Max Brooks: Ösztönlények

Miért választottam ezt a könyvet?

Régen olvastam már Hard Selection-könyvet, pedig eddig mindig nagyon jó tapasztalatom volt ezekkel, úgyhogy azt éreztem, ideje ismét kézbe venni egyet. Ennek pedig érdekes volt a fülszövege. Sokféle szörnyről olvastam már könyvet a vámpírtól kezdve a farkasemberen át a szellemekig, de a nagylábú valami új volt számomra.

Véleményem a könyvről

A történet egy világtól elzárt erdő mélyén lévő falucskában, Greenloopban játszódik, amibe olyan emberek vonultak vissza, akik megunták a modern világ nyüzsgését, és bár modern technikával körülvéve, de el akartak zárkózni a társadalomtól. Kate Holland is ide költözik a férjével, és a terapeutája tanácsára naplóírásba kezdett. Mi és a történetbeli külvilág ebből a naplóból tudja meg végül, mi is történt Greenloopban, miután kitört a Rainier-hegyi vulkán, és ténylegesen is elzárta az ott élőket a világtól.

A könyv elején kicsit megijedtem, mert nem történt más, csak Kate és a férje, Dan beköltözését követhettük végig, megismerkedhettünk a falucska alapítóival és korábbi lakóival, valamint magával a faluval és a szabályaival, működésével. Ez is érdekes volt, de a fülszöveg alapján valami mozgalmasabbra számítottam. Aztán ahogy kitört a vulkán, megkönnyebbültem, mert beindult a cselekmény, előjöttek az emberi konfliktusok és egyéb veszélyek. Onnantól kezdve faltam az oldalakat.

Érdekes volt Kate és Dan kapcsolata. A házasságuk nem volt túl jó, amikor beköltöztek. Dan munkanélküli volt, egész nap a kanapén hevert, semmiben nem segített Kate-nek. Elsőre lustának tűnt, de amint beindultak az események, rá kellett jönnöm, hogy valójában egyáltalán nem az, csak nem találta a helyét a közös életükben. Amint veszély üzemmódba kapcsolt, ő lett a leghasznosabb férfi, akit nő vészhelyzetben csak maga mellé kívánhat. Bár a kezdőrúgást Mostar, egy idősebb nő adta meg neki, aki nem tűrte el, hogy csak úgy heverésszen, de szinte azonnal magára talált, rögtön pontosan tudta, mit is kell tennie, mivel tudná megóvni elsősorban a feleségét, aztán pedig a többieket. Végül kiderült, hogy kifejezetten okos és ügyes kezű férfi, csak épp egy időre elvesztette a motivációját.

Azok a szerencsétlen idióták nem vidéki életre vágytak. Hanem városira, vidéki környezetben. A környezetüket akarták átalakítani, nem ők maguk idomulni ahhoz. És igazából meg tudom érteni. Ki ne akarna elszakadni a csordától? Megértem, miért vágyták a városi kényelmet a város hátrahagyása nélkül. Tömeg, bűnözés, mocsok, zaj. Még a kertvárosban is. Annyi szabály, a minden lében kanál szomszédokról nem is beszélve. Amolyan 22-es csapdája, pláne az Egyesült Államokban, ahol a társadalom mindennél többre tartja a szabadságot. Megértem, hogy Greenloop hiperkonnektivitása a kompromisszummentesség illúzióját keltette.

De ennyi volt, és nem több. Illúzió.

Tekintete a vulkán mögött húzódó térkép végtelen ürességére vándorol.

Csak addig jó megszabadulni a többi birkától, míg vonítani nem kezdenek a farkasok.

Greenloop alapítóinak karaktere igazán érdekes, de inkább morbid módon. Tony és Yvette eredetileg tipikusan azok az emberek, akik megmondják neked a tutit arról, hogyan lehet egészségesen, lelki békében élni önmagunkkal, a természettel. Amolyan önképzett coachok. Látszólag nyugodtak, boldogok, de valójában lelkileg sokkal sérültebbek, mint azok az emberek, akik kimutatják a problémáikat. Ők elfedik mindenféle lelki gurus humbuggal a gondjaikat, és épp ezért ők omlanak össze elsőként a valódi bajban.

Van a történetben egy leszbikus házaspár, Effie és Carmen, ők az örökbe fogadott kislányukkal, Palominóval költöztek a faluba, aki elég kis magának való. Ami persze nem csoda, valószínűleg sok rossz dolog történt vele, mielőtt az anyukáihoz került volna. Az ő családjukat nagyon szerettem, hiába nem vér szerinti gyerekről van szó, mégis igazi anyaként szerették őt. És azt hiszem, nekik jutott az egyik legmeghatóbb és legmegrázóbb pillanat is, ami ezt bizonyítja.

A legérdekesebb és legösszetettebb mellékszereplő azonban mindenképpen Mostar. Az idős nő múltjában szörnyű dolgok történtek, amik viszont erőssé, okossá és harcképzetté tették őt. Ő az első a lakók közül, aki rájön, hogy mekkora bajban is vannak. Amikor a többiek még csak úgy vélik, ideiglenesen vannak elzárva a világtól, hamarosan jön a felmentőcsapat, és minden rendben lesz, Mostar már a legrosszabbra készül. Először bolond vénasszonynak hiszik, aztán rájönnek, hogy neki van igaza. Mások nem juthatnak el hozzájuk, ők nem juthatnak ki onnan, vagyis valószínűleg hónapokat kell majd túlélniük úgy a téli időszakban, hogy csak egymásra számíthatnak. Nem mellesleg közben abban sem lehetnek biztosak, hogy egyáltalán tényleg számíthatnak-e a másikra. Mert hát az éhes ember nem feltétlenül békés.

Már ez a szituáció is nagyon érdekes volt számomra. Vajon összefognak az ott lakók? Vagy egymás ellen fordulnak? Megbízhatnak a szomszédban, vagy az éjszaka majd hátba szúrja őket az ételtartalékaikért? Pszichológiai szempontból ez egy feszült és olvasóként izgalmas helyzet, nekem már ennyi is elég lett volna ahhoz, hogy élvezni tudjam a történetet.

Ám a szerző számára ez nem volt elég, újabb veszélyt adott a sztorihoz. Ugyanis a vulkánkitörés miatt az eddig az erdő legmélyén rejtőző nagylábúak is előbújnak, és hát húsevők. Az ember pedig hús. Ahogyan Greenloop lakói megpróbálják túlélni a helyzetet ezen az elzárt helyen, úgy a nagylábúak is erre törekszenek.

A könyvbeli nagylábúak nem olyan cukik és békések, mint a róluk készült mesékben. Leginkább az ősemberekhez tudnám hasonlítani őket. Mert nem feltétlenül gonoszok, hiszen egymáshoz kötődnek, ugyanúgy családokat alkotnak, mint mi, emberek. Ha meghal közülük valaki, meggyászolják. Viszont nem vagyunk számukra többek, mint hús. Viszonylag intelligens lényeknek is mondhatók, mert terveket készítenek, és értik, miként gondolkozik a prédájuk. És hát persze, emberként ijesztőek. Ahogyan egy ránk rontó oroszlán is az, mert hiába nem gonosz, hiába csak enni akar, attól még meg fog ölni minket.

Imádtam, ahogyan az emberek elkezdtek terveket szőni, és megvalósítani azokat. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lépés után mi következik, hogyan reagálnak rá a nagylábúak, és végül hogyan is alakul az emberek és "szörnyek" világtól elzárt háborúja.

Sejtettem, hogy nem egy rózsaszín happy endet kapok majd, próbáltam felkészíteni a lelkem a veszteségekre, de még így is többször szenvedtem szívfájdalmat olvasás közben. Érzelmileg nagyon hatott rám a történet attól a ponttól, hogy kitört a vulkán egészen az utolsó oldalig. Ahogy pedig a történet zárult... Nos, valószínűleg nem lesz folytatása a sztorinak, pedig én örömmel olvasnék még egy részt, amiből kiderül, hogy az utolsó oldalakon olvasható elméletek közül melyik a valós.

Hogy tetszett a könyv?

A vulkán kitörésétől kezdve imádtam. Pörgős volt, lelkileg nagyon hatott rám, aggódtam, sírtam, harcolni akartam Kate-ék mellett, ha belehalok is, közben pedig örültem, hogy én biztonságos helyről követhetem végig a történetüket.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik azokat a sztorikat, amik megmutatják az emberek lelkének legmélyét. Azt, hogy mivé válunk, miként cselekszünk valódi vészhelyzetben, amikor az életünk a tét.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT