Anna Woltz: Alaska – Nem vagy egyedül

 

 

 

Miért választottam ezt a könyvet?

Amióta kutyáim vannak, időnként szeretek olyan regényeket olvasni, amelyek részben vagy egészben kutyákról szólnak. Ennek is megláttam a borítóján Alaskát, ami rávett arra, hogy elolvassam a fülszöveget is. Ez utóbbi alapján pedig igazán érdekesnek tűnt a történet.

 

Véleményem a könyvről

A történet Svenről és Parkerről szól, akik most kezdték új iskolában a hetedik osztályt. Sven epilepsziás, attól fél, hogy rohama lesz az osztálytársai előtt, és azok kigúnyolják majd emiatt. Parker szemtanúja volt annak, ahogyan kirabolják a szüleit és lelövik az édesapját, ezért fél az egész világtól. A kutyájáról és legjobb barátjáról, Alaskáról is le kellett mondania, mert az egyik öccse allergiás rá. Nem mellesleg Sven, hogy ne ő legyen a diákok célpontja, az első iskolanapon kigúnyolja őt mások előtt, ezzel pedig maga helyett löki Parkert a célkeresztbe.

Mivel ez egy tinédzsereknek (12+) szóló könyv, az elején picit féltem, vajon képes lesz-e engem is megszólítani és lekötni. Nem igazán vagyok oda azokért a tiniregényekért, amelyeknek ponyva a stílusa, túlnyomják a diákszlenget, és túl sok a felesleges hiszti bennük. Szerencsére ez a könyv nagyon távol áll ettől a számomra taszító stílustól. Az író igazán érdekes alaptörténetet választott, a szerethető karaktereknek valós problémákat talált ki, amelyeket meg tudtam érteni és át tudtam érezni. És mindezt olyan stílusban adta át az oldalakon, hogy az hol meghatott, hol jó kedvre derített. Mostanában lassabban ment az olvasás, de ezt a könyvet néhány óra alatt elolvastam, annyira beszippantott.

Parker karaktere kicsit hasonlít rám. Azok után, amit átélt a szülei kirablása során, nem érti, hogyan lehet egy ilyen veszélyes világban élni. Állandóan fel van rá készülve, hogy valami rossz történik majd. Megfigyeli az embereket, hogy ha szükséges, személyleírást tudjon adni róluk. Szóval Parker bizalmatlan a világgal szemben, és ezt tökéletesen meg tudom érteni, mert én is az vagyok.

A veszteségét is szívből átéreztem. Nem is tudom, mit csinálok majd, ha a kutyáim már nem lehetnek velem... Parkernek persze szerencséje van, mert Alaska nem halt meg, "csak" más gazdához került, és így bár ő maga sem számít rá, ismét összetalálkozhatnak. Ugyanis Alaska lett Sven segítő kutyája, akinek az a feladata, hogy segítséget hívjon, ha a fiú rohamot kap.

Imádtam, hogy bár Parker retteg, mégis bátor (bár ezt ő maga nem látja). Egyfelől megpróbálja beazonosítani a szülei támadóit egy nyom alapján, amit csak ő látott. Ezzel pedig, bár gyerekként nem gondol igazán bele, nem kis veszélyt vállal. Másfelől, amikor úgy véli, Alaska rossz helyen van, bármire képes, hogy ezen változtasson. És végül... mivel a rablás az egész családját megviselte, lényegében ő az, aki megpróbálja a felszínen tartani a három öccsét. A katonás játék (amit a támadás okozta félelem, a szeretteik féltése és az egymás védelme iránti vágy ihlet), egyszerre vicces, aranyos, megható és megrázó. Nagyon szerettem azokat a jeleneteket, amelyekben Parker az öccseivel foglalkozott.

 

– Finn közlegény! – mondtam szigorúan. – Miért vágott fejbe más gyerekeket egy ággal?

– Az nem ág volt, tábornok úr! – Finn feszes vigyázzállásban állt, az állát felszegve. – Az fegyver volt, tábornok úr!

Bólintottam.

– Igaz, igaz. És miért vágott fejbe más gyerekeket egy fegyverrel?

– Mert rablók, tábornok úr! Kés és pisztoly volt náluk, és én miszlikbe aprítottam őket!

Néztem az öcséimet, ahogy ott álltak, szép sorban, és legszívesebben megöleltem volna őket. A magánhadseregem kócos kis katonáit, akiknek úgy néz ki a keze, mintha épp most ástak volna egy alagutat Ausztráliáig.

– Figyeljenek jól! Az iskolában a gyerekek szintén katonák! Ugyanabban a seregben harcolnak. Az iskolában nincsenek rablók, csak bajtársak. Finn közlegény, érti, hogy miért nem szabad más gyerekeket fejbe vágni? Sőt ellenkezőleg: meg kell védeni őket!

– Igenis, tábornok úr! Meg fogom védeni őket! – Finn elfintorította az orrát. – És Dorothé néni?

– Komoly mondja, közlegény? – kérdeztem. – Dorothé nénit is fejbe vágta?

– Jelentem, tábornok úr, őt nem értem fel! Túl magas nekem!

Sven is szerethető karakter annak ellenére, hogy az iskolában nem bánik túl kedvesen Parkerrel. A fejezeteiből megértjük, miért teszi. Nincs benne gonoszság, csak félelem, amivel nem tud mit kezdeni. Ettől persze még nem helyes, amit tesz, viszont érthető. Olvasás közben nagyon vártam, hogy végre rájöjjön, másképp kéne viselkednie. Mert a saját szenvedése nem jogosítja fel arra, hogy másokat bántson.

Tetszettek azok a párbeszédek, amelyek Parker és Sven között folytak le, amikor Sven nem tudta, hogy kivel is beszélget éppen. Erről nem mondanék többet, majd a könyvből kiderül számotokra, hogy miért is nem tudta, hogy Parkerrel beszél éppen. Azokat a jeleneteket is imádtam, amelyekben Parker újra találkozott Alaskával. Átütött a sorokon az a szeretet, amit egymás iránt éreznek.

A regény végére jutott egy kis izgalom is. Mondanám, hogy a rendőrség reakciója meglepett, de sajnos simán elhiszem, hogy a valóságban is pont úgy történne minden, ahogy a regény lapjain.

 

Hogy tetszett a könyv?

Nagyon pozitív meglepetés volt számomra. Érdekes alapsztori, olyan karakterekkel, akiket nemcsak megkedveltem, de tökéletesen át tudtam érezni a problémáikat is annak ellenére, hogy nagyon nem vagyunk egy korcsoport. Voltak megható jelenetek, szomorkásan mosolygós jelenetek, kuncogós jelenetek és még néhány izgalmas és kalandos is.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Bár alapjában véve egy ifjúsági regényről van szó, szerintem nyugodtan olvashatják fiatalok és felnőttek is. Kutyaimádóknak mindenképpen élmény lesz, mert Alaska édes és okos kutya.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT