Az Agave Könyveknek hála, végre Magyarországra is megérkezett Heather Fawcett különleges fantasyregénye, az Emily Wilde tündérenciklopédiája! A történet főhőse, Emily egészen a sarkkörig megy, hogy vége befejezze különleges enciklopédiáját, és megírja a szócikkét az ezen a tájon élő különös rejtetteknek. Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan folytatódik Emily nem mindennapi története, akkor tarts bloggereinkkel, és ha velünk játszol, akár a könyv egy példányát is megnyerheted!
Miért választottam ezt a könyvet?
Ritkán választok borító alapján, de ennek olyan szép és egyedi a borítója, hogy elsőre megfogott. Ahogyan a regény címe is. És ha ez nem lett volna elég, egy izlandi tündérmeséről van szó, nem is tudom, olvastam-e már valaha izlandi történetet, szóval kíváncsi voltam rá, milyen is.
Véleményem a könyvről
A történet főszereplője, ahogyan a cím is mutatja, Emily Wilde professzor, aki drüadológiával foglalkozik, vagyis a „szerzeteket” kutatja. A könyv lényegében az ő naplója, amelyből megismerhetjük a sarkköri Hrafnsvikban tartott expedícióját, mely során a Ljoslandon élő rejtetteket akarja felkutatni, hogy befejezhesse az enciklopédiája utolsó fejezetét. Nehezíti a dolgát, hogy a helyiek nagyon vendégszeretőek, ő viszont nem igazán szeret emberek közelében lenni, valamint hogy felbukkan barátja és rivális kollégája, Wendell Bambleby is, hogy segítsen neki a kutatásban (vagy épp megnehezítse az életét...).
Először is, nagyon tetszett az a világ és környezet, amiben a történet játszódik. Érdekes volt, hogy bár a világ maga nagyon hasonló a valósághoz, annyiban különbözik, hogy itt mindenki tud a szerzetek létezéséről, és valóban komoly tudományág épült arra, hogy őket, a szokásaikat, a történeteiket, a nyelvüket és az életüket kutassák. Maguk a szerzetek is egyediek voltak. Sok különleges lényről olvastam már regényt, de ezek valahogy sokkal misztikusabbnak, rejtélyesebbnek tűntek. Látszott, hogy olyan mondakört használt fel az író, amit nem nagyon ismerek, ezért különlegesebbnek érződött számomra.
Maga Hrafnsvik is érdekes, egyedi és egzotikus környezetet biztosított az emberi lakóival. Egy nagyon barátságos kisvároska a fagyos semmi közepén, ám megvannak a maga szigorú szabályai, amiket ha nem ismer az ember, akkor nehézkessé válik a boldogulása. Lilja és Margaret karaktere nagyon szimpatikus volt, és igen, újabb reprezentációi az LMBTQ+ embereknek, ismét olyan formában, hogy az teljesen természetesnek tűnik. Az ott élők számára totál normális, hogy Lilja eljegyezte Margaretet, fel sem ötlik bennük, hogy ezzel bármi baj lenne. Egyszerűen csak megjegyzik, hogy ők egy szerelmespár, nemsokára össze fognak házasodni, és ennyi. Pont olyan egyszerűen, ahogyan a valóságban is lennie kéne. De Aud, Finn és Thora is kedvesek voltak, és Aslaug meg Mord „elcserélt gyerekes” történetszála is igazán érdekes volt.
A legérdekesebbek viszont a főszereplők voltak, Emily és Wendell. Sok romantikus fantasyt olvastam már életem során, de ritka az, amikor valóban egyedi főszereplőkkel találkozom, és nem a sablonokat kapom. Nos ebben a könyvben a főszereplőknek igazi egyéniségük volt. És ami nagyon klassz, hogy baromi jól működött közöttük a kémia annak ellenére, hogy egyáltalán nem voltak nyálasak, és nem lebegtek rózsaszín felhők között. Wendell kifejezetten vonzó férfi karakter volt számomra, még a hibái ellenére is. Mert hát, kicsit kényes, kicsit lusta, kicsit bőbeszédű és imádja, ha körülrajongják. Mégis... volt benne valami, ami ezek ellenére szimpatikussá tett. És egy érdekes kis titok még inkább feldobta a karakterét.
– Hiányoztál, Em. Furcsa volt, hogy nem ücsörögsz ott a folyosó túloldalán, és nem ráncolod rám a homlokod.– Milyen különös, hogy a falon keresztül is látod, ha ráncolom a homlokom. Más képességeid is vannak?
Emily pedig totál olyan, mint én, szóval rögtön rokonlélekként tekintettem rá. Imád tanulni, kíváncsi mindenre, fel akarja fedezni a világ összes titkát, vagyis ő az ész embere. Emellett visszahúzódó, nem igazán tud mit kezdeni az emberekkel, és szívesebben tölti az időt egy könyvvel, mint társaságban. Ennek ellenére, szeretné, ha szeretnék, ha elfogadnák őt olyannak, amilyen. Vicces az a kutya-macska barátság/szerelem is, ami közte és Wendell között van. Annyira különböző a személyiségük, hogy az ember nem is gondolná elsőre, hogy összeillenének, pedig nagyon jól passzolnak egymáshoz. Pont abban egészítik ki a másikat, amiben az hiányosságot szenved.
A cselekményszál is különbözött attól, amit megszoktam. A fantasykben általában már a könyv elején ki van jelölve az elérendő cél, a fő probléma, a legyőzendő gonosz. Nos itt, a könyv első felében csak Emily kisebb kutatásaiból, kalandjaiból, a helyiekkel való ismerkedéséből, problémáiból, a Wendellel kapcsolatos gondolataiból, problémáiból, érzéseiből kapunk ízelítőt. Vagyis megismerhetjük a karaktereket, az emberi környezetet, a szerzetek világát. Ez a rész sem unalmas, mert van egy nagyon érdekes, egyedi hangulata, ami azonnal beszippantja az embert. Csak épp olvasás közben fogalma sincs, mi is a lényeg, hová akar kifutni majd a történet.
Aztán történik egy szerzetek által elkövetett tett, akkor azt hittem, hogy majd arról fog szólni a történet, hogy hogyan jutnak el Emilyék a szerzetek birodalmába, és oldják meg az adott dolgot. Ez persze meg is történik, csak épp néhány fejezet alatt. Utána megint nem igazán tudtam, hogy akkor miről is fog szólni most a könyv...
Majd előkerül az „elcserélt gyerek” szál, akkor megint felmerült bennem, hogy akkor ez lesz a fő cél, valahogy visszakapni az embergyereket, és ezáltal megmenteni a szüleit a totális őrülettől. De ez a szál is elég hamar lezárul.
Aztán eljutottunk az elátkozott tündérkirály szálig, ami már a regény elején is előkerült egyszer, de mire újra felbukkan, majdnem el is feledkeztem róla. Ez egész érdekes szálnak ígérkezett, viszont a vége elég furcsán és villámgyorsan lett lezárva. Ahhoz képest, hogy mekkora problémaként vázolták fel a helyzetet, szerintem túl könnyen lett megoldva.
Hogy tetszett ez a könyv?
Imádtam a történet hangulatát, a környezetet, amiben játszódott, igazán egyedi és egzotikus volt. Nagyon szerettem a szintén egyedi és összetett főszereplő karaktereket, és a mellékszereplők közül is sokakat megkedveltem. De a cselekmény kidolgozása számomra elég furcsa volt. Nem volt egy főszál, ami szépen átívelt volna a történeten, és a kisebb kalandszálak túl gyorsan, túl egyszerűen megoldódtak végül.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik egy izlandi mitológiára épülő, nagyon hangulatos, nagyon jó főszereplő karaktereket tartalmazó történetet akarnak olvasni.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Emily Wilde a történet során tündérek után kutat, és mivel vele tartunk, így mi is sokat megtudhatunk ezekről a különleges lényekről. Játékunkban ezért most a tündérekkel foglalkozunk: minden blogon egy rövid leírást találtok a tündérekről, nektek pedig csupán azt kell kitalálnotok, hogy melyik könyvből származik az idézet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Leírás a játékhoz:
„A tündérek képtelenek hazudni, így tökéletesítették a fondorlatok és a kegyetlenkedés művészetét. Torz szavak, csínyek, bizonyos tények elhallgatása, talányok, botrányok… Ráadásul képesek ősrégi sérelmekért bosszút állni, amikor már maguk sem emlékeznek pontosan a történetre. A vihar nincs olyan szeszélyes, a tenger olyan háborgó, mint ők.”
Állomáslista:
05. 22. Utószó
05. 24. Hagyjatok! Olvasok!
05. 26. Milyen könyvet olvassak?
05. 28. Readinspo
05. 30. Könyv és más
06. 02. Dreamworld
06. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése