~ Sárga könyves út ~

2021. november 18., csütörtök

Kae Westa: Főmarsall kisasszony – Blogturné



Idén ősszel jelent meg Kae Westa negyedik regénye, a Főmarsall kisasszony, ami több világ, több istenség és több hős sorsát fűzi össze, miközben az akciódús, érzelmes és romantikus pillanatokból sincs hiány.
A különleges regényt a Blogturné Klub bloggerei mutatják be megannyi extra állomással fűszerezve, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a kötet egy példányát!


Miért választottam ezt a könyvet?

A Facebookon láttam megosztást a könyvről, és már akkor felkeltette az érdeklődésemet, mert egy erős, harcos nő van a borítón, a cím is rá utal, és érdekelt, hogy vajon tényleg sikerült-e jól megformálni a karaktert a regényben. Aztán egy kicsit később egy blogturnés társam, Tibi ajánlotta nekem a könyvet, úgyhogy azt gondoltam, érdemes elolvasni.


Véleményem a könyvről

Rosenique St. Aidee sikátori patkányként él veszélyek és állandó menekülés közepette. Egyetlen társa és egyben a szerelme, Zette, akiről kiderül, hogy nagyon nem az, akinek a lány gondolta. Rosenique az istenek közé keveredik, és egyikük kiválasztottjává válik. Ám nem könnyű beilleszkedni ebbe az új világba, ha az istened ijesztő és kegyetlen, az egyik társadhoz pedig kényszerűnek tűnő szerelmi kötelék láncol.

Először is, Kae Westa stílusa szerintem igazán kiforrott, gyönyörűen használja a magyar nyelvet. Az ember látja maga előtt a karaktereket, a különböző helyszíneket a leírások alapján, és ez sokat hozzátesz a történethez.

Rosenique-ben sem kellett csalódnom. Valóban erős, belevaló női karakter. Persze megvannak a hibái, emberi esendősége (még kiválasztott korában is), ennek ellenére mindig megy előre, védi a társait, teszi a dolgát, és időnként nehéz, veszélyes döntéseket is hoz kiállva amellett, amit jónak gondol. Tetszett, hogy bár valamiféle mágikus kötelék kapcsolta Rollace-hoz, nem adta meg ennek magát. Nem hagyta, hogy pusztán egy mágikus befolyás döntsön az életéről, ő maga akarta a saját sorsát irányítani.

Ettől függetlenül Rollace-t sajnáltam, mert Rosenique sokszor elég szúrós volt vele, pedig szegény férfi maga sem tehetett a köztük lévő kötelékről. De reméltem, hogy így vagy úgy, végül mindkettejük (vagyis Zette-tel együtt hármójuk) sorsa jól alakul majd. Őszintén szólva számomra mindkét férfi nagyon szimpatikus volt. Rollace azért, mert odavagyok a komoly, becsületes, elvekkel rendelkező úriemberekért, akik tisztelik a nőket (nem álszent módon, mint sok férfi, hanem ténylegesen tisztelik az erejüket, önállóságukat, a döntéseiket, érzéseiket). Zette pedig azért, mert mellette kaland lenne az élet, és nem mellesleg rajta is azt láttam, hogy attól függetlenül, hogy ő sokkal lazább, mégis szívből tud szeretni.

Nagyon tetszett a világ (vagyis világok) felépítése is. Egyfelől érdekesek voltak a különböző istenek. Már maga az istenkép is az volt, ugyanis a könyvben az isteneket a bennük hívő emberek teremtik. Abból lesz isten, akiben az emberek hisznek, és olyan isten lesz belőle, amilyennek a hívők őt vélik. Ha bosszúállónak tartják, akkor kegyetlen lesz, ha megbocsátónak, akkor gondoskodó és kedves. Nekem nagyon tetszett ez a gondolat, hogy nemcsak az istenek lehetnek hatással a hívőkre, hanem fordítva is.

Másfelől izgalmasak voltak a kiválasztottak világai, mert mindegyik teljesen másképp működött. Volt köztük kegyetlen világ, de szépséges is. Veszélyes és kalandos. Modern és misztikus. Mivel a különböző fejezetek különböző világokba repítettek el, mindig kíváncsian vártam, ezúttal hová, miféle világba kerülök majd a karakterekkel.

Nagyon tetszett, ahogyan az író beépítette a saját bolygónkat is az istenek világai közé, az egyik kiválasztott ugyanis ember. A kulturális utalások (filmek, zenék, ételek, helyek stb.) nagyon szórakoztatóak voltak, valahányszor előkerült egy, felcsillant a szemem. Mintha régi, kedves ismerőssel találkoztam volna egy idegen országban.

Nagyon érdekes erkölcsi-filozófiai kérdések is előkerültek a történetben. Például: jogunk van-e megítélni egy idegen nép kultúráját, tetteit? Beleszólhatunk-e, mit hogyan tesznek, ha a döntéseik a saját erkölcsi szabályainkkal gyökeresen ellentétben állnak? Elpusztíthatunk-e egy teljes világot azért, hogy megvédjük a saját családunkat? Belenyugodhatunk-e egy mesterséges szerelmi kötelékbe, ha az boldoggá tesz minket, vagy meg kell szakítani azt, hogy valóban mi magunk hozhassuk meg a döntést, kit szeretünk (akkor is, ha ez ijesztő és fájdalmas)?

A mellékkarakterek közül nekem Turgas és Nessuna tűnt a legizgalmasabbnak. Az ő kapcsolatuk dinamikája nagyon érdekes, mert Turgas valaha Nessuna kiválasztottja és szerelme volt, ám amikor az istennő isteni rangra emelte őt maga mellé, az egymás iránti érzéseik átalakultak. Nagyon izgalmas volt belelátni ennek az okába, és abba, miképpen változik Turgas a hívei, főképp Rosenique hatásának köszönhetően.

Minden isten olyanná válik, amilyenné a hívei teszik.

Bár általában a történet felépítéséről az értékeléseim elején szoktam írni, ezúttal a végére hagytam. Amikor belekezdtem a könyvbe, azt gondoltam, ez egy regény, amely arról fog szólni, hogy Rosenique és a többi kiválasztott Zette után kutat, megtalálják, megmentik (vagy épp nem sikerül nekik). Aztán, ahogy haladtam az olvasással, rájöttem, hogy mégsem azt kapom, amire számítottam. Ugyanis bár ez valóban egy regény, kisebb epizódokból, vagy ha úgy tetszik, novellákból áll össze. Az elején Rosenique útját követhetjük végig, ahogyan egyszerű emberből kiválasztottá válik annak köszönhetően, hogy meg akarja találni Zette-et. Aztán ahogy kiválasztott lesz, sorban végigjárja a társai világait, ahol egy-egy különálló, egymástól független kalandot élnek át. Ezen kalandok során újra és újra előkerül Zette ügye, de csak apró morzsákat kapunk. Hogy aztán a könyv végére ismét visszatérjünk az ő megmentéséhez.

Amikor először tudatosult bennem, hogy amit fő szálnak hittem, valójában csak az epizódok egyike, és egyetlen a regényen átívelő szál helyett sok kisebb novellából áll össze a regény, picit megijedtem. Egyfelől, mert nem erre számítottam, másfelől, mert féltem tőle, hogy így nem fog lekötni a történet, folyton kizökkenek majd belőle egy-egy epizód végén.

Szerencsére nem így történt. Kae Westa olyan érdekesen kitalálta a kiválasztottakat, az isteneiket, és a világaikat, na meg persze a világokon belüli kalandokat, hogy egyik epizód a másik után szippantott be magába. Élvezettel olvastam mindegyiket. Közben pedig az is kellemes érzéssel töltött el, hogy várhattam, mikor térünk vissza Zette-hez, mi történt vele, hogyan lehetne megmenteni őt...

Szóval a félelmeim ellenére ez az epizodikus felépítés végül jó ötletnek bizonyult. És nemcsak jónak, elég egyedinek is (legalábbis ezen a könyvön kívül én csak egy hasonlóval találkoztam eddig).

Nem tudom, hogy lesz-e folytatása a könyvnek, hiszen lezárt egész lett a történet, de én reménykedem benne, hogy kapunk még újabb kalandokat, amik ebben a világban játszódnak.



Hogy tetszett a könyv?

Az elején kicsit megijesztett az epizodikus építkezés, de a történet az író stílusának, fantáziájának köszönhetően hamar beszippantott. Élvezet volt bejárni az összes kiválasztott világát, és a Zette-tel kapcsolatos fő szál is izgalmas volt (még ha nem is ez állt mindig a történet középpontjában). Rosenique karaktere belevaló, és a többi karakter is igazán kidolgozott, érdekes. Ó, és odavoltam a könyvben található illusztrációkért. Nagyon feldobták a kötetet, és a szavak mellett szintén átadták azt, hogy az írónő miképpen képzeli el a karaktereket, világokat.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Akik kedvelik a komoly, összetett, jól kidolgozott fantasyket izgalmas háttérvilággal és klassz karakterekkel megfűszerezve.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A kötet írója, Kae Westa nem csak íróként, hanem fordítóként és szerkesztőként is tevékenykedik. A mostani játékunk során olyan könyvekből találtok idézeteket, amikben Kae íróként, fordítóként vagy szerkesztőként működött közre, a feladat pedig az, hogy beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába a könyv címét. Sok sikert!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Idézet a játékhoz:

– Azt hittem, a magafajta vért iszik – említettem meg.
– Arra van igazán szükségünk – válaszolta Ortega.
– Akkor minek fogyaszt bármi mást?
Ortega feltartotta az üveget.
– Az élet több puszta túlélésnél. Végül is, magának csak víz kell. Minek iszik sört?
– Ivott már valaha az itteni vízből?
A férfi majdnem elmosolyodott.
– Touché.


Állomáslista:

11. 18. Spirit Bliss Sárga könyves út – értékelés
11. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út – interjú
11. 22. Sorok Között – idézetek a könyvből
11. 24. Sorok Között – értékelés
11. 26. Dreamworld – értékelés
11. 28. Sorok Között – interjú a grafikussal

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése