~ Sárga könyves út ~

2021. október 28., csütörtök

Kolozsi László: A hold emlékei



Miért választottam ezt a könyvet?

Elolvastam a fülszöveget, és nagyon érdekesnek találtam az alapsztorit, viszont nem igazán értettem, hogyan lesz egy elég komoly sci-fi-alapból 9–12 éveseknek szóló történet. Ez izgatta a fantáziámat, tudni akartam a titkot, ezért szerettem volna elolvasni a könyvet.


Véleményem a könyvről

A történet egyik főszereplője egy Pedro nevű űrhajós, aki éppen a világűrben tartózkodik, amikor valamiféle rádióhullám söpör végig a világon, és (szinte) az összes többi ember emlékeit teljesen eltörli. Pedro visszatérve a földre megpróbál rájönni, mi történhetett, ebben segít neki egy kilencéves kislány, Matilda és egy orvos is, akik valamiért szintén nem vesztették el az emlékeiket.

A történet stílusa, a cselekmény felépítése, a karakterek, főképp a gyerekkarakterek az alapsztori komolysága ellenére alkalmasak voltak arra, hogy ezt a történetet a kisebb korosztály is olvashassa és élvezhesse. A fantasys elemek, Matilda képessége, a madaras főgonosz mind hozzájárultak ahhoz, hogy a történet meseszerűvé alakuljon át. Szóval igen, lehet komoly sci-fi-alapból érdekes ifjúsági regényt írni.

A történet ötlete igazán érdekes. Mi lenne, ha az emberek többsége hirtelen elfelejtené, ki ő, kik a szerettei, mik történtek vele korábban, vagyis mindent. Kíváncsian vártam, hogyan képzeli ezt a helyzetet a szerző, és elég izgalmasra sikeredett az a káosz, ami emlékek hiányában kitört a világon. Előjött az emberek összes jellemző tulajdonsága: a törünk-zúzunk állat módjára, az ülünk fásultan, bambulunk magunk elé és nem csinálunk semmit, és persze azért voltak olyanok is, akik igyekeztek jót tenni, rájönni, mi történt, hogyan lehetne megoldani a gondokat.

Realizmust nem szabad várni a történettől a tudományos dolgokkal kapcsolatban (lásd űrhajózás, az emlékek törlésének és visszaszerzésének módja), sci-fi helyett inkább úgy kell felfogni az egészet, mint egy csodákkal teli mesét.

Bár elvileg Pedro a főszereplő, számomra Matilda és a többi gyerek érdekesebb karakter volt. Matilda igazán belevaló kislány. Amikor kitör a káosz, segítséget kér, elbújik a csőcselék elől, aztán pedig lényegében ő hozza a megoldást a problémára a képességével. Tetszett, hogy Matildának ki volt dolgozva a múltja. Az apjával való problémák, az anyja "eltűnése" mind hozzátett valami pluszt az egyébként is szerethető személyiségéhez.

– Én is űrhajós szeretnék lenni – mondta, és tetőtől talpig megvizsgálta őt.
– Elég unalmas munka – mondta Pedro. – Egész nap lebegsz. Néha akad egy kis antennaszerelés, de amúgy elég unalmas. És ez a szerelés sem túl kényelmes.
– De olyan szép lehet fentről minden!
– Ez igaz – mondta Pedro –, szép. Fentről olyan, mintha csak jó emberek laknának a Földön.

A főgonosz karaktere számomra egy kicsit elvont volt a madarakkal és egyebekkel, de magát az ötletet érdekesnek találtam. A motivációja érthető és nagyon aktuális. Az ember lényegében kiszipolyozza a földet. Elpusztítja a növényeket, állatokat, a bolygót és persze ezáltal önmagát is. Ez pedig nem egy sci-fi vagy mese, nem a jövő, ez a jelen valósága még akkor is, ha homokba dugjuk a fejünket, és nem akarunk törődni a bajjal. Szükség van arra, hogy ez a téma a könyvekben is megjelenjen, igen, már a fiataloknak szólókban is, hátha az újabb generációkat sikerül felelősségteljesebbre, együttérzőbbre, kevésbé önzőre nevelni.


Hogy tetszett a könyv?

Az alapötlet érdekes, a karakterek szerethetőek, főképp Matilda és a többi gyerekkarakter. A regényt inkább egyfajta varázslatos meseként kell értelmezni, nem tudományos sci-fiként. Volt néhány számomra túlzottan elvont dolog is a történetben, de alapvetően élveztem az olvasását.

Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik az érdekes, tanulságos meséket kalandos cselekménnyel, egy kis sci-fi-alappal és aranyos, belevaló gyerekszereplőkkel.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése