Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2020. március 1., vasárnap

Mo O'Hara: Az én uszonyatos zombihalam (Az én uszonyatos zombihalam 1.) – Blogturné


A Könyvmolyképző Kiadó friss megjelenésű ifjúsági regényében megismerkedhetünk Tommal, kinek életét sokszor megkeseríti utálatos bátyja. A legutóbbi húzásával a tesó messzebbre ment, mint valaha, ugyanis őrült és gonosz kísérletezésbe kezdett Frankie-vel, az aranyhallal, aki ennek hatására nem várt változásokon megy keresztül...Tarts négy bloggerünkkel, és derítsd ki, hogyan mászik (pontosabban úszik) ki Tom és Frankie a slamasztikából, és nyerd meg a kiadó által felajánlott példányt! 


Miért választottam ezt a könyvet?

Kicsit morbid, de pont ezért érdekes mesekönyvnek tűnt Mo O'Hara története a zombihalas alapsztorija miatt. Mostanában sok ilyen kicsit morbid, de humoros mesét olvastam, és mind tetszettek, mind mást adtak számomra. Kíváncsi voltam, hogy ebből a zombihalas verzióból vajon mit tud az író kihozni. Valami viccesre, kalandosra számítottam, és lényegében ezt is kaptam.



Első gondolatok


Amikor belelapoztam a könyvbe, azonnal láttam, hogy hasonló stílusa lesz, mint Az utolsó srácok a földön című történetnek. Humoros rajzok, mókás és akciódús sztori, vagyis minden, ami a jó szórakozáshoz kell egy gyereknek és egy gyereklelkű felnőttnek. Az olyan apróságok is hozzáadtak valami pluszt a könyvhöz, mint az oldalsarkak, amiket ha végigpörgetsz, akkor mozgó képként láthatod a zombihalat. Nem nagy dolog, mégis olyasmi, ami feldobja a kötetet, főképp egy kisgyerek számára.



Történet


Nos, ez sem egy realitásokon alapuló mese, de ha ettől elvonatkoztatunk, akkor szórakoztató. Tomnak, a főszereplőnek a bátyja egy Gonosz Zseni, aki kísérletet végez egy szimpla aranyhalon, ami ettől zombihallá változik. A zombihalnak, Frankie-nek van egy különleges képessége is, hipnotizálni tud bárkit, aki a zombiszemébe néz.


A könyvben két különálló történet található. Az elsőben Tom megpróbálja megmenteni az éppen átváltoztatott zombihalat a bátyjától, miközben felfedezi a hal egyedülálló képességeit, és összebarátkozik vele. A másodikban Tom és a legjobb barátja, Pradeep az iskolát igyekszik megmenteni a Gonosz Zsenitől és Pradeep bátyjától, Sanjtól, a Gonosz Komputerzsenitől, akik mindenkit hipnotizálni akarnak zombihalmódra, hogy átvegyék először az iskola, aztán a világ fölött a hatalmat.

Nos igen, az írónő valamiért nem igazán kedveli az idősebb testvéreket, ugyanis nemcsak egy, de rögtön két velejéig gonosz báty jelenik meg a mesében. Mindkét részben őket kell legyőzni, és mindkét részben direkt az öccseik életét akarják megkeseríteni (az elsőben egyedül, a másodikban mindketten). Egyfelől így az olyan gyerkőcök, akik nincsenek túl jóban a tesójukkal, úgy érezhetik, hogy nincsenek egyedül, van a testvérüknél sokkal rosszabb tesó is a világon. Másfelől, remélhetőleg a következő részekben azért lesz egy pozitív lezárás, amely által megtudhatjuk, hogy a gonosz tesók valójában nem is annyira gonoszak, vagy legalább is oka volt a gonoszságuknak, és együtt elmulasztják ezt az okot. Én ezt a tanulságot várnám a teljes sorozattól végül. Persze meglátjuk, mit hoz majd a folytatás...

A sztori egyébként nagyon humoros volt az illusztrációkkal egyetemben, egyetlen percig sem unatkoztam olvasás közben. Mindig történik valami kalandos, a szöveg melletti grafikák is szórakoztattak, úgyhogy jó kis mese volt ez.




„Már a fürdőszoba kilincsén volt a kezem, amikor újra meghallottam azt a förtelmes hangot.
Valaki lehúzta a vécét…
Berontottam a fürdőbe, és még láttam, ahogy folyik le a víz a vécében.
– Ne, Frankie! – kiáltottam, de ő már nem volt sehol.”


Karakterek

Tom átlagos kissrác a Gonosz Zseni bátyját és a zombihalát leszámítva. Bátor, gondoskodó, szereti a kalandokat és igazán jó barát. Egy fiatal olvasó számára úgy gondolom, kedvelhető. Főképp a fiúolvasóknak nyújthat példát bátorság és barátság terén, és ők lehetnek azok, akik "összehaverkodnak" Tommal olvasás közben.

Pradeep tipikus legjobb barát, aki mindig Tommal tart jóban és rosszban, kalandban és veszélyben. Néha őt kell megmenteni, néha ő menti meg Tomot, a kishúgát, a zombihalat és mindenki mást is.

A legcukibb karakter Sami, Pradeep kishúga. Totál el tudtam képzelni magam előtt zombihal által hipnotizálva. Ő is mindig ott van a fiúkkal a slamasztikában, és szinte minden jelenetében meg tudott mosolyogtatni.




„Sami odatotyogott Sanjhoz, és a fejére borította a szemetest.
– Rossz Sanj! – mondta.”

A zombihal pedig... Nos ő lényegében nem csinál mást, csak hipnotizál, és menekül vagy megmentésre vár. Végül is, ő egy hal, még ha zombihal is, úgyhogy nem várhatunk tőle túl sokat...


Hogy tetszett a könyv?

Humoros, kalandos volt, bár a fő tanulságot (a testvérek szeretik egymást még akkor is, ha folyton veszekednek és vetélkednek) még nem kaptam meg, de majd remélhetőleg a folytatásokban ez is meglesz...

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Fiúknak és vagányabb lelkületű lányoknak, akik szívesebben olvasnak zombihalakról, mint hercegnőkről (vagy mindkettő egyformán érdekli őket).

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 


Nyereményjáték:

A halak számos történetben és mesében játszottak már fontos szerepet. Aktuális nyereményjátékunkban híres hal-mesehősök nyomába eredünk: minden állomáson találtok egy képet, a feladatotok pedig, hogy az adott szereplő nevét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

03. 01. Spirit Bliss Sárga könyves út
03. 02. Utószó
03. 03. Hagyjatok! Olvasok! (Extra)
03. 04. Hagyjatok! Olvasok!

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése