~ Sárga könyves út ~

2023. szeptember 17., vasárnap

10 éves a Blogturné Klub



Fennállásának tizedik évfordulójához érkezett a Blogturné Klub, amit természetesen szerettünk volna Veletek együtt megünnepelni – hiszen Ti is részesei vagytok ennek az élménynek. Szülinapi turnénk során betekintést engedünk az elmúlt tíz esztendőnkbe, mesélünk nektek személyes élményeinkről, arról, mi miként éltük meg életünk ezen időszakát, és hogy mennyit változtunk az elmúlt évek alatt.

Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk Titeket nyeremény nélkül.


Én és a Blogturné Klub

Amikor először elkezdtem a könyves blogomat, eszembe sem jutott, hogy csatlakozhatok a Blogturné Klubhoz. Hiszen annyira híres volt, olyan nagy olvasottságú bloggereket sorakoztatott fel, akiknek úgy éreztem, a közelébe sem érhetek. Így amikor Rácz-Stefán Tibi megkérdezte tőlem, hogy esetleg nem szeretnék-e csatlakozni, nagyon meglepődtem és nagyon megtisztelőnek éreztem. Gyorsan rákérdeztem, mik a elvárások és szabályok, és az elolvasásuk után kb. két másodperccel már rá is bólintottam a dologra.

Akkoriban lelkileg épp nem voltam túl jó passzban, lévén épp álláskeresőként csak a könyveim után kapott pénzből tengődtem, úgyhogy a Blogturné Klub lényegében segített abban, hogy valami célt találjak, valami hasznosat tegyek, és ezáltal a lelkem is kicsikét helyrejöjjön. Aztán persze találtam állást, és ez a probléma megoldódott, de a nehéz pillanatokban rengeteget jelentett a turnézás, és az, hogy belemerülhettem a turnés könyvek olvasásába.

Nem mondom, hogy mindig könnyű blogturnésnak lenni. Vannak nehéz időszakok, akadtak zökkenők és problémák az évek során, de elmondhatom, hogy egy nagyon jó csapatba kerültem. Akik összetartanak, támogatják egymást, és ami számomra fontos, nyitott, elfogadó világnézetet képviselnek.

Egy percre sem bántam meg soha, hogy csatlakoztam a Blogturné Klubhoz, mert a rengeteg jó könyv és a jó társaság mellett azt a tudatot is megadta számomra, hogy éppen valami jót teszek. Nagyrészt olyan könyvekről írhatok értékeléseket és ajánlókat, amik jobbá tehetik a világot. Amikre érdemes felhívni a Ti figyelmeteket.


Kérdezz-felelek:

1. Számodra mi a legmotiválóbb a blogturnézásban?

Az, hogy olyan könyveket ajánlhatok másoknak, amik jobbá tehetik az ő életüket is és a világot is. Ami megsimogathatja a lelküket, amitől értelmesebb, okosabb, elfogadóbb és jobb emberré válhatnak. És persze tagadhatatlan, hogy a sok klassz könyv is motivál, amiknek egyébként csak a töredékéhez tudnék hozzájutni, ha nem lenne a blogturnézás.


2. Sikerült eljutnod blogturnézásból a Bahamákra? Ha nem, akkor inkább mesélj arról, hogy mi alapján döntöd el, melyik könyvvel turnézol, melyikkel nem, és melyiket olvasod el inkább egyénileg?

Igen, most is éppen ott ücsörgök a tengerparton egy koktélt szürcsölve. :D Nem, sajnos nem jutottam el a Bahamákra a blogturnézással. Sőt, soha életemben nem jártam külföldön (leszámítva azt a három percet, amikor egy út során autóval áthajtottunk a határon, aztán visszakanyarodtunk), tovább megyek, még belföldön sem voltam soha nyaralni életem eddigi 39 éve alatt. De majd egyszer...

És hogy mi alapján választom ki a turnés könyveket? Nos, elsősorban fülszöveg alapján. Ha egy könyvnek érdekel az alaptörténete, akkor biztosan jelentkezem rá. Ezenkívül vannak turnés társaim, akik nagyon jól ismerik az ízlésemet, ők is szoktak ajánlani nekem könyveket turnéra, és eddig még egyik ilyen ajánlott könyvben sem kellett csalódnom. Aztán van olyan író, akit egyenesen imádok, és ha meglátom a nevét egy új könyvön, akkor azzal biztosan turnézni szeretnék. Valamint nagyon preferálom a feminista, LMBTQ+, egyéb kisebbségekkel és emberi jogi témákkal foglalkozó könyveket, úgyhogy ezekkel is igyekszem mindig turnézni.

Egyéniben általában azt vállalom el, amihez nem tudunk blogturnét rendezni, vagy lesz blogturnéja, de éppen olyan időszakban, amikor már túlterhelt vagyok (egyéniben pedig megkérem a kiadót, hogy egy kicsit később írhassak az adott könyvről).


3. Amikor nem megy az olvasás, mert épp olvasási válságban vagy, mivel töltődsz fel?

Sosem volt még olvasási válságom. Írói igen, de olvasói még soha. Mindig könyvek vettek körül, és elképzelni sem tudok olyan napot, amikor nem olvasok legalább egy keveset.


4. Mi az a hobbid blogturné mellett, amivel szívesen foglalkozol?

Mostanában két új hobbim is van. Az egyik nem teljesen hobbi, mert keresek vele egy kis pénzt, ez a fordítás. 16 éves korom óta szenvedtem az angol nyelv tanulásával (előtte németül tanultam csak), aztán néhány éve eljutottam egy nagyon jó angoltanárhoz, elkezdtem angolul YouTube-videókat és filmeket nézni, könyveket olvasni, és nagyon büszke vagyok magamra, amiért eljutottam odáig, hogy regényeket fordíthatok. Imádom csinálni, de tényleg! Nagyon jó szórakozás számomra.

A másik hobbim (amivel sajnos még nem keresek pénzt, de talán majd egyszer...) a rajzolás. 1 éve és másfél hónapja kezdtem el, és nagyon sokat fejlődtem. A rajzolás teljesen kikapcsol, megnyugtat. És egyszer majd szeretnék eljutni arra a szintre, hogy saját képregényem legyen.


5. Melyik az a zsáner, amit soha nem olvasnál (akkor sem, ha beígérnék a Bahamákat...)?

Hú, a nagyon gagyi, A szürke ötven árnyalatához hasonlító erotikus regényekre még egy bahamai úttal sem lehetne újra rávenni. A Szürke-trilógiát anno végigszenvedtem, mert akkoriban mindenki erről beszélt, és tudni akartam, miért, de egy újabb próbálkozáshoz nem vagyok elég mazochista. XD


6. Mennyiben változott a blogturnézásról alkotott véleményed most, hogy a csapat tagja vagy, ahhoz képest, mint amit jelentkezés előtt gondoltál róla?

Egyfelől a jelentkezés előtt hallottam pletykákat arról, hogy a blogturnésoknak muszáj csak jókat írniuk a turnés könyvekről. Nos, erről most már tudom, hogy nem igaz. Ha igaz lenne, nem lennék blogturnés.

Másfelől többen azt gondoltuk, hogy a blogturnézás akkora hajtással jár, hogy a blogturnésok már nem is tudják élvezni a könyveket. Az persze tény, hogy vannak időszakok, amikor sok turnénk van és nagy a hajtás. De még soha nem volt egyetlen könyv sem, amit emiatt ne élveztem volna. Szóval rájöttem, hogy a nagy hajtás nem a könyvolvasás élvezetének rovására megy, hanem inkább az alváséra. :D


7. Melyik volt a legelső blogturnés olvasmányod és melyik az eddigi legutolsó?

Ha minden igaz, akkor az első blogturnés olvasmányom Sara Shepardtől a Hazug csajok társasága 1. része volt 2017 szeptemberében. Az eddigi legutolsó pedig Alex Donovicitől a Csudi, a pacsirta című mesekönyv.


8. Volt olyan, hogy mellényúltál, és egy turnés olvasmányod nem jött be? Hogyan élted meg?

Igyekszem mindig olyan könyveket választani, amelyekről sejtem, hogy ha esetleg kicsit csalódást is okoznak, azért élvezni fogom őket. Szóval hatalmas mellényúlásom szerencsére még nem volt.


9. Ha három könyvcímmel kellene jellemezned a blogturnés pályafutásodat, mik lennének azok?

Az első Catanától a Bekuckózunk című könyv. Mert a blogturnés könyvek olvasása alatt szerintem többször voltam bekuckózva a fotelágyamba, mint úgy egyébként egész életem alatt.

A második Jane Austentól az Értelem és érzelem. Mert amikor épp ezernyi turném van már amúgy is, és új könyvekre lehet jelentkezni, akkor az eszem és a szívem küzd egymással. Az eszem azt mondja: "elég volt, ne jelentkezz több könyvre, mert aludni sem lesz majd időd." A szívem viszont azt mondja: "ide nekem ezt a könyvet is!" Általában a szívem szokott győzni...

A harmadik könyv pedig Ecsédi Orsolyától a Meleg a helyzet! Mert amikor túl sok turnét vállalok egyszerre, akkor nos igen, meleg a helyzet!

És +1 könyvként Alexandra Brackentől a Világok utazói, mert bár még sosem jártam külföldön, a könyvek által egész világokat járhatok be.


10. Egészítsd ki: Bárcsak több …………. témájú könyv lenne.

Bárcsak több LMBTQ+, azon belül is nőkről szóló könyv lenne. Imádom a pasi-pasi szerelemről szóló könyveket is, de nő-nő szerelemről szóló (főképp, ami tényleg jó is) nagyon kevés van magyar nyelven.


11. Hogyan viszonyul a családod a blogturnézáshoz?

Nos, anyu már csak felvonja a szemöldökét, amikor a futár újabb könyveket hoz nekem a turnézáshoz, és biztos benne, hogy egyszer egy könyvhalom alatt fog megtalálni (remélhetőleg csak ájultan).


12. Az elmúlt évek alatt sikerült baráti viszonyba kerülnöd valamelyik futárral? Komolyabbra fordítva a szót, van bármilyen vicces futáros sztorid, ami a turnés könyvek érkezéséhez kötődik?

Van egy futár bácsi, aki sokszor hoz nekünk könyvet, vele ha nem is vagyunk barátok, de kedvelem őt, mert ha valami gond van a csomaggal, lehet számítani a segítségére.

Vicces sztorim sajnos nincs, de szomorúan érdekes az van. Anno részt vettem a Meseország mindenkié című mesekönyv turnéján, és amikor meg kellett volna kapnom a könyvet, nem érkezett meg. Jeleztem a problémát, mire kiderült, hogy már rég kiküldték nekem a könyvet. A csomagos postás azt jelezte a rendszerben, hogy nem voltam itthon, nem tudta átadni (mindig van itthon valaki!), ezért leadta a postán, ott volt átvehető x napig, de nem dobott be erről értesítőt nekem. Így mire kiderült, hogy el kellett volna mennem a csomagért a postára, azt már visszaküldték a kiadónak. Szerencsére a kiadó volt olyan rendes, hogy újra kiküldte nekem, és másodszorra rendben meg is érkezett. Korábban soha nem volt még ilyen problémám a kiküldött könyvekkel, ezért önkéntelenül is felmerült bennem a gondolat, hogy nem véletlen, hogy pont ezt a könyvet nem hozta ki a csomagos postás és nem is írt értesítőt róla. A borítékon rajta volt feladóként a kiadó neve, szóval... Jah... Azóta is remélem, hogy csak véletlen volt, nem pedig egy homofób csomagos postás.


13. Hogy érzed, sikerült elérnie a Blogturné Klubnak azt a célt (az olvasás népszerűsítése), amiért megalakult?

Én úgy érzem, hogy igen. Csak a saját bejegyzéseimmel kapcsolatban is kaptam nem egy olyan visszajelzést, hogy az illető az ajánlásom miatt olvasta el az adott könyvet.


14. Mi volt a kedvenc turnés könyvetek?

Hű, nekem rengeteg kedvencem van. Ami a legjobban a szívemhez nőtt, az a Heartstopper-sorozat, de rengeteget fel tudnék még sorolni.


15. Gondoltátok volna a kezdetekkor,hogy ekkora sikere lesz az oldalnak?

Én a kezdeteknél még nem voltam tag, de kívülállóként engem meglepett a dolog. Nem is azért, mert nem láttam a blogturnésok igyekezetét, tehetségét, hanem inkább azért, mert állandóan azt hallottam mindenhonnan, hogy az embereket nem érdeklik a könyvek. Szóval pozitív meglepetés volt számomra, hogy ez nem igaz. Hiszen a blogturnék azért ennyire sikeresek, mert ti szerettek olvasni.


Extra kérdés blogturnés társamtól, Anett-től: Mi volt a legmeghatározóbb könyvélményed, ami a BTK nélkül nem jöhetett volna létre (elsiklottál volna a könyv felett, nem választottad volna, valaki rábeszélt és örök élmény maradt)?

Rengeteg ilyen élményem volt, most legutóbb például Tibi ajánlotta nekem a Csak emlékeket hagytál nekem című könyvet, ami érzelmileg nagyon hatott rám, úgyhogy ez él jelenleg a legélénkebben az emlékezetemben. De rengeteg könyvet nem olvastam volna, és rengeteg írót nem ismernék most a blogturnézás nélkül.


Nyereményjáték:

Jubileumi blogturnénk során ki másokról is lehetne szó, mint rólunk? Minden állomáson találtok egy rövid leírást, ami valamelyik, ebben a turnéban is résztvevő blogra utal. Nektek nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik lehet az a blog, majd a címét beírni a rafflecopter megfelelő sorába. Ha minden feladvánnyal megpróbálkoztok, esélyetek nyílik megnyerni valamely, bloggereink által felajánlott nyereménykönyvet.


Leírás a játékhoz:

A következő blogon úrrá lett az őrület, bloggerünk őrülten jó könyvekről hoz nektek beszámolókat.


Állomáslista:

09. 09. Dreamworld
09. 10. Utószó
09. 11. Csak olvass!
09. 12. Readinspo
09. 14. Szembetűnő
09. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út
09. 18. Könyvvilág
09. 19. Insane Life
09. 20. KönyvParfé
09. 21. Könyv és más
09. 22. Veronika’s Reader Feeder
09. 23. Blogturné Klub

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése