A Jaffa Kiadó jóvoltából múlt év végén megjelent Bauer Barbara legújabb regénye, a Vörös posztó. Ezúttal három bloggerünk követi végig négy generáció titkokkal teli életét. Ha velünk tartotok, a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
Miért választottam ezt a könyvet?
Több könyvet is olvastam már Bauer Barbarától, és mindegyik igazán tetszett, úgyhogy gondoltam, ennek a regénynek is adok egy esélyt. És nagyon jól tettem! Ez volt eddig a kedvenc könyvem az írótól, olyannyira tetszett, hogy még festésre is ihletett a történet. A képet megmutatom majd nektek lejjebb. 😊
Véleményem a könyvről
A történet főszereplője, Laura egy középkorú nő, akinek van egy férje és három fia. Látszólag az élete tökéletes, ő maga is mindig azt hangoztatja, hogy boldog, és nincs semmi baja. Aztán egy nap bemegy a dédnagymamája kiállításának ügyét intézni egy galériába, ahol elájul. A galéria tulajdonosa, Ádám karjaiban tér magához, aki megmutatja neki a kiállítással kapcsolatos terveit. Miközben együtt végignézik a dédnagymama festményeit, és meghallgatják a képekhez írt történeteit, Laura rájön, hogy az élete mégsem annyira tökéletes, mint azt el akarta hitetni magával is és mindenki mással is. A generációkon átívelő traumák mellett a családja működési mechanizmusa is megbetegíti a lelkét és a testét is.
Őszintén bevallom, nem tudom, mivel kezdjem, mert a könyvnek szinte minden egyes mondata olyan gondolatokkal van tele, amik azonnal beindítják az ember agyát. Ez egy tökéletes összerakott regény. Minden egyes szó, amit az oldalakra leírtak, nagyon fontos. Miközben az ember olvassa Laura történetét, egyfolytában a saját életén gondolkozik, és vagy ezerszer világosodik meg, míg a könyv utolsó mondatához nem ér.
Laura generációs utazása alatt olyan témák kerülnek elő, amiket bármelyikünk át tud érezni, mert a legtöbb családban történnek/történtek hasonlók. A legnagyobb álmunkról és így a valódi énünkről való kényszerű lemondás; nemi erőszak; a naivság és jó lélek kihasználása; elhanyagoló, szeretni nem tudó szülők; férj, aki szeret, de fogalma sincs róla, hogyan tegyen boldoggá; gyerekek, akik 24 órás szolgának nézik az anyjukat; gyerekek, akik nem lehettek sosem gyerekek, mert kénytelenek voltak a szüleik szüleivé válni, és még sorolhatnám...
Laura lényegében bármelyikünk lehetne, mert mindannyiunknak vannak generációs és saját traumáink is, amiket képtelenek vagyunk feldolgozni, még magunk előtt is eltitkoljuk őket, egyszerűen azért, hogy túléljünk. Mindennek ellenére irigyeltem kicsit Laurát, méghozzá azért, mert találkozott Ádámmal. Ádám a saját traumája és a dédnagymama történetének köszönhetően látja meg azt, mi van igazából Laurában. És ahelyett, hogy legyintene, ez nem az ő baja, szívügyének érzi, hogy segítsen Laurának rádöbbenni a múlt titkaira és a múlt jelenbeli hatásaira.
– Ezt nem ígérhetem meg.– Mit is?– Ha meg kell mentenem, nem hagyom magára. Mi lesz, ha váratlanul betör egy szökőár?– Itt, a belvárosban?– Bármi megtörténhet – tárja szét a karját, és tudom, hogy megint viccel.
Nagyon tetszett, hogy bár az első pillanattól az utolsóig ott volt a kémia Laura és Ádám között, nem lépték át azt a határt, amivel Laura már végzetes hibát követett volna el a házassága szempontjából. Érezni lehetett, hogy a gondok ellenére szereti a férjét, és a férje is szereti őt, úgyhogy ennek örültem. Persze kicsit sajnáltam is, mert Ádám a kora ellenére nagyon vonzó férfinak tűnt, főképp személyiség tekintetében. És jó embernek, aki megérdemelné a boldogságot.
A regény felváltva meséli el Laura galériabeli önismereti és megvilágosodási útját, valamint a dédnagymama által a festményekhez megírt családtörténetet. A visszaemlékezések teljesen más stílusban íródtak, mint a Laura jelenében játszódó fejezetek, ami nagyon tetszett. Így teljesen elkülönült egymástól múlt és jelen. Érdekes volt végigkövetni a dédnagymama, a nagymama és az anya életét, látni, hogy melyikük mitől szenvedett, melyikük milyen hatással volt a következő generációkra. A nagymamával történtek borzalmasak, mellette talán még az anya élete volt a legrosszabb. Amikor nem szeret az anyád, sőt, semmibe vesz, annál szörnyűbb dolog nem is történhet egy kisgyerekkel. Teljesen megérettem, a nagymama miért viselkedik így, de őszintén sajnáltam azt a kicsi lányt, akinek anyai szeretet nélkül kellett felnőnie.
Leginkább mégis a dédnagymamával és Laurával tudtam azonosulni, mert az ő traumáikat, ha nem is ugyanilyen módon, de én is megtapasztaltam. Tudom, milyen az, amikor valamit szívből szeretsz csinálni, amikor ki tudsz teljesedni valamiben, aztán az élet megfoszt ettől. És tudom, milyen az, amikor valaki lelki manipulációval próbál elérni valamit nálad (esetemben több ilyen rokon is volt már).
– De mi lenne, ha egyszer azt mondaná, eleget néztem, hogy búvárkodtok, most nézzük meg Párizst. Mindig csend van, de most hadd szóljon a zene, most nem akarok főzni, hanem menjünk el oda, ahol a legjobb croissant-t sütik. És ma kikapcsolom a mobilomat, és mezítláb mászkálok egy parkban, és nem tudom, mikor jövök, és ne kérdezzétek, hogy miért. Csak. Mert ezt szeretném. Mert erre vágyom, mert ez tesz boldoggá. És ha benneteket nem tesz boldoggá, hogy jól érzem magam, akkor basszátok meg!Már zokogok.– Gondolom, most az jár a fejében, hogy ezt nem teheti meg. Mert a férje nem árult zsákbamacskát, mert a gyerekekkel úgy alakította ki, ahogy, és ha most hirtelen előállna mindezzel, nem értenék, azt hinnék, lázad, vagy az egésznek a klimax az oka, és talán komolyan sem vennék. Vagy ami még rosszabb, bár gyanítom, nincs alapja, csak a maga fejében, azt gondolja, hogy akkor nem lesz szerethető. Hisz magának az a dolga, hogy boldoggá tegye őket.
Egyetlen dolog volt, amit furcsálltam kicsit a történetben. Mikor én már rég tudtam, hogy mi történt a nagymamával a múltban, Laura még mindig azon tűnődött, hogy vajon mi lehet a nagy titok. Bár magamnak próbáltam azzal magyarázni, hogy tudta ő, csak önmagának is hazudva elfojtotta ezt a tudást...
Nagyon ötletes volt, hogy sms-ek, telefonok és egy véletlen találkozás által nyerhettünk bepillantást Laura családi életébe. Érdekes volt, hogy mennyi mindent meglehet tudni az emberről és a családjáról ilyen rövid üzenetváltásokból, beszélgetésekből. Minden probléma ott volt ezekben teljesen nyilvánvalóan.
A történet végével is teljesen elégedett voltam, szerintem pont úgy zárult, ahogyan kellett. A karakterek számára is, és számomra, az olvasó számára is.
 |
| A festményem a négy generációról, dédnagymamáról, nagymamáról, anyáról és lányáról |
Hogy tetszett ez a könyv?
Engem minden szava megfogott, rengeteget gondolatot váltott ki belőlem, és még meg is ihletett.
Szóval összességében IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM ezt a könyvet!
Kiknek ajánlom a könyvet?
Lényegében mindenkinek. Mert szerintem mindenkinek vannak olyan családi vagy egyéni traumái, aminek az feldolgozásában kicsit segíthet.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
A játék során az lesz a feladatotok, hogy a blogjainkra kitett idézetek alapján kitaláljátok, Bauer Barbara mely korábbi könyvéből valók. Írjátok be a könyv címét a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít, a Rafflecopter dobozban megadott válaszokat pedig sajnos utólag nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük, ezután 72 órán belül kérünk visszajelzést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Idézet a játékhoz:
„– Nyomtatott betűvel szárnyra kel a gondolat, a gondolat, ami összefűzi azokat, akik összetartoznak, akiket a múltja összeköt.”
Állomáslista:
01. 31. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 02. Szembetűnő
02. 04. Csak olvass!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése