~ Sárga könyves út ~

2020. november 2., hétfő

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (Teljes változat) – Blogturné

 
 
 
Ray Bradbury 1950-ben megteremtette a sci-fi alapkövét, az Agave kiadó pedig idén felújított, kibővített kiadásban hozta el a magyar olvasók számára. Az új kiadás olyan novellákat is tartalmaz, melyeket máshol eddig nem olvashattunk magyarul.
Tartsatok bloggereinkkel, hogy esélyetek legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt.



Miért választottam ezt a könyvet?

Korábban olvastam már Bradburytől Az illusztrált ember című novelláskötetet, ami számomra egyedi, izgalmas és érdekes volt, úgyhogy gondoltam, ezzel a könyvével sem nyúlhatok mellé. Már csak azért sem, mert a Marsbéli krónikákról hallottam már korábban is, tudom, hogy a sci-fi egyik alapművéről van szó, és érdekelt hogy vajon mitől is lett az.


Véleményem a könyvről

A könyv két részből áll. Az első részben lévő novellák kerek egészet alkotnak, ám ugyanahhoz a témához tartoznak, vagyis lényegében egy regénnyé állnak össze. A sztori szerint a földön élő emberek rájönnek, hogy a bolygójuk és társadalmuk pusztulófélben van, ezért kolóniát akarnak létrehozni a Marson, hogy átköltözhessenek oda. Csakhogy a Marson már ott élnek a Mars-lakók.

A könyv másik felében szintén a Mars-témához tartozó novellák találhatók, de már időben és más módon nem olyan regényszerűen szerkesztett módon, rendezett formában. Ezek közül a novellák közül néhányat korábban már máshol is olvastam (pl. Az illusztrált emberben), de a legtöbb új volt számomra.

A Mars-lakók természeti népek, összhangban élnek a bolygójukkal. Ezt zavarja meg az emberek érkezése, akik csak pusztulást hoznak magukkal többféle formában (új betegségek, egoizmus, kapzsiság, rombolás stb.). Őszintén szólva nem lepett meg az, hová futottak ki végül a novellák. Az emberiség olyan, mint egy vírus. Megszállja a lakhelyét, hogy élhessen, de közben el is pusztítja azt, és ezáltal önmagát is. Ilyen a természete. Szóval a novellák szerintem teljesen reálisan visszaadják azt, mi is történne, ha rátennénk a lábunkat egy másik bolygóra.

A történetek borongósak, sötétek, elszomorítják az olvasót, de ennek ellenére izgalmasak, érdekesek. Nagyon érdekes volt a Mars-lakók megmintázása. Hasonlóak az emberekhez, és mégsem. Van, amiben jobbak, például együtt tudnak élni a természettel, a bolygóval anélkül, hogy elpusztítanák.

De akad, amiben kissé ijesztőek. Például vannak köztük őrültek, akik földlakónak képzelik magukat valami elmekivetítéssel vegyítve, és amikor valódi földlakók érkeznek hozzájuk, róluk is azt gondolják, hogy csak őrült Mars-lakók. És képesek a régen elhunyt emberek alakját felölteni magukra, ezzel pedig megtéveszteni, lelkileg manipulálni a még élő szeretteiket. Ennek ellenére a Mars-lakók még mindig sokkal szimpatikusabbak, mint az emberek, akik nem tanultak a hibáikból, ugyanazokat követik el, amelyekkel egyszer már tönkretették a földi otthonukat.

Amellett, hogy bolygók pusztítóiként élünk, egyéb társadalmi problémák is előkerülnek a történetekben. A rasszizmus, vagy éppen a könyvégetések szörnyű problémája. De több novellában találkozhatunk a gyász, magány motívumával is.


Hogy tetszett a könyv?

Igazán lekötöttek a novellák, és érdeklődve figyeltem, hogyan állnak össze egyetlen nagy történetté. A könyv realista módon mutatja be az emberiséget, épp ezért a novellák sötétek, elszomorítják az embert. De közben igazán egyedi látásmódot képviselnek, izgalmasak, elgondolkoztatóak. Tökéletesen megértem, hogy miért került Bradbury a sci-fi atyjai, a könyve pedig a sci-fi alapművei közé.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretnének egy izgalmas, de sötét módon realista sci-fit olvasni, amely elsősorban az emberi természetet mutatja be.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 
 
Nyereményjáték:

Ha már szóba kerültek a marslakók, ideje, hogy megismerkedjünk néhány földönkívülivel. A feladatotok csak annyi, hogy az állomásokon található képek alapján megnevezzétek nekünk a különböző űrlényeket, és beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz: 
 
 
Állomáslista:
11. 02. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 04. Nem félünk a könyvektől
11. 06. Flora the Sweaterist
11. 08. Booktastic Boglinc
11. 10. Readinspo
 

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése