpot is figyelmezteti, hogy vigyázzon a férjével, mert az ártani akar neki, és csak a pénzét szereti. Persze a ház úrnője nem hisz neki.

És végül a történet része egy titokzatos orvos is, aki véletlenül pont a környéken jár Mrs. Inglethorp halálának idején, és nagyon úgy tűnik, hogy gyengéd érzéseket táplál Mary iránt.

Láthatjuk, hogy tényleg rengeteg gyanúsított van, és mindegyiküknek van oka arra, hogy eltüntesse az útból Mrs. Inglethorpot. A kérdés csak az, hogy melyikük képes rá ténylegesen is...

Poirot és Mr. Hastings az, akik megpróbálják megoldani a bűnügyet. Poirot nagyon okos, de eléggé bosszantó kis ember. Sokszor nem árulja el sem Mr. Hastingsnek, sem nekünk, olvasóknak, hogy mire jött rá. Persze megvan erre az oka, hol bizonytalan még önmagában, hol megerősítést keres, mielőtt előadná a felvetéseit, de olyan is van, hogy azért nem beszélhet, nehogy a tettes eltüntethesse a nyomait. Ez a titkolózás még izgalmasabbá teszi az olvasást, mert már nemcsak azon gondolkoztam, ki lehet a tettes, hanem azon is, hogy Poirot éppen mit vehetett észre, és mit nem mond el.


Hogy tetszett a könyv?

Nagyon jó szórakozást nyújtott. Agatha Christie azt hozta, amit a fiatalkori élményeim alapján vártam tőle. Arisztokratikus környezet, rengeteg gyanúsított, sok titok. Nagyon megmozgatta a történet az agyamat, és bár nem tudtam biztosra kitalálni a tettes személyét, mégis logikus volt végül, hogy ki lett az.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a minőségi, régimódi krimiket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 

Nyereményjáték:

A nyomozásai során Poirot-ról többször is azt hiszik, hogy francia, de erre utaló gesztusai és nyelvhasználata ellenére a férfi valójában belga. Származásának tiszteletére egy-egy belga látványosságról találhattok képet az egyes állomásokon. A feladatotok annyi lenne, hogy az ezen látványosságoknak otthont adó városok neveit beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére. A helyesen válaszolók közül egy szerencsés megnyerheti a könyv egy példányát.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz: 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

Blogturné Klub

06. 10. Flora the Sweaterist

06. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út

06. 14. Booktastic Boglinc

06. 16. Olvasónapló

06. 18. Flora the Sweaterist - extra

06. 20. Readinspo

 

Deborah Feldman: Unortodox – Blogturné

Néhány hete debütált a Netflixen az azóta is nagy népszerűségnek örvendő A másik út (Unorthodox) című minisorozat, melynek alapjául Deborah Feldman memoárja szolgál. A könyvet április 28-ától magyarul is olvashatjuk a Libri Kiadó jóvoltából.
Tartsatok bloggereinkkel a turnén, és nyerjetek egy példányt a kötetből! 

Miért választottam ezt a könyvet?

Őszintén szólva szinte semmit nem tudtam a zsidó vallás szélsőséges képviselőiről, arról, hogyan élnek, milyen szabályok között, és hogyan bánnak a nőkkel, gyerekekkel. De mivel érdekelnek a nő- és gyerekjogok, ezért úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy ezt a részét is megismerjem a világnak. Főképp, hogy ez nem egy kitalált történet, hanem egy létező ember életét követhetjük végig az oldalakon.


Az első gondolatok

Őszintén szólva a fülszöveg és a prológus olvasása közben teljesen más történetre számítottam. Azt gondoltam, hogy a könyv arról fog szólni, hogy egy haszid zsidó közösségből hogyan szökik meg egy házasságba kényszerített nő, és hogyan boldogul a számára ismeretlen szabad világban, valamint hogyan bujkál a férje és a közössége elől, akik keresik.

De nem. Ez a könyv nem a kiszabadulás, menekülés, az új világban boldogulás története, hanem egy zárt közösség és a lelki fejlődés bemutatásáé.

Annak ellenére, hogy nem azt kaptam a könyvtől, amire eredetileg számítottam, egyáltalán nem voltam csalódott, sőt! Ez a könyv végül olyasmit adott, amit az eredeti elképzelésem nem adhatott volna meg. Megismertem egy számomra teljesen ismeretlen közösséget, és megismertem egy hihetetlenül erős nőt.


Történet

Nagyon tetszik Feldman stílusa. Izgalmasan, átérezhetően meséli el a történetét. Azok után, hogy milyen körülmények között kellett felnőnie, kiemelkedően nagy dolog, hogy egy ilyen minőségi regényt tudott megalkotni.

A regény az ő életét meséli el gyerekkorától kezdve egészen a szabadulása utánig. Azt, hogyan ébred emberként, nőként öntudatára. Hogyan jön rá arra, hogy a közösség, amelyben él, nem való neki. Miként szenved attól, hogy állandóan meg kell játszania magát mások előtt. Végigkövethetjük, ahogy kislányból tinédzser lesz, aztán még alig nőként feleségül adják egy számára majdhogynem teljesen ismeretlen férfihoz, végül rádöbben, hogy mennyire álszent a közössége, a férje. És ahogy elhatározza magát, hogy márpedig ő és a kisfia szabad lesz egyszer, és elkezd ezért mindent megtenni.

A történetnek köszönhetően egy olyan közösség életébe láthattam bele úgy igazán, amelyről alig tudtam valamit. Ahogy olvasni kezdtem, olyan érzésem volt, mintha a történet az 1900-as évek közepén játszódna, egy olyan korban, amelyet még teljesen a férfiak uraltak. Aztán kíváncsiságból megnéztem a könyv végében a szerző rövid életrajzát, és mikor rájöttem, hogy két évvel fiatalabb nálam, az lesokkolt. Ekkor jöttem rá, hogy a sztori az 1990-es években kezdődik. Vagyis amikor engem az anyukám és dédnagymamám megtanított az olvasás szeretetére, akkor Deborah csak titokban szerezhetett magának könyveket, és rejtegetnie kellett őket a szobájában, mert a közösségében hatalmas bűnnek számít, ha egy nő angol nyelvű, világi könyveket olvas.

Deborah nagyszülei nem rossz emberek, csak épp lelki sérültek a II. világháborúnak köszönhetően. Ez terelte őket a fanatikusok útjára. Bár képtelenek gyengédséggel kimutatni a szeretetüket, apróságokból úgy vélem, a maguk módján szeretik az unokájukat. De persze ez nem mentség arra nézve, hogy elloptak tőle valami nagyon fontos dolgot: a szabadságot.

„Milyen fantasztikus lehet, gondolom, ha valaki a saját férfiasságát olyannyira magától értetődőnek gondolja, hogy még csak nem is tart attól, hogy esetleg megfoszthatják tőle. Vajon az én közösségemben azért határolódik el egymástól olyan szigorúan a két nem, mert valamilyen oknál fogva félni kezdtek ettől a lehetőségtől? Lehet, hogy így áll a dolog: egy olyan világban, ahol a nők nagyobb szabadságot élveznek, a férfiak tartani kezdenek attól, hogy megfoszthatják őket a privilégiumaiktól.”

A könyvek tiltása mellett a másik számomra nagyon durva dolog, hogy arra kényszerítik a nőket, hogy leborotválják a hajukat, és parókát hordhatnak. A haj mindig is a nőiség egyik szimbóluma volt. Azzal, hogy megfosztják a nőket tőle, megcsonkítják a lelküket, az önbecsülésüket. Tudom, a haj visszanő, nem olyan, mint ha a karjukat vágnák le, és mégis... Talán csak akkor lehetne ennél jobban megcsonkítani egy nőt a nőiségében, ha a melleit vágnák le vagy a nemi szervét csonkítanák meg.

A lányok persze tanulni sem tanulhatnak úgy, mint a fiúk. Járnak iskolába, de csak arra tanítják meg őket, amire az állam kötelezi őket és nem bújhatnak ki alóla, valamint amire ahhoz van szükségük, hogy "jó" feleségek legyenek majd. Angolul is csak azért tanulhatott meg Deborah olvasni, mert a közösség államilag kötelezve volt arra, hogy legyenek angolórák az iskoláikban.

A gyerekeket szexuálisan is tudatlannak nevelték. Deborah egészen az esküvője előttig azt sem tudja, hogy van hüvelye. Nem ismeri a saját testét, amit pedig mégis tud a testiségről, azt a vallása bűnként tünteti fel. Nem csoda, hogy miután férjhez adják egy számára majdhogynem teljesen ismeretlen férfihoz, azonnal szexuális gondjaik akadnak, amik hozzák magukkal a lelki problémákat is. És a könyvből tudni, hogy nem ő az egyetlen, akinek a tudatlanságra nevelés gondokat okoz. Ez a hozzáállás testileg és lelkileg is megnyomorítja mind a feleségeket, mind a férjeket, és így a házasságokat is.

Aztán persze felszínre kerülnek "becsületbeli" gyilkosságok, önbíráskodás, pedofil bántalmazás és annak eltitkolása, megcsalás és nemi betegségek, és Deborah szép lassan rájön, hogy a közössége álszent. Sőt, még annál is rosszabb, ugyanis súlyos bűncselekményeket titkolnak el, gyilkosokat, pedofilokat védenek, nehogy szégyen érje a közösségüket. A fanatikus vallásuk fontosabb számukra, mint a gyerekek és nők védelme.

„Én is olyan nő szeretnék lenni, aki maga tesz csodát ahelyett, hogy Istenre várna. Bár a többiekkel együtt mormolom a jom kippur imáját, bele sem gondolok, hogy mit jelent. Én ugyan nem fogok kegyelemért könyörögni.

Ha Isten azt gondolja, hogy gonosz vagyok, akkor tessék, büntessen meg, gondolom, és kajánul várom, mit lép Isten erre a provokációra. Gyerünk, gondolom felpaprikázva. Lássuk, mit tudsz!

Egy olyan világban, amelyet átjár a szenvedés, Isten nem lehet értelmesen gondolkodó lény. Akkor pedig mi értelme fohászkodni hozzá? Egy őrülthöz? Játsszunk hát az ő szabályai szerint; tessék, kössön csak belém.”

A könyvet olvasva újra tudatosult bennem, hogy a szélsőséges gondolkozás sosem lehet jó. Teljesen mindegy, hogy milyen vallásról van szó (vagy épp politikai nézetről), amint valaki átcsúszik a fanatizmus határvonalán, onnantól kezdve emberek életét nyomorítja meg, és több kárt tesz a világban, mintha maga a sátán sétálna közöttünk.

Alig vártam, hogy Deborah és a kisfia kikerüljön ebből a világból és végre szabad lehessen. Mivel tudni, hogy ez egy igaz történt és Deborah kijutott, így miatta kevésbé aggódtam, de attól nagyon féltem, hogy vajon a kisfiát magával tudja-e vinni majd. Hiszen őt is azért nevelték a nagyszülei, mert az édesanyja csak nélküle tudott elmenekülni ebből a szörnyű, elnyomó, megnyomorító közösségből. Nem árulom el persze, hogy mi lett a kicsi sorsa, ezt majd mindenki megtudhatja a könyvből.

Az biztos, hogy Deborah nagyon erős, intelligens nő. Egy elnyomó környezetben is képes volt rátalálni önmagára, fejlődött, megerősödött és elég bátor volt ahhoz, hogy elinduljon a szabadság útján. Az pedig külön bátorságra vall, hogy meg is merte írni a történetét az őt ért fenyegetések ellenére.


Hogy tetszett a könyv?

Bepillantást engedett egy olyan közösségbe, amelyet másképp nem ismerhettem volna meg. Nagyon át tudtam érezni Deborah sorsát, aggódtam érte, drukkoltam neki, és mindeközben hálát adtam a sorsnak, hogy én jó helyre születtem, ahol szabad lehetek és önmagam.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akit érdekel a nők és gyermekek sorsa, és szeretné egy új szegletét megismerni a jogfosztottságnak nem a múlt században, hanem a jelenben.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 

Nyereményjáték:

A könyvben rengeteg zsidó ünnep is szóba kerül, így játékunkban ezek megismerésére fókuszálunk. Az állomásokon egy-egy ünnep rövid meghatározását találjátok, ezeknek a nevét kell beírnotok a Rafflecopter dobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Meghatározás a játékhoz:

A perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékeznek. 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

Blogturné Klub

06. 01. Readinspo

06. 03. Szofisztikált Macska

06. 05. Könyv és más

06. 07. Csak olvass!

06. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út

Steigervald Krisztián: Generációk harca

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, elsősorban azért, hogy jobban megértsem a saját viselkedésemet és édesanyám viselkedését. Teljesen más világban nőttünk fel, rengeteg dologban másként gondolkodunk, szeretjük egymást, de sokszor én nem értem őt, ő nem ért engem. Mindig is tudtam, hogy ennek generációs okai vannak, de részletesebben bele akartam ásni magam a témába, hogy tényleg igazán értsem, miért különbözik a gondolkodásmódunk, viselkedésünk bizonyos dolgokban. Nem mellesleg odavagyok a pszichológiáért is, szóval minden érdekel, ami ezzel kapcsolatos.


Első gondolatok

Úgy ültem le a könyvvel, hogy ezer dolgom van, csak beleolvasok, hogy milyen. Aztán azon kaptam magam, hogy már a könyv felénél tartok. Ami azt jelenti, hogy azonnal beszippantott a kötet, és annyira érdekesnek találtam, hogy képtelen voltam letenni.

Nem mellesleg a könyv kivitelezése is azonnal megtetszett. A szövegben ki vannak emelve más színnel a fontosabb gondolatok, és humoros rajzok jelzik a fejezetek elején, hogy az adott rész miről is fog szólni.

A kötetről

A szerző stílusa nagyon közvetlen annak ellenére, hogy tudományos dolgokról ír. Látszik, hogy tényleg hosszú ideje kutatja a különböző generációkat, tudja, miről beszél (vagyis ír), és azt elő is tudja adni olyan formában, hogy a hétköznapi emberek is megértsék, sőt, izgalmasnak találják.

Megtudhatjuk a könyvből, hogy mit jelentenek a generációs jegyek, tényleg illenek-e mindenkire, aki az adott korosztály tagja, milyen generációk élnek együtt a mostani világban, ezeknek mik a jellemzőik, hogyan viselkednek különböző helyzetekben, például ünnepekkor, a munkahelyen, az internet világában, és mit tehetünk, hogy békésen együtt tudjunk élni más generációk tagjaival.

A kötet számomra két okból volt jó olvasmány. Egyfelől, miközben arról olvastam, mi jellemzi az egyes generációkat, egyfolytában bólogattam, hogy igen, igen, az anyukám, én, a fiatalabb korosztályba tartozó barátaim, a nálam tíz évvel idősebb kolléganőm és még jó pár különböző korosztályt képviselő ismerősöm tényleg pont olyan, amilyennek a könyv leírja őket. Amiket korábban a személyiségjegyeiknek hittem, azok valójában generációs jegyek. Vagyis nem feltétlenül tehetnek arról, ahogyan egyes helyzetekben reagálnak, mert egyszerűen így működik a generációjuk gondolkodásmódja. És ezzel a tudattal, azzal, hogy értem már, mit miért mondanak, csinálnak, tényleg könnyebb elfogadni őket olyannak, amilyenek. A tudás ebben az esetben valóban sokat segít a megértésben. Mert ha nem ismerjük a különböző generációkra jellemző viselkedésformákat és ezek okait, akkor könnyen magunkra vehetünk sértésként olyasmit is, ami egyáltalán nem ellenünk szól.

A másik, amiért fontos volt számomra ez a könyv, hogy segített megérteni és még jobban elfogadni önmagam. Sokszor megesett, hogy a saját döntéseimet, érzéseimet, tetteimet sem értettem. Mivel vagy fiatalabb vagy idősebb korosztály vett körbe mindig, sosem az én generációm, így csak azt láttam, hogy másképp működöm, mint azok, akiket ismerek. És ettől úgy éreztem magam, mintha valami hiba kerül volna a gépezetembe. Nos, ezekről az eltérésekről a könyvnek köszönhetően most kiderült, hogy valójában generációs jegyek, és nem vagyok egyedül azzal, ahogyan érzek, viselkedem, élek. Csak valamiért sosem a saját korosztályommal vettem körbe magam, és így nem tapasztalhattam meg, hogy mások is küzdenek olyasmikkel, amikkel én.

Nagyon érdekes volt persze olyan generációkat is megismerni, akik nem nagyon vesznek részt az életemben. Például a veteránokat vagy az alfákat. Az alapján, amit olvastam, az alfák, vagyis a mostani maximum 10 évesek lehetnek ennek a bolygónak a jövője. Ők már teljesen mások lesznek, mint a másik öt generáció, akikkel most egy időbe és világba kényszerültek, és ha ez igaz, akkor annak nagyon örülök. Szerintem az én generációm és a nálam idősebb generációk valamit nagyon elrontottak. Poroszos szigor vagy nulla nevelés, a ló két oldala, és egyik sem jó. A mostani tizenévesek sem feltétlenül járnak még jó úton, vagy legalábbis nem mind, bár vannak, akik már érzékelik, hogy váltani kéne. De talán a mostani gyerekekben még van lehetőség, ők a remény számunkra is.


Az én generációm

Én 1984-ben születettként az Y generációhoz tartozom. Y generációsként az első individuális nemzedék tagja vagyok, valamint azé a nemzedéké, aki az offline világba született, de belenőtt a digitális világba. Énközpontúak és élményorientáltak vagyunk, és már megkérdőjelezzük azt, hogy az idősebbek mindig többet tudnak-e nálunk.

Az Y-osok korábban született tagjainak nagy része munkaalkoholista lett, a később születettek azonban pont ellenkezőleg: azt tapasztalták, hogy a szüleik hiába gürcölik halálra magukat, semmi értelme, mert bármikor bedőlhet a hitel, kirúghatják őket, és mehetnek a híd alá. A fiatal Y-osok nem akarnak belerokkanni a munkájukba, hanem élni akarnak.

Nem szeretünk feleslegesen költeni, igyekszünk mindent olcsón, vagy ha lehet, ingyen megszerezni. A tévének, bulvárnak köszönhetően a szüleink már látták, hogy a világ mennyire erőszakos, ezért sokkal jobban féltettek minket, mint a korábbi generációs szülők.

A változás számunkra lehetőség, ha valami nem tetszik, váltunk. Nem értjük a poroszos, információhiányos vezetést, nem érdekel minket, mit mondanak az idősebbek. Ha nem érezzük jól magunkat egy munkahelyen, akkor is felmondunk, ha tudjuk, nem biztos, hogy azonnal kapunk új munkát. Mi posztolunk a legtöbbet a Facebookra a magánéletünkkel kapcsolatban.

Nos, hogy mi igaz az Y generációs jegyekből rám? Nagyon sok minden, de azért nem minden.

Egyfelől tényleg individualista és énközpontú vagyok. Sokan ezt önzőségként definiálják, pedig csak arról van szó, hogy felismertem, egyetlen életem van, és abban boldog akarok lenni. Boldog pedig nem lehetek úgy, ha mások elvárásai alapján élek, a saját elvárásaim alapján kell ezt tennem.

Élményorientált is vagyok, de inkább a magam módján. Eléggé introvertált vagyok, viszont például a szeretetemet nem úgy fejezem ki, hogy agyonetetem a másikat, vagy hogy naponta ezerszer mondom, hogy szeretem, esetleg, hogy állandóan ölelgetem. Hanem úgy, hogy ha például van egy olyan film, filmsorozat, könyv, amiért totálisan odavagyok, akkor azt meg akarom osztani mindenképpen azzal, akit szeretek. Meg akarom osztani azt az élményt, amit én kaptam az adott történettől.

És igen, megkérdőjelezem, hogy az idősebbek mindig okosabbak-e. Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelem az időseket, vagy hogy nem segítek nekik, ha szükségük van rá, pusztán azt, hogy nem gondolom úgy, hogy mindent tudnának és mindent jobban tudnának. A kor csak egy szám, fiatalon is, idősen is. Az, hogy valaki megöregedett, nem jelenti automatikusan azt, hogy jó ember, ahogyan azt sem, hogy okosabb, mint én.

Bár 1984-ben születtem, így az Y-osok idősebb generációjához tartozom, mégis inkább a fiatalabb Y-osok tulajdonságai illenek rám a munkát illetően. Azért dolgozom, hogy meg tudjak élni valamiből, és nem azért élek, hogy halálra dolgozzam magam. Pontosan látom, hogy anyuék generációja mire jutott azzal, hogy halálra dolgozták magukat: semmire. Nyugdíjas korukra lerokkannak, már ha megélik egyáltalán a nyugdíjaskort, még sincsenek tartalékaik, nincsenek anyagi biztonságban. Vagyis annak, hogy halálra dolgozod magad, nincs semmi értelme azon kívül, hogy a fejesek jól megélnek belőled.

Épp ezért, ha egy munkahely nem tisztel emberként, ha nem is gondolkodás nélkül, de némi előretervezéssel biztos, hogy otthagyom. Ahogyan anno a postával is tettem. Amint úgy éreztem, kiszívják a lelkemet is, azonnal kitaláltam, hogyan válthatnék. És megcsináltam. És most egy olyan helyen dolgozom, ahol sokkal jobban érzem magam. Nekem az írás az életem, olyan munka szóba sem jöhet, ami mellett nem tudok írni, ami mellett nem tudok olvasni, nem tudom azt csinálni, amit szeretek.

Viszont, ha valamit szeretek csinálni, akkor képes vagyok munkaalkoholistának is lenni. De ehhez tényleg az kell, hogy szeressem a munkámat és ki legyek békülve legalább nagyjából a munkahelyemmel.

Tényleg nem szeretek feleslegesen költeni, igyekszem megfontoltan vásárolni. Mivel tudom, hogy bármikor történhet bármi. Ebben a világban egyik napról a másikra a legjobb munkahelyről is kirúghatnak, bármikor megsérülhetsz és munkaképtelenné válhatsz, akkor pedig senki nem fog lényegében segíteni neked. Szóval tudni kell bánni a pénzzel, mert nincs létbiztonság. Nem lehet csak úgy szórni, mert lehet, hogy amit ma elköltöttél egy nem szükséges, de szép dologra, az a pénz hiányozna másnap, hogy ne halj éhen.

Az anyukám valóban túlféltett engem, talán jobban is, mint a generációm többi tagját a saját szüleik. Ez egyfelől jó, mert gyerekként teljes biztonságban érezhettem magam, nem történhetett velem olyan "baleset", ami mostanában sajnos sok gyerekkel, akikre egyáltalán nem figyelnek a szüleik. (Pl. mostanában sok totyogós gyerek kerül kórházba azért, mert magára rántotta a forró olajat, vagy még járni sem tud, de kint hagyták egyedül az udvaron a család kutyájával, aki szétmarta őt és hasonló felelőtlenségek.) Másfelől, így több időbe telt, míg felnőttem. Jobban mondva, míg elég bátor lettem ahhoz, hogy önálló döntéseket merjek hozni, és vállalni értük a felelősséget. Hozzáteszem, bár ez tényleg több időmbe telt, az mégis pozitív ebben, hogy mostanra felelősségteljesebben vállalom a döntéseimet, azok következményeit, könnyebben beismerem a hibáimat akkor is, ha tudom, hogy gondom lehet belőlük, mint az emberek (tartozzanak bármilyen generációhoz is) nagy része.

Állítólag az én generációm az, aki a leginkább kiteszi a magánéletét a Facebookra. Nos, ez szerintem rám nem igaz. Az írással kapcsolatban használom elsősorban a Facebook-oldalamat, és csak nagyon ritkán posztolok a magánéletemről. Utálok szelfizni, és úgy gondolom, idegeneknek nincs közük ahhoz, hogyan élek, mit csinálok, a családomhoz pedig még kevésbé. És soha semmiről nem döntenék az alapján, hogy vajon milyen jól lehet posztolni róla. Valamint soha nem tölteném a karácsonyt egy wellnesshotelben. De ahogy a könyv is mondja, az, hogy beleszületsz egy generációba, nem jelenti azt, hogy minden jegyét viseled is. Amiben mondjuk nem passzolok a generációmhoz, azt tuti, hogy anyu hatása miatt gondolom másképp. Mert ő és a saját generációs jegyei is sokat hatottak rám.


Hogy tetszett a könyv?

Nos, számomra nagyon sok új dolgot mondott, amikkel kapcsolatban úgy érzem, segítettek jobban megérteni a körülöttem élő, más generációkba tartozó embereket, és segítettek jobban megérteni önmagam is. És tényleg igaz, hogy ha tudod, hogyan működnek a különböző generációk, sokkal könnyebb türelmesebbnek is lenni velük. Én legalábbis ezt tapasztaltam az elmúlt néhány héten, mióta belekezdtem ebbe a könyvbe.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki eddig nem értette más generációk viselkedését, és ebből konfliktusai voltak akár a szüleivel, akár a gyerekeivel, akár az iskolában, munkahelyen, barátokkal, nagyszülőkkel, vagy bárkivel. Ez a könyv segíteni fog, hogy jobban megértsenek másokat, és könnyebb legyen elfogadniuk azt, hogy mások miért gondolkoznak, viselkednek másképp, mint ők.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT

Ezerarcú Japán – A japán kultúra útikalauza – Blogturné

Utazzatok velünk a felkelő nap országába, Japánba, ahol tökéletes egyensúlyt képez múlt, jelen és jövő. Biztosan láttatok már képet a japán cseresznyevirágzásról vagy a Fudzsi-hegyről, találkoztatok már animékkel/mangákkal, origamiztatok vagy láttatok gésákról szóló filmet. Ha még nem, vagy ha szeretnétek többet megtudni Japánról és a japánokról, akkor tartsatok bloggereinkkel ezen a különleges blogturnén! Olvassátok el az ajánlóinkat és játsszatok velünk minden állomáson, ugyanis a turné végén a Bookline Könyvek kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasónk megnyeri az Ezerarcú Japán egy példányát! 

Miért választottam ezt a könyvet?

Nagyon érdekesnek és izgalmasnak találom a keleti kultúrát. Igaz, Dél-Korea valamiért közelebb áll a szívemhez, de Japán is vonz, szívesen olvasok róla, ismerkedem az ottani élettel, szokásokkal, társadalommal. Szóval amikor megláttam, hogy megjelenik ez a kötet Japánról, azonnal lecsaptam rá, mert kíváncsivá tett.


Első gondolatok

A kötet kivitelezése gyönyörű. Bőséges írásos információt tartalmaz, de emellett tele van gyönyörűséges képekkel is. Színes, izgalmas, jó ránézni, lapozgatni.

A kötetről

A szöveges részek felépítése modern. A mai embereknek ebben a rohanó világban nem való a száraz, összefüggő, tömör tankönyvi szöveg, mert hamar beleunnak. Ez a kötet pontosan tudja ezt. A rövidebb szövegeket idővonalak, képek, képaláírások, rövid magyarázatok szakítják meg és teszik változatossá. Az ember nem tud beleunni az olvasásba, mert kíváncsi arra, hogy vajon a következő oldal mit tartogat számára.

Ennek ellenére a könyv rengeteg információt és érdekességet tartalmaz, szóval modern kivitelezésű, de tartalmas. Japán és a japán emberek életének minden területére kitér az ottani időjárástól kezdve a vallásokon át, a művészeten és a divaton keresztül az ételekig. És ez még csak egy rövid felsorolás volt a tartalmáról.

A japán kultúra teljesen más, mint amit mi itt Európa peremén megszoktunk, de pont ezért kíváncsi rá az ember. Egzotikus számunkra, kíváncsivá tesz, szeretnénk bepillantást nyerni egy másik világba. Nos, ez a könyv megadja ezt a lehetőséget számunkra. Végigjárhatjuk Japán tájait, benézhetünk a hétköznapi emberek életébe, lakásába, megkukkanthatjuk a művészek, énekesek, színészek és egyéb híres emberek világát.

A könyvben találtam olyan dolgokat, amelyeket már eddig is tudtam Japánról, de rengeteg új információval, érdekességgel is megfűszerezték ezt az útikalauzt. Például a netnek köszönhetően elég sokat tudtam a japán ételekről, filmekről, zenékről, mangákról és animékről, de a kézművességről, irodalomról, vallásról sok új információt kaptam olvasás közben. Ez a kötet nemcsak azokat a témákat dolgozza fel, amelyek amúgy is népszerűek az emberek (főképp a fiatalok) körében, hanem olyanokat is, amelyekről kevesebbet tudhattunk eddig.

Nagyon érdekes, mert belőlem a keleti életmód kettős érzéseket vált ki. Amit a japán kultúráról, művészetről, világról tudok, egyfelől igazán izgalmas és vonzó. Nagyon sok olyan dolog van a japán emberek életében, amit klassznak, szimpatikusnak találok, és a mi, európai kultúránkból vagy már kiveszett, vagy sosem volt jelen. Másfelől nem biztos, hogy én magam képes lennék így élni, pont azért, mert az európai kultúra meghatározza a személyiségemet, és szerintem ezt teljesen le kell vetkőzni magunkról, ha úgy döntünk, egy keleti országba, mondjuk Japánba költözünk.

Például nagyon szimpatikusak az udvariassági szabályok, amiket a japánok követnek, de biztos, hogy európai emberként elfeledkeznék róluk, és ezzel akaratlanul is megbántanám, megsérteném a japánokat.

Amit szívesen átvennék az ő világukból, és áthoznék ide, hozzánk, azok elsősorban művészeti dolgok. Például, milyen klassz lehet már úgy sétálni a városban, hogy az aknafedeleket gyönyörű festmények díszítik. Csak elmész mellette, ránézel, és máris jobb kedved van. Nekem ez az utcai művészet nagyon bejön.

A harcművészeteik is tetszenek. Gondolkoztam már azon, hogy el kéne menni keleti harcművészetet tanulni, csak sajnos borzalmasan drága egy ilyen harcművészeti iskola képzése. Nagyon sajnálom, hogy az iskolában tesi órán, a hülye és semmire nem jó 12 perces futás, kidobózás, szekrényugrás és hasonlók helyett nem lehetett valami izgalmas keleti harcművészeti sportot űzni. Ha lehetett volna, biztos, hogy örömmel veszek részt benne, teljesen másképp álltam volna a testmozgáshoz, és akkor talán most könnyebb lenne egészségesen és fitten élni.

A kézműves dolgokat is szívesen kipróbálnám. Festészet, fametszetek és kerámiák készítése, fém- és papírművesség, kalligráfia, esetleg ikebanaművészet. Őszintén szólva, biztosan béna lennék mindegyikben, de jó szórakozás és élmény lenne bármelyik. A japán konyhaművészetről nem is beszélve! Nem biztos, hogy megenném, amit alkotok, de az igen, hogy nagyon jól szórakoznék a konyhában egy profi japán séf mellett. De persze, ha valaki meg akarja tanulni a fent felsoroltakat, az szintén sok pénzbe kerül, szóval egyelőre marad az álmodozás róla, hogy majd egyszer...


Hogy tetszett a könyv?

Nagyon érdekes, gyönyörűen kivitelezett, sok új információt tartalmazó, modern felépítésű kötetet kaptam kézbe, amely tényleg részletesen bemutatta nekem Japánt és a japán emberek életének minden apró részletét.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik érdeklődnek a keleti kultúrák, azon belül is Japán iránt. Biztos, hogy odalesznek ezért a könyvért.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 

Nyereményjáték:

Mind a 10 állomáson ki kell találnotok az ott található képről vagy idézetről, hogy milyen tipikusan Japán dologra gondoltunk! (A megoldás lehet sportág, személy, hely, étel, életstílus, bármi!) Mivel ez egy különleges turné, lesz egy extra lehetőségetek is nyerni! Ha kitaláltátok és beírtátok a dobozba a 10 megfejtést, akkor megnyílik egy új rubrika, ahova azt kell beírnotok, hogy mit csinálnátok, ha eljutnátok Japánba! Jó játékot!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz: 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

Blogturné Klub

06. 07. Spirit Bliss Sárga könyves út

06. 09. Kelly és Lupi olvas

06. 11. Booktastic Boglinc

06. 13. Könyv és más

06. 15. Readinspo

06. 17. Csak olvass!

06. 19. Utószó

06. 21. Ambivalentina

06. 23. Csak olvass! (extra)

06. 25. Hagyjatok! Olvasok!