Helen Pollard A kis francia panzió című könyve az elejével fogott meg magának. Beleolvastam a KMK honlapján az első fejezetbe, és Emmy barátja olyan szinten felhúzott a mocsok viselkedésével, hogy egyszerűen el akartam olvasni, hogyan lesz végül jól hátsón billentve és elküldve egy bizonyos helyre.
A történet egy Emmy nevű nőről szól, aki a barátjával, Nathannel nyaralni utazik Franciaországba, a La Cour des Roses nevű kis panzióba. Egyik este a panzió tulajdonosa, Rupert rosszul lesz, és mikor Emmy segítségért rohan az emeletre, rajtakapja a barátját a panziótulajdonos feleségével, Glóriával. A történet arról szól, hogyan tudja Emmy feldolgozni a megcsalást, hogyan képes újraépíteni önmagát, és hogyan szeret bele abba a helybe, ahol összedőlt az egész élete.
Fejlődésregény
Elsőre az ember azt gondolná, hogy ez a regény egy könnyed romantikus sztori lesz, a főhősnőt megcsalják, de a romantikus francia környezetben jön majd egy férfi, aki megmenti őt a magánytól és szomorúságtól. Aki erre számít, téved, ez a történet valójában ennél sokkal-sokkal többről szól. Arról, hogyan ébred rá egy nő önmaga értékére, hogyan válik erőssé, önállóvá, egésszé, és találja meg a valódi célját és helyét a világban.
Emmy olyan régen benne van egy rossz kapcsolatban egy olyan férfival, aki teljes mértékben tesz rá, hogy észre sem veszi, ez így nem normális. Amikor megtörténik a megcsalás, és Nathan megbánás helyett érzéketlenül, teljes érdektelenséggel és gúnnyal reagál az egészre, Emmy még mindig a megoldást keresi. Megbocsátana a férfinak, próbál rájönni, hogyan menthetné meg a kapcsolatát. Eközben olvasóként én már üvöltöttem magamban, hogy az istenit neki, hát nem látod, hogy ez a görény nem érdemel meg téged? Hogy te ennél sokkal többet érsz? Ne pitizz neki, hanem rúgd szét azt a bizonyos testrészét!
Vagyis Emmy önbecsülését olyan szinten leépítette ez a kapcsolat, hogy az olvasó előbb tudja, vége van (vége kell, legyen!), és sokkal jobban jár Nathan nélkül, mint ahogy erre Emmy maga rájönne. Ha körülnézek akár a közelemben, akár a távolabbi környezetemben, sok Emmyhez hasonló nőt látok, aki annyi időt, energiát feccölt egy kapcsolatba, hogy nem tudja vagy akarja meglátni, milyen férfira is vesztegette el az éveiket. Ezeknél a nőknél általában vagy szép lassan telik be a pohár, és középkorúként jönnek rá, hogy ebből elég volt, vagy valami hirtelen csapás éri őket, pl. egy megcsalás, és emiatt nyílik fel a szemük. Szóval Emmy karaktere teljesen reális szerintem, és ő még jól járt, hogy időben ráébredt arra, felesleges még több évet elvesztegetnie.
A megcsalás után Emmy rájön, hogy Nathan csak cselédnek nézte, sosem segített neki semmiben, és a szemében nem ért sokat sem Emmy, sem a kapcsolatuk. Az, ahogyan a megcsalás után Nathan az életét éli, amilyen döntéseket hoz, tökéletesen megmutatja, hogy mennyire gerinctelen alak. És szerintem nem én leszek az egyetlen olvasó, aki amellett, hogy élvezte az olvasást, végig azt várta, megkapja-e Nathan végül azt, amit érdemel.
Ez utóbbit nem árulom el, ám azt igen, hogy Emmy rengeteget változik a regény során. Olyan apróságoktól kezdve, hogy rájön, képes férfisegítség nélkül is beparkolni egy kompra, olyan nagy dolgokig, mint hogy egyedül is boldog tud lenni.
Honvágy
Valahányszor olyan könyvet olvasok, amelyben a főszereplő kiszakad a rohanó, városi hétköznapokból, és talál a békés, nyugodt kis helyet, ahol valóban boldog lehet, egyfelől kicsit irigykedem, másfelől elfog egyfajta honvágyhoz hasonló érzés.
Ebben az esetben is ez történt.
A La Cour des Roses panzió és a környezete maga a paradicsom. Persze, ott sem lehet lazsálni, Emmy végül nyaralóvendégből egyfajta ideiglenes segítővé válik beteg sorstársa, Rupert mellett. Takarít, bevásárol, főz és gondoskodik a vendégekről. Mégis… a munkáját szívvel, örömmel végzi, és megszabadul attól a stressztől, amit a nagyvárosi munkahelyek nyomasztó, kapitalista légköre teremt.
A panzióban persze nem csak munka várja. Gyönyörű környezet, sokszínű kisvárosi légkör, amelyben mindenki ismer mindenkit, pihenés és persze némi romantika.
Az biztos, ha a La Cour des Roses valóban létezne, és Rupert felajánlaná, gondolkodás nélkül költöznék oda (persze a családommal együtt). Álom, álom, szép álom, de néha jó álmodozni az ehhez hasonló könyveknek köszönhetően, és elképzelni, hogy egyszer a valóságban is eljön majd a lehetőség, és elég bátrak leszünk megragadni.
Férfiak a háttérben
Nagyon tetszett, hogy bár volt romantikus szál a történetben, sőt, több férfi is Emmy életének részévé vált, nem nyomták el őt ezek a férfikarakterek, és a romantikus szál sem nyomta el a személyiségfejlődés szálát – sőt, erősítette azt.
Ryan a panzió fiatal, dögös kertésze az első, aki felkelti Emmy figyelmét. A fiú segít abban, hogy Emmynek ne csak emberként, hanem nőként is visszatérjen az önbizalma. Rendes srác, aki szerencsére pont azt adja Emmynek, amire a nőnek szüksége van, és nem vár el többet annál. Tetszett, ahogy fiatal kora ellenére képes volt Emmyvel együtt felnőttként kezelni a helyzetet és a köztük lévő vonzódást is.
Aztán ott van Alain, akit Emmy eleinte többféle szempontból is félreért és félreismer, ám végül rájön, hogy milyen ember is valójában. Szintén nagyon tetszik, hogy a végső döntését az életéről nem az alapján hozza meg, hogy mit érez egyik vagy másik férfi iránt, hanem az alapján, hogy ő maga mit szeretne. Vagyis az életét, jövőjét többé nem a férfiaktól teszi függővé, akkor sem, ha vonzódik valamelyikükhöz, esetleg szereti is valamelyiküket.
A sorstárs
Rupertet először önző érdekek is vezérlik abban, hogy Emmyt bevonja a szálló életébe, lévén, egyedül maradt betegen, és így nem lenne képes ellátni a feladatait. Ám az, hogy munkát ad Emmynek a lehető legjobb dolog, amit a nőért tehet. Kirángatja őt a keserűségéből és célt ad az életének. Emmy bebizonyíthatja a szálló körüli feladatai által önmagának, hogy férfi nélkül is tud boldogulni, képes elintézni fontos és bonyolult dolgokat, olyasmiket is, amiket korábban rábízott volna Nathanre, mondván, ő a férfi, ő jobban tudja.
Emmy olyan szinten élvezi az új, ideiglenes munkáját, ahogyan a valódi munkáját már rég nem. Csak ez sem tudatosult benne korábban. Kellett a sokk, az új környezet, az új kaland ahhoz, hogy rájöjjön, nem elégedett úgy egészében véve az életével. Nemcsak a párkapcsolatával, hanem a munkájával, az otthonának mondott modern hidegséggel berendezett lakásával és a városi élettel sem.
A kérdés csak az, hogy bátrabb-e, mint az emberek többsége, és fel tudja-e adni az egész addigi, viszonylag biztonságot nyújtó életét egy új, bizonytalansággal teli életért cserébe.
A regényt azoknak ajánlom, akik kedvelik azokat a sztorikat, amelyekben kevés a cselekmény, ám annál több a belső, lelki vívódás, változás. Valamint azoknak, akik odavannak azért az igazi, elbűvölő, francia hangulatért, amelytől akkor is honvágya lesz az embernek, ha sosem járt korábban Franciaországban.
Kedvenc karakter: Emmy, Alain, Rupert.
Kedvenc jelenet: amikor Emmy váratlan látogatót talál a lakásában.
Kedvenc idézetek:
„– Ez a te életed. Azt kell tenned, amit tenni akarsz. Hallgass a szívedre, Emmy! Erre az egyre kérlek.
– És szerinted a szívem idehúz?
Kiitta a teáját, és felállt.
– Ezt nem nekem kell tudnom.”
„– A kapcsolatban anya a főnök, ha erre magadtól nem jöttél volna rá. Mindannyiunkat ő igazgat, és ő intézi a dolgainkat.
– És az apád ezt hogy bírja?
– Csendben, panasz nélkül – feleltem, majd gyorsan a védelmére keltem. – Nincs elnyomva, ő egyszerűen ilyen szelíd ember, neki így is jó. Látja, hogy anyának ez örömet okoz, úgyhogy hagyja, hadd irányítson. Sokat dolgozik, és szerintem neki épp elég, hogy a munkahelyén megmondja, ki mit csináljon, otthon örömmel adja át a stafétát anyának.
– Mivel foglalkozik?
– Könyvelési vezető egy nagy gyártó cégnél.
Rupert nevetésben tört ki.
– Hogy van ez veled meg a könyvelőkkel? Azt hittem, Nathannel végeztél velük.
– Jó, hát apa volt előbb – feleltem sértődötten. – Ha valaki, akkor Nathan volt itt a felesleges könyvelő.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
A történet egy Emmy nevű nőről szól, aki a barátjával, Nathannel nyaralni utazik Franciaországba, a La Cour des Roses nevű kis panzióba. Egyik este a panzió tulajdonosa, Rupert rosszul lesz, és mikor Emmy segítségért rohan az emeletre, rajtakapja a barátját a panziótulajdonos feleségével, Glóriával. A történet arról szól, hogyan tudja Emmy feldolgozni a megcsalást, hogyan képes újraépíteni önmagát, és hogyan szeret bele abba a helybe, ahol összedőlt az egész élete.
Fejlődésregény
Elsőre az ember azt gondolná, hogy ez a regény egy könnyed romantikus sztori lesz, a főhősnőt megcsalják, de a romantikus francia környezetben jön majd egy férfi, aki megmenti őt a magánytól és szomorúságtól. Aki erre számít, téved, ez a történet valójában ennél sokkal-sokkal többről szól. Arról, hogyan ébred rá egy nő önmaga értékére, hogyan válik erőssé, önállóvá, egésszé, és találja meg a valódi célját és helyét a világban.
Emmy olyan régen benne van egy rossz kapcsolatban egy olyan férfival, aki teljes mértékben tesz rá, hogy észre sem veszi, ez így nem normális. Amikor megtörténik a megcsalás, és Nathan megbánás helyett érzéketlenül, teljes érdektelenséggel és gúnnyal reagál az egészre, Emmy még mindig a megoldást keresi. Megbocsátana a férfinak, próbál rájönni, hogyan menthetné meg a kapcsolatát. Eközben olvasóként én már üvöltöttem magamban, hogy az istenit neki, hát nem látod, hogy ez a görény nem érdemel meg téged? Hogy te ennél sokkal többet érsz? Ne pitizz neki, hanem rúgd szét azt a bizonyos testrészét!
Vagyis Emmy önbecsülését olyan szinten leépítette ez a kapcsolat, hogy az olvasó előbb tudja, vége van (vége kell, legyen!), és sokkal jobban jár Nathan nélkül, mint ahogy erre Emmy maga rájönne. Ha körülnézek akár a közelemben, akár a távolabbi környezetemben, sok Emmyhez hasonló nőt látok, aki annyi időt, energiát feccölt egy kapcsolatba, hogy nem tudja vagy akarja meglátni, milyen férfira is vesztegette el az éveiket. Ezeknél a nőknél általában vagy szép lassan telik be a pohár, és középkorúként jönnek rá, hogy ebből elég volt, vagy valami hirtelen csapás éri őket, pl. egy megcsalás, és emiatt nyílik fel a szemük. Szóval Emmy karaktere teljesen reális szerintem, és ő még jól járt, hogy időben ráébredt arra, felesleges még több évet elvesztegetnie.
A megcsalás után Emmy rájön, hogy Nathan csak cselédnek nézte, sosem segített neki semmiben, és a szemében nem ért sokat sem Emmy, sem a kapcsolatuk. Az, ahogyan a megcsalás után Nathan az életét éli, amilyen döntéseket hoz, tökéletesen megmutatja, hogy mennyire gerinctelen alak. És szerintem nem én leszek az egyetlen olvasó, aki amellett, hogy élvezte az olvasást, végig azt várta, megkapja-e Nathan végül azt, amit érdemel.
Ez utóbbit nem árulom el, ám azt igen, hogy Emmy rengeteget változik a regény során. Olyan apróságoktól kezdve, hogy rájön, képes férfisegítség nélkül is beparkolni egy kompra, olyan nagy dolgokig, mint hogy egyedül is boldog tud lenni.
Honvágy
Valahányszor olyan könyvet olvasok, amelyben a főszereplő kiszakad a rohanó, városi hétköznapokból, és talál a békés, nyugodt kis helyet, ahol valóban boldog lehet, egyfelől kicsit irigykedem, másfelől elfog egyfajta honvágyhoz hasonló érzés.
Ebben az esetben is ez történt.
A La Cour des Roses panzió és a környezete maga a paradicsom. Persze, ott sem lehet lazsálni, Emmy végül nyaralóvendégből egyfajta ideiglenes segítővé válik beteg sorstársa, Rupert mellett. Takarít, bevásárol, főz és gondoskodik a vendégekről. Mégis… a munkáját szívvel, örömmel végzi, és megszabadul attól a stressztől, amit a nagyvárosi munkahelyek nyomasztó, kapitalista légköre teremt.
A panzióban persze nem csak munka várja. Gyönyörű környezet, sokszínű kisvárosi légkör, amelyben mindenki ismer mindenkit, pihenés és persze némi romantika.
Az biztos, ha a La Cour des Roses valóban létezne, és Rupert felajánlaná, gondolkodás nélkül költöznék oda (persze a családommal együtt). Álom, álom, szép álom, de néha jó álmodozni az ehhez hasonló könyveknek köszönhetően, és elképzelni, hogy egyszer a valóságban is eljön majd a lehetőség, és elég bátrak leszünk megragadni.
Férfiak a háttérben
Nagyon tetszett, hogy bár volt romantikus szál a történetben, sőt, több férfi is Emmy életének részévé vált, nem nyomták el őt ezek a férfikarakterek, és a romantikus szál sem nyomta el a személyiségfejlődés szálát – sőt, erősítette azt.
Ryan a panzió fiatal, dögös kertésze az első, aki felkelti Emmy figyelmét. A fiú segít abban, hogy Emmynek ne csak emberként, hanem nőként is visszatérjen az önbizalma. Rendes srác, aki szerencsére pont azt adja Emmynek, amire a nőnek szüksége van, és nem vár el többet annál. Tetszett, ahogy fiatal kora ellenére képes volt Emmyvel együtt felnőttként kezelni a helyzetet és a köztük lévő vonzódást is.
Aztán ott van Alain, akit Emmy eleinte többféle szempontból is félreért és félreismer, ám végül rájön, hogy milyen ember is valójában. Szintén nagyon tetszik, hogy a végső döntését az életéről nem az alapján hozza meg, hogy mit érez egyik vagy másik férfi iránt, hanem az alapján, hogy ő maga mit szeretne. Vagyis az életét, jövőjét többé nem a férfiaktól teszi függővé, akkor sem, ha vonzódik valamelyikükhöz, esetleg szereti is valamelyiküket.
A sorstárs
Rupertet először önző érdekek is vezérlik abban, hogy Emmyt bevonja a szálló életébe, lévén, egyedül maradt betegen, és így nem lenne képes ellátni a feladatait. Ám az, hogy munkát ad Emmynek a lehető legjobb dolog, amit a nőért tehet. Kirángatja őt a keserűségéből és célt ad az életének. Emmy bebizonyíthatja a szálló körüli feladatai által önmagának, hogy férfi nélkül is tud boldogulni, képes elintézni fontos és bonyolult dolgokat, olyasmiket is, amiket korábban rábízott volna Nathanre, mondván, ő a férfi, ő jobban tudja.
Emmy olyan szinten élvezi az új, ideiglenes munkáját, ahogyan a valódi munkáját már rég nem. Csak ez sem tudatosult benne korábban. Kellett a sokk, az új környezet, az új kaland ahhoz, hogy rájöjjön, nem elégedett úgy egészében véve az életével. Nemcsak a párkapcsolatával, hanem a munkájával, az otthonának mondott modern hidegséggel berendezett lakásával és a városi élettel sem.
A kérdés csak az, hogy bátrabb-e, mint az emberek többsége, és fel tudja-e adni az egész addigi, viszonylag biztonságot nyújtó életét egy új, bizonytalansággal teli életért cserébe.
A regényt azoknak ajánlom, akik kedvelik azokat a sztorikat, amelyekben kevés a cselekmény, ám annál több a belső, lelki vívódás, változás. Valamint azoknak, akik odavannak azért az igazi, elbűvölő, francia hangulatért, amelytől akkor is honvágya lesz az embernek, ha sosem járt korábban Franciaországban.
Kedvenc karakter: Emmy, Alain, Rupert.
Kedvenc jelenet: amikor Emmy váratlan látogatót talál a lakásában.
Kedvenc idézetek:
„– Ez a te életed. Azt kell tenned, amit tenni akarsz. Hallgass a szívedre, Emmy! Erre az egyre kérlek.
– És szerinted a szívem idehúz?
Kiitta a teáját, és felállt.
– Ezt nem nekem kell tudnom.”
„– A kapcsolatban anya a főnök, ha erre magadtól nem jöttél volna rá. Mindannyiunkat ő igazgat, és ő intézi a dolgainkat.
– És az apád ezt hogy bírja?
– Csendben, panasz nélkül – feleltem, majd gyorsan a védelmére keltem. – Nincs elnyomva, ő egyszerűen ilyen szelíd ember, neki így is jó. Látja, hogy anyának ez örömet okoz, úgyhogy hagyja, hadd irányítson. Sokat dolgozik, és szerintem neki épp elég, hogy a munkahelyén megmondja, ki mit csináljon, otthon örömmel adja át a stafétát anyának.
– Mivel foglalkozik?
– Könyvelési vezető egy nagy gyártó cégnél.
Rupert nevetésben tört ki.
– Hogy van ez veled meg a könyvelőkkel? Azt hittem, Nathannel végeztél velük.
– Jó, hát apa volt előbb – feleltem sértődötten. – Ha valaki, akkor Nathan volt itt a felesleges könyvelő.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése