Nicholas Binge: Felemelkedés

Miért választottam ezt a könyvet?

A fülszöveg alapján ez egy érdekes, rejtélyekkel teli sci-finek tűnt, és azt reméltem, hogy a jó szórakozás mellett érdekes gondolatokat is ébreszt majd bennem.

Véleményem a könyvről

A történet keretes szerkezetű, az előszót és az utószót egy fiktív karakter, Benjamin Tunmore írta. Benjamin testvére, Harold tehetséges orvos és kutató, ám váratlanul teljesen nyoma vész. Benjamin három évtized múlva talál rá egy magánkórház pszichiátriai osztályán. A férfi furcsa dolgokat mond, paranoiás, téveszméi vannak, és nem képes elmondani, mi történt vele. Ám a testvére a cuccai között megtalálja azokat a leveleket, amiket Harold az utolsó expedícióján az unokahúgának írt. Ezeket a leveleket adja ki könyv formájában a regényben Benjamin (ezért ír hozzá előszót és utószót), és mi ezekből a levelekből tudhatjuk meg, mi is történt pontosan Harolddal.

Harold egy igazán érdekes karakter. Nem kicsit magának való férfi. Olyannyira az, hogy mikor mégis megtalálja a lelki társát, Naokót, elveszi a feleségül és még egy gyereket is örökbe fogadnak, ebbe egyáltalán nem avatja be a testvérét, a vér szerinti családját, pedig nincsenek rosszban. Benjamin a levelekből tudja csak meg, hogy az öccse férj és apa volt.

A levelekből szinte azonnal kiderül, hogy történt valami súlyos dolog Harold családjával, hiszen mikor felkérik az expedícióra, a gyerekről nem tudni, hol van, a feleségét pedig sok-sok éve nem is látta. Mégis érezni, hogy megvan köztük a kötelék, hogy még mindig szeretik egymást, hiszen Haroldot azzal tudja elcsábítani az adott expedícióra néhány titokzatos ember (nem tudni, hogy a kormánynak dolgoznak-e, és ha igen, pontosan melyiknek), hogy a felesége az első hullámmal vett részt rajta, és valami komoly dolog történt vele.

Bár a könyv középpontjában az expedíción történtek állnak, számomra nagyon érdekes volt Harold magánélete is: a Naokóval való kapcsolata a múltban és a levelek jelenében is. Nagyon kíváncsi voltam, mi történt pontosan velük, a gyerekükkel, miért váltak el, miért tűnt el teljesen Harold a nő életéből. Voltak sejtéseim, amik be is igazolódtak, mégis megrázó volt végigolvasni a múltbeli történetüket, Harold levélbeli visszaemlékezéseit.

Az expedíció egyébként egy, a semmiből felbukkant hatalmas hegyet akar felderíteni. Az első kutatócsapat felderítőmunkája tragédiába torkollt, de a pontos részleteket senki nem tudja, mert a két túlélő közül az egyik öngyilkos lesz, a másik, Naokó pedig teljesen össze van zavarodva.

A második csapathoz tartozik Harold, pár másik kutató, néhány katona, akiknek meg kéne védeni a csapatot, valamint egy profi hegymászó, aki a világ eddigi legmagasabb hegyeinek a csúcsaira is feljutott korábban, és most az a feladata, hogy élve feljuttassa az expedíció tagjait a csúcsra. Na meg Naoko is csatlakozik a csapathoz.

Bár a történet jó ideig (apróságokat leszámítva) a mászásról és nehézségeiről szól ezután, mégsem unatkoztam egy pillanatig sem. Izgalmas volt végigkövetni a csapat útját, és mindig pont akkor történt valami furcsa vagy váratlan, amikor épp kezdett volna elkalandozni a figyelmem. Szóval Binge nagyon jól ráérzett, hogyan kell adagolnia az érdekes fordulatokat és információkat.

Aztán mikor valóban beindult a sci-fi szál, és kezdett körvonalazódni, hogy mi is folyik itt nagyjából, még izgalmasabb lett a helyzet. Ekkor jöttek elő a nagyon fontos és érdekfeszítő filozófiai kérdések is. Kik vagyunk mi, emberek? Léteznek olyan intelligens fajok, amik eddig rejtve voltak előlünk? A Biblia és egyéb vallási történetek és mítoszok fontos „hegyei” valójában ugyanazt a hegyet szimbolizálják, az isten(ek) hegyét? És lehet, hogy ez a hegy az a bizonyos hegy? Ki teremtett minket? Létezik Isten? Vagy amit mi Istennek hiszünk, valójában valami más? Mennyire bízhatunk meg másokban? Mennyire bízhatunk meg saját magunkban, a saját agyunk helyes működésében? Alárendelhetjük magunkat Isten vagy egy isteni lény akaratának feltétel nélkül, vagy hozhatunk szabad akaratunkból döntéseket?

– Gondolj csak bele! – Remegett a hangja az izgatottságtól. Megfordult, és körbemutatott a körülöttünk lévő tájon. – Ha ez a hegy, ez a képtelen, isteni hegy, ami a csúcs felé ösztönöz minket, az idők során újra és újra felbukkant, mesék és legendák születtek volna róla, még akkor is, ha senki sem hitt a beszámolóknak. A történeteinkben akkor is nyoma lenne. – Remegett a keze a lelkesedéstől. – Gondold csak végig! Te is tudod, hogy milyen gyakran ismétlődik meg ugyanaz az elképzelés a különböző kultúrákban: Mózes megmássza a Sínai-hegyet, hogy találkozzon Istennel és lehozza az isteni törvényeket; a Pándava-fivérek a Mahábháratában a Kajlás-hegy csúcsán találnak rá a mennyországba vezető kapura; Sziszüphosz újra és újra megmássza Hádész hegyét, egészen az örökkévalóságig. A szent hegy az összes vallásban előfordul. Az Olümposz, a Hara Berezaiti, a Meru-hegy. – Beszéd közben hevesen gesztikulált, és szinte sugárzott az arca. – De mi van akkor, ha ezek valóságosak? Mi van akkor, ha egyszerűen csak fizikailag hozzáférhetetlenné váltak?

– Hová akarsz kilyukadni? – kérdeztem, miközben egy jéghideg széllökés süvített el az arcom mellett. – Azt akarod mondani, hogy az Olümposzon vagyunk?

Thomas megrázta a fejét, és elvigyorodott.

– Nem csupán az Olümposzon, hanem az idők kezdetétől létező összes istenség hegyén. Ha helyes az elméletem, Harold, akkor az emberiség történetének legszentebb helyén állunk.

Rengeteg kérdés, és persze egyikre sincs a valóságban igazi válasz. A könyvben viszont sok mindenre választ kapunk, és ennek nagyon örültem. Kifejezetten féltem, hogy azok után, hogy végigszenvedtem az emberekkel a hegymászás élet-halál kalandjait, végül úgy fejeződik majd be a könyv, hogy felérnek a csúcsra, és mi, olvasók sosem tudjuk meg, mi is van ott. Rengeteg hasonló könyvet olvastam, ami nyitva hagyta az ilyen filozófiai kérdéseket, az olvasó pedig gondoljon, amit szeretne. Én ilyenkor a legtöbbször kicsit azt szoktam érezni, hogy az írónak sincsenek még kitalált, esetleges válaszai sem. Érdekelte egy kérdés, de ötlete sem volt, miként válaszoljon rá.

Szóval én nagyon örültem, hogy ebben a regényben szinte mindenre kaptam valamiféle választ. Nem biztos, hogy pozitív és biztató választ, de konkrét választ. Bingének tényleg vannak ezekről a témákról gondolatai, elméletei, felvetései, ő nem egy üres lufit lőtt fel, ami aztán elpukkanva nem ad semmi különöset. Szóval bár a sztori vége eléggé megrázó és gyomorszorító, mégis örültem neki, mert lezárt volt, nem maradtak bennem hatalmas kérdőjelek vagy hiányérzet.

– Isten azt akarja, hogy fájdalmas és borzalmas halált halj, hogy próbára tehesse a hitedet? – Éreztem, hogy kiabálok. Arra gondoltam, hogy csak levegőt kell vennem. Csak el kell fojtanom a haragot. De képtelen voltam rá. Valójában nem akartam megtenni. Thomas ostobaságokat beszélt. Jogosnak és helyénvalónak éreztem a dühömet. – Ábrahám története őrültség, mert vagy azt bizonyítja, hogy Isten nem létezik, vagy pedig azt, hogy szándékosan baszakszik velünk. Egy gonosz kölyök, aki nagyítóval perzsel fel egy hangyabolyt. Mert ez itt? – Mellkason böktem Thomast. – Ez olyan szeretet, amiről még nem hallottam soha.

A mellékszereplők közül nagyon megkedveltem Palmert és a Testőrt. Ők a védelmező katonák közé tartoztak a csapatban, és egy párt alkottak valaha, de történt a múltjukban valami, ami miatt összevesztek, ám még mindig szeretik egymást, kötődnek egymáshoz, akárcsak Harold és Naoko.

Bettan, a profi hegymászó már kevésbé volt szimpatikus karakter, de talán pont ezért volt nagyon érdekes. Egy beképzelt pasasról van szó, aki iszonyatosan bunkó és érzéketlen tud lenni, de ha kap egy érdekes feladatot, célt, akkor rászegezi a szemét, és addig nem nyugszik, míg el nem érte. Az ilyen személyiség hegymászóként nagyon jól jön, de emberként nehéz elviselni. Az viszont igaz, hogy mivel feladatként kapta, hogy juttassa fel a csapatot a csúcsra épségben, minden erejével azon volt, hogy ezt véghez vigye. És sokszor valódi hősként viselkedett. S*ggfej hősként, de hősként. A sztori legvégén pedig nagyobb szerepet kapott, mint amilyenre számítottam, és a döntése... hát, spoiler nélkül csak annyit tudok mondani, hogy: hűha!

Volt még egy nagyon érdekes karakter, de róla nem tudok lényegében semmit írni, mert minden, amit leírhatnék lespoilerezne egy nagyon érdekes fordulatot. Aki elolvassa a könyvet, az rá fog jönni, hogy kire is gondoltam.

Hogy tetszett a könyv?

Nagyon izgalmas, fordulatos sztori volt, ami olyan filozófiai kérdéseket vetett fel (nem is egyet, hanem rengeteget), amikről hónapokig, sőt, évekig tudnék beszélgetni más a téma iránt érdeklődőkkel. Nagyon tetszett, hogy a kérdéseinkre megkaptuk végül a válaszokat, és a regény vége is nagyot ütött.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti használni az agyát olvasás közben, és szeret mélyen belemerülni filozófiai kérdésekbe.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT