On Sai Apa, randizhatok egy lovaggal? című regényére azért voltam kíváncsi, mert sokan odavannak érte a környezetemben. Ezen kívül olvastam Beától a Calderon 1. részét, ami nagyon tetszett, és érdekelt, hogy vajon hogyan tud VP-s regényt írni.
A történet egy Mia Anne nevű lányról szól, aki az apjával, egy Asperger-szindrómás tudóssal Magyarországra, pontosabban Budapestre költözik. Az apa barátnőjét azonnal „baleset” éri és meghal, ám a körülmények eléggé furcsák. Mia Anne nem számíthat az érzelemmentes apja vigasztalására, ezért az álmaiba „menekül” egy varázslatos, furcsa világba dólények, lovagok és mágusok közé. Ám lehet, hogy az álom igazából valóság...
Négy az egyben
Nagyon érdekes volt a szövegfelépítés, ugyanis többféle zsánerű rész állt össze egyetlen egésszé. Ifjúsági romantikus fantasy, annak valamiféle kifigurázása, paródiája, mese és valami könnyedebb tudományos-fantasztikus történet egyvelege ez a regény. Kósza lova például azáltal, hogy bár alapvetően lóként működött, mégis voltak emberi reakciói, nagyon hasonlított nekem az Aranyhaj és a nagy gubancban lévő lóra, és amikor róla olvastam, mindig meseként láttam magam előtt a történetet. A romantikus jelenetek egy részénél az volt az érzésem, mintha a VP-s regények kifigurázását olvasnám, mert a leírások, gondolatok túl voltak írva. Biztosra veszem, hogy ez nem véletlen, hanem Bea furcsa, egyedi, mégis szórakoztató humorának a következménye. Amon részeinél fontos volt a tudomány és a logika, és valóban világpusztító probléma megoldásán törték a tudósok és katonák a fejüket, szóval ott azt éreztem, hogy valami könnyedebb tudományos-fantasztikus művet olvasok. A többi rész pedig nyilvánvalóan ifjúsági romantikus fantasy volt.
Ennek az egyvelegnek a részei egyébként kifejezetten szórakoztatóak voltak. Jókat kuncogtam a ló reakcióin, szintén jókat kuncogtam azon, amikor valamiféle VP-karikatúrát kaptam, imádtam Amon részeit és élveztem az ifjúsági fantasy részeket is.
Karakterek
Mia Anne átlagos tinédzserlány nem átlagos élettel. Komoly sérülést szenvedett egy balesetben, amelynek a következményeit azóta is nyögi, ám én nem emiatt sajnáltam a legjobban, hanem az apja miatt. Borzalmas lehet egy olyan apa mellett felnőni, aki képtelen igazán átérezni a dolgokat, és képtelen kifejezni az érzéseit. Mia Anne-nek szörnyen magányos élete lehet egy ilyen apával, főképp, hogy elvesztette az anyját, és most egy számára teljesen idegen országba is kellett költöznie. Szerintem az ő érzelmi fejlődése, gondjai, problémái önmagában kitennének egy izgalmas regényt mindenféle fantasyszál nélkül.
Kósza valódi VP-s főszereplő fiú, ez nem kétség. Jóképű, lovagias, hősies, romantikus. De én valahogy már kinőttem az ilyen karakterekből, úgyhogy talán ő volt az egyetlen pontja a regénynek, ami nem tudott úgy igazán megfogni. Nekem már kell, hogy a férfikarakternek összetett személyisége legyen, akár rossz tulajdonságai is, mert attól lesz emberi, élő. A tökéletes szépfiú érthető módon vonzza azt a korosztályt, akinek a regény szól, szóval On Sai pontosan eltalálta, milyen főszereplő fiúkaraktert kell alkotnia, de azt hiszem, szegény Kószának már nem én vagyok a célcsoportja. Ettől függetlenül szerintem mind Mia Anne, mind Kósza szerethető és érdekes karakter lehet a VP-t kifejezetten szerető olvasók számára.
Számomra a legérdekesebb karakter Amon volt, Mia Anne apja. Őszintén szólva annyit tudok a betegségéről, amennyit egy nyitott, érdeklődő átlagember tudhat, szóval azt nem tudom megmondani, mennyire volt hitelesen felépítve a karakter, de bízom Beában. Mivel pszichológiát tanult, biztosan sokat tud az Asperger-szindrómáról is. Szóval nekem, mint laikus olvasónak érdekes volt Amonról olvasni, és hihető is volt számomra, hogy egy ilyen betegséggel küzdő ember így gondolkodik, érez, cselekszik.
Amonnak mindene a logika és a tudomány, amit teljesen át tudok érezni, mert bár nekem vannak érzéseim, és kicsikét jobban ki is tudom fejezni őket, mint Amon, mégis az agyam a legfontosabb testrészem, a gondolkodás számomra a legjobb szórakozás, és mindent szeretek logikusan szemlélni. Számomra úgy tűnt, hogy igazából vannak érzések Amonban, csak egyfelől ő maga sem tudja beazonosítani őket, másfelől nem tudja, hogyan fejezze ki, amit éppen érez. Ezt is teljesen meg tudom érteni, mert az érzések kifejezésével nekem is gondjaim vannak sokszor. Én felismerem az érzéseimet, pontosan tudom, mi van éppen a kis lelkemben, de nem kevésszer fordul elő, hogy képtelen vagyok elmondani bárkinek is. Nem mintha nem tudnám szavakba önteni az érzéseimet, hanem inkább mire eljutnék odáig, hogy valakivel beszélhetnék, totálisan hülyeségnek és lényegtelennek tűnik az egész.
Szóval talán azért találtam érdekesnek Amon karakterét, mert bár csak haloványan, de hasonlítok rá, és vele tudtam leginkább azonosulni a karakterek közül. Érdekelt, hogy végül megtanulja-e, hogyan mutassa ki a szeretetét a lánya iránt, mert az apró jelekből kétségtelenül tudni lehet, hogy szereti őt (még akkor is, ha ez sem benne, sem Mia Anne-ben nem tudatosul).
Nagyon örültem, hogy Mia Anne és Kósza mellett Amon is saját fejezeteket kapott. Ez jó ötlet volt, mert ha csak Mia Anne szemén át láthattam volna Amont, valószínűleg kevésbé értem őt meg. Így, hogy beleláthattam a fejébe, gondolataiba, érzéseibe, megfigyelhettem a logikáját, gondolkodásmódját, nagyon izgalmas karakterré vált. Számomra ő a legjobban kidolgozott, legösszetettebb karakter a könyvben, aki nem tökéletes, de mégis valami bizarr módon kedvelhető, és akit igazán élőnek érzek.
Egy másik világ
Kicsit sajnáltam, hogy Mia Anne csak az alvás idejét tölti a másik világban, aztán ébredéskor visszakerül a valóságába, mert szívesen megismertem volna még jobban, részletesebben Kósza világát. A lovagoknál pl. izgalmas karakternek tűnt Lilloha nagyasszony, aki öreg, törékeny nőként akkora hatalommal bír, hogy ő vezeti a lovagok rendházát. Vajon hogyan tett szert ekkora hatalomra, hiszen ebben a világban nem úgy tűnik, mintha a nők egyenlők lennének a férfiakkal. Középkori módi dívik, ahol a nőt vagy szende szűzként adják férjhez, vagy fátyoltáncos (vagyis prostituált) lesz belőle.
Abban reménykedem, hogy talán lesz folytatása a regénynek, amelyben több időt tölthetünk Kósza világában, és kicsit jobban megismerhetjük a felépítését, működését, szokásait, népeit stb.
Dólények és egy gonosz isten
A dólényekkel, gonosz istennel kapcsolatos vonal számomra kicsit zavaros volt így első olvasásra. Nem igazán értettem, hogy a tudósokból, katonákból álló csapat hogyan jutott el odáig, hogy rájöjjön mindenre. Főképp azt nem tudom, honnan szedték, hogy egy isten a főgonosz. Számomra nem állt össze a gondolatmenetük. Lehet, hogy nem is kellett összeállnia, mert olyan adatok, vallási szövegek, legendák stb. alapján jöttek rá, amelyeket nem mutatott be nekünk a regény. Az is lehet, hogy csak nekem nem tiszta a gondolkodási folyamatuk, nem tudom… Arra is gondoltam, hogy egy bizonyos karakter súgott nekik, de azt meg nem értem, hogy miért tette volna, az ő érdekeit inkább az szolgálta, hogy megfigyel, nem az, hogy segít. Talán egyszer majd újraolvasom a történetet, és másodszorra lehet, hogy kitisztul ez a szál is, vagy megkérdezem Beát, hol is akadhattam meg a szál felfejtésében.
A dólényekkel kapcsolatban furcsa volt először ez a dióelmélet, de végül is, miért ne lehetnének a diók másik világból származó gonosz lények? A természet nagyon fura amúgy is, sok bizarr kinézetű bizarr tulajdonságokkal bíró növény és állat is létezik, akikről első pillantásra tutira azt gondolnánk, hogy földönkívüli életformák. Aztán rájövünk, hogy földi lények, csak épp a tenger mélyén vagy az őserdőben élnek, és így eddig nem találkoztunk velük.
Szóval bár furcsa ez a diós dolog, nekem ennek ellenére (vagy épp pont ezért) bejött. Egyedi gondolat, amelynek köszönhetően nem a megszokott szörnyeket kaptuk a megszokott főgonosz mellé. És így kiegyenlítődött a megszokott és az újdonság mérlege.
Jó ötlet volt On Saitól beleszőni a történetbe a Mondocont és az ottani rajongókat. Ezáltal sok ember azt érezhette, hogy még jobban része a történetnek, és hogy ez az egész akár a valóságban is megtörténhetne. Azt mondjuk, nem tudom, hogy a valóságban a mondoconos emberkék ugyanígy reagáltak volna az eseményekre, ahogyan a könyvben vagy sem. Én csak egyszer voltam Mondoconon évekkel ezelőtt, de ha valódi szörnyek jelentek volna meg ott, nem biztos, hogy beszálltam volna a harcba (hacsak nincs más választásom, mert nincs hová menekülni). XD Lehet, hogy a rendszeres mondoconosok bátrabbak, mint én. :)
Ateisták és a napalm
Ez nem igazán kapcsolódik magához a regényhez, de van benne Amon szájából egyetlen mondat, amit logikátlannak tartok és elgondolkoztatott. :D Azt mondja, hogy az ateisták napalmot dobnának bármilyen istennek látszó emberkére, hogy teszteljék, valóban halhatatlan-e. Nos, ateistaként állíthatom, hogy ez logikátlan. Mivel mi, ateisták nem hisszük, hogy létezik bármiféle isten, ezért sosem dobnánk senkire napalmot, még ha istennek is látszik, mert úgy gondolnánk, valójában nem isten az illető, és nem akarnánk senkit megölni. Szóval szerintem ez nem az ateistákra jellemző, maximum az őrültekre, de ők meg, ha ateisták is, nem az ateizmusuk miatt cselekednének így, hanem mert őrültek. Bocsi, tudom, ez nem tartozik a könyvelemzéshez, csak annyira piszkálta az agyamat a gondolat, hogy gondoltam, megosztom veletek. XD
A regényt azoknak ajánlom, akik kifejezetten szeretik a VP-s főszereplő karaktereket, de azt sem bánják, ha a történet időnként kizökken a megszokott VP-s mederből, és valami többet is ad annál.
Kedvenc karakter: Amon.
Kedvenc jelenet: amikor Amon először kimutatja egy tettel az érzéseit a lánya felé.
Kedvenc idézetek:
„Aki már volt valaha szülő, pontosan tudja, hogy ez az a kor, amikor az intelligencia szélsőségekkel és végtelen akarattal párosul. Nem véletlen, hogy a forradalmakat fiatalok robbantják ki. Később ugyan idősebbek veszik át a vezetést, és az ő nevük kerül bele a történelemkönyvekbe, ám a kezdet mindig a vakmerő kölykökön múlik.”
„– Várjunk csak! Úgy értitek, világuralmat adtatok egy istennek, akit most nem ölünk meg? Mondjátok, hogy nem! Hogy ez csak egy vicc! – Elán halántékán rángatózott egy ideg. A lovag olyan dühbe gurult, hogy inkább pár lépéssel távolabb ment a csoporttól. Kósza és Táncos követte. – Nem bírom a mágusokat, sosem bírtam egyetlen rohadt mágust sem!”
Értékelés: TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
A történet egy Mia Anne nevű lányról szól, aki az apjával, egy Asperger-szindrómás tudóssal Magyarországra, pontosabban Budapestre költözik. Az apa barátnőjét azonnal „baleset” éri és meghal, ám a körülmények eléggé furcsák. Mia Anne nem számíthat az érzelemmentes apja vigasztalására, ezért az álmaiba „menekül” egy varázslatos, furcsa világba dólények, lovagok és mágusok közé. Ám lehet, hogy az álom igazából valóság...
Négy az egyben
Nagyon érdekes volt a szövegfelépítés, ugyanis többféle zsánerű rész állt össze egyetlen egésszé. Ifjúsági romantikus fantasy, annak valamiféle kifigurázása, paródiája, mese és valami könnyedebb tudományos-fantasztikus történet egyvelege ez a regény. Kósza lova például azáltal, hogy bár alapvetően lóként működött, mégis voltak emberi reakciói, nagyon hasonlított nekem az Aranyhaj és a nagy gubancban lévő lóra, és amikor róla olvastam, mindig meseként láttam magam előtt a történetet. A romantikus jelenetek egy részénél az volt az érzésem, mintha a VP-s regények kifigurázását olvasnám, mert a leírások, gondolatok túl voltak írva. Biztosra veszem, hogy ez nem véletlen, hanem Bea furcsa, egyedi, mégis szórakoztató humorának a következménye. Amon részeinél fontos volt a tudomány és a logika, és valóban világpusztító probléma megoldásán törték a tudósok és katonák a fejüket, szóval ott azt éreztem, hogy valami könnyedebb tudományos-fantasztikus művet olvasok. A többi rész pedig nyilvánvalóan ifjúsági romantikus fantasy volt.
Ennek az egyvelegnek a részei egyébként kifejezetten szórakoztatóak voltak. Jókat kuncogtam a ló reakcióin, szintén jókat kuncogtam azon, amikor valamiféle VP-karikatúrát kaptam, imádtam Amon részeit és élveztem az ifjúsági fantasy részeket is.
Karakterek
Mia Anne átlagos tinédzserlány nem átlagos élettel. Komoly sérülést szenvedett egy balesetben, amelynek a következményeit azóta is nyögi, ám én nem emiatt sajnáltam a legjobban, hanem az apja miatt. Borzalmas lehet egy olyan apa mellett felnőni, aki képtelen igazán átérezni a dolgokat, és képtelen kifejezni az érzéseit. Mia Anne-nek szörnyen magányos élete lehet egy ilyen apával, főképp, hogy elvesztette az anyját, és most egy számára teljesen idegen országba is kellett költöznie. Szerintem az ő érzelmi fejlődése, gondjai, problémái önmagában kitennének egy izgalmas regényt mindenféle fantasyszál nélkül.
Kósza valódi VP-s főszereplő fiú, ez nem kétség. Jóképű, lovagias, hősies, romantikus. De én valahogy már kinőttem az ilyen karakterekből, úgyhogy talán ő volt az egyetlen pontja a regénynek, ami nem tudott úgy igazán megfogni. Nekem már kell, hogy a férfikarakternek összetett személyisége legyen, akár rossz tulajdonságai is, mert attól lesz emberi, élő. A tökéletes szépfiú érthető módon vonzza azt a korosztályt, akinek a regény szól, szóval On Sai pontosan eltalálta, milyen főszereplő fiúkaraktert kell alkotnia, de azt hiszem, szegény Kószának már nem én vagyok a célcsoportja. Ettől függetlenül szerintem mind Mia Anne, mind Kósza szerethető és érdekes karakter lehet a VP-t kifejezetten szerető olvasók számára.
Számomra a legérdekesebb karakter Amon volt, Mia Anne apja. Őszintén szólva annyit tudok a betegségéről, amennyit egy nyitott, érdeklődő átlagember tudhat, szóval azt nem tudom megmondani, mennyire volt hitelesen felépítve a karakter, de bízom Beában. Mivel pszichológiát tanult, biztosan sokat tud az Asperger-szindrómáról is. Szóval nekem, mint laikus olvasónak érdekes volt Amonról olvasni, és hihető is volt számomra, hogy egy ilyen betegséggel küzdő ember így gondolkodik, érez, cselekszik.
Amonnak mindene a logika és a tudomány, amit teljesen át tudok érezni, mert bár nekem vannak érzéseim, és kicsikét jobban ki is tudom fejezni őket, mint Amon, mégis az agyam a legfontosabb testrészem, a gondolkodás számomra a legjobb szórakozás, és mindent szeretek logikusan szemlélni. Számomra úgy tűnt, hogy igazából vannak érzések Amonban, csak egyfelől ő maga sem tudja beazonosítani őket, másfelől nem tudja, hogyan fejezze ki, amit éppen érez. Ezt is teljesen meg tudom érteni, mert az érzések kifejezésével nekem is gondjaim vannak sokszor. Én felismerem az érzéseimet, pontosan tudom, mi van éppen a kis lelkemben, de nem kevésszer fordul elő, hogy képtelen vagyok elmondani bárkinek is. Nem mintha nem tudnám szavakba önteni az érzéseimet, hanem inkább mire eljutnék odáig, hogy valakivel beszélhetnék, totálisan hülyeségnek és lényegtelennek tűnik az egész.
Szóval talán azért találtam érdekesnek Amon karakterét, mert bár csak haloványan, de hasonlítok rá, és vele tudtam leginkább azonosulni a karakterek közül. Érdekelt, hogy végül megtanulja-e, hogyan mutassa ki a szeretetét a lánya iránt, mert az apró jelekből kétségtelenül tudni lehet, hogy szereti őt (még akkor is, ha ez sem benne, sem Mia Anne-ben nem tudatosul).
Nagyon örültem, hogy Mia Anne és Kósza mellett Amon is saját fejezeteket kapott. Ez jó ötlet volt, mert ha csak Mia Anne szemén át láthattam volna Amont, valószínűleg kevésbé értem őt meg. Így, hogy beleláthattam a fejébe, gondolataiba, érzéseibe, megfigyelhettem a logikáját, gondolkodásmódját, nagyon izgalmas karakterré vált. Számomra ő a legjobban kidolgozott, legösszetettebb karakter a könyvben, aki nem tökéletes, de mégis valami bizarr módon kedvelhető, és akit igazán élőnek érzek.
Egy másik világ
Kicsit sajnáltam, hogy Mia Anne csak az alvás idejét tölti a másik világban, aztán ébredéskor visszakerül a valóságába, mert szívesen megismertem volna még jobban, részletesebben Kósza világát. A lovagoknál pl. izgalmas karakternek tűnt Lilloha nagyasszony, aki öreg, törékeny nőként akkora hatalommal bír, hogy ő vezeti a lovagok rendházát. Vajon hogyan tett szert ekkora hatalomra, hiszen ebben a világban nem úgy tűnik, mintha a nők egyenlők lennének a férfiakkal. Középkori módi dívik, ahol a nőt vagy szende szűzként adják férjhez, vagy fátyoltáncos (vagyis prostituált) lesz belőle.
Abban reménykedem, hogy talán lesz folytatása a regénynek, amelyben több időt tölthetünk Kósza világában, és kicsit jobban megismerhetjük a felépítését, működését, szokásait, népeit stb.
Dólények és egy gonosz isten
A dólényekkel, gonosz istennel kapcsolatos vonal számomra kicsit zavaros volt így első olvasásra. Nem igazán értettem, hogy a tudósokból, katonákból álló csapat hogyan jutott el odáig, hogy rájöjjön mindenre. Főképp azt nem tudom, honnan szedték, hogy egy isten a főgonosz. Számomra nem állt össze a gondolatmenetük. Lehet, hogy nem is kellett összeállnia, mert olyan adatok, vallási szövegek, legendák stb. alapján jöttek rá, amelyeket nem mutatott be nekünk a regény. Az is lehet, hogy csak nekem nem tiszta a gondolkodási folyamatuk, nem tudom… Arra is gondoltam, hogy egy bizonyos karakter súgott nekik, de azt meg nem értem, hogy miért tette volna, az ő érdekeit inkább az szolgálta, hogy megfigyel, nem az, hogy segít. Talán egyszer majd újraolvasom a történetet, és másodszorra lehet, hogy kitisztul ez a szál is, vagy megkérdezem Beát, hol is akadhattam meg a szál felfejtésében.
A dólényekkel kapcsolatban furcsa volt először ez a dióelmélet, de végül is, miért ne lehetnének a diók másik világból származó gonosz lények? A természet nagyon fura amúgy is, sok bizarr kinézetű bizarr tulajdonságokkal bíró növény és állat is létezik, akikről első pillantásra tutira azt gondolnánk, hogy földönkívüli életformák. Aztán rájövünk, hogy földi lények, csak épp a tenger mélyén vagy az őserdőben élnek, és így eddig nem találkoztunk velük.
Szóval bár furcsa ez a diós dolog, nekem ennek ellenére (vagy épp pont ezért) bejött. Egyedi gondolat, amelynek köszönhetően nem a megszokott szörnyeket kaptuk a megszokott főgonosz mellé. És így kiegyenlítődött a megszokott és az újdonság mérlege.
Jó ötlet volt On Saitól beleszőni a történetbe a Mondocont és az ottani rajongókat. Ezáltal sok ember azt érezhette, hogy még jobban része a történetnek, és hogy ez az egész akár a valóságban is megtörténhetne. Azt mondjuk, nem tudom, hogy a valóságban a mondoconos emberkék ugyanígy reagáltak volna az eseményekre, ahogyan a könyvben vagy sem. Én csak egyszer voltam Mondoconon évekkel ezelőtt, de ha valódi szörnyek jelentek volna meg ott, nem biztos, hogy beszálltam volna a harcba (hacsak nincs más választásom, mert nincs hová menekülni). XD Lehet, hogy a rendszeres mondoconosok bátrabbak, mint én. :)
Ateisták és a napalm
Ez nem igazán kapcsolódik magához a regényhez, de van benne Amon szájából egyetlen mondat, amit logikátlannak tartok és elgondolkoztatott. :D Azt mondja, hogy az ateisták napalmot dobnának bármilyen istennek látszó emberkére, hogy teszteljék, valóban halhatatlan-e. Nos, ateistaként állíthatom, hogy ez logikátlan. Mivel mi, ateisták nem hisszük, hogy létezik bármiféle isten, ezért sosem dobnánk senkire napalmot, még ha istennek is látszik, mert úgy gondolnánk, valójában nem isten az illető, és nem akarnánk senkit megölni. Szóval szerintem ez nem az ateistákra jellemző, maximum az őrültekre, de ők meg, ha ateisták is, nem az ateizmusuk miatt cselekednének így, hanem mert őrültek. Bocsi, tudom, ez nem tartozik a könyvelemzéshez, csak annyira piszkálta az agyamat a gondolat, hogy gondoltam, megosztom veletek. XD
A regényt azoknak ajánlom, akik kifejezetten szeretik a VP-s főszereplő karaktereket, de azt sem bánják, ha a történet időnként kizökken a megszokott VP-s mederből, és valami többet is ad annál.
Kedvenc karakter: Amon.
Kedvenc jelenet: amikor Amon először kimutatja egy tettel az érzéseit a lánya felé.
Kedvenc idézetek:
„Aki már volt valaha szülő, pontosan tudja, hogy ez az a kor, amikor az intelligencia szélsőségekkel és végtelen akarattal párosul. Nem véletlen, hogy a forradalmakat fiatalok robbantják ki. Később ugyan idősebbek veszik át a vezetést, és az ő nevük kerül bele a történelemkönyvekbe, ám a kezdet mindig a vakmerő kölykökön múlik.”
„– Várjunk csak! Úgy értitek, világuralmat adtatok egy istennek, akit most nem ölünk meg? Mondjátok, hogy nem! Hogy ez csak egy vicc! – Elán halántékán rángatózott egy ideg. A lovag olyan dühbe gurult, hogy inkább pár lépéssel távolabb ment a csoporttól. Kósza és Táncos követte. – Nem bírom a mágusokat, sosem bírtam egyetlen rohadt mágust sem!”
Értékelés: TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése