A tizenhét éves Flint Larsen egy olyan világban él, ahol a testünk jelzi, ha elérkeztünk életünk feléhez. Főszereplőnknek még 41 nap, 9 óra és 42 perc van hátra az életéből, amit szülővárosában tervez eltölteni… De mi történik, ha tovább szeretne élni? Tartsatok velünk ennek az érdekes regénynek a blogturnéján, és ha szerencsések vagytok, tiétek lehet a Kolibri kiadó által felajánlott nyereménykönyv.
Miért választottam ezt a könyvet?
Valami érdekes, mégis könnyed romantikus fantasyre vágytam, ami kicsit kikapcsolja az agyamat, és ez a fülszövege alapján ilyennek tűnt.
Véleményem a könyvről
A történet egy olyan világban játszódik, amelyben mindenki előre tudja, mikor fog meghalni. Amikor eljön a féléletidő, az emberek az idők kezdete óta furcsa rohamot kapnak, ebből pedig tudják, hogy pontosan ugyanannyi idő van még vissza az életükből, amennyit már leéltek. Van, akinek több, van, akinek kevesebb jut.
Flint az utóbbiakhoz tartozik. Kilencéves volt, amikor rátört a roham, és már csak 41 nap 9 óra és 42 perc van vissza az életéből. Az utolsó heteit abban a kisvárosban akarja tölteni, ahol megszületett, ezért a szülei kivesznek ott egy kis házat maguknak. Flint az elmúlt kilenc évét úgy töltötte, hogy megvont magától minden jót, mert úgy gondolta, akkor nem fogja bánni, ha véget ér az élete. A szüleivel sem viselkedett túl kedvesen, hogy amikor majd meghal, ne hiányozzon nekik annyira. Aztán a szülővárosába visszatérve véletlenül összetalálkozik Septemberrel, egy lánnyal, aki a Félélet Intézetben kutatógyakornok, és ez megváltoztatja az egész életét. Vagy legalábbis azt, ami még maradt belőle.
A történetet Flint és September váltott szemszögéből ismerhetjük meg, vagyis mindkettejük fejébe, érzéseibe beleláthatunk.
Elég sok hasonló alapsztorival rendelkező regény jelent már meg. Az egyik fél súlyos beteg, valószínűleg meg fog halni, de utolsó heteiben, hónapjaiban rátalál a nagy Ő-re, és végül általában meghal (vagy legalábbis azokban a sztorikban, amiket én olvastam, ez történt). De az élete nem volt hiábavaló, mert a vele való találkozás megváltoztatja a nagy Ő egész hátralévő és hosszú életét. Ez a regény egyetlen dologban különbözik, hogy hozzátett az író egy fantasyszálat a féléletidő fogalmával. De őszintén megmondom, nem tudom, hogy ez mennyire ötletes, mert ha nem létezne a regényben, és Flint valami létező betegségben haldokolna, September pedig annak az ellenszerét kutatná, akkor is teljesen ugyanígy alakulhatna az egész regény. Szóval igen, egyfelől maga a gondolat, hogy milyen érzés lenne, ha minden egyes ember pontosan tudná előre, mikor fog meghalni, igazán érdekes és elgondolkoztató. Másfelől a cselekményre magára nincsen túl nagy hatással.
Viszont abba érdekes volt belegondolni, én miként viselném, ha előre tudnám, mikor fogok meghalni. Egyfelől iszonyatosan ijesztő lenne, mert nem akarok meghalni, de tudnám, hogy ez elkerülhetetlen bárhogy is tiltakozom ellene. Másfelől lehet, hogy adna egyfajta szabadságot is. Én biztos, hogy nem úgy kezelném a helyzetet, mint Flint. Amint megtudnám, hogy meg fogok halni, csak azzal foglalkoznék, hogy jól érezzem magam, kipróbáljak mindent, amit korábban azért nem tettem, mert egyéb kötelességeim voltak. Szóval igen, ijesztő lenne, de közben meg mintha lehullana az emberről valami lánc.
Ennek ellenére Flint viselkedése érthető volt számomra. Alapvetően éppen tinédzserkorban van, szóval a borús, depis gondolkodás még a halál ígérete nélkül is jellemző erre a korszakra sok fiatalnál. Ez a végzetes tudás pedig csak súlyosbíthat ezen. Vágyik ő a jó dolgokra, ez abból is látszik, hogy amint összeismerkedik Septemberrel, képtelen kikerülni a bűvköréből, és visszasüppedni a depresszióba, csak hát, fél.
Érdekes volt látni egyébként az emberi kapcsolatait. Azt, hogyan viszonyul a szüleihez, a gyerekkori legjobb barátjához, Septemberhez, September barátaihoz. És azt, hogy ezek a kapcsolatok miként változnak meg az utolsó hetek, napok során.
Nagyon-nagyon drukkoltam, hogy végül September kitalálja, miként mentheti meg őt, mert egyfelől Flint megérdemelte a hosszú, boldog életet, másfelől nagyon aranyosak voltak együtt Septemberrel. Azt kívántam, bárcsak együtt lehetnének még sok-sok-sok éven át. De tartottam is attól, hogy nem így történik majd. Hogy ennek a könyvnek is az lesz a vége, ami a hasonló témájú könyveknek. Persze nem spoilerezem le, hogy végül mi lett Flinttel, majd mindenki megtudja, ha elolvassa a könyvet.
– Mivel tudott úgy igazán megnevettetni? – kérdezi Flint.Elgondolkodom. Fura, hogy most konkrét emlékek után kutatok, amikor idáig mindenáron el akartam nyomni őket.– Hát... egyszer bevásárolni mentünk anyukámmal, és hirtelen megszólalt a hangosbemondó: „Jó napot, kedves vásárlóink, ma akciós áron kínáljuk a málnát!”, vagy valami ilyesmi. Maybelle felnézett a plafonra, és azt mondta: „Köszönjük, égi hölgy!”
De nézzük most a másik főszereplőt. September tipikus példája az elfojtásnak. Hogy egy korábbi tragikus emlékét elnyomja egyfelől beleveti magát a kutatógyakornoki munkába, mert meg akarja találni a féléletidő ellenszerét. Másfelől állandóan pörög, vidám színeket visel, nevet, szórakozik. Akik nem tudják, mi történt vele, azt gondolnák, hogy a világ egyik legboldogabb embere. De ez csak álarc. Képtelen beszélni az őt ért tragédiáról, képtelen kimutatni a fájdalmát, ezért egyszerűen nem foglalkozik vele. Csakhogy az elfojtás végül sosem működik. Az elzárt fájdalom így vagy úgy, de kitör az emberből.
Amikor hirtelen beugrott neki a könyv elején egy elmélet a féléletidővel kapcsolatban, és elkezdett kutatni, dolgozni rajta, azt reméltem, hogy kicsit többet kaphatunk majd ebből a fantasyszálból. De két kocsikázáson kívül nem sok minden történt ez ügyben a könyv végéig. Nem igazán ismertük meg azokat a betegeket, akiknek az aktáit vizsgálta, nem igazán lett kibontva, hogyan jutott végül arra a következtetésre, amire. A romantikus szál nagyon jó lett, de ezt a szálat szerintem kicsit jobban ki kellett volna bontani, és akkor némi kalandos izgalom is feldobta volna a sztorit.
A történet vége... Nos, igen... Volt, ami tetszett benne, volt, ami kevésbé. Ennél többet spoiler nélkül nem tudok mondani sajnos.
Hogy tetszett ez a könyv?
Egy nagyon szórakoztató, aranyos romantikus történet volt, amelyben egy haldokló srác élete végén megtalálja a szerelmet. Élveztem olvasni, tényleg, de a fantasyszál sajnos nem lett kibontva rendesen, így ez a regény csak ennyit adott: cuki romantikát. De abból a jófélét.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik egy igazán aranyos, ám szomorkás szerelmi történetet szeretnének olvasni.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Játékunk ezúttal egy IGAZ-HAMIS játék. Mi állítunk valamit, a ti feladatotok pedig eldönteni, hogy igaz-e, amit állítunk. Legyetek figyelmesek!
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít, a Rafflecopter dobozban megadott válaszokat pedig sajnos utólag nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük, ezután 72 órán belül kérünk visszajelzést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Állítás a játékhoz:
Igaz vagy Hamis? A regény főszereplői Flint Larsen és August Harrington.
Állomáslista:
01. 15. Spirit Bliss Sárga könyves út
01. 18. Könyv és más
01. 20. Hagyjatok! Olvasok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése