Az Egy ifjú természettudós történetei után a Park Kiadó jóvoltából elolvashatjuk David Attenborough-tól az Utazások a világ túlsó felére című könyvet is, melyben bejárhatjuk vele Pápua Új-Guinea, Madagaszkár és Ausztrália Északi terület néven ismert tájait, megcsodálhatjuk növény- és állatvilágukat, valamint bepillantást nyerhetünk az ott élők életébe, kultúrájába. Ezt az izgalmas túrát most hat bloggerünkkel követhetitek végig, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
Korábban olvastam David Attenborough-tól az Egy ifjú természettudós történeteit, ezért előzetes elvárásokkal álltam neki az Utazások a világ túlsó felére című könyvben található újabb kalandjainak. Izgalmas helyleírásokra, humoros kis történetekre, édes és veszélyes állatokra számítottam, és ezeket szerencsére meg is kaptam. Na meg ennél egy kicsit többet is...
Ami tetszett
1. Hozott forma
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kicsit olyan érzésem volt, mint mikor az ember visszatér egy jól ismert helyre. Már tudtam, hogy milyen Attenborough stílusa az előző könyvéből, és ebben is hozta ugyanazt a minőséget. Olyan élethű tájleírásokat kaptam tőle, hogy szinte láttam magam előtt az őserdőt, a kopár hegyeket és krokodilokat rejtő vizeket. Előre vártam, milyen mókás helyzetekbe keveredett ő és a társai, amiken biztosan jókat fogok kuncogni – így is lett. Persze egy ilyen kaland nem csak játék és kacagás, de Attenborough még a problémás helyzeteket is olyan izgalmasan és egyedi humorral tudja elmesélni, hogy az emberben a nehézségek ellenére is felébred a vágy: bárcsak ő is ott lenne a kalandorok társaságában, és átélhetne velük jót és kevésbé jót is.
2. Emberek, állatok és tisztelet
Míg az első könyv nagyrészt a látott, lefilmezett, befogott állatokról szól, addig ebben a második részben az emberek kerültek előtérbe. Természetesen Attenborough és a társai most is találkoznak különleges, egzotikus állatokkal, és hol érdekes, hol vicces, hol nagy cuki sztori kerekedik ezekből a találkozásokból, de most a könyv nagy része azokról az őslakosokról, helyi lakosokról szól, akik a meglátogatott területeken élnek.
Betekintést kaphatunk a különböző törzsek, falvak, városok embereinek hétköznapi életébe, udvarlási szokásaikba, különböző szertartásaikba, vallási hiedelmeikbe, kézműves tevékenységeikbe, még néhány barlangrajzukat is megnézhetjük.
Először kicsit megijedtem, amikor rájöttem arra, hogy most nem az állatoké a főszerep, mert nem tudtam, hogy az emberi történetek képesek lesznek-e majd igazán lekötni, de aztán ahogy elkezdtem olvasni, rájöttem, hogy Attenborough legalább annyira érdekesen és lelkesen tud írni az emberekről, akár korábban az állatokról. Nagyon tetszik az a nyitottság, tisztelet, amellyel teljesen más kultúrákhoz áll, akár olyanokhoz is, amiket mi, "civilizált" emberek bizarrnak, bolondnak, furának, vagy egyenesen ijesztőnek tarthatnánk. Azok után, ahogyan Attenborough és a társai az emberekkel viselkednek, nem csodálom azt sem, ahogyan az állatokhoz állnak. Egyszerűen tisztelik az életet, és kész. És elfogadják, hogy az élet sokféle lehet, és a más nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, csak más.
Volt olyan törzs, ahol búcsúzáskor azt mondták Attenborough-nak és a társainak, hogy mostantól az is az otthonuk, ahová bármikor visszatérhetnek, és sírva, valódi szomorúsággal köszöntek el tőlük.
3. Furcsa szokások
Tény, hogy egy-egy törzsi szokás olvasás közben megborzongatott. Például nekem, aki a tetoválást is fenntartással kezeli, elég hátborzongató volt belegondolni, hogy vannak olyan emberek, akik kilyukasztják több helyen az orrukat, és tollakat fűznek a lyukakba. De azt sem volt könnyebb feldolgoznom, hogy bizonyos szertartások alatt az egyik törzs tagjai az életüket kockáztatva ugrálnak le nagy magasságból egy összeeszkábált faépítményről, és amikor megkérdezik őket, miért csinálják ezt, már nem is nagyon emlékeznek a szokás eredeti okára. Pusztán azért teszik, mert már a szüleik is így csinálták, és kész. Az meg egyenesen komikusnak hat, amikor egy törzs, egy John Frum nevű fehér embert imád Jézus-módra úgy, hogy még senki nem látta az illetőt, csak mindenki hallott róla ezt-azt.
Szóval igen, modern emberként a törzsi szokások hol viccesek, hol bizarrak, bár olyan szokásról is olvastam, ami aranyos volt.
Ennek ellenére, vagy pont ezért, élvezettel olvastam Attenborough történeteit, mert hiába élnek teljesen más életet az adott emberkék, mint mi, érdekes betekintést nyerni a hétköznapjaikba, gondolataikba, érzéseikbe. Nem mellesleg olyan dolog is akadt az életükben, ami kifejezetten elnyerte a tetszésemet. Pl. hogy nem rohannak úgy, mint a nyugati emberek. Nem dolgozzák magukat halálra azért, hogy értéktelen anyagi javakat szerezhessenek. Helyette szép nyugodtan megszerzik a napi betevőjüket, és elvannak, mint a befőtt. Szóval ők biztosan nem a stresszbe halnak bele negyvenévesen.
Az is tetszett, hogy Attenborough-ékat mindenhol pozitívan, segítőkészen fogadták az adott helyen élők. Biztosítottak számukra helyet, ahol alhatnak, adtak nekik ételt, segítettek nekik az állatok befogásában vagy filmezésében, tojáshéjakat gyűjtöttek nekik és hasonlók. Na meg persze alig várták, hogy megmutathassák a táncaikat, szokásaikat.
Egy jelenet volt, amin kicsit meghökkentem. A filmes csapat egy csomó őslakossal cipelteti napokon át a ládáikat, az időjárás és az utak pocsékak, a ládák is nehezek, szóval a munkás törzstagok szenvednek rendesen. Aztán a munka végén egy kiskanálnyi sót kapnak fizettségként. Ekkor elkerekedett egy kissé a szemem. Aztán kiderült, hogy ott a só szinte aranyat ér, úgyhogy amit én elsőre kizsákmányolásnak és semmi fizetségnek gondoltam a nehéz munkáért cserébe, az ott nagyon is jó munkabérnek számított. Mondjuk azok után, hogy kagylóval és tollakkal is fizetnek a törzsek tagjai, nem kellett volna csodálkoznom azon, hogy ott más számít értéknek, nem a pénz. De hát, csak nyugati agyam van...
4. Mítoszok
Érdekes volt, hogy ezúttal nemcsak olyan emberekről és állatokról olvashattunk, akikkel a filmes csapat út közben tényleg találkozott, hanem különböző régi mítoszok, leírások alapján olyan élőlényekről is hallhatunk, akik nem biztos, hogy léteztek, vagy legalább is nem olyan formában, ahogyan azt korábban megörökítették a leírások.
Attenborough-ék ezeknek a mítoszoknak is a nyomába erednek, óriás tojások darabkáit kutatják, és megpróbálnak rájönni, mi is lehet valójában a kutyafejű ember.
5. Kedvenc állat
Az emberek mellett rengeteg érdekes állatról is olvashattam a könyvben. A kedvenceim az indrik voltak, azok a kis félmajmok, akik közül egy idősebb párt és nemrég született kicsinyüket, valamint egy fiatalabb szerelmespárt figyelt meg a filmes csapat. A leírások alapján nagyon édes, kedves állatok, akikről olvasva mosolyra húzódott a szám.
6. Borzongás
Sok furcsa szokásról olvashattam a könyvben, de volt egy hátborzongató, amit nem tudok megemészteni azóta sem. Az egyik törzs ugyanis, bizonyos időközönként kiássa a halottait a földből és ünnepséget rendeznek a halottnak úgy, hogy ő is szó szerint jelen van. Nos, én nyitott és elfogadó vagyok, de ez az én gyomromnak egy picikét durva volt. Na jó, nagyon durva... Sok törzset szívesen megnéznék a saját szememmel is azok közül, akiknél Attenborough-ék jártak, de a halottkiásós törzset inkább kihagynám a listáról.
Kedvenc idézetek:
„– És John miért nem jött még vissza, Sam?
– Én nem tudni. Lehet, kormány emberek nem engedni, de ő fog jönni valamikor. Megígérni, hogy jönni.
- De Sam, John tizenkilenc évvel ezelőtt ígérte meg, hogy hozza a rakományt. Csak ígérget, újra meg újra, de a rakomány még mindig nincs itt. Nem hosszú ez a tizenkilenc év? Érdemes rá várni?
Sam fölemelte a tekintetét a földről, és rám nézett.
- Ha kétezer év út várni Jézus Krisztus, és nem jönni, akkor én várni tizenkilenc év John.”
„(...) A királyi család nemesi tagjai kormányozzák a szigetet, és rangjukkal automatikusan öröklődik a királyság adott területe. Ám ez mégsem az az egyszerű feudális rendszer, amelyben az úr elkobozza jobbágyai vagyonát. A nemes ugyan itt is jócskán rendelkezik kiváltságokkal, emellett azonban felelősséggel tartozik alattvalóiért. (...)”
„(...) Egyszer, amikor egymással szemben ültek, és a hím a nőstény nyakát nyalogatta, nagy, kék madagaszkári kakukk érkezett lármásan a liánokon szökdécselve. A nőstény azonnal felült, és kétségbeesetten kereste a félelmetes zaj forrását. A hím és lenézett, igaz, nem olyan riadtan, majd megpróbálta folytatni a mosdatást. Párja azonban továbbra is mereven figyelt, ezért a hím elkapott egy ágat a feje fölött, ügyesen átemelte magát, leült a nőstény mögé, és lábait kétoldalt úgy nyújtotta ki mellé, mintha közelségével meg akarná nyugtatni. A nőstény feszültsége ekkor valóban alábbhagyott, hálás nyalintással jutalmazta lovagját.”
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik szeretnének érdekes, a miénktől nagyon különböző kultúrákról olvasni, valamint azoknak, akik szeretik az egzotikus állatokat.
Értékelés: IMÁDOM.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Ami tetszett
1. Hozott forma
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kicsit olyan érzésem volt, mint mikor az ember visszatér egy jól ismert helyre. Már tudtam, hogy milyen Attenborough stílusa az előző könyvéből, és ebben is hozta ugyanazt a minőséget. Olyan élethű tájleírásokat kaptam tőle, hogy szinte láttam magam előtt az őserdőt, a kopár hegyeket és krokodilokat rejtő vizeket. Előre vártam, milyen mókás helyzetekbe keveredett ő és a társai, amiken biztosan jókat fogok kuncogni – így is lett. Persze egy ilyen kaland nem csak játék és kacagás, de Attenborough még a problémás helyzeteket is olyan izgalmasan és egyedi humorral tudja elmesélni, hogy az emberben a nehézségek ellenére is felébred a vágy: bárcsak ő is ott lenne a kalandorok társaságában, és átélhetne velük jót és kevésbé jót is.
2. Emberek, állatok és tisztelet
Míg az első könyv nagyrészt a látott, lefilmezett, befogott állatokról szól, addig ebben a második részben az emberek kerültek előtérbe. Természetesen Attenborough és a társai most is találkoznak különleges, egzotikus állatokkal, és hol érdekes, hol vicces, hol nagy cuki sztori kerekedik ezekből a találkozásokból, de most a könyv nagy része azokról az őslakosokról, helyi lakosokról szól, akik a meglátogatott területeken élnek.
Betekintést kaphatunk a különböző törzsek, falvak, városok embereinek hétköznapi életébe, udvarlási szokásaikba, különböző szertartásaikba, vallási hiedelmeikbe, kézműves tevékenységeikbe, még néhány barlangrajzukat is megnézhetjük.
Először kicsit megijedtem, amikor rájöttem arra, hogy most nem az állatoké a főszerep, mert nem tudtam, hogy az emberi történetek képesek lesznek-e majd igazán lekötni, de aztán ahogy elkezdtem olvasni, rájöttem, hogy Attenborough legalább annyira érdekesen és lelkesen tud írni az emberekről, akár korábban az állatokról. Nagyon tetszik az a nyitottság, tisztelet, amellyel teljesen más kultúrákhoz áll, akár olyanokhoz is, amiket mi, "civilizált" emberek bizarrnak, bolondnak, furának, vagy egyenesen ijesztőnek tarthatnánk. Azok után, ahogyan Attenborough és a társai az emberekkel viselkednek, nem csodálom azt sem, ahogyan az állatokhoz állnak. Egyszerűen tisztelik az életet, és kész. És elfogadják, hogy az élet sokféle lehet, és a más nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, csak más.
Volt olyan törzs, ahol búcsúzáskor azt mondták Attenborough-nak és a társainak, hogy mostantól az is az otthonuk, ahová bármikor visszatérhetnek, és sírva, valódi szomorúsággal köszöntek el tőlük.
3. Furcsa szokások
Tény, hogy egy-egy törzsi szokás olvasás közben megborzongatott. Például nekem, aki a tetoválást is fenntartással kezeli, elég hátborzongató volt belegondolni, hogy vannak olyan emberek, akik kilyukasztják több helyen az orrukat, és tollakat fűznek a lyukakba. De azt sem volt könnyebb feldolgoznom, hogy bizonyos szertartások alatt az egyik törzs tagjai az életüket kockáztatva ugrálnak le nagy magasságból egy összeeszkábált faépítményről, és amikor megkérdezik őket, miért csinálják ezt, már nem is nagyon emlékeznek a szokás eredeti okára. Pusztán azért teszik, mert már a szüleik is így csinálták, és kész. Az meg egyenesen komikusnak hat, amikor egy törzs, egy John Frum nevű fehér embert imád Jézus-módra úgy, hogy még senki nem látta az illetőt, csak mindenki hallott róla ezt-azt.
Szóval igen, modern emberként a törzsi szokások hol viccesek, hol bizarrak, bár olyan szokásról is olvastam, ami aranyos volt.
Ennek ellenére, vagy pont ezért, élvezettel olvastam Attenborough történeteit, mert hiába élnek teljesen más életet az adott emberkék, mint mi, érdekes betekintést nyerni a hétköznapjaikba, gondolataikba, érzéseikbe. Nem mellesleg olyan dolog is akadt az életükben, ami kifejezetten elnyerte a tetszésemet. Pl. hogy nem rohannak úgy, mint a nyugati emberek. Nem dolgozzák magukat halálra azért, hogy értéktelen anyagi javakat szerezhessenek. Helyette szép nyugodtan megszerzik a napi betevőjüket, és elvannak, mint a befőtt. Szóval ők biztosan nem a stresszbe halnak bele negyvenévesen.
Az is tetszett, hogy Attenborough-ékat mindenhol pozitívan, segítőkészen fogadták az adott helyen élők. Biztosítottak számukra helyet, ahol alhatnak, adtak nekik ételt, segítettek nekik az állatok befogásában vagy filmezésében, tojáshéjakat gyűjtöttek nekik és hasonlók. Na meg persze alig várták, hogy megmutathassák a táncaikat, szokásaikat.
Egy jelenet volt, amin kicsit meghökkentem. A filmes csapat egy csomó őslakossal cipelteti napokon át a ládáikat, az időjárás és az utak pocsékak, a ládák is nehezek, szóval a munkás törzstagok szenvednek rendesen. Aztán a munka végén egy kiskanálnyi sót kapnak fizettségként. Ekkor elkerekedett egy kissé a szemem. Aztán kiderült, hogy ott a só szinte aranyat ér, úgyhogy amit én elsőre kizsákmányolásnak és semmi fizetségnek gondoltam a nehéz munkáért cserébe, az ott nagyon is jó munkabérnek számított. Mondjuk azok után, hogy kagylóval és tollakkal is fizetnek a törzsek tagjai, nem kellett volna csodálkoznom azon, hogy ott más számít értéknek, nem a pénz. De hát, csak nyugati agyam van...
4. Mítoszok
Érdekes volt, hogy ezúttal nemcsak olyan emberekről és állatokról olvashattunk, akikkel a filmes csapat út közben tényleg találkozott, hanem különböző régi mítoszok, leírások alapján olyan élőlényekről is hallhatunk, akik nem biztos, hogy léteztek, vagy legalább is nem olyan formában, ahogyan azt korábban megörökítették a leírások.
Attenborough-ék ezeknek a mítoszoknak is a nyomába erednek, óriás tojások darabkáit kutatják, és megpróbálnak rájönni, mi is lehet valójában a kutyafejű ember.
5. Kedvenc állat
Az emberek mellett rengeteg érdekes állatról is olvashattam a könyvben. A kedvenceim az indrik voltak, azok a kis félmajmok, akik közül egy idősebb párt és nemrég született kicsinyüket, valamint egy fiatalabb szerelmespárt figyelt meg a filmes csapat. A leírások alapján nagyon édes, kedves állatok, akikről olvasva mosolyra húzódott a szám.
6. Borzongás
Sok furcsa szokásról olvashattam a könyvben, de volt egy hátborzongató, amit nem tudok megemészteni azóta sem. Az egyik törzs ugyanis, bizonyos időközönként kiássa a halottait a földből és ünnepséget rendeznek a halottnak úgy, hogy ő is szó szerint jelen van. Nos, én nyitott és elfogadó vagyok, de ez az én gyomromnak egy picikét durva volt. Na jó, nagyon durva... Sok törzset szívesen megnéznék a saját szememmel is azok közül, akiknél Attenborough-ék jártak, de a halottkiásós törzset inkább kihagynám a listáról.
Kedvenc idézetek:
„– És John miért nem jött még vissza, Sam?
– Én nem tudni. Lehet, kormány emberek nem engedni, de ő fog jönni valamikor. Megígérni, hogy jönni.
- De Sam, John tizenkilenc évvel ezelőtt ígérte meg, hogy hozza a rakományt. Csak ígérget, újra meg újra, de a rakomány még mindig nincs itt. Nem hosszú ez a tizenkilenc év? Érdemes rá várni?
Sam fölemelte a tekintetét a földről, és rám nézett.
- Ha kétezer év út várni Jézus Krisztus, és nem jönni, akkor én várni tizenkilenc év John.”
„(...) A királyi család nemesi tagjai kormányozzák a szigetet, és rangjukkal automatikusan öröklődik a királyság adott területe. Ám ez mégsem az az egyszerű feudális rendszer, amelyben az úr elkobozza jobbágyai vagyonát. A nemes ugyan itt is jócskán rendelkezik kiváltságokkal, emellett azonban felelősséggel tartozik alattvalóiért. (...)”
„(...) Egyszer, amikor egymással szemben ültek, és a hím a nőstény nyakát nyalogatta, nagy, kék madagaszkári kakukk érkezett lármásan a liánokon szökdécselve. A nőstény azonnal felült, és kétségbeesetten kereste a félelmetes zaj forrását. A hím és lenézett, igaz, nem olyan riadtan, majd megpróbálta folytatni a mosdatást. Párja azonban továbbra is mereven figyelt, ezért a hím elkapott egy ágat a feje fölött, ügyesen átemelte magát, leült a nőstény mögé, és lábait kétoldalt úgy nyújtotta ki mellé, mintha közelségével meg akarná nyugtatni. A nőstény feszültsége ekkor valóban alábbhagyott, hálás nyalintással jutalmazta lovagját.”
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik szeretnének érdekes, a miénktől nagyon különböző kultúrákról olvasni, valamint azoknak, akik szeretik az egzotikus állatokat.
Értékelés: IMÁDOM.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nyereményjáték:
A könyvben sok érdekes állatról olvashatunk, így a feladatotok most az lesz, hogy egy-egy leírás alapján kitaláljátok, mely állatra vonatkozik, és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére a nevét. Ez alkalommal egy szerencsés olvasónk nyerhet majd egy példányt a könyvből.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Leírás a játékhoz:
Új-Guinea délkeleti részén és az Aru-szigetek területén honos. Esőerdők lakója. A hím testhossza a dísztollakkal együtt 110 centiméter, a tojó 40 centiméteres. A hím feje sárga a farktolla vörös-sárga. Gyümölcsökkel és rovarokkal táplálkozik.
a Rafflecopter giveawayA könyvben sok érdekes állatról olvashatunk, így a feladatotok most az lesz, hogy egy-egy leírás alapján kitaláljátok, mely állatra vonatkozik, és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére a nevét. Ez alkalommal egy szerencsés olvasónk nyerhet majd egy példányt a könyvből.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Leírás a játékhoz:
Új-Guinea délkeleti részén és az Aru-szigetek területén honos. Esőerdők lakója. A hím testhossza a dísztollakkal együtt 110 centiméter, a tojó 40 centiméteres. A hím feje sárga a farktolla vörös-sárga. Gyümölcsökkel és rovarokkal táplálkozik.
Állomáslista:
11. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út
12. 03. Readinspo
12. 06. Flora the Sweaterist
12. 09. Pandalány olvas
12. 12. Nem félünk a könyvektől
12. 15. Zakkant olvas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése