A Blogturné Klub bloggerei Szabó Magda klasszikus ifjúsági regényei közül három kötettel szeretnék megismertetni az ifjú olvasókat a Móra Könyvkiadó segítségével. Az Álarcosbál, az Abigél és a Születésnap a mai napig méltán népszerű regények az olvasók széles körében. Az Álarcosbál-blogturné öt állomását követve a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.
Miért választottam ezt a könyvet?
Anyukám egyik kedvenc gyerekkori regénye az Abigél volt, de a Születésnapot és az Álarcosbált is olvasta. Én gyerekként az Abigélt, felnőttként pedig csak a Für Elise-t olvastam Szabó Magdától, de mindkettő nagyon tetszett. Szóval úgy gondoltam, a többi regényének is adok egy esélyt.
Véleményem a könyvről
A történet főszereplője egy Krisztina nevű lány, aki éppen iskolai jelmezbálra készül. Cigánylánynak öltözik, és eltakarja az arcát, hogy senki ne ismerje fel, mert végre akar hajtani valami titkos tervet. A regény lényegében az álarcosbál eseményeit meséli el, valamint tele van visszaemlékezéssel, így megismerhetjük belőle Krisztina szüleinek, nagymamájának a múltját, Krisztina korábbi életét, a jelmezbálon részt vevő titokzatos Álarcos múltját, és az egyik idős, mogorva tanárnő múltját is.
Nagyon érdekesnek találtam, hogy a regény lényegében néhány órát ölel fel, konkrétan az álarcosbál előtti készülődés és az álarcosbál időtartama alatt játszódik, és mégis annyira tartalmas. Nemcsak egy, hanem több ember életét is megismerhetjük ez alatt az idő alatt, és nem felszínes módon, hanem igazán mélyen.
Krisztina édesanyja meghalt a második világháborús bombázások alatt, miután megszülte őt. Az apja és a nagyanyja azóta csendes, sötét gyászba burkolózva élnek, ami Krisztina életére és személyiségére is rányomja a bélyegét. Akkor kezd kibújni a kis gubójából, amikor a nagyanyja kezét megkéri az egyik szomszéd, és Megyeri tanárnő lesz az osztályfőnöke.
Már a regény elején kíváncsi lettem, hogy vajon milyen titkos terv megvalósítására készül Krisztina a jelmezbálon, valamint arra is, hogy vajon mit követett el korábban az iskolában, ami miatt botrány tört ki. Érthető volt számomra a viselkedése akkor is, amikor még önző dolgokat tett és érzett, és akkor is, amikor levetkőzte ezt az önzést. Kedvelhető karakter volt, de valamiért mégsem éreztem, hogy számomra túlzottan izgalmas lenne. Nem úgy Megyeri tanárnő és Krisztina apja, akiknek a háttérsztorija sokkal érdekesebb volt számomra. Mindkettejük gyásszal teli múltja, ahogy találkoztak, ahogy szép lassan közel kerültek egymáshoz... Igazi kellemes romantikus történet volt.
Leszámítva Megyeri tanárnő „önfeláldozását”, amit értek, de közben mégsem értem. Túl jó, túl becsületes lépés volt, amit valószínűleg azért nem tudok megérteni, mert a mi világunkban már nem gondolkoznak így az emberek. Viszont mégis valószerűnek éreztem, mert ha megnézem anyukám személyiségét, aki kb. abban az időben volt fiatal, amikor a regény játszódik, és arra gondolok, miket mesélt arról a világról, akkor elhiszem, hogy voltak akkoriban ilyen tényleg tökéletesen jó emberek, akik elvek miatt képesek voltak lemondani a boldogságukról.
Egyébként a történet által átadott elvekből és tanulságokból nagyon látszik, hogy mikor íródott a regény. A gyerekeket úgy nevelték, hogy a hazájukért éljenek, elhitették velük, hogy az ország, amibe véletlenül beleszülettek, sokkal fontosabb, mint ők maguk, a saját boldogságuk, az országot alkotó emberek boldogsága. És persze, ha az egyén helytelenül dönt valamiben, akkor azzal nemcsak önmagára hoz szégyent, hanem az iskolára, a családjára és az egész hazájára. Az egyéni érdekeket és boldogságot félre kell tenni, ha a haza érdekei és az elvek úgy kívánják. Vagyis tele van a könyv olyan gondolatokkal, amikkel én már nem feltétlenül és nem feltétel nélkül tudok azonosulni. Megyeri tanárnő döntése is ezekből az elvekből ered.
Ettől függetlenül Megyeri tanárnőt jó tanárnak tartom. Szereti a rá bízott gyerekeket, mindig próbál segíteni nekik, akár munkaidőn és a tanári kötelességein túl is.
Megtanulták, hogy érti a tréfát – de azt is, hogy nála tanulni kell.„Én nem szeretek – mondta Vida Erzsi, forgatta az ellenőrző könyvét, és pityergett és mosolygott egyszerre –, én annyira nem szeretek tanulni!” „Nem is jó az – mondta Éva néni azonnal, és úgy nézett Vida Erzsire, mintha ő is gyerek volna még –, csak nem mondta neked valaki azt, hogy tanulni kellemes? Tudni jó, gyerekem, tanulni egyáltalán nem az, szaladgálni jó, moziba menni, énekelni, sétálni, olvasni... Tanulni nem. Dehogy! Csak éppen nem éri meg, ha az ember nem tanul. Nem érted? Nem éri meg, amibe kerül. Nincs arányban, mennyivel rosszabb nem tudni valamit, mint nem tanulni s kitenni magunkat annak, hogy nem értjük ezt a gyönyörű világot.”
Ami kicsit furcsa volt számomra, hogy bár a történet egyfajta anya-lánya kapcsolatot mutat be Megyeri és Krisztina között, a szöveg, a gondolataik és érzéseik néha annyira szenvedélyesek voltak, hogy kicsit már zavarba is jöttem. Na nem azért, mintha két nő szerelmével bármi bajom lenne, sőt, imádom az LMBTQ+ regényeket, hanem azért, mert ebben a sztoriban nyilvánvalóan nem erről volt szó, hanem egy mostohaanya-lánya kapcsolatról. Mégis mintha két szerelmes vágyódna egymás után az oldalakon, nem pedig egy anya vágyódna egy lány, és egy lány vágyódna egy anya után. Nem tudom... Lehet, hogy csak azért érzem így, mert nem vagyok egy túl érzelmes ember, de néha akkor is furcsa volt.
Valószínűleg vicces, de számomra a legérdekesebb karakter Lujza néni volt, a szigorú, magának való, idős tanárnő, aki semmit nem tud élvezni, semminek nem tud örülni. Belőle csak keveset kaptunk a regény során, de amit megtudhattam róla, az pszichológiai szemszögből kifejezetten érdekfeszítő volt. Kiderült, miért is lett Lujza néni olyan, amilyen. Érezni lehetett, mennyire magányos, mennyire vágyna a társaságra, kedvességre, de mégsem tudja kimutatni. Az pedig, ahogy a végén a helyére pattant az utolsó kirakós darab is a végén azzal kapcsolatban, ki is ő, igazán megható volt.
Ez a regény lényegében egy család (ide értve a család tagjait, és a hozzájuk valahogyan kapcsolódó fontos embereket) gyógyulástörténete volt. Az összes karakter lelke valamilyen módon sérült volt, kinek ettől, kinek attól, és Megyeri, valamint a szomszéd idős úr felbukkanása elkezdte begyógyítani ezeket a sebeket. A regény végére pedig reményt kaptunk arra nézve, hogy bár a hegek örökre megmaradnak, ennek ellenére mindenki megtalálhatja a maga kis boldogságát.
Hogy tetszett ez a könyv?
Bár furcsa volt számomra Krisztina és Megyeri tanárnő szenvedélyes megnyilvánulása, és őszintén szólva a könyvbeli régimódi elvekkel sem tudtam teljesen azonosulni, mégis élveztem a történetet. A múlt megismerése kíváncsivá tett, a karakterek személyisége és személyiségfejlődése érdekes volt.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ezt a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Szabó Magda-rajongóknak kötelező. De mindenki másnak is, aki szereti a régi lányregényeket, családregényeket.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Játékunk során a regényből válogatunk idézeteket, ismerd fel, melyik karakter mondta, kiről beszélnek vagy kit jellemeznek az idézett résszel, és írd be a nevét/titulusát a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)
Idézet a játékhoz:
„– (...................) a legnagyobb bombázás közben is álomba mesélt, s hangja és személye erősebb volt annál, mint ami odakinn történt.”
Állomáslista:
02. 25. Hagyjatok! Olvasok! extra
02. 27. Kelly és Lupi olvas
03. 02. Fanni’s Library
03. 03. Spirit Bliss Sárga könyves út
03. 04. Hagyjatok! Olvasok!
03. 05. Szembetűnő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése