Octavia E. Butler: A magvető példázata – Blogturné

Octavia E. Butler 1993-ban írt, mára klasszikussá vált disztópiája az Agave kiadó által megjelentetett magyar Butler-életmű következő darabja. Aktualitását mi sem bizonyítja jobban, minthogy 27 évvel a megjelenését követően a bestseller listák élére került. Ezúttal hét blogger véleményét olvashatjátok a könyvről és ha velünk tartotok, ismét megnyerhetitek a könyv egy példányát!

Miért választottam ezt a könyvet?

Sok olyan klasszikusnak számító mű van, amit még nem volt szerencsém olvasni. Szeretném pótolni ezen hiányosságaimat, de eddig szinte csak férfiak könyvei kerültek a kezembe (a romantikus kategóriát leszámítva). Nagyon kíváncsi voltam, hogy egy nő, ezen belül egy fekete bőrű nő, miről és hogyan írt disztópiát az 1990-es évek elején, és a könyve vajon mennyiben más, mint a férfiak regényei.

Véleményem a könyvről

2024-ben a klímaváltozás következtében a világ kifordult önmagából. Az emberek többsége elszegényedett. Kevés a víz, az étel, nagy a bűnözés. Lauren Olamina a családjával együtt egy kis, viszonylag biztonságos, elzárt közösségben él. Lauren érzi, tudja, hogy ez a biztonság csak látszólagos, és hogy fel kell készülniük a legrosszabbra, de a többség inkább homokba dugja a fejét. Amikor egy nap fosztogatók törnek át a kerítésen, csak kevesen élik túl, köztük Lauren. Ő és még néhányan elindulnak, hogy Lauren vezetésével, az általa kidolgozott új hitvilág alapján egy új otthont hozzanak létre.

Először is, nagyon bejött Butler sítlusa. Tetszik, hogy a világ- és karakterkidolgozás és a cselekményszál izgalmassá tétele mellett azzal is foglalkozott, hogy az érzelmek és gondolatok mélységét visszatükrözze nekünk. Talán ebben más, mint az általam ismert klasszikus férfiírók, nem steril környezetet és karaktereket épít fel, hanem le mer ásni mélyre, hogy bemutassa nekünk az emberi lélek fényét és sötétségét is, és mindezt nagy beleérzéssel teszi.

Lauren gyerekkorától kezdve követhetjük végig az eseményeket. Már akkoriban sem volt rózsás a helyzet, de végignézhetjük, hogyan lesz egyre rosszabb és rosszabb a világ. Végig ott volt olvasás közben a feszültség bennem, mert bár a közösség tagjai nem akartak foglalkozni Lauren "jóslataival", én elhittem neki, hogy valami nagyon rossz fog történni, és ahogy ő ténylegesen, úgy én lelkileg próbáltam felkészülni rá.

A feszültség bennem talán azért is volt erős, mert Butler nagyon jól megérezte az 1990-es évek elején, hogy merre tart a világ. És sajnos arra, amerre ő leírta. Nagyobb a bűnözés, a klímaválság már itt van a nyakunkon, az alapvető élelmiszerek ára az egekben. És az is esélyes, hogy néhány év múlva gond lesz a víz-, esetleg az áramellátással is. Szóval olvasás közben a saját lehetséges jövőnket láttam, ami simán bekövetkezhet. Próbáltam tanulni Laurentől. Mire kell felkészülni egy ilyen helyzetben. Mit kell megtanulni ahhoz, hogy túlélhesd. Lélekben én is ugyanúgy edzettem magam a könyv olvasásával, ahogyan Lauren a készülődéssel, a célba lövés gyakorlásával, a kertészkedési trükkök megtanulásával.

Bár nem vagyok vallásos, igazán érdeklődve próbáltam megérteni azt az új vallást, amit Lauren közvetített. Nem mindent értettem belőle, de az, hogy Isten a változás, és nemcsak ő van hatással az emberekre, hanem az emberek is hatással vannak rá, formálják őt, igazán érdekes gondolat volt. Épp nemrég olvastam egy hasonló gondolatra építő regényt, ahol ha az istenedet erőszakos, büntető istennek képzelted, akkor az is volt. Ha viszont alapvetően jóindulatúnak, akkor azzá vált. Talán azért tetszik ez a formálható isten gondolat, mert ha igaz lenne, akkor hatással lehetnék arra, milyen, nem pedig csak elfogadnom kéne a tényt, hogy olyan, amilyen.

Jób könyvében Isten kinyilatkoztatja, hogy ő teremtett mindent, hogy mindentudó, ezért senkinek nincs joga megkérdőjelezni, mihez kezd a teremtményeivel. Jó. Ez hihető. Az ótestamentumi Isten nincs ellentmondásban a világ jelenlegi állásával. Viszont ez az istenkép erősen emlékeztet Zeuszra: a szupererős ember, aki úgy játszadozik velünk, mint a legkisebb öcséim a játékkatonáikkal. Dirr-durr! Hét játékfigura holtan dől ki. Az hozza a szabályokat, akié a játék. Nem számít, mit gondolnak a játékfigurák. Nyugodtan ki lehet irtani a játékfigura családját, majd újat adni neki. A játékgyerekek – akárcsak Jób gyermekei – felcserélhetőek.

Lehet, hogy Isten nagyra nőtt gyerek, aki szeret játszani. Ez esetben nem tök mindegy, hogy meghal-e hétszáz ember egy hurrikánban... vagy elmegy-e hét gyerek a templomba, hogy méregdrága vízzel töltött medencébe mártsák őket?

De mi van akkor, ha ez az egész nem igaz? Mi van, ha Isten teljesen mást jelent?

Amit nem tudtam hová tenni, az az űrbeli új otthon gondolata Lauren vallásában. Persze, lehetségesnek tartom, hogy egyszer majd az emberek elpusztítják ezt a bolygót, és átmennek egy másikra, hogy azt is tönkretegyék végül. De Lauren vajon úgy gondolja, hogy ő és a társai lesznek a telepesek? Ha igen, miképpen, hiszen esélyük sincs egy űrutazásra... Ha viszont nem magukra gondolt új telepesekként, akkor mi értelme küzdeni, túlélni számukra a borzalmakat? Hiszen akkor ha az emberiségnek van is reménye, konkrétan nekik nincs. Talán a második részből majd kiderül, hogyan is működik a vallásának ezen része.

Lauren hiperempátiájáról is kell ejtenem néhány szót. Ez egy betegség, ami miatt Lauren szó szerint átérzi mások szenvedését, fájdalmát, sebeit, halálát. Fogalmam sincs róla, hogy ez egy létező betegség-e, mert bár rákerestem a Google-ban, elsősorban olyan oldalakat dobott ki rá, amelyek nem feltétlenül hitelesek (vagy külföldiek, és nem értem, mit írnak). Érdekes egy betegség ez, és valószínűleg ennek köszönhetően lesz Laurenből jó vezető, ám azt éreztem, hogy úgy különösképpen nincsen nagy szerepe a történetben. Időnként előkerült a dolog, okozott egy-egy aprócska problémát, de sosem akkorát, mint amekkorát elvártam volna. Szóval ezzel kapcsolatban maradt némi hiányérzetem. 

A regény nagyon megrázó, ám mégis reményteli. Butler ír nemi erőszakról, gyilkosságról, kínzásról, élve elégetett gyerekről, csonkolásról, kannibalizmusról. De ír szeretetről, barátságról, szerelemről, összefogásról, álmokról, vágyakról is.

Lauren maga köré gyűjt néhány embert, akikből igazi kis összetartó közösséget kovácsol. Tetszett, hogy nem feltétlenül a legerősebbeket veszi be a csapatba, hanem inkább azokat, akikben meglátja az emberséget. Így kerülnek mellé gyerekek, nők és egy idősebb férfi is. Vagyis Lauren nem sereget, hanem olyan családot épít, ami nem biztos, hogy elég erős, hogy túlélje a "világvégét", de ha mégis sikerül nekik, képesek lennének létrehozni az új paradicsomot.

Bár a regény első felében Lauren csak gondolkozik és készülődik a túlélésre, a második felében pedig egy hosszas vándorlásról olvashatunk, egyetlen percig sem unatkoztam. Egyfelől mindig történt valami, amit izgalmasnak találtam, másfelől folyamatosan járt az agyam a helyzeten, a valláson, az emberi lélek rossz és jó oldalán, családon, otthonon, otthontalanságon. Ezerféle filozófiai kérdést hozott elő belőlem ez a történet, és teljesen beindította az agyamat.

A történet folytatódik egy második résszel, ám az első rész is viszonylag lezárt. Bár ez a vég nem feltétlenül megnyugtató. Érezni, hogy ott a feszültség a levegőben, hiszen a rossz dolgok nem oldódtak meg, a világból nem lett paradicsom. Kíváncsian várom, hogy mi történik majd a folytatásban, Laurennek és a csapatának sikerül-e túlélni. És nemcsak túlélni, hanem létrehozni azt a biztonságos otthont, amire vágynak. És ha sikerül, akkor vajon a földön vagy egy másik bolygón?

Hogy tetszett a könyv?

Megrázó volt, nagyon pontosan bemutatta, hová fajulhat a világ a valóságban is, épp ezért gyomorgörccsel olvastam. Ennek ellenére számomra kifejezetten élvezetes olvasmánynak bizonyult, mert izgalmas, összetett volt, elgondolkoztatott, érzéseket váltott ki belőlem.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki bírja az érzelmileg megterhelő, realistán sötét, mégis reményt adó disztópiákat.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A disztópikus jövőkép egy olyan világot vetít elénk, ahol elengedhetetlenül szükséges a növények ismerete. Így a történet és cím nyomán ezúttal különböző magokat kell képről felismernetek, aminek a nevét be kell írnotok a Rafflecopter megfelelő helyére. (Nem szükséges a tudományos neve, elég az a hétköznapi név, amelyen mindannyiunk ismeri a növényt.)

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

10. 30. Nem félünk a könyvektől

11. 01. Sorok Között Könyves Blog

11. 02. Booktastic Boglinc

11. 05. Könyv és más

11. 07. A Szofisztikált Macska

11. 09. Ambivalentina

11. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Sarah Penner: A méregkeverő patikárius – Blogturné

Az Animus Kiadó egy elfeledett és különleges történetet hozott el az olvasóknak Sarah Penner írónőtől. A méregkeverő patikárius több évszázad történetét meséli el három karakter nézőpontjából, rengeteg meglepő fordulattal. Tarts velünk te is Blogturné Klub négy bloggerével és ismerd meg a 18. századi Londont és azokat a titkokat, amiket a patikárius szekrénye rejt.

A turné végén, ha jól válaszolsz a kérdésekre, neked is lehetőséged lesz megnyerni egy példányt Sarah Penner különleges regényéből.

Miért választottam ezt a könyvet?

18. század, London, idősík-váltakozás, ez mind elég volt ahhoz, hogy a fülszövegnek köszönhetően érdekelni kezdjen a történet.

Véleményem a könyvről

A történet két idősíkon fut. Az egyikben a 18. században járunk. Nella, a patikárius egy titkos szobában különféle mérgeket (és a női problémákat, betegségeket gyógyító szereket) gyárt, hogy segítsen a lányoknak, nőknek. Többek között eltenni láb alól az őket bántalmazó, nekik ártó férfiakat. Egy nap különös kislány érkezik hozzá méregért. Az úrnője küldte, hogy együtt végezzenek az úrnő férjével, aki a kislányt molesztálta. Eliza nagy érdeklődést mutat a mérgek és gyógyszerek iránt, Nella pedig megkedveli őt. Ám ez a barátság bajba sodorja mindkettejüket.

A másik idősík a jelen. Caroline romantikus utazásra készült a férjével és már a gyerekvállalást tervezték, amikor rájött, hogy a férje megcsalta őt. Úgy dönt, egyedül megy el az utazásra. Az első napon találkozik a sárforgatókkal, akik történelmi "kincsek" után kutatnak a tengerparton. Caroline egy különös szimbólummal díszített, 18. századi patikai üvegcsére bukkan, és nyomozni kezd, vajon kié is lehetett.

A múltbeli idősík fejezetei hol Nella, hol Eliza szemszögéből mutatják be az eseményeket, és igazán klassz történelmi hangulatot árasztanak. A leírások, a karakterek beszédmódja, a környezet és a történések visszarepítettek egy olyan korba, amelyben kislánynak, nőnek lenni egyáltalán nem volt könnyű. Kíváncsi voltam, hogy Nella miért illesztette be a szolgáltatásaiba a mérgeket, ahogyan arra is, hogy mi lesz az ő és Eliza sorsa végül.

Sokat gondolkoztam azon is, hogy Nella vajon pozitív vagy negatív karakter-e számomra. Egyfelől bizonyos esetekben át tudom érezni, hogy egy nő végső elkeseredésében megmérgezi a bántalmazóját. Eliza gazdájának esetében például egyáltalán nem voltak ellenérzéseim, aki gyerekeket molesztál, az megérdemli a legszörnyűbb büntetést is (és a halál még csak nem is az szerintem). És a Nella múltjában történteket is teljesen átéreztem és megértettem, a helyében én is szélsőséges dühöt éreztem volna. Ám Nella mindig csak annyit akart tudni a vásárlóiról, hogy nők, akik férfiak ellen fogják használni a mérgeit. Annak sosem nézett utána, hogy az adott férfi valóban megérdemli-e a halált.

Simán el tudom képzelni, hogy egy pénzéhes, örökségre vágyó nő megmérgezi a férjét, holott az sosem ártott neki. Vagy egy nő azért öl meg egy férfit, mert az visszautasította őt, mást vett feleségül. De őszintén, még a megcsalásos esetekben sem érzem úgy, hogy az adott férfi halált érdemelne. Azt igen, hogy a felesége elhagyja (vagy ha abban a korban az adott nőnek erre nem volt lehetősége, elforduljon, elzárkózzon tőle végleg), de ennyi.

Szóval Nellával kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Gyilkos és áldozat egyszerre. Segítő és ártó. Olyan, akinek van lelkiismerete, de nem minden helyzetben használja. Találó volt, ahogy ezt az író megjelenítette Nella fizikai állapotában is.

Nagyon érdekes volt az Elizával való kapcsolata. Az, ahogy az anyai érzései miatt örült a gyerek jelenlétének, de közben távol is akarta őt tartani a bajtól, vagyis önmagától. Olvasás közben végig feszültséget éreztem, mert úgy gondoltam, az, amit Nella csinál, úgyis kiderül végül. És egy ilyen "vállalkozásnak" nem lehet jó vége. Csak az volt kérdés számomra, hogy csak ő bűnhődik-e meg, vagy magával rántja Elizát is. Nagyon drukkoltam, hogy ne tegye.

A jelenbeli szál is nagyon érdekes volt. Felzaklattak Caroline házassági gondjai, amik kéz a kézben jártak azzal, hogy letért a saját útjáról. Amikor férjhez ment, feladta a tanulmányaival és munkájával kapcsolatos álmait, hogy megfeleljen egy, a férje által észszerűnek tartott élethez. Tudom, milyen az, amikor van egy álmod, célod, de az élet (legyen az egy férfi, a szüleid, vagy pusztán az, hogy valamiből meg kell élni) állandóan megpróbál eltéríteni ettől. Az ember pedig belefásul végül, és könnyebb beletörődni, beállni a sorba, mint árral szemben úszni. A gond csak az, hogy ilyenkor jön a boldogtalanság, hiányérzet. Caroline is ezt érzi. Amikor a parton megtalálja a múlthoz tartozó üvegcsét, és elkezd nyomozni az eredete után, ismét rátalál a szenvedélyére. Miközben kutat, végre önmaga lehet, és nagyon élvezi.

– Nézd, nem vagyunk régóta barátok, és nem is akarok neked tanácsokat osztogatni a házasságoddal kapcsolatban! Bár egy ital mellett akár arra is hajlandó lennék – kuncogott. – De egyvalamit biztosan tudok: a legfontosabb, hogy az ember kövesse az álmait. Hidd el nekem, ha valami másra vágysz, mint ami most történik veled, senki nem áll az utadba, egyedül te magad. Szíved szerint mivel foglalkoznál?

Gondolkodás nélkül rávágtam a választ.

– A múltat kutatnám. Valódi emberek életét. A titkaikat, a történeteiket. Miután lediplomáztam, majdnem beadtam a jelentkezésemet Cambridge-be, hogy történelmet tanuljak.

– Cambridge-be? – hűlt el Gaynor. – Úgy érted, az egyetemre, ami egyórányira van innen?

– Pontosan.

– És végül miért nem jelentkeztél? – Éreztem, hogy őszintén kíváncsi.

Fogcsikorgatva préseltem ki a választ.

– Mert férjhez mentem, és a férjem otthon, Ohióban kapott állást.

Én már csak emiatt is azért drukkoltam, hagyja el végül a férjét, és merje végre a saját útját járni. Az csak hab volt a tortán, hogy a pasi megcsalta, hazudott neki, és őszintén, "egy pöttyet" nárcisztikus is amiatt, amivel végül megpróbálta visszaszerezni Caroline-t. Valahányszor Caroline megingott, és elgondolkozott azon, hogy rendbe kéne hozni a házasságát, görcsbe szorult a gyomrom, és legszívesebben megráztam volna, hogy észhez térítsem. De persze érthető volt, amit érez. Mindennek ellenére szerette a férjét, gyereket akart, boldog házasságot. Szóval az ő sorsáért legalább úgy izgultam, mint Elizáért. Reméltem, hogy akár megbocsát, akár nem, végül olyan életet élhet, ami boldoggá teszi őt.

Caroline nyomozása is izgalmas volt. Mindig vártam, hogy az ő fejezete kerüljön sorra, újabb és újabb bizonyítékokra, nyomokra bukkanjon, és szép lassan összeálljon, mi is történt a múltban Nellával és Elizával.

A múltbeli szál vége először megrázott, aztán meglepett, végül a könyvesboltos újságcikk az utalások miatt elgondolkoztatott. Nem tudom, hogy jól értelmeztem-e, avagy sem. De ha igen, az ütős lezárás. A jelenbeli szál lezárásával is végül elégedett voltam.

Hogy tetszett a könyv?

Őszintén meglepett, de nagyon elkapott a könyv hangulata. Mindkét idősík beszippantott magába, mindhárom főszereplő karakter személyisége megfogott. Tetszett, hogy nagyon komoly elvi kérdések kerültek elő a regényben, amik igazán elgondolkoztattak. Izgalmasnak találtam Caroline nyomozását, és kíváncsian vártam, mi történik végül vele, valamint Nellával és Elizával.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretne egy két idősíkon futó, érdekes, összetett, különleges hangulatot árasztó történetet olvasni, amely egyszerűen beszippantja az embert.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Sarah Penner könyvében nagyon fontos szerepet kapnak a növények, amikkel gyógyíthatunk, de kellemetlen tüneteket is okozhatunk. A méregkeverő patikárius képes arra, hogy felismerje és alkalmazza a régi receptúrákat, amiknek első feltétele, hogy a növényeket felismerje. Most a te feladatod is az lesz, hogy felismerd a bloggerek bejegyzéseiben elrejtett növények fotóit. Ha ez elsőre nem menne, akkor segítenek a blogokon elhelyezett kiemelt betűk is! Akik helyesen választ adnak, azoknak a turné végén van esélyük megnyerni az Animus Kiadó által felajánlott regény egyik példányát. Játékra fel!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

11. 06. Zakkant olvas

11. 08. A Szofisztikált Macska

11. 10. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 12. Olvasónapló

a Rafflecopter giveaway

   

Laura Ellen Anderson: Vámpyr Vilma és az emléktolvaj – Blogturné

A Vámpyr ​Vilma és az emléktolvaj című könyv jóvoltából újra visszatérhetünk a Laura Ellen Anderson által megálmodott Noktürniába, hogy kedvenc vámpírkislányunkkal, jetinkkel, kaszásunkkal és házitökünkkel kalandozhassunk. A legújabb részben Vilma és barátai szülinapi bulira készülnek, igyekeznek elsajátítani a tökéletes ködkeksz fortélyait, és még egy rejtélyes emléktolvajjal is szembenéznek. Tartsatok öt bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Móra Könyvkiadó által felajánlott példányt!

Miért választottam ezt a könyvet?

Odavoltam Vámpyr Vilma előző két kalandjáért is, igazán aranyosnak, humorosnak és tanulságosnak tartom ezt a mesesorozatot, úgyhogy mindenképpen el akartam olvasni a legújabb részét is.

Véleményem a könyvről

Vilma az előző részben összehozta a Sötétség és Napvilág Birodalmának lakóit, rádöbbentette őket, hogy az egymással szembeni félelmeik csak egy gonosz társaság által táplált rémhíreknek köszönhető. Most mindenki békében él egymással, Vilma élete azonban így sem unalmas. Közeledik a születésnapja, összekap az édesanyjával, és egy iskolai sütisütő versenyen meg akarja nyerni a Tréfás Tök Vidámparkba szóló belépőket. Ám egy nap arra ébred, hogy rajta és egy barátján kívül mindenki elfelejtett mindent. A lények nem tudják a saját nevüket, nem ismerik fel a szeretteiket, és a két birodalom lakói ismételten félnek egymástól. De vajon mi történhetett? És miért csak Vilma, valamint kis barátja úszták meg az emléktörlést?

Először is, még mindig odavagyok az illusztrációkért. Aranyosak, humorosak, nagyon feldobják a történetet és a könyvet. Az is tetszik, hogy nemcsak a mesét jelenítik meg, hanem például az első és utolsó oldalon vicces képeket láthatunk Tökkencsről és Tökélyről, a könyv elejében pedig megtalálható a Sötétség és Napvilág Birodalmának térképe, valamint egy kis képtáracska a főbb szereplőkről.

Több fontos téma is előkerül ezúttal a történetben. Először is ott van Vilma és az anyukája kapcsolata. Vilma tipikus gyerek, nem szeret takarítani, rumlis a szobája, és tanulás helyett inkább tökdivatmagazinokat olvasgat, valamint kreatívkodik. Ez persze nem tetszik az anyukájának, és sokat veszekednek egymással. Vagyis a gyerek-szülő konfliktusokat szépen bemutatja a történet, ahogyan azt is, hogy attól még, mert egy anya mérges valamiért, ugyanúgy szereti a gyerekét.

Ám ekkor a szoba ajtaja recsegve-ropogva feltárult, és felbukkant Frivola grófnő méhkaskontya, majd a grófnő maga is. Amikor észrevette a szobában uralkodó rendetlenséget, bosszúsan felsikkantott.

– Vilma, borzasztó kis bütyökcsipeszem, hiszen alig látni a szoba padlóját!

– Ez kreatív káosz! – vigyorgott Vilma. – Nézd, csináltam Tökkencsnek napszemüveget és egy apró csokornyakkendőt!

– Vámpyr Vilma! – csattant fel a grófnő éles hangon. – Mintha csak egy koboldüregben laknál!

Aztán előkerülnek a nevelési elvek is, vagyis azok hiánya. Ha egy gyerekre a szülei mindent ráhagynak, megkap bármit azonnal, amire csak vágyik, vagyis egyáltalán nem nevelik őt, akkor azt hiszi, neki mindent szabad, és mindent megérdemel. Így születnek a kis zsarnokok, akik jobb esetben csak a saját környezetük életét nehezítik meg, rosszabb esetben az egész világra szörnyű veszélyt jelentenek.

A szeretet ereje is fontos szerepet játszik a történetben. Nemcsak a családon belül, hanem barátok között is. Ez a motívum sok könyvben előkerül a Bibliától kezdve a Harry Potter-sorozatig, de sosem lehet megunni. Hiszen amíg a világ világ, aktuális tanulság, hogy a szeretet a legfőbb dolog, és mindent legyőz.

Vilma továbbra is szerethető, belevaló, bátor karakter. De nagyon megkedveltem mostanra Mandaré herceget is, aki bár továbbra sem tökéletes (néha önző és nagyon falánk), mégis igazán szerethető karakter lett. És jó barát.

Talán jobb is, mint Mona és Rémeó, akik őszintén szólva ebben a könyvben felbosszantottak. Az egy dolog, hogy Mona alapvetően hebrencs, de amikor egy barát álmáról van szó, arról, hogy segítsünk neki valamiben, akkor igenis félreteszünk minden mást, nem linkeskedünk, és odatesszük magunkat. Mona meg nemhogy segített volna, direkt és megbánás nélkül még akadályozta is Vilmát. Ebben a részben őszintén szólva én elküldtem volna melegebb éghajlatra Vilma helyében. Rémeó meg ment utána a hülyeségben. Szóval rájuk mérges voltam.

Tökkencs és Tökély viszont nagyon cukik és viccesek voltak. Olyanok tényleg, mint a kis háziállatok, odavagyok értük.

Hogy tetszett a könyv?

Kalandos és humoros volt, több tanulságot is tartalmazott, és Monán meg Rémeón kívül az összes pozitív karaktert nagyon megszerettem.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki kedveli a klassz rémlényfőszereplős, humoros meséket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban igyekeztünk olyan könyveket gyűjteni, melyek a Vámpyr ​Vilma és az emléktolvajhoz hasonlóan jól passzolnak a halloween-i hangulathoz. Minden állomáson találtok egy-egy borítórészletet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Borítórészlet a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

10. 30. Könyv és más

11. 02. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 05. Utószó

11. 08. Veronika’s Reader Feeder

11. 11. Hagyjatok! Olvasok!

a Rafflecopter giveaway

   

R. F. Kuang: A lángoló isten – Blogturné

Utolsó fejezetéhez érkezett R. F. Kuang monumentális fantasy trilógiája, a Mákháború. A lángoló istenben Zsin újabb kihívásokkal szembesül, új szerepbe kerül, és végre meg kell vívnia a mindent eldöntő nagy háborút. Légy részese a kalandnak te is a Blogturné klub bloggereivel, és játssz velünk, hogy tiéd lehessen az Agave Könyvek által felajánlott könyvpéldány.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, a trilógia első két részét imádtam, igazán igényes, egyedi, érdekes, jól felépített történetnek tartom, és mindenképpen érdekelt, hogy mi lesz Zsin sorsa, hogyan alakul a háború és a jövő. Semmiképpen nem akartam lezáratlanul hagyni ezt a regényt.

Véleményem a könyvről

A történet ott folytatódik, ahol a második rész véget ért. Zsin rájött, hogy Jin Vajszra csak felhasználta őt, megszökött tőle, és átállt a lázadó déliek oldalára, hogy felszabadítsa az otthonát, országát az idegenek (heszperiaiak) és a Sárkány hadúr elnyomásától.

A harmadik regény stílusa is ugyanolyan minőségi, mint az első két részé. Nagyon szeretem, ahogyan R. F. Kuang ír, mert érzékletes, realista. Nem szépít, hanem a nyers valóságot adja át nekünk mind a környezetet, mind az emberek lelkét, gondolatait, tetteit illetően. Bármennyire is megviselte ez időnként a gyomromat és a lelkemet, értékeltem, hogy nem egy tündérmesét kaptam, hanem hús-vér embereket, akik erényekkel és sötét tulajdonságokkal is rendelkeznek, és ezért a világuk is hasonlóan összetett.

Zsin karaktere már az előző részekben is nagyon bonyolult volt. Az ember egyszerre szereti őt, és iszonyodik tőle. Drukkol neki, és elítéli a tetteit. Nem is tudom, találkoztam-e már olyan karakterrel, aki ennyire emberi lett volna, és ennyire nyíltan megmutatta volna nemcsak a pozitív, hanem az ijesztő, sötét, esetenként konkrétan hányingerkeltő oldalát is. Nekem ez nagyon bejött. Mert a világ, a háború ilyen. Sosincs jó és rossz oldal. Csak különböző nézőpontok.

Amikor láttam Zsin népének szenvedését, azt éreztem, hogy gyűlölöm Vajszráékat, és alig vártam, hogy a déliek győzzenek. Amikor pedig láttam, mire képes Zsin, mit tesz a népe az elfogottakkal, amikor épp fölénybe kerülnek, vagy körülnézhettem a heszperiaiak városában, amit modernizáltak és viszonylag békéssé tettek nemcsak a maguk, hanem a déliek számára is, akkor arra gondoltam, mégiscsak ők a jó oldal, nekik kéne győzniük, Zsinéknek meg kéne adniuk magukat, és akkor béke, fejlődés, felvirágzás jönne. Ez a két nézőpont pedig fejezetről fejezetre ingadozott bennem, olvasás közben fogalmam sem volt, melyik oldalnak kéne drukkolnom, így inkább csak azért drukkoltam, hogy valamilyen módon eljöjjön a béke és biztonság az átlagemberek számára.

– (...) Engedélyt adott nekünk.

– Engedélyt? Kurvára nincs szükségünk az engedélyére...

– Mindig kell engedély. – Szou-csi megállt, és már nem vigyorgott. – Minden egyes alkalommal, amikor egy faluban szállsz csatába, minden egyes ártatlan civil életét kockára teszed. Kötelességed figyelmeztetni őket.

– Nézd, ha minden sereg ezt tenné, akkor...

– Rám figyelj! Nem a földért indítottál hadjáratot, hanem a rajta élő emberekért. És ha megtanulsz bízni bennük, akkor ők lesznek a legjobb fegyver, amivel harcba szállhatsz. Ők lesznek a szemed és a füled. A sereged természetes meghosszabbításaként tekinthetsz rájuk. De soha, ismétlem, soha nem sodorhatod őket veszélybe a beleegyezésük nélkül. Felfogtad?

Szou-csi farkasszemet nézett a lánnyal, aki végül bólintott.

Épp ezért nem tudtam utálni Nö-csát sem az árulása miatt. Nem gonosz, nem bolond, sőt, baromi jó stratéga, mert sok mindent átlát, amit Zsin az erőteljes érzelmei miatt nem. Vagyis Nö-csa egyszerűen csak másképp gondolkodik. Úgy véli, hogy akkor van nagyobb esélyük a túlélésre és boldogulásra, ha együttműködnek a heszperiaiakkal. Tudja, hogy ez miféle veszteségekkel jár, de azt is látja, miféle nyereséggel. Hogy igaza van-e? Igen és nem. Hogy Zsinnek igaza van-e? Igen és nem. A maguk szemszögéből mindkettejüknél ott az igazság és mindketten tévednek.

Érdekes volt, hogy bár Zsin rengeteg borzalmat látott és tapasztalt, sőt, ő maga is sok szörnyűséget követett el, mégis valamilyen szinten naiv maradt. Megbízott olyan emberekben, akiben nem kellett volna. Nem egyszer, hanem többször is. Talán mert annyira hitt a saját igazságában, és úgy vélte, mások is pont annyira hisznek benne. A sok csalódás azonban paranoiássá tette, amihez hozzájárult még az az őrület, amit az istenek okoznak a halandóknak, ha megszállják őket. Szóval a személyisége a vele történtek hatására formálódott, fejlődött (nem mindig a jó irányba), alakult a regény során.

Zsin és Nö-csa mellett Kitaj volt még a kedvenc szereplőm, és őt feltétel nélkül képes voltam szeretni. Okos fiú, jó stratéga, jó barát és jó ember. Ő az, aki viszonylag kordában tudja tartani Zsint, és igyekszik a lehető legjobb tanácsokat adni neki. Sajnáltam, amiért el kellett viselnie Zsin sötét oldalát, nem lehetett könnyű számára mindent átélni, látni, érezni, amit Zsin átélt, látott, tett. Én belezizzentem volna, csodálom, hogy ő nem tette. Bár ez is mutatja, hogy mennyire erős lélek.

Kitaj hirtelen felnevetett.

– Mi az? – kérdezte Zsin.

Nem értette, mi történt, nem tudta, mi az, amire Kitaj rájött, ő pedig nem. De ez nem számított. Kitaj megoldotta a problémát, és Zsin pont ezt szerette volna.

– Nagyon ravasz – mondta a fiú. – El kell ismerni, hogy Nö-csa nem bolond. Addig csökkentette a szerepet játszó tényezők számát, hogy már csak azok maradtak, amik őt juttatják előnyös helyzetbe. Szinte az összes bábut lesöpörte a sakktábláról.

– De? – noszogatta Zsin.

– De egyvalamiről megfeledkezett. – Kitaj megkopogtatta a homlokát. – Sakkban mindig megvertem.

Amit kicsit bántam, hogy volt egy-két szál, ami nagyon érdekes volt, de R. F. Kuang szerintem idő előtt lezárta. A trifekta szála például ilyen volt számomra. Egyfelől nem értettem, hogy Zsin mi az istent gondol, amikor egy pszichopata segítségében bízik. Féltem tőle, hogy ebből csak még nagyobb baj lesz. Hogy így lett-e, azt persze, nem árulom el. De ezt a szálat szerintem egészen a könyv végéig el lehetett volna vinni úgy, hogy a hadi térkép teljesen átrajzolódjon, és egy egészen új szövetség jöjjön létre. A trifekta három tagja alapból érdekes karakter, mindegyikük egyedi személyiséggel rendelkezik, a közös múltjuk és az egymáshoz való viszonyuk is igazán izgalmas. Kár, hogy R. F. Kuang nem hozta ki belőlük a maximumot.

És hát, ott volt a történet vége. Őszintén, már sok-sok héttel ezelőtt a könyv végére értem, de még mindig fogalmam sincs róla, elégedett vagyok-e a lezárással. Tetszett, hogy a sztori realista módon zárult politikai szemszögből. De Zsin, Kitaj és Nö-csa sorsát egyelőre nem tudtam megemészteni. Velük kapcsolatban más véget reméltem. Nem rózsaszín happy endet, de nem is azt, amit végül kaptam.

Ettől függetlenül Kuang trilógiája az egyik legjobb történet volt, amit valaha olvastam. Ha akadt is benne, amivel nem feltétlenül értek egyet, azt sem bánom, mert olyan élményeket, gondolatokat, érzéseket adott számomra, amikre örökre emlékezni fogok.

Hogy tetszett a könyv?

R. F. Kuang realista stílusa egyszerűen zseniális. Imádom, ahogyan ír. Ahogyan azt is, hogy a karakterei nem hősök és nem gonoszok. Vagy inkább hősök és gonoszok egyszerre. Mindegyikük. És épp emiatt váltanak ki az emberből ezernyi érzést és gondolatot. Szerettem őket, és közben féltem tőlük. Drukkoltam nekik, miközben egyes tetteiket mélységesen elítéltem. Ezernyi izgalmat, kalandot éltem át olvasás közben, de nemcsak szórakoztam, hanem közben tanultam is. Ez a történet igazán megmozgatta az agyamat, mert olyan politikai, társadalmi, erkölcsi témákat vetett fel, amiken egy életen át lehetne elmélkedni.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akinek van gyomra egy száz százalékig realista történetet olvasni, amely kalandos, izgalmas, de egyben mélyen elgondolkoztató is.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Te olvastad a Mákháború első két részét? A játékunkból most kiderül, ugyanis összekevertük néhány szereplő nevének betűit, és a ti feladatotok, hogy kitaláljátok, kire gondoltunk! Minden állomáson anagrammát találtok, és ahhoz, hogy nyerjetek, írjátok meg a Rafflecopter dobozban, hogy mely szereplő nevét tudjátok összerakni a betűkből!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Anagramma a játékhoz:

a tej kincs

Állomáslista:

Blogturné

11. 07. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 09. Utószó

11. 11. Readinspo

11. 13. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway