Miért választottam ezt a könyvet?
Szeretném az összes Örök Kedvencek-sorozathoz tartozó könyvet elolvasni, és a polcomon tudni a teljes sorozatot. Emellett Charlotte Brontë Jane Eyre-je volt az első regény, amit 6-7 évesen elolvastam, úgyhogy az író közel áll a szívemhez. Eredetileg úgy volt, hogy turnézom is ezzel a könyvvel, de végül pont akkor kerültem kórházba, amikor az állomásom lett volna, így ez sajnos kimaradt végül.
Véleményem a könyvről
Korábban még nem olvastam ezt a regényt, és fogalmam sem volt róla, hogy miről szól, úgyhogy teljesen tiszta lappal álltam neki az olvasásnak. Bevallom őszintén, az elején egy jó ideig nem is tudtam eldönteni, hogy kiről és miről fog szólni a történet. Bár a mesélő végig egy Lucy Snowe nevű fiatal lány volt, először mégis azt hittem, hogy az ő szemén át ismerhetjük majd meg egy, a keresztanyja által befogadott kislány és a nő fia közötti szerelmi történetet (természetesen csak miután a kislány felnőtt). Azért gondoltam ezt, mert Lucy az első néhány oldalon többet mesélt Paulináról és Grahamről, mint saját magáról. Ám végül a kislányt elvitte az apja, Lucy elkerült a keresztanyjától, és rájöttem, hogy ténylegesen Lucy életét követhetem majd végig a regény során.
Őszintén bevallom, hogy voltak olyan pillanatok, amikor kicsit untam olvasni ezt a regényt. Túl sok olyan elmélkedés volt benne, amit, lévén más korban élek, és nem ismerem a korra vonatkozó utalásokat, kissé nehezen tudtam értelmezni, és volt egy csomó olyan leírás is, amit feleslegesnek éreztem. De amint kicsit is úgy éreztem, hogy kezdem elveszíteni az érdeklődésemet, mindig bejött egy olyan új szál vagy jelenet, ami újra felkeltette a figyelmemet. Szóval ezeken a kissé elavultabb részeken érdemes átrágnia magát az embernek, mert amint eljut addig, hogy ismét beindul a cselekmény, már alig bírja letenni a könyvet.
Itt is, akárcsak máshol, arra törekedett az EGYHÁZ, hogy nevelése eredményeképpen a gyermekek testileg erőteljesek, lélekben gyengék legyenek; kövérek, pirospozsgásak, makkegészségesek, vidámak, tudatlanok, olyanok, akik nem gondolkoznak, és nem kérdezősködnek. „Egyél, igyál és élj! – mondja az egyház. – Törődj a testeddel; a lelkedet bízd rám. Én gondozom a lelkedet, én irányítom: és én biztosítom végső sorsát.” Olyan alku ez, amelyben minden igaz katolikus nyertesnek hiszi magát. Lucifer sem ígér mást: „Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.”
Lucy végül egy lányiskolában köt ki, ahol tanári állást kap. Itt megismerkedhetünk a szigorú, érzelemmentes, de kiszámítható igazgatónővel, akinek elég furcsa az erkölcsi érzéke. Nem igazán tudtam hová tenni őt, mert Lucy hol tisztelettel beszélt róla, hol a rossz tulajdonságait domborította ki. Felbukkan egy érdekes személyiségű diáklány is, Ginevra, akiről Lucy mindig negatívan beszél, a lány mégis ragaszkodik hozzá. Igaz, hogy Ginevra anyagias, felszínes, szeret szórakozni (néha a férfiakkal is), de alapvetően szereti Lucyt, kötődik hozzá, és én nem éreztem annyira rossznak, mint amilyennek főszereplőnk leírta. Csak egy bohó fiatal lány, aki semmivel sem rosszabb, mint ezer másik. És végül ott van Paul Emanuel úr, az igazgatónő rokona, aki szintén tanár az iskolában. Egy morcos, sokszor agresszívan viselkedő (bár fizikailag senkit nem bántalmazó), nagyon vallásos, másokat lelkileg és pszichikailag bántalmazó férfi, aki időnként tud kedves lenni, megható a háttérsztorija, és Lucy a vitáik ellenére is nagyon tiszteli. De ettől még én, 21. századi emberként, feminista nőként nehezen tudtam másképp nézni rá, mint másokon uralkodni akaró emberkére, aki agyonszekálja a körülötte lévőket, elsősorban a nőket, lányokat. És ez, főképp a későbbiek tekintetében, eléggé összezavart érzelmileg.
Lucy később ismét találkozik a keresztanyjával és Grahammel is, ekkor azt gondoltam, végre megvan a könyv szerelmi szála! Ami végül is így volt, csak kicsit másképp, mint ahogyan én azt sejtettem. De ez nagyon pozitív csalódás volt számomra, igazán tetszett annak ellenére, hogy szeretem a romantikát, mert ettől lett ez a szál határozottan realista. A legtöbb könyvben ugyanis a szürke, magának való főszereplőnő végül megtalálja a szerelmet a jóképű, gazdag, tökéletes férfi személyében, aki rajongásig szereti őt, csak az olvasó nem érti, hogy miért is. Na, itt nem ez történt. És ez bármennyire antiromantikus is, nekem nagyon bejött. Mert a szürke kisegerekbe a valóságban is csak ritkán szeretnek bele a hercegek.
Amikor Lucy újabb szerelmi szála később előkerült, nem igazán tudtam, mit érezzek. Egyfelől érdekes volt az a szál, tényleg. Másfelől, túl későn került elő, és addigra már felállítottam egyfajta képet magamban Paul úrról, amibe nem igazán illett bele, hogy egy szerelmi szálban megfelelő és vonzó férfi főszereplő legyen. De voltak tettei, jelenetei, amik végül tetszettek, és a legvégén kicsit változott is róla a véleményem, miután nagyjából túltettem magam azon, hogy a 21. században élek, és igyekeztem egy 19. századi nő szemével szemlélni Paul urat és ezt a szálat.
De Graham karaktere akkor is jobban tetszett. Kedves volt, becsületes, megbízható, hűséges. Az ő szerelmi szála igazán romantikusnak mondható szerintem 21. századi nőként is.
Lucy vallási határozottságával nagyon együtt tudtam érezni és érteni. Bár én nem vagyok vallásos, tudom, milyen az, amikor mások nem fogadják el a hitedet (vagy nem hitedet), erőszakosan megpróbálnak megtéríteni, úgy néznek rád, mintha valami pokolbeli szörny lennél, csak mert másban hiszel, mint ők, és hasonlók. És nagyon örülök, hogy Lucy határozottan kitartott a saját véleménye és hite mellett, és nem tört meg a nyomás alatt. Ettől megnyugodtam egy kicsit, mert azt éreztem, hogy bármilyen zsarnok is néha Paul úr, Lucy tudja majd kezelni ezeket a helyzeteket, és nem engedi, hogy megváltoztassák, megtörjék, hanem inkább ő teszi helyre Paul urat.
Volt a könyvben egy mondjuk úgy, misztikus szál is, amire igazán kíváncsi voltam. A Jane Eyre-ben is volt hasonló, Jane először a ház szellemének vélte Rochester úr szellemileg beteg feleségét, de ott ugye, kiderült, hogy nem természetfeletti oka van a történéseknek, hanem realista. Itt is vártam, hogy vajon milyen magyarázatot kapok egy szellemapáca többszöri felbukkanására, aki a frászt hozta mindig szegény Lucyra. Csak az elméje játéka, valódi szellem, valaki megpróbálja direkt megijeszteni? Ezernyi elméletem volt. Ami végül kiderült, az elég hihető és vicces volt, tetszett.
A történet végén a szokásos félreértések általi kavarodás ment, amiről tudtam, hogy kiderül, valójában nem is úgy van, ahogyan Lucy gondolja. Szóval nem igazán aggódtam vele együtt, csak szimplán vártam, hogy végre megtudja az igazat.
Hogy tetszett ez a könyv?
Voltak benne nehezen értelmezhető és kicsit unalmas részek, és voltak olyanok is, amik nagyon elkapták az érdeklődésemet, szóval lényegében szerettem olvasni. Lucy karaktere néhány apróság ellenére szerethető, Graham és Paulina is elnyerték a szimpátiámat, és Ginevrát is megszerettem a rossz tulajdonságai ellenére. Paul úrral kapcsolatban kettős érzéseim vannak, de ha félreteszem a 21. századi feminista énem, akkor élvezni tudtam a szerelmi szálát Lucyval.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik szeretik a 19. századi romantikus regényeket.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése