Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2020. február 28., péntek

On Sai: Scar (Szivárgó sötétség 1.)


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, On Sai minden megjelent könyvét el szeretném olvasni szép lassan, és most a Scar került sorra. Nagyon kíváncsi voltam rá már régóta, mivel hozzám közelebb állnak On Sai felnőttekhez szóló regényei, és témáját tekintve is izgalmasnak tűnt ez a regény.


Első gondolatok

Azonnal érdekesnek találtam a történet világát, ahogy elkezdtem olvasni a könyvet. Jó móka volt, ahogy szép lassan összeállt, ki kicsoda, milyen politikai oldalak, társadalmi szintek vannak a regényben, kik azok a mentálok, és hogyan passzolnak bele az emberi világba. A karaktereket is azonnal megkedveltem, mert egyediek, szépen fel vannak építve.


Cselekmény

Scar egy olyan bolygón nőtt fel, amelyen egy titkos keresztény közösség rejtőzködik. Ugyanis a világában hívőnek lenni olyan bűn, ami az ember életébe kerülhet. A legjobb barátja, Artúr éppen házasodni készül, és mivel Scar szerelmes belé, képtelen ezt végignézni. Így fogja magát, megszökik a bolygóról, és beáll navigátornak az ellenséghez.

A sztori további része politikailag és vallási szempontból is nagyon bonyolult, nehéz elmesélni néhány mondatban, de a lényeg, hogy Scar képes kommunikálni Istennel, és más egyéb különleges személyiségjegyei és képességei is vannak, ezért a trónörökös, Chester fel akarja használni őt egy gonosz entitás (vagyis A Gonosz) megállításában. Ám ott vannak a mentálok, akiknek a vezetői struccpolitikát folytatva inkább figyelmen kívül hagynák a Gonosz létezését, mert úgy vélik, ha senki nem tud róla, akkor nem is fertőzheti meg őket.

Az alapfelállást, vagyis, hogy a nem vallásosak lényegében kiirtották a vallásos embereket (csak kisebb csoportok maradtak életben, és működnek illegalitásba vonulva), csak úgy tudom elfogadni logikusnak, hogy valamiféle alternatív univerzumként, a mi világunk tükörképeként fogom fel a történetet, amelyben pont ellenkezően történnek a dolgok. Nálunk ugyanis (az általam ismert történelem során) vagy az egyik vallás fanatikusai ölték/ölik a másik vallás fanatikusait, vagy az egyik vallás fanatikusai ölték/ölik a nem vallásosakat. Olyanról még sosem hallottam, hogy léteznének nem vallásos fanatikus csoportok, akik ki akarnák irtani az összes vallásos embert a világon, mert egy ateistát szerintem totál hidegen hagy az, hogy körülötte ki miben hisz, amíg az illető békén hagyja őt, és nem akarja erőszakosan megtéríteni vagy kiiktatni.

Szóval érdekes ez a felállás, izgalmasnak találtam, nagyon jól ki is van dolgozva, csak nekem ahhoz, hogy el tudjam hinni, ilyen megtörténhet, alternatív világként kell gondolnom a sztorira. Annak viszont tökéletesen felépített. Mindennek megvan a helye benne.

Bírtam, hogy a szerelmi szál háttérbe szorult ebben a regényben, és mégis erőteljesen kihatott a történésekre. Scar és Artúr, Scar és Don, Don és Lucy, Scar és Chester... Több karakter között is volt valami, és bár a történet nem ezekről az érzésekről szólt, mégis ezek irányították a háttérből a cselekmény akciódús vonalát. És a szereplőket is. Sokszor úgy hoztak a politikai, vallási szálra kiható fontos döntéseket, hogy abban az érzéseik is benne voltak (még ha sokszor nem is tudatosult bennük ez).

Így a szerelmi szál (vagyis szálak) olyan finom, izgalmas lett, mint egy könnyed lepel, ami végig ott van rajtad, melegen tart, de annyira finom anyagból szőtték, hogy szinte nem is érzed a vállaidon. A mókás egyébként az, hogy bár a cselekményt Scar Artúr iránt érzett szerelme indította el, és a végső nagy döntés is ezzel kapcsolatos volt a regényben, számomra mégis sokkal izgalmasabb volt a többi páros. Scar és Chester csak egyetlen fontos éjszakát töltöttek együtt, ez mégis megváltoztatott valamit mindkét félben, még ha elsőre nem is jöttek erre rá. Aztán ott van Scar és Don... Észrevétlenül fonódott kötelék közéjük, és annyira természetesen kiegészítik egymást. Bár lehet, hogy ez csak barátság közöttük, én simán örülnék neki, ha később rájönnének, hogy annál több. És végül Don és Lucy... A két mentál, akik valaha barátok (szerelmesek) voltak, aztán ellenségekké váltak, de ez nem változtatott az érzéseiken (még akkor sem, ha Lucy próbál teljesen érzéketlennek tűnni, és a logika nevében talán képes lenne akár még megölni is Dont).

Nem vagyok vallásos, de mindig is nagyon érdekesnek találtam mindenféle vallást. Szóval annak ellenére, hogy nem hiszek, nagyon nyitott vagyok a témára. Sok vallásos témát feldolgozó regényt olvastam már eddig is, ezek közül sokban megjelent a keresztények Istene és az általuk félt Gonosz is. Rengeteg formában megjelenítették már őket a különböző írók. On Sainak mégis sikerült valami újat mutatnia nekem ezen az Isten–Gonosz vonalon.

Érdekes volt látni, hogy milyen az általa teremtett, képzelt Istent. Nem mondom, hogy mindennel egyetértettem, amit a könyvben lévő Istennel vagy a keresztény hittel kapcsolatban olvashattam, de sok mindenen elgondolkoztam olvasás közben. És több olyan kérdésemre is választ kaptam, amely korábban nem hívőként felmerült bennem Istennel kapcsolatban. Élveztem erről olvasni, élveztem azt a vitát és értekezést, amelyet a könyvnek köszönhetően lefolytattam a saját fejemben. Szerintem nincs is jobb könyv, mint az, ami mélyen elgondolkoztat. És az az igazán jó könyv, amelyet úgy is igazán élvezel, hogy nem feltétlenül te a nézeteidet képviseli. Nos, ez egy ilyen könyv volt számomra.


Karakterek

Scar belevaló lány, aki tényleg mélyen hisz Istenben. Mondjuk, olyan szempontból könnyű a dolga, hogy ő kézzelfogható bizonyítékokat kapott arról, hogy Isten létezik. Találkozott a hús-vér megtestesülésével nem is egyszer, és képes beszélni vele, válaszokat kapni tőle. Szóval az ő feltétlen hite nem abban nyilvánul meg, hogy hisz egy olyan istenben, akinek a létezését materiális síkon még sosem tapasztalta meg. Hanem abban, hogy tudja, létezik Isten, de feltétel nélkül meg kell bíznia abban, hogy ő egy jó isten, olyan isten, akit tényleg szívből követhet akkor is, ha éppen nem érti, mit miért cselekszik.

Nagy az igazságérzete, ami miatt tökéletes példakép a többi karakter és az olvasók számára is. Mindig kiáll az igazság és azok mellett, akiket bántanak, elnyomnak, kihasználnak. Még akkor is, ha a testi épsége vagy akár az élete is múlhat rajta.

Artúr hívő volt, de amikor azt hiszi, Scar meghalt, elvesztette a hitét. Csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és hit nélkül, de mégis segíti a közösségét. Persze a hite esetében sem arra vonatkozik, hogy vajon létezik-e Isten vagy sem, hanem inkább arra, hogy micsoda Isten (tényleg isteni lény vagy csak egy eddig ismeretlen földönkívüli entitás?), és tényleg jóságos-e, avagy sem. Az ő karaktere egyébként tipikus férfi. Azt állítja, hogy szereti Scart, de képes elhinni róla mindenféle szörnyűséget. Úgy viselkedik vele, mintha ő tenne szívességet neki, amiért elfogadja őt olyannak, amilyen (vagy amilyennek hiszi). A szememben ez nem szerelem. Artúr kötődik Scarhoz, mivel a lány mindig ott volt mellette, szerette őt, felnézett rá, és emiatt Artúr úgy érzi, Scar hozzá tartozik. Nem tudom... az igazi szerelem szerintem nem ez. Az igazi szerelem nem kételkedik a másikban akkor sem, ha mindenki a fülébe pusmogva próbálja elhitetni vele az igaznak vélt hazugságokat. Szóval én azt remélem, hogy a folytatásban nem Artúr lesz majd Scar végső társa, hanem Scar talál valaki olyat, aki tényleg megérdemli őt. Mert Artúr nem érdemli meg Scar szerelemét.

„Artúr a test bűneit , a lélek szertelen vágyait hideg fürdővel, böjttel, önmegtagadással gyűrte le. Ő viszont ostobaságnak tartotta mindezt: a hiúság belülről fakad, a szépség hiányában legfeljebb nem bukkan a felszínre, de akkor is ott lappang. Önmagunkat elfogadni kell, nem legyűrni…”

Don és Lucy képviselik a történetben leginkább a mentálokat. Az érdekes az, hogy totális ellentétei egymásnak, és mindketten totálisan elütnek attól, amilyennek egy mentált képzelne az ember a leírások alapján. A mentálok érzelemmentes lények, akik elvben óvják az embereket, és a logika, tudomány a mindenük. Lucy próbál ilyen lenni, de érezhető, hogy a mélyben mégis vannak érzései, főleg Donnal kapcsolatban. Ezeket igyekszik elnyomni, még az is felmerül benne, hogy megölje Dont a logika nevében, de az olvasó (legalábbis én) úgy érzi (vagy reméli...), az utolsó pillanatban meghátrálna.

Don vele szemben szinte teljesen emberi. Hatalmas ereje van, de nem hajlandó beállni a többi főmentál közé, az emberek között él, és vannak érzései, amiknek át is adja magát, még ha nem is mindig tudja őket úgy kifejezni, ahogyan egy ember. A mentálok legfőbb vezérelve, hogy meg kell védeniük az embereket, emberiséget, de valójában nem ezt teszik. Uralják, irányítják az embereket, és cseppet sem érdekli őket az egyének élete, jóléte. Don ezzel szemben komolyan veszi ezt a vezérelvet, ő valóban tiszteletben tartja az embereket, tiszteli az emberi életet.

Chester, a trónörökös azért nagyon érdekes karakter, mert mellékszereplő, és így nem láthatunk a fejébe. Pedig én személy szerint nagyon kíváncsi vagyok arra, mi folyik a fejében. Egyfelől ő az egyik nagy hatalommal bíró személy, akin az emberiség és a mentáltársadalom jövője múlik. Másfelől van egy titka, ami különlegessé teszi, de ezt nem akarom előre elárulni. És persze ott van az is, amit Scar iránt érez, bár még benne sem tudatosult.

„– Nem akarok szerepelni.
– Én meg nem akarok császár lenni. Teljesítse a kötelességét!
Igazat mondott, nem akart uralkodni. Don belenézett a mélykék szempárba, a domináns allél szépsége mögött meglátta a magányt. Ismerte ezt a tekintetet, ismerte a súlyos perceket, a vágyat, hogy vége legyen már, ne kelljen többé élni, lélegezni, érezni. A fiú jobban örült volna, ha nem a Maklár üstökös robban, hanem ő.”

Számomra Don, Lucy és Chester a legérdekesebb, legizgalmasabb karakter a sztoriban. Artúrt annyira nem kedveltem meg, Scar pedig annak ellenére, hogy nagyon kedvelem, nem olyan titokzatos karakter, hogy a kedvencem lehessen. Ő a jófiú (vagyis jólány), aki a helyes utat követi, és az ember tudja, hogy ha meg is inog majd néhányszor, úgyis a végén jól fog dönteni. Ugyanez Donról, Lucyról és Chesterről nem elmondható. Fogalmam sincs, mikor mit fognak tenni, és mindegyikük megingatható szerintem. Don azért, mert túl emberi, és a szeretete, együttérzése miatt hozhat rossz döntéseket, Lucy azért, mert van benne egyfajta gonoszság is, Chester pedig azért, mert ő az a politikus fajta, aki bár jót akar, ezért a jóért képes rossz dolgokat is megtenni, ha úgy érzi, szükséges.

Az Isten és a Gonosz entitás pedig... Egyedi, izgalmas lények ők. Hogy pontosan micsodák, istenek, vagy új fajhoz tartozó lények, fogalmam sincs. Azt hiszem, olyan vagyok ebben a kérdésben, mint Don. A Gonoszt zsigerből elutasítom, rettegnék és minél távolabb akarnék lenni tőle. Isten pedig bár érzelmileg vonzana, az eszem azt mondaná, hogy tőle is tartani kell. Egy hatalmas erővel bíró lény, hiába állítja magáról, hogy jóságos, mégis ijesztő. Mert meglenne az ereje ahhoz, hogy ártson, és nekem nem elég a szava, hogy elhiggyem, nem akar. Na meg persze, magyarázat ide, magyarázat oda, szabad akarat meg hasonlók, ha egy lénynek megvan az ereje ahhoz, hogy segítsen, de mégsem teszi, és emiatt ártatlan emberek, gyerekek szenvednek, halnak meg, az számomra érthetetlen és elfogadhatatlan. Azok az ártatlanok nem szabad akaratukból szenvednek és halnak meg, hanem mert más emberek kínozzák és megölik őket. Fontosabb a gonosz emberek szabad akarata, mint az ártatlanok megmentése? Nem, nekem ez nem elfogadható. Szóval igen, azt hiszem, a történetben én Don álláspontját képviselem az első könyv alapján. Aztán a későbbiekben majd meglátjuk, változik-e az álláspontom...


Hogy tetszett a könyv?

Ez az a könyv, amelyben rengeteg gondolattal nem értek egyet, viszont mélyen elgondolkoztatott, és nagyon-nagyon élveztem az olvasását. A karaktereket is megkedveltem, sőt, több olyan karakter is volt a történetben, akik nagyon felpiszkálták a fantáziámat és érdeklődésemet.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Nyitott, gondolkodni szerető embereknek, akik számára fontosabb az, hogy egy történet megmozgassa az agyukat, mint hogy állandóan pörögjön a cselekménye.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése