Marissa Meyer: Cinder (Holdbéli krónikák 1.)

Miért választottam ezt a könyvet?

Néhány évvel ezelőtt, amikor a világ még normálisan működött, meghívtak egy beszélgetésre az Alexandra Pódiumra. A beszélgetésen előkerült ez a történet témaként, és Deszy annyira lelkesen mesélt róla, hogy már akkor eldöntöttem, egyszer el fogom olvasni a teljes sorozatot. Mostanáig nem volt lehetőségem belekezdeni, de nagyon örülök, hogy végül megtehettem.

Véleményem a könyvről

A történet egy jövőben játszódó, modern Hamupipőke-feldolgozás sci-fi-módra. Cinder nevelőapja meghalt egy szörnyű járványban, azóta a lány a mostohaanyjával és két mostohatestvérével él együtt. Lényegében a szolgájuk, ő dolgozik (az egyik legjobb műszerészként), hazaviszi a pénzt, a mostoha meg elveszi tőle és elkölti magukra. Cinder nemcsak azért kitaszított, mert mostohagyerek, hanem azért is, mert kiborg. Gyerekkorában elvileg baleset érte, aminek következtében csak úgy tudták megmenteni az életét, hogy félig géppé alakították. Egy nap Kai herceg jelenik meg nála, hogy javítsa meg neki az elromlott robotját, és azonnal megtetszik neki a lány. Ám fogalma sincs róla, hogy kiborg. Cinder elvállalja a munkát, és ezzel kezdetét veszi egy halálosan veszélyes kaland.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy miképpen lehet átültetni a Hamupipőkét egy sci-fi-regénybe. Azt kell mondanom, Meyernek ez nagyon jól sikerült. A világ, amelyet részletesen kitalált, a jövő, amit tálalt nekünk, igazán összetett és érdekes. Egyfelől ott vannak a kiborgok, akik másodlagos állampolgárként létezhetnek csak. Pedig ugyanúgy élnek, éreznek, mint azok az emberek, akiknek a testében nem található fém és elektronika. Aztán pedig ott vannak a holdlakók, akiknek a királynője egy gyilkos, nárcisztikus pszichopata, aki az agyhullámaival képes befolyásolni mások (így a népe) gondolatait. Ennek ellenére nem minden holdlakó hódol be neki, vannak, akik képesek ellenállni az erejének, és ál-személyazonossággal, veszedelmek közepette leszöknek a földre földinek tettetve magukat.

Vagyis két olyan csoport is van a történetben, akiket elnyomnak, kitaszítanak, így a rasszizmus kérdése elég erőteljesen előkerül.

Amikor belekezdtem a történetbe, az volt az első gondolatom, hogy Meyer biztosan jósnő, mert előre megérezte (2012-ben jelent meg a sorozat első része), mi fog történni a világban kevesebb mint egy évtized múlva. Ugyanis a történetben egy halálos járvány szedi az áldozatait, ami miatt előkerül a karantén, az oltások és egyéb a betegséghez kapcsolódó témák is. Most, hogy a bőrömön érezhetem, milyen átélni egy járványhelyzetet, sokkal jobban át tudtam érezni a történet ezen szálát.

A regény ezúttal nem amerikai vagy európai, hanem ázsiai környezetben játszódott, méghozzá Új-Pekingben. Ennek először nagyon örültem, de később maradt bennem némi hiányérzet. Kicsit több kulturális utalást, eltérést vártam volna ezzel kapcsolatban, például behoztam volna olyan szokásokat, amik számunkra érdekesek lehetnek. Nem éreztem elégnek, hogy a neveknél, az épületek kinézeténél és az étkezésnél (pálcikával ettek és ázsiai ételeket) jelezte csak az író, hogy teljesen más kulturális környezetben járunk, mint ahol élünk. Szóval az ötlet nagyon jó volt, a kivitelezésben éreztem némi hiányosságot. De ez a történet egyetlen hibácskája, és ezzel együtt is nagyon élveztem.

Cinder eleinte tipikus Hamupipőke, éveken keresztül dolgozik csendben azért, hogy eltartsa a mostoháját és annak lányait. Persze magában bosszankodik, szomorkodik, de nem tesz semmit. Amíg meg nem jelenik a történetben a "tökhintó". Nagyon tetszett, hogy ez a bizonyos "tökhintó ezúttal nem azért kellett, hogy a lány a bálba mehessen a hercegéhez, hanem azért, hogy szabaddá válhasson. Vagyis a szabadságot fontosabbnak láttatta a történet (egyébként más momentumok esetében is), mint azt, hogy szerelmes legyen az ember. Én ezzel teljesen egyetértek. Szeretni csak szabadon lehet, ha valakitől, valamitől függ a szabadságod, úgysem tudod kiélvezni a szerelmet.

Cinder mostohája, Adri (egyszer hívnak valakit úgy egy könyvben, mint engem, és persze, hogy negatív karakter... XD ) tipikus mostohakarakter. Dolgoztatja, kizsákmányolja Cindert, közben szavakkal is állandóan kínozza. Sőt, a történetben ennél durvábbat is tesz. Őt és a nagyobbik nővért nagyon nem bírtam. Tipikus elkényeztetett, beképzelt emberek. A kisebbik testvér, Peony viszont nagyon aranyos volt. Meglepődtem ezen a változtatáson, hiszen az eredeti sztoriban mindkét mostohatestvér ugyanúgy gonosz, de tetszett az ötlet. És persze nagyon aggódtam Peonyért, miután az történt vele, ami.

– A hírekben azt mondták, hogy jövő héten nem lesz vásár a járvány miatt.

– Ó! Erről nem is hallottam – törölte Cinder a nadrágjába a kezét, és belesett a motorház alsó részébe. – Akkor majd leadjuk a palotában.

– Ez az! – táncikált Peony. – Majd együtt megyünk, és akkor bemutathatsz neki... és...

– Aha! – örvendezett Cinder. – Ott a mágnesszíj!

Peony a tenyerébe fogta az arcát, és egyre hangosabban folytatta.

– ...és aztán majd jól felismer a bálon, és akkor táncolhatok vele és... Pearl meg tökre ki lesz bukva! – Úgy nevetett, mintha nem lenne annál szebb, mint amikor borsot törhet a nővére orra alá.

Imádtam Ikót, Cinder kis robotlánybarátját. Ő teljes egészében robot, de valami meghibásodás miatt nagyon emberien viselkedik, emberi vágyai, gondolatai, érzései vannak. Egyfelől édes volt, ahogy emberként próbált viselkedni, másfelől sajnáltam őt, hogy esélye sincs egy emberi életre, amire pedig annyira vágyik.

Kai... Nos, számomra ő semleges maradt. Nem igazán értem, hogy Cinder és minden fiatal nő miért van belezúgva. Egy pasi, aki jól néz ki, de számomra ennyi, és ez nem túl sok. Míg az apja a végsőkig kitartott a döntései mellett, addig Kai végig ingadozott, hogy mit is kéne tennie, pedig nyilvánvaló, hogy a holdlakók királynőjével egyszerűen nem lehet egyezkedni. A lényeg, hogy nekem Kai egysíkú maradt, szerintem Cinder sokkal belevalóbb, értékesebb ahhoz, hogy lekösse magát egy átlagherceg mellett.

És épp ezért imádtam a könyv végét. Meglepett, hogy ilyen lezárást kapott az első rész. Úgy sejtem, hogy a folytatásokban azért visszatérünk majd a szerelmi szálra még, de nekem bejön, hogy nem kaptunk rögtön rózsaszín happy endet. Sőt!

Nagyon kíváncsi vagyok, mi vár Cinderre és a többiekre a további könyvekben, amikről úgy tudom, újabb híres meséket dolgoznak majd fel. Alig várom, hogy a második részt is a kezembe vehessem.

Hogy tetszett a könyv?

Voltak apró hiányérzeteim, főképp a kulturális háttér és Kai kidolgozása terén, de a történet világa kifejezetten egyedi, a konfliktusai pedig nagyon érdekesek voltak, Cindert és még néhány mellékszereplőt (Peony, Ikó) igazán a szívembe zártam, és nagyon kíváncsian várom a folytatást. Remélem, minél előbb be tudom majd szerezni.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretnének egy igazán egyedi és különleges Hamupipőke- feldolgozást olvasni.

Ha kíváncsi lettél, it megvásárolhatod a könyvet:

KATT