Vajon milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy egyedülálló anyának, aki bevándorlóként érkezik New Yorkba? Erre a kérdésre keresi a választ Angie Cruz Meg ne fulladj egy pohár vízben című regényében. Ismerjétek meg Cara Romero történetét, kinek sorsa a szociális munkásával folytatott beszélgetéseken keresztül bontakozik ki előttünk, tartsatok velünk a nyereményjáték állomásain, és nyerjétek meg a Libri Kiadó által felajánlott példányt!
Miért választottam ezt a könyvet?
A fülszöveg elején kiemelt idézet miatt („A nevem Cara Romero, és azért jöttem ebbe az országba, mert a férjem meg akart ölni.”). Azt gondoltam, hogy egy bántalmazott nő meneküléséről, túléléséről, újrakezdéséről olvashatok majd egy érdekes és mély regényt.
Véleményem a könyvről
A történet főszereplője Cara, aki az erőszakos férje elől New Yorkba szökik a kisfiával. Jó pár évtized múlva, amikor Cara már az ötvenes évei közepén jár, váratlanul elveszti a munkáját. Egyévnyi munkanélküliség után egy kormányprogram segítségével próbálja helyrehozni az életét, melynek keretében hetente találkozik egy szociális munkással. Ezeken a találkozókon elvileg a munkakeresésre kéne felkészíteni Carát, ám a nő lényegében élete minden titkát és részletét elmeséli a szociális munkásnak.
Őszintén szólva nem azt kaptam ettől a könyvtől, amire a fülszöveg alapján számítottam. Az idézett mondat alapján azt gondoltam, hogy a bántalmazás lesz a középpontban, esetleg a férj elől kell menekülni később is, vagy arról lesz szó, hogy Cara hogyan dolgozza fel az őt ért családon belüli erőszakot.
Ehelyett egy nagyon bőbeszédű nő történeteit kaptam, aki az egész életét (és az ismerősei, rokonai életét is) elmesélte. Részletesen. És lényegében teljesen reálisan. Többször történt már velem hasonló a valóságban, amikor vadidegenek vagy nagyon távoli ismerősök csak úgy betoppantak az életembe (mondjuk egy buszút során), és elkezdték elmesélni életük sztoriját a megszületésüktől kezdve az adott pillanatig. Csak meséltek és meséltek, olyan emberekről, akiket nem ismertem, olyasmiket, amikhez lényegében semmi közöm nem volt. És nem azért, mert bunkó vagyok, hanem azért, mert a saját és mások teljesen privát ügyeit osztották meg velem. Olyasmiket, amiket az ember a szeretteinek, a közeli barátainak és a pszichológusának mond csak el, vagy esetleg leírja a naplójába.
Szóval igen, kicsit így éreztem magam, miközben Carát „hallgattam”. A különbség csak annyi volt, hogy élőben ez a helyzet nagyon lefárasztja az ember (legalábbis engem), olvasni viszont kifejezetten érdekes volt. Talán azért volt ez a különbség, mert a valóságban úgy kell tenni, mintha érdekelne minden egyes történet, reagálni kell dolgokra, mosolyogni stb., ezzel szemben olvasás közben nem kellett egy beszélgetőpartnernek megjátszani az érdeklődésemet. És ettől lényegében az érdeklődésem valóssá vált.
A történetet egyébként E/1-ben meséli el Cara a szociális munkásnak. Minden egyes fejezet egy hosszú monológ, a fejezetek végén pedig különböző szerződések, munkaügyi tesztek, egyéb iratok szövege található. Ezek egyébként részben egyáltalán nem kötöttek le, részben nagyon érdekesek voltak. Ahol unalmas jogi szöveg volt, az nem igazán érdekelt, ahol viszont Cara írta le a válaszait, az kifejezetten érdekes volt. Már csak azért is, mert a válaszai tökéletesen visszaadták a nő személyiségét, szellemi szintjét, az élethez való hozzáállását, és azt, hogy bár rengeteget beszél, mégsem tud szöveget értelmezni és ténylegesen kommunikálni.
Cara karaktere (még ha a valóságban falnak is mennék tőle, mert nagyon lefárasztanak az ilyen bőbeszédű emberek) nagyon jól volt megformálva, mármint igazán élő volt, simán elhinném, hogy Cara a valóságban is létezik. Ahogyan azok az emberek is, akikről beszélt. Olvasás közben láttam magam előtt azt a kis lakóközösséget, amiben él. De nem csak az emberek sikeredtek reálisra és élőre, hanem úgy alapvetően azt a társadalmi réteget is jól bemutatja a könyv, amihez Cara és az ismerősei tartoznak.
Mondtam neki, hogy olvasom az Alkotmányt: Mi, a nép. Gondolja csak el. Mi, a nép. Ki ez a nép? Nem én. Nem maga. Ha egy nap kellemetlenek leszünk, ez a kormány megtalálja a módját, hogy kirakjon.
Cara személyisége azért is érdekes, mert az ellentétek embere. Egyrészről mondhatjuk, hogy buta (persze nem tehet róla, mert sosem volt lehetősége igazán tanulni), mert simán át tudja vágni egy hamis e-maileket küldözgető „jósnő”, simán visszautasít olyan munkalehetőségeket, amik segítenének pozitív irányban megváltoztatni az életét, és sokszor úgy reagál dolgokra, ahogyan nagyon nem kéne. Másrészről okos is, csak nem mindenhez, hanem bizonyos dolgokhoz. Okos lépés volt, amikor elhagyta a veszélyes férjét. Okos lépés volt, amikor az anyját is otthagyta, és átmenekült a fiával a határon. Okos lépés volt, amikor a régi munkahelyén összeszervezte a dolgozókat, hogy a főnököt átverve könnyebbé és egészségesebbé tegyék a munkakörülményeiket. Ahogyan az is okos volt, hogy felismerte, melyik kolléganőjében nem bízhat. Szóval van józan paraszti esze, csak épp nem túl művelt, nem igazán érti a saját kis szűk világán kívül létező nagyobb világ működését.
Azért is az ellentétek embere, mert bár mély érzései vannak, alapvetően nagyon önzetlen személyiség, aki nemcsak a rokonainak, hanem szomszédoknak, idegeneknek is örömmel segít, akár a saját kárára is, mégsem tudja megfelelően kifejezni a gyengéd érzéseit, a szeretetét. A fiát olyannyira elidegenítette magától, hogy elmenekült tőle, és évek óta nem látta. A húgával szintén megvannak a saját vitáik.
És végül azért az ellentétek embere, mert bár úgy tűnik, mintha kerülné a munkát, sok lehetőséget elszalaszt, valójában az egész életét végigdolgozta, csak ingyen, másokért. Például nem vállal el egy fizetős munkát, mert egy idős szomszédra kell főznie, vagy mert mások gyerekeire kell ingyen vigyáznia szívességből.
Cara egyáltalán nem tökéletes. Néha úgy éreztem, nem is igazán szimpatikus nő, de annyira jól van összerakva a karaktere, hogy olvasóként érted és megérted, miért is lett ilyen. És önkéntelenül együttérzel vele, sajnálod őt. Az agresszor anyja miatt, az erőszakos férje miatt. Mert egyedül kellett felnevelnie a fiát, mert ehhez kőkeményen kellett dolgoznia. Mert olyan szerencsétlenségek is érik, amiket nem érdemel meg. Mert szeretne változni, hogy visszakaphassa a fia szeretetét, a húgát, a húga gyerekeit, de nagyon nehéz feldolgozni azokat a traumákat, amik őt érték.
Hát képzelje el, hogy a fiam ott sír a mellemen. Próbálom sss csitítani, nehogy felébressze a kutyákat, a kígyókat, a patkányokat, a disznókat. Sehol egy autó. Hány nő tűnt el ezen az úton? De nem volt időm, hogy féljek az éjszakától, vagy attól, ami rám várt. Inkább egyen meg a föld mindkettőnket, mint hogy visszamenjek Ricardóhoz. Ese salvaje. Megölne, hogy vége legyen a megaláztatásnak, amit érez. Felejtsük el a millió nőt, akit megbaszott – de ha én csinálom, csak egyszer, egyszer! Pfft!
Bár a szociális munkás egyetlen mukkot sem szól a történetben, abból, amiket Cara mond neki, mégis megkedveltem. Cara szemszögéből bemutatva, a szociális munkás együttérző, valóban törődik Carával, valóban segíteni akar neki. Még többet is megtesz érte, mint amit egy átlagos szociális munkás megtenne. Carának igazán szerencséje van vele.
Kicsit féltem a könyv végétől, mert nem tudtam, hogy vajon happy endet kapok-e, vagy sem. Simán el tudtam képzelni azt, hogy végül valahogyan minden megoldódik majd, de azt is, hogy az lesz a sztori vége, hogy Cara az utcára kerül munkanélküliként. Hogy melyik történt, azt persze nem spoilerezem le nektek.
Hogy tetszett ez a könyv?
Más volt, mint amire számítottam, és Cara valószínűleg a valóságban az agyamra menne a rengeteg locsogással, de olvasni érdekes volt a történeteit. Cruz tökéletesen megformálta a karakterét, annyira élő volt az összes rokonnal és szomszéddal egyetemben. Ami egy kicsit zavart, az a sok spanyol kifejezés, amik közül néhányat megértettem lábjegyzetes fordítás nélkül is, de némelyiknél elkélt volna, hogy odaírják, mit is jelent pontosan.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akiket érdekel a szociológia, mert ez a könyv tökéletesen bemutatja, hogy milyenek is a Cara társadalmi rétegéhez tartozó emberek, és azt is, hogyan éreznek, gondolkoznak, milyen lehetőségeik vannak, miféle problémákkal küzdenek.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Mostani nyereményjátékunkban olyan regények nyomába eredünk, melyekben szintén központi téma a bevándorlók helyzete. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére beírjátok a könyv címét!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Idézet a játékhoz:
„Milyen kár, hogy annak az értékét, ami a birtokunkban van, mindig csak azután fogjuk fel, miután elveszítettük.”
Állomáslista:
04. 26. Könyv és más
04. 28. Pandalány olvas
04. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 02. KönyvParfé
05. 04. Szembetűnő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése