~ Sárga könyves út ~

2019. június 26., szerda

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók – Blogturné


Néhány fiatal akkor is képes teljesen átlagosnak gondolni magára, amikor egyre több megmagyarázhatatlan jelenség, vámpírtámadás, belülről világító lény van körülötte vagy a barátai körül. Főszereplőink igazából mellékszereplők ebben a történetben: átlagos kamaszok, akiknek egyszerű vágyaik vannak - le akarnak érettségizni, meg akarják találni az igazit vagy csak túl akarják élni az éppen aktuális természetfeletti támadást. Tartsatok velünk Patrick Ness legújabb regényének a turnéján, és ne feledjétek, akár meg is nyerhetitek a Mi, hétköznapi halandók című regény egy példányát! 

Patrick Ness Mi, hétköznapi halandók című regényéről azt gondoltam, hogy majd egy szórakoztató, „hétköznapi” fantasytörténet lesz. Olyan, ami kikapcsol egy kicsit, élvezem, de nem ad semmi újat. Nos, tévedtem. Ez valóban egy fantasytörténet, mégis egyedi és kifejezetten izgalmas.

Ami tetszett

1. Hétköznapi hősök

Tegye fel a kezét, aki fantasyregény-olvasás közben legalább egyszer vágyott már arra, hogy bárcsak a hétköznapi kis világa tele lenne csodás lényekkel, kalandokkal még akkor is, ha ő csak egy hétköznapi halandó. Nos, Mikey nem csak vágyik erre, ő egy totál átlagos srác, lényegében egy történet mellékszereplője, aki hirtelen főszereplővé válik. Akinek a világa bár tele van vámpírokkal, kék szemű zombilényekkel, szörnyű halálesetekkel és világuralomra törő gonoszokkal, ezek legyőzése mégsem rá vár, hiszen ő nem a történet hőse. Neki az a dolga, hogy leérettségizzen, meghódítsa az egyik legjobb barátját és plátói szerelmét, Hennát, vigyázzon a nővérére és a húgára, és túlélje az anyja politikai kampányát.

És ha most azt gondolja valaki, hogy a történet végére Mikey mégis hőssé válik, és megmenti a világot, akkor nagyot téved. Az ő sorsa nem ez. És a legjobb a történetben, hogy ennek ellenére Mikey élete igazán érdekes, egyetlen percig sem unatkoztam az olvasása közben.

2. Családi kapcsolatok

Nagyon érdekes volt Mikey családja. Az anyja politikus, az apja alkoholista, aki korábban megúszott egy sikkasztást. Mikey és a testvérei azt gondolják, hogy a szüleik egyáltalán nem foglalkoznak velük, és utálják, hogy akaratukon kívül bele kell folyniuk az anyjuk kampányaiba. Mikey kényszerbeteg lett ettől, a nővére Mel pedig súlyos evési zavarokkal küzdött. Mostanra kezdenének jól lenni, ám az anyjuk újabb kampányba kezd egy választás miatt, és Mikey úgy érzi, rosszabbodik az állapota.

Mikey anyja nagyon érdekes karakter. Először azt gondoltam Mikey gondolatai miatt, hogy a nő hideg, érzéketlen, és semmi más nem érdekli, csak az, hogy győzzön a választásokon, ennek érdekében pedig simán beáldozná a gyerekeit is. Aztán szép lassan rájöttem, hogy ennél összetettebb az anya karaktere, és a gyerekei szemén át nézni csak, eléggé ferde képet nyújt róla. Mert a gyerekek a saját jogos vagy jogosnak vélt sérelmeik szemüvegén át írják le az anyjukat.

A másik érdekes családi karakter a kishúg, Meredith. Annyira cuki kislány, és annyira aranyos, hogy ilyen szorosan kötődik a testvéreihez. Nálam vitte a prímet, valahányszor felbukkant egy jelenetben, tutira mosolyt varázsolt az arcomra.

3. Baráti kapcsolatok

Mikeynak nagyon nagy szerencséje van, amiért olyan baráti társaságot tudhat a magáénak, amilyet. A csapat tagjai tényleg számíthatnak egymásra, segítik egymást. Megvannak persze a maguk gondjai, konfliktusai, titkai, de igazán jó barátok.

Külön érdekes volt számomra Henna és Mikey baráti (vagy barátinál többet jelentő) kapcsolata. Érdekelt, hogy mire jutnak végül, és nagyon tetszett, hogy végül sikerült egyedien és szerintem nagyon klasszul lezárni a szálukat.

4. Rövidített sztori

Minden fejezet elején találunk egy zanzásított összefoglalót arról, hogy a történet „főszereplői”, vagyis a fantasylényekkel szembeszálló hősök éppen mit is csinálnak az adott fejezetben. Először furcsa volt, hogy a valódi főszereplők történetszálát ilyen formában kapom meg, aztán rájöttem, hogy nagyon mókás beleilleszteni az összefoglalt fantasysztorit Mikey átlagos napjának történéseibe.

Amin elgondolkoztam…

Szívesen olvasnék még ehhez hasonló sztorikat, amikben a mellékszereplők kapnak főszerepet, és az ő szemszögükből láthatjuk a világot, miközben a különös események csak a háttérben zajlanak amolyan mellékes dologként.

Kinek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki kedveli a különös, újszerű szemszögből elmesélt sztorikat, és a totálisan átlagos, mégis a maguk módján hősies karaktereket.

Kedvenc idézet:

„Huszonnegyedikén lesz – szólal meg Meredith, csak néz ránk, és nagyon igyekszik beizzítani a fantáziánkat. Talán még sikerült is neki. – Tehát… három hét múlva! Nem írjátok fel sehová?
– Már nyolcszázszor elmondtad – ásít Mel a fotelbe süppedve. – Benne van a telefonomban, a falinaptáromban, a tévében ötpercenként elmondják, és ha jól sejtem, a nagy napig még te is emlékeztetsz rá párszor.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Patrick Ness különleges témájú könyveket ír, és már néhány ezek közül megjelent Magyarországon is. A mostani feladat az, hogy kitaláljátok, melyik magyarul megjelent Patrick Ness regényből származik az idézet a blogjainkon! A könyvek magyar CÍMÉT írjátok be a raffledobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„(…) a kés nem pusztán egy eszköz. A kés: választás, a kés az, amit teszel vagy nem teszel. A kés annyit mond: igen vagy nem, vágsz vagy nem-vágsz, halál vagy nem-halál. A kés nem önmagában dönt, hanem a te kezed által. És ez a döntés azután a világ részévé válik, és soha többé nem lehet megmásítani.”


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

06.26 Spirit Bliss Sárga könyves út


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése