A Menő Könyvek nemrég gyönyörű kiadásban jelentette meg Jane Austen életművének egy újabb darabját. A klastrom titka című kötet az írónő első befejezett regénye, de csak 15 évvel később, halála után került kiadásra 1818-ban. A történet főszereplője Catherine, egy fiatal és naiv „antihősnő”, akinek meg kell tanulnia elkülöníteni a való világot a képzelet világától. Tarts bloggereinkkel merüljünk el újra együtt Jane Austen világában, és légy az a szerencsés olvasónk, aki a blogturné végén megnyeri a kötet legújabb kiadását!
Miért választottam ezt a könyvet?
Ahogy már korábban is írtam, nagyon tetszik az Örök Kedvencek-sorozat borítóstílusa, ezért elkezdtem gyűjteni ezeket a könyveket. Ezenkívül Jane Austennal már évek óta próbálok összebarátkozni, és bár még nem vagyunk LÖB-k, már képes vagyok egészen élvezni a regényeit.
Véleményem a könyvről
A történet főszereplője egy Catherine nevű, nem túl gazdag, de azért nem is szegény családból származó lány. A család barátai elviszik őt világot látni, tapasztalatokat szerezni egy Bath nevű fürdővárosba. Eleinte unatkozik a bálokon és egyéb eseményeken, ám végül összebarátkozik egy Isabella nevű lánnyal és megismeri Henry Tilney-t.
A sztori úgy indul, mint például a Szoba kilátással vagy sok más hasonló romantikus lányregény. A főszereplő lány előtt, aki eddig az otthonába bezárva töltötte az életét, most kitárul a nagyvilág. Catherine igazából egy eléggé sablonkarakter. Naiv, nem ismeri még az emberi természetet, jó lány, aki próbál mindig helyesen viselkedni, és azon aggódik, vajon sikerült-e. Kedvelhető, de egyáltalán nem különleges, amit ebben az esetben egyáltalán nem találtam gondnak. Hogy miért is nem? Mert Austen a műben kiszól az olvasókhoz, és elmondja nekik, hogy Catherine egy hősnő. Tudom, hogy az elemzések sokszor azt mondják, hogy pont hogy antihősnő, de szerintem ez nem feltétlenül igaz, vagy legalábbis én másképp értelmezném a történetet.
Először az ember azt gondolná, hogy valakiből azért lehet hősnő, mert bátor, tehetséges, intelligens vagy egyéb különleges és kiemelkedő képességei vannak. De olvasás közben rá kell jönnünk, hogy Catherine egy teljesen átlagos lány, teljesen átlagos képességekkel. Vagyis a könyv számomra lényegében azt üzente, hogy bárki, bármelyik átlagos lány, nő lehet a saját élete hősnője. És szerintem ez klassz üzenet. Nem tudom, hogy Austen valóban ezt akarta-e mondani nekünk Catherine karakterével, vagy ő tényleg antihősnőnek teremtette a lányt, de olvasóként élhetünk a szabad értelmezéssel, és adhatunk olyan értelmet a történetnek, ami pozitív: minden lány és nő a saját élete hősnője!
Persze Catherine naivitása néha egy picit bosszantó, mert 21. századi olvasóként már rég rájöttem, hogy az adott karakter a sztoriban milyen ember valójában, ő meg még mindig tökéletesnek gondolta. De érthető, hogy miért naiv. Ha egy fiatalt elzársz a világtól, ne csodálkozz, ha nem ismeri azt meg. Ami nagyon tetszett egyébként Catherine-ben, hogy sokat olvas, szereti a rémsztorikat, és jó a képzelőereje (ez mondjuk, néha bajba sodorja, de szerintem akkor is klassz tulajdonság).
Lényegében a könyv első felében Catherine próbál Henry közelébe kerülni, összebarátkozik a húgával, Eleanorral is, Isabellával tölti az idejét, valamint bálokra jár, kikocsizik és egyéb eseményeken vesz részt. Ezek a fejezetek igazából szerintem arra jók, hogy megismerhessük a karakterek jellemét, mert amúgy túl sok fordulat és izgalom nincsen bennük.
Viszont olvasás közben rájöhetünk, hogy Isabellát csak a pénz érdekli, beképzelt, álszent, hazug és álnok. A bátyja szintén nem túl jó ember, hazudik, irányítani akarja Catherine-t, pont olyan férfi, akit minden nőnek jó messzire el kéne kerülni. Henrynek, annak ellenére, hogy gazdag a családja, van szakmája, keményen dolgozik. Szeret „beszólni” a húgának (és később Catherine-nek is), a húga ilyenkor csak nevet rajta, úgyhogy én azt vettem le, hogy ezek a beszólások csak játékosak, bár őszintén, nem igazán tetszett nekem ez a stílus. Na mindegy. Viszont az szimpatikus volt, hogy Henry is szeret olvasni, és nem nézi le a női írókat és olvasmányokat, valamint eszébe sem jut, hogy a nőknek ne kéne mindenfélét olvasniuk.
– Ó, nem, csak az olvasmányaimra gondolok. Mindig arra a tájra emlékeztet, amelyen Emily utazott át az édesapjával az Udolpho rejtelmeiben. De maga ugye sosem olvas regényeket?– Miért ne olvasnék?– Mert nem elég okosak magának. Az urak jobb könyveket olvasnak.– Akár úr, akár hölgy, aki nem leli élvezetét egy jó regényben, bizonyára elviselhetetlenül ostoba. Mrs. Radcliffe valamennyi művét olvastam, legtöbbjüket nagy élvezettel.
Catherine szerelmes Henrybe, és úgy tűnik, ez fordítva is igaz, de őszintén szólva, én nem igazán értettem, hogy miért szerettek egymásba, és a „vibrálást” sem éreztem köztük. Ez inkább olyan volt, hogy találkozott két fiatal, szimpatikusak voltak egymásnak, ezért eldöntötték, hogy szívesen összeházasodnának, mert akkor egész kellemes életük lehetne egymás társaságában. Végül is, ez nem feltétlenül rossz, csak nem romantikus és nem szenvedélyes.
A könyv második felében Eleanor meghívja az otthonukba Catherine-t, megmutatják neki a házukat, ami beindítja Catherine fantáziáját. Eleanor és Henry apja nagyon fura, szigorú, magának való ember. A felesége évekkel ezelőtt egy gyors betegség következtében meghalt, és bár a tábornok mindig különösen kedvesen bánik Catherine-nel, a lány fejében mégis felmerül a gondolat: mi van, ha valójában nem betegség vitte el az asszonyt? Mi van, ha megölte a férje? Vagy még mindig bezárva tartja a klastrom egyik eldugott szobájában? Lényegében ezek miatt a felvetések miatt A klastrom titka a könyv címe.
Én emiatt azt vártam, hogy majd olyasmi derül ki, mint a Jane Eyre-ben, vagy valami hasonló. Amikor Tilney tábornok viselkedése megváltozott Catherine-nel szemben, akkor is valami érdekes titokra számítottam, valami összeesküvésre, kavarásra a háttérben. Mondjuk, hogy Isabella hazudott valamit Catherine-ről.
Ehhez képest, ami valójában történt, kicsit csalódás volt számomra. A klastrom titka címet egy pöttyet átverésnek éreztem. Lehetett volna jó, izgalmas is a sztori, ha valóban behoz Austen valami krimiszálat vagy legalább valami valóban érdekes titkot. De a klastromnak valójában nincsen semmiféle titka.
Hogy tetszett ez a könyv?
A nagy titkok és fordulatok hiányától függetlenül kellemes kis olvasmány volt, már egyáltalán nem küzdelem számomra Austen könyveit olvasni. Csak nekem még mindig hiányzik belőlük valami plusz. Valami, ami miatt megértem, miért lett ennyire híres író. Catherine elég naiv sablonkarakter volt, aminek megértettem az okát, és az én értelmezésemben, még pozitív tanulsága is volt ennek. Henryben viszont nem láttam semmi különlegeset. Ami a leginkább tetszett, az Isabella személyiségének felépítése. Ő szépen össze volt rakva annak ellenére, hogy negatív karakter.
Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Austen-rajongóknak mindenképpen, és azoknak is, akik kedvelik az egyszerű, könnyed, régimódi kis lányregényeket, amik kellemessé teszik az ember délutánját.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
A klastrom című kötet jelentős része Bath városában játszódik, így ebben a játékban erre a városra koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy hozzá kapcsolódó kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kérdés a játékhoz:
A város természetes meleg vizes forrással büszkélkedhet. Bath városán kívül van még olyan település, amely hasonló adottsággal rendelkezik az Egyesült Királyságban?
Állomáslista:
09. 08. Csak olvass!
09. 10. Szembetűnő
09. 12. Könyv és más
09. 14. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése