A Helikon Kiadó jóvoltából Magyarországon is megjelenhetett Joseph O’Connor Árnyjáték című regénye, amely Bram Stoker, a híres író, “Dracula atyja” életébe és fejébe enged bepillantást. Ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét a könyvről, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
Miért választottam ezt a könyvet?
A fülszöveg alapján valami valóságra épülő fantasy- vagy krimiregényre számítottam, ami olyan sötét, titokzatos és misztikus, mint Stoker Drakula-története. Végül nem azt kaptam, amire vártam, de ezt egyáltalán nem bántam.
A fülszöveg alapján valami valóságra épülő fantasy- vagy krimiregényre számítottam, ami olyan sötét, titokzatos és misztikus, mint Stoker Drakula-története. Végül nem azt kaptam, amire vártam, de ezt egyáltalán nem bántam.
Véleményem a könyvről
Amikor belekezdtem a regénybe, nem igazán tudtam eldönteni, vajon miről is fog szólni. Stoker életéről és szerelmeiről? Vagy a Hasfelmetsző-szálnak köszönhetően krimi lesz a sztoriból? Esetleg Irvingről (Stoker munkaadójáról) kiderül, hogy nemcsak egy elvont, őrült, sötétségben járó színész, hanem valami démoni, gonosz lény, akárcsak Drakula? És vajon mennyire alapul majd a valóságon a sztori, és mennyire lesz O'Connor fantáziája?
Rengeteg kérdés zakatolt az agyamban, de mikor kezdett összeállni a kép, rájöttem, hogy ez egyfelől egy korrajz, másfelől pedig betekintés Stoker lelkébe, személyiségébe, írói útjába és ihletforrásaiba. Van benne azért némi misztikum, de csak épphogy, és előkerül benne Hasfelmetsző is, ám ő is csak hangulatkeltés szintjén. Vagyis az Árnyjáték elsősorban inkább szépirodalmi szinten megírt történelmi és életrajzi regény, mint fantasy vagy krimi.
Összegezve a regény arról szól, hogy Stoker friss házasként Londonba költözik, hogy a Lyceum Színház igazgatójaként dolgozzon, amely Henry Irving, a híres-hírhedt színész tulajdona. Ő ott a Főnök, de lényegében Stoker az, aki működteti a háttérből a színházat. Sokszor úgy, hogy Irving akadályozza őt a bolondságaival.
Stoker és Irving kapcsolata igazán érdekes volt. Egyfelől barátok, kötődnek egymáshoz. Másfelől Irving dühkitörései és az, ahogyan az embereket kezeli, időnként egyszerűen felháborító volt Stokernek (és nekem is mint olvasónak). Irving egy régi világ celebje. Tehetséges, de indulatos, lekezel másokat, botrányokat csinál, és igen, néha ijesztő is. Épp ezért gyanakodtam az elején arra, hogy talán ez mégis valami valós történeten alapuló fantasy lesz. De végül rá kellett jönnöm, hogy Irving nem vámpír, nem démon, a természete viszont tökéletes volt ahhoz, hogy részben megihlesse Stokert Drakula-karakterét illetően.
Olvasás közben igazi "aha"-élmény volt mindig, amikor előkerült egy-egy apróság, amiről (az eredeti Drakula regényt olvasva) pontosan tudtam, hogy az lehetett Stoker ötleteinek egyik forrása. Például a diliházi látogatás, ahol a bolond férfi bogarakat, patkányokat eszik, vagy Mina szelleme a titkos szobában. Sajnos a Drakulán kívül egyáltalán nem ismerem Stoker munkásságát, de biztos, hogy még az általam felfedezetteken kívül is voltak utalások a könyvben, amelyek más történeteihez kapcsolódnak.
Érdekes volt bepillantani a színház életébe is. Már a színház épülete is izgalmas volt a sok folyosóval, helyiséggel, színpad alatti résszel és nézőtérrel egyetemben, de azt látni, hogy hogyan folyt ott a munka az 1800-as évek végén, még érdekesebbnek bizonyult. Megtudhatjuk, milyen munkatársak dolgoztak ott, hogyan folytak a próbák és az előadások, miképpen ünnepeltek meg egy sikeres estét, és hogyan viszonyultak egy zseniális, mégis elviselhetetlen főnökhöz és egymáshoz a színház alkalmazottjai.
Női szemszögből is találtam izgalmas karaktereket. Egyfelől ott volt Florence, Stoker felesége. Mindvégig kitartott a férje mellett, pedig nem volt egyszerű élete mellette. Stoker minden energiáját és idejét a színháznak és az írásnak adta, és így a családjának nem sok jutott belőle. Annak ellenére, hogy Florence ezt végül is eltűrte, mégis feminista volt, legalábbis, amennyire az adott korban feministaként élhetett egy nő. Nem volt hajlandó feladni a véleményét a férjével szemben sem, és másokkal szemben sem, ha úgy gondolta, igaza van. Például amikor egy felvételi beszélgetésnél a férfifőnökök előbb vettek volna fel egy piás, semmire nem jó férfit, mint egy okos, értelmes, de önálló nőt, akkor is felemelte a hangját, és el is érte, amit akart. Szóval kemény, belevaló karakter volt, akit kedveltem.
– Tudod, mit utálok, Bram? Ahogy a házsártos feleséget csinálod belőlem. A makrancoskatát. A zsörtös hárpiát. A strafabábot. A határokat a te csökött megrögzöttséged jelöli ki, nekem nem hagysz más választást, csak hogy kinyissam ellene a számat.–Mindig van más választás.– A néma behódolás, úgy érted?– A hitvesi támogatás talán jobb meghatározása lehetne.– Mindenben, amit csak a feleség hites ura óhajt, legyen az kicsi vagy nagy ügy, vagy lényegtelen.– Nekem úgy rémlik, mintha olyan fogadalmakat tettél volna, amik nem is esnek ettől oly mérhetetlenül távol.– Te merészelsz kioktatni engem, hogy miféle fogadalmakra esküdtem fel, Bram? Miután hat hónapig távol voltál tőlünk, talán vethetnél egy icike-picike pillantást arra, hogy te hogy állsz a magadéival!
A másik érdekes női karakter egy művészlány, Harks, aki eleinte átverve Stokert és az egész színházat, férfinak kiadva magát nyeri el a díszlettervezői állást. Szomorú volt látni, hogy abban a korban a nőknek még ilyen cselekhez kellett folyamodniuk, ha el akarták érni az álmaikat, de az klassz, hogy ennyire bátrak, okosak voltak, és a férfiuralom ellenére sem hagyták magukat elnyomni.
A regény harmadik főbb szereplőjének Stoker és Irving mellett Ellen Terry színésznőt szánták, de ő a számomra valahogy nem volt annyira érdekes női karakter. Stoker odavolt érte, de csak plátói alapon, Irvinggel szintén volt valami szerelmi kapcsolatuk, mégsem sikerült ezt a szerelmi háromszöget túlságosan átéreznem. Valahogy Florence feleségként megélt problémái és Harks álmaiért való küzdelme jobban megfogott.
Hogy tetszett a regény?
Érdekes volt bepillantást nyerni egy régi színház és Bram Stoker életébe is. Néha kicsit túl dagályos volt a stílus, de a sztori így is beszippantott, a karakterek közül többeket megkedveltem, és érdekelt, hogy mi lesz a sorsuk. Valamint nagyon tetszettek a kis utalások Stoker Drakula-regényére.
Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akiket nem rettent vissza a szépirodalmi stílus, és szeretnék megismerni Bram Stoker életét, világát, gondolatait, érzéseit, ihletforrásait.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT
Nyereményjáték:
Ezúttal Bram Stoker életében kutakodunk egy kicsikét, mivel a regény is róla szól. Az állomásokon találhattok egy-egy kérdést az íróval kapcsolatban, ezek válaszát kell a rafflecopter megfelelő rubrikájába beírni!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Ezúttal Bram Stoker életében kutakodunk egy kicsikét, mivel a regény is róla szól. Az állomásokon találhattok egy-egy kérdést az íróval kapcsolatban, ezek válaszát kell a rafflecopter megfelelő rubrikájába beírni!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kérdés a játékhoz:
Milyen fontos ügyért küzdött Bram Stoker édesanyja, Charlotte Mathilda Blake Thornley?
Állomáslista:
Blogturné Klub
11. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 15. Utószó
11. 17. A Szofisztikált Macska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése