~ Sárga könyves út ~

2019. december 3., kedd

Brian Clegg: Info + Grafika Einstein – Blogturné


A Bookline Könyvek gondozásában érdekes és szemkápráztató sorozat indult útjára, melynek címe Info+Grafika. Az egyik első megjelent kötetben a tudományos életet alapvetően meghatározó híres fizikus, Albert Einstein nyomába eredhetünk, hogy a hozzá kapcsolódó legérdekesebb és fontosabb információkat látványos módon ismerhessük meg. A Brian Clegg által összeállított kötet gazdagon illusztrált, és a legtöbb ismeretet infografikák felhasználásával adja át az olvasóknak. Tartsatok hét bloggerünkkel, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét! 

A Frida Kahlo-s Info + Grafika könyv után nyilvánvaló volt számomra, hogy az Einstein-könyvre is kíváncsi vagyok. Kicsit tartottam attól, hogy ezúttal nem egy művészről lesz szó, hanem egy tudósról, lévén bár matekból és kémiából jó tanuló voltam, fizikából csak épphogy 3-as, ezért nem voltam biztos benne, hogy érteni és élvezni fogom a munkásságát. Ettől függetlenül érdeklődve kezdtem bele az olvasásba.

Ami tetszett

1. A megszokott forma

A Kahlo-könyv esetében már leírtam, hogy nekem nagyon bejön az az infografikás stílus, ugyanis sokkal könnyebben meg lehet érteni és jegyezni ilyen formában a fontos és érdekes infókat. Ez ebben az esetben is így volt. Sőt, talán ebben a könyvben még hasznosabbnak éreztem ezt a formát, ugyanis a fizika, mint fentebb is írtam, nem az én területem, de ábrákkal segítve a megértést, sokkal átláthatóbbnak és izgalmasabbnak tűnt az egész. Nem mondom, hogy mindent megértettem Einstein munkásságából, de valószínűleg többet, mint anno fizikaórán.

2. Új infók

Nem tudom, ki hogy van vele, de Einstein életéről korábban nem sokat tudtam. Annyi maradt meg bennem korábbról, hogy E=mc2 (elnézést, a négyzetet nem tudom felső indexbe tenni itt), és hogy egy időskori képén úgy áll a haja, mintha belenyúlt volna a konnektorba. De fogalmam sem volt, milyen családból jött, később milyen családot alapított, hová járt iskolába, hogyan lett belőle elismert tudós és hasonlók... Az iskolában ilyesmiket nem tanítottak nekünk, és nem keltették fel annyira az érdeklődésemet sem a fizika és Einstein iránt, hogy magamtól utánaolvassak. Szóval most érdeklődve vártam, mit is tudok majd meg az őrültnek mondott tudós életéről, személyiségéről.

Sok érdekes dolog volt az életében, nehéz dolgokat is átélt, lévén a II. világháború alatt volt német, zsidó származású tudóspalánta. A legjobban mégis egy titok keltette fel az érdeklődésemet. Elsőként egy lánya született, akivel nem tudni, mi történt. Meghalt, örökbe adták? Ha ez utóbbi történt, akkor miért tették? Érdekelne, hogy mi lett vele...

3. Fizika

Az igazság az, hogy ezután sem fogom jobban szeretni a fizikát. Viszont, nagy értéke a könyvnek, hogy az Einstein munkásságáról szóló oldalakon egyetlen pillanatig sem untam, hogy a fizikáról kell olvasnom. Kihívás volt számomra, hogy megértem-e a tudományos dolgokat, és azt kell mondjam, vagy fejlődtem már gimi óta, vagy ez a könyv egész jól magyaráz, mert a leírtak nagy részét azért felfogtam. Egy nagyon kicsi része maradt csak homály, de azt szerintem a jóisten, vagy maga Einstein sem tudná nekem úgy elmagyarázni, hogy meg is értsem.

Szóval ez a könyv az olyan embereket is szórakoztatja, akiknek amúgy nincs sok közük a fizikához, és nagyrészt érthető is számukra.

4. Érdekességek

Az Agymenők az egyik kedvenc sorozatom. Ez a könyv azért is érdekes volt számomra, mert sok olyan dologról olvashattam benne, amelyről az Agymenőkben is beszéltek Sheldonék. Pl. kvantumelmélet. A sorozatot nézve kb. lövésem sem volt, eszik-e vagy isszák, ezért érdeklődve olvastam, mit írnak erről a könyvben. Mókásnak találtam, hogy Einstein nem hitt benne, mégis jelentős szerepe van abban, hogy ez a tudományterület létrejöhetett. Megpróbálta megcáfolni, de ezúttal tévedett, és a cáfolata elősegítette a kvantumelmélet igazolását.

Azt is érdekes volt látni, hogy mennyi manapság már teljesen átlagosnak számító találmány alapul a kvantumelméleten.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a fizikát, és azoknak is, akik nem, de nyitottak a világ minden titkára.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Einstein mellett akadtak szép számmal a történelem folyamán olyan gondolkodók, akik nagy hatással voltak a tudomány fejlődésére. Aktuális játékunkban híres fizikusok nevét rejtettük el a bejegyzésekben, a ti feladatotok pedig, hogy a helyes sorrendbe állítva a betűket beírjátok őket a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11. 21. Utószó
11. 29. Readinspo
12. 01. Csak olvass!
12. 03. Spirit Bliss Sárga könyves út

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése