~ Sárga könyves út ~

2026. november 22., vasárnap

Amikor elveszted önmagad (Ogava Jóko: Emlékrendőrség – Blogturné)



Mi történik, ha nemcsak a tárgyak, hanem a hozzájuk fűződő emlékeink is nyomtalanul eltűnnek? Ogava Jóko Emlékrendőrség című disztópikus regénye egy különös szigetre kalauzol bennünket, ahol a felejtés nem választás kérdése, az emlékezés pedig veszélyes kiváltság. A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent kötet a veszteség, az emlékezet és az emberi identitás kérdéseit járja körül. November 18. és 24. között négy bloggerrel eredünk az eltűnő emlékek nyomába!


Odavagy a disztópiákért? Szeretsz olyan történeteket olvasni, amiken el kell gondolkoznod? Amikkel kapcsolatban nem vagy biztos, hogy szó szerint kell venni őket, vagy szimbolikusan kéne nézni mindent? Az Emlékrendőrség olyan könyv, ami biztosan megmozgatja az agyadat.


Amit senki nem vehet el?

Többször hallottam már másoktól, hogy csak az a tiéd, ami a fejedben van. A tudás, az emlékek... Ez a könyv bebizonyítja, hogy ez tévedés, ahogyan a valóságban is pillanatok alatt el lehet veszíteni az emlékezetünket, a tudásunkat, elég hozzá egy vírus, baktérium, fejre mért ütés vagy trauma, úgy a könyvben is simán megfoszthatnak tőle egyik napról a másikra.

A történet főszereplője egy olyan világban él, amit az Emlékrendőrség irányít. Az emberek lefekszenek aludni, és időnként másnap már úgy ébrednek, hogy valami egyszerűen eltűnt a világból. A rózsa, a parfüm, a naptár vagy épp a madarak, bármi lehet a kiválasztott.

Amikor belekezdtem a könyvbe, azt gondoltam, hogy tényleg arról van szó, hogy az adott dolgok puff, megszűnnek létezni hirtelen, de nem. Az adott dolgok ugyanúgy léteznek tovább, csak szimplán az emberek emlékezetéből tűnnek el teljesen. Ha látnak is egy madarat később, fogalmuk sincs róla, mi az, nem tudják a nevét, nem tudnak róla semmit, nem kötnek hozzá semmiféle érzelmet vagy gondolatot. Azokat a dolgokat pedig, amiket el tudnak puszítani, az eltűnésük után kötelezően el kell égetniük vagy más módon megsemmisíteniük. Az Emlékrendőrség pedig átkutatja a gyanús személyeket, és ha eltűnt tárgyat találnak náluk, abból bajuk lehet.

Vannak azért kivételek. Olyan emberek, akiken valamiért nem működik az emléktörlés. Nekik el kell titkolniuk a „másságukat”, mert ha az Emlékrendőrség rájön, akkor elviszik őket, és soha többé nem kerülnek elő (vagy csak holtan).

Szóval olvasás közben rá kellett jönnöm, hogy valójában nem a dolgok eltűnéséről szól a történet, hanem az emberi agyak manipulációjáról. Arról, hogy nagyon is létező dolgok miként válnak láthatatlanná, érzékelhetetlenné, ismeretlenné az adott emberek számára.

Azon is elgondolkoztam, hogy vajon tényleg az Emlékrendőrség irányítja-e ezt a világot... Vagy csak szimpla végrehajtók? Ők választják ki, mi tűnjön el, és törlik az emberek memóriájából? Valamiért úgy érzem, hogy nem. Mert hát elvesznek olyan dolgok is a történet vége felé, amik az Emlékrendőrségnek is problémákat okoznak.

Szóval nagyon érdekes volt a sztori, de nekem egy picikét hiányérzetem van. Mert még mindig nem tudom, ki babrál az emlékekkel, miért tűnnek el, miért pont azok a dolgok tűnnek el, amik, mi a célja az egésznek, és ha mégsem az Emlékrendőrség irányítja az emléktörléseket, akkor miért nem megakadályozni próbálják ahelyett, hogy elősegítik?


Valóságos vagy szimbolikus?

A főszereplő nő foglalkozása regényíró, és a könyvben mellékszálként bepillantást nyerhetünk a legújabb történetébe is, ami egy nőről szól, aki elvesztette a hangját, és egy írógép segítségével próbál kommunikálni a szeretőjével. Ahogy kialakult a sztorija ennek a regénybeli regénynek, és megértettem, miről is szól valójában, elkezdtem azon elmélkedni, hogy mi van, ha nem is szó szerint kell értelmezni az eredeti szálat sem?

Mi van, ha ez az egész történet egy bántalmazott nőről szól valójában, akit fogva tart a bántalmazója (talán a férje, párja)? Mert hát egy bántalmazó kapcsolatban az ember szó szerint úgy érzi, hogy szép lassan eltűnik. A bántalmazó leépíti a bántalmazott önbizalmát, összezúzza a személyiségét, és igen, végül megfosztja őt a saját hangjától is, mikor képtelenné válik kiállni önmagáért, segítséget kérni.

– De én arra gondoltam, hogy továbbra is írni fogok, csak titokban.
Ezt hallva az öregúr halkan felnyögött, és felém fordult. A vastag kötetet két kézzel hajítottam a levegőbe. A papírborító olyan hangot adott ki, mintha halkan zokogna.
– Gondolod, hogy képes leszel ilyesmire?
– Én sem tudom, de R. azt mondta, hogy muszáj, különben a lelkem meghal.

Szóval elkezdtem e szerint vizsgálni a történetet, és simán el tudnám képzelni, hogy a főszál, az emlékeltűnős világ nem is „valóságos”, hanem csak egy bántalmazott, fogva tartott nő sztorija, arról, hogy a bántalmazó államnak (és a végrehajtóinak, az Emlékrendőrségnek) köszönhetően egy nő úgy érzi, napról napra egyre több mindent elveszít magából, a világból. Vagyis az adott bántalmazott nő, hogy napról napra túléljen, kitalál magának egy sztorit az Emlékrendőrségről és egy írónőről, aki megírja a néma nő történetét mintegy jelzésként, hogy mi is a valóság.

Persze ez csak a saját értelmezésem, nem biztos, hogy az író ezt akarta átadni a történetével, sőt, valószínűleg nem. De szerintem akkor is logikus lenne.

Vannak azért más értelmezéseim is, például a demencia. A történet szimbolikusan jelentheti azt a folyamatot is, amikor valaki megöregszik, elkezdi elfelejteni az alapvető dolgokat, aztán végül elveszti önmagát is, majd megszűnik létezni. De mindez egyáltalán nem zavarja, mert fogalma sincs arról, mi történik vele.


Anne Frank-párhuzam

A főszálban lévő emlékező emberekről, arról, ahogyan elhurcolták őket, ahogyan bújkálniuk kellett, és R. rejtekhelyéről a II. világháború, a zsidók bújtatása és Anne Frank jutott eszembe.

Lényegében itt is van egy embercsoport, akiket a rendszer nemkívánatosnak minősít. Az adott emberek vagy megpróbálják másnak mutatni magukat, és remélik, hogy nem lepleződnek le, vagy el kell rejtőzniük. Ha pedig lebuknak, rájuk találnak, akkor elhurcolják őket. És mivel soha egyikük sem tér vissza, valószínűleg meg is ölik.

A főszereplő szerkesztője, R. is ilyen emlékező. A főszereplő pedig egy pont olyan rejtett szobát készít számára a saját otthonában, mint amilyenben Anne Frank is bújkálhatott. R. rejtegetésében egy idős családi barát is segít, akit egyébként nagyon megkedveltem. Neki semmi köze R.-hez, még csak nem is ismeri korábbról, mégis segít kialakítani neki a rejtekhelyet, és bújtatni őt. Vagyis igazán jó ember. Szerintem az ő karakterét kedveltem a legjobban a történetben.


Érdekes, elgondolkoztató ötlet és nyitva maradt kérdések

Nagyon érdekes volt a történet, végig fenntartotta a figyelmemet, nagyon kíváncsi voltam rá, mi lesz a végső tanulság, és hogyan is zárul az egész. A főszereplő karaktert megkedveltem, tetszett a regényen belül írt regénye, és az öregember, valamint kicsit R. is belopta magát a szívembe. Olvasás közben végig járt az agyam, próbáltam megfejteni a történet üzenetét, szimbolikáját, és támadt is néhány elméletem. Viszont sok kérdés is maradt bennem, amikre nem kaptam választ a könyvből.


🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Nagyon-nagyon megmozgatta az agyamat, olvasás közben végig elméleteket gyártottam, és próbáltam megérteni, mit is akar elmondani az író a sztori által.

🔥 5/1 – Bár a főszereplő nő és R. között van valami, annak ellenére, hogy R. házas és épp most született gyereke, de nem igazán van a sztoriban erotikus tűz.

🤧5/1 – Volt, amikor kicsit összeszorult a szívem, de nem sírtam olvasás közben.

💔💔 5/2 – Egy karakter és jelenet miatt picit fájt a szívem.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/1 – Valami keleti agyserkető teát javasolnék, ami jó hatással van a memóriára.

🌹🌹🌹🌹 5/4 – Maradt bennem néhány kérdés a világ működésével kapcsolatban, de egyébként nagyon élveztem.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

Állomáslista:

11. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 24. Könyv és más

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése