5.
- Ne… Ne, ne! – Csurom vizesen ülök fel az ágyban.
Azóta a nap óta ébredéskor mindig kiáltozom. Senki nem tud róla, hogy a múlt vissza-visszatérő álomként kísért. Ha elmondanám nekik, kielemeznék az álomképet, én viszont nem akarom, hogy olyan cafatokra szaggassák szét, amilyen a valóság volt. Nem akarok beszélni róla, nem akarom megérteni. Magamban dédelgetem, mint egy torzszülött gyermeket, akit rémületedben elrejtesz mások szeme elől, mégis szereted, hiszen a sajátod.
Dr. Muriell azt mondja, nem jó, ha elfojtom a történteket, de mit tudhat ő arról, milyen megjárni a poklot és egyenesen a Sátán szemébe nézni. Otthon várja a felesége és két gyerek. Egész helyes kis család. Láttam a fotójukat az íróasztalán.
Egyszer régen én is rajta voltam egy ilyen képen.
Tragikusan jó (a legjobb értelemben), és most is nagyon elgondolkodtató, és sejtelmes, főleg az utolsó mondat: " Egyszer régen én is rajta voltam egy ilyen képen." - ez nagyon sok érzelmet felkavart bennem... Szerintem ez a fiú némileg elhagyatottnak és magányosnak érzi magát, akárhogyan is nem ezt vallja...
VálaszTörlésNagyon jó részlet volt! :'-)
Igen, jól érzed. Lényegében nincs senkije, és olyan emberekkel van körülvéve (kivéve Royt), akikkel nem nagyon tud mit kezdeni...
VálaszTörlésÖrülök, hogy még mindig tetszik, köszönöm. :)