Majdnem egy éve, hogy elolvastam Helen Pollardtól A kis francia panzió című regényt, ami nagyon tetszett. Így mikor megtudtam, hogy van a történetnek folytatása Visszatérés a kis francia panzióba címmel, nem is volt kérdés, hogy el szeretném olvasni. Nagyon érdekelt, hogy vajon Emmy hogyan boldogul az új életében, megérte-e, hogy feladta a biztos lakását, munkáját azért, hogy valóra váltsa az álmait.
Ami tetszett
1. Nosztalgia
A regényben található, kis francia panzió, a La Cour des Roses olyan hely, ahová az ember gondolkodás nélkül elmenne, ha lenne rá lehetősége. A ház és a kert hangulata, a szállótulaj Rupert közvetlen stílusa és a környező városka barátságos légköre egyszerűen csábítja az embert. Már az előző könyvnél is azt éreztem, hogy bárcsak ott élhetnék, kiszakadva ebből a hülye zajos, nyüzsgő-rohanó életből. Nos, ezt a vágyamat a második könyv is előhozta, sőt, felerősítette. A fél karomat odaadnám azért, hogy ilyen békés, csendes kisvároskában éljek egy kedves kis házban barátságos emberek között.
Bár a valóságban nem járhattam a La Cour des Rosesben, mégis nosztalgikus érzés fogott el a második könyv olvasása közben. Mintha egy hosszú utazás után ismét hazaérkeztem volna.
2. Kemény nő
Emmy, ha a munkával kapcsolatos álmairól van szó, igazán kemény, belevaló és dolgos. Feladta a nagyvárosi, modern, de lelketlen lakását, otthagyta a jól fizető, de lelket zabáló munkáját, átköltözött egy másik országba, amelynek még a nyelvét sem beszéli tökéletesen, és mindezt azért, mert úgy érezte, a La Cour des Roses és a saját vállalkozás az, ami boldoggá tenné őt. Nem sok ember képes feladni a biztosat, még akkor sem, ha boldogtalan benne, egy olyan bizonytalanért, amely talán boldoggá tehetné. Ehhez kiemelkedő bátorság kell.
A kis francia panzió gyönyörű, de Emmy természetesen már nem nyaralni megy vissza, hanem dolgozni. És elvezetni egy ilyen helyet, minden ott megszálló embernek megfelelni nem egyszerű feladat. Egyik megoldandó probléma jön a másik után, és akad olyan is, amelyet egyszerűen nem lehet megoldani. Persze a vendég ilyenkor sem mindig megértő. Rupert felesége sem könnyíti meg Emmy dolgát. Bár lelépett Rupert mellől a szeretőjével, egy csomó elrendezetlen foglalást hagyott hátra a szállóban.
Szóval Emmynek nincsen könnyű dolga, rendesen megdolgozik azért, hogy azon a gyönyörű helyen élhessen, független nőként, akinek van lehetősége a szállóbeli munkája mellett a vállalkozására is koncentrálni.
3. Szerelmi szál
Alain nem hősies, nem megtérítendő rosszfiú, nem sérült lelkű gazdag ficsúr. Igazából nincsen benne semmiféle olyan egyesek számára izgi tulajdonság, amit más romantikus könyvekben megszokhattunk. Csak egy totál átlagos pasas, aki könyvelőként dolgozik, szabadidejében fut és biciklizik, kedveli az állatkertet, és odavan Emmyért.
És pont ez teszi őt olyan vonzóvá. Hogy képes szeretni és elköteleződni.
Az emberben olvasás közben már-már feltámad a remény arra nézve, hogy talán léteznek még átlagos férfiak, akikben meg lehet bízni, akik nem félnek a komoly kapcsolattól, és akik igazán tudnak szeretni egy nőt.
Persze az élet nem tökéletes, Emmy és Alain éppen most alakulgató kapcsolatában is vannak buktatók. Egy kicsit féltem attól, hogy az írónő majd azzal próbál meg behozni egy problémát a történetbe, hogy előveszi a kertészfiút, akivel Emmy az első könyvben kicsit összemelegedett, de hála az égnek nem ez történt. Azt persze nem árulom el, milyen problémával kellett megküzdeniük Emmyéknek, majd mindenki számára kiderül, ha elolvassa a könyvet. :)
Amin elgondolkoztam...
Nos, ahogy fentebb is kifejtettem, ha a munkájával kapcsolatos álmokról van szó, akkor Emmy kemény, kitartó és határozott. Viszont magánéletével kapcsolatban túl önfeláldozó még azokkal szemben is, akik nem viszonozzák ezt az önfeláldozást. A saját életemben is rengeteg hasonló nőt látok, akik karrier terén igazi harcosok, de a magánéletükben simán hagyják elnyomni magukat, és másokat helyeznek önmaguk elé. Biztosan megvan a pszichológiai magyarázata ennek a kettősségnek is. Ez számomra egyébként nagyon érdekes pont azért, mert nem értem, hogyan lehet egy nő egyszerre önmagáért határozottan kiálló és önmagát (arra nem feltétlenül érdemesek miatt) feláldozó.
Rupert, a La Cour des Roses tulajdonosa volt az, aki arra biztatta Emmyt, kezdjen új életet a panzióban. Emmy épphogy csak elkezdte ezt az életet, amikor Rupert olyan döntés elé kerül, amelynek köszönhetően lehet, hogy el kell adnia a szállót, és akkor Emmy új állásának, álmainak annyi, feleslegesen mondott le a korábbi rosszabb, de biztonságot nyújtó életéről. Rupert tétovázik, gondolkozik, megvan rá az esély, hogy a saját boldogsága miatt simán keresztbe tesz Emmynek. Emmy pedig még biztatja is, hogy amikor dönt, akkor ne foglalkozzon senki mással (vele se), csakis azt nézze, mi teszi őt magát boldoggá.
Fordított élethelyzetben viszont Emmy van olyan hülye, hogy gondolkodás nélkül képes lenne lemondani a saját boldogságáról, mert az kényelmetlen lenne bizonyos okok miatt Rupertnek. És Rupert nem is mondja azt Emmynek, hogy ne vele foglalkozzon, amikor dönt, hanem csak azzal, Emmy maga mit szeretne. Vagyis Emmy önfeláldozó, Rupert pedig önző.
Időnként megráztam volna Emmyt, hogy ne legyen már ennyire Teréz anya-komplexusos. Szép dolog a barátság, de ha valaki nem áldozza fel magát érted, akkor nehogy már te feláldozd magad érte.
Attól függetlenül, hogy nagyon nem értettem egyet Emmy magánéleti döntéseivel néha, őszintén érdekelt olvasás közben, hová fut majd ki Rupert problémája, hogyan dönt végül, és hová fut ki majd Emmy problémája, hogyan dönt végül.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik kedvelik a különleges hangulattal átitatott romantikus történeteket, amelyek középpontjában nemcsak a szerelem áll, hanem az is, hogyan talál rá egy nő a saját útjára.
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Ami tetszett
1. Nosztalgia
A regényben található, kis francia panzió, a La Cour des Roses olyan hely, ahová az ember gondolkodás nélkül elmenne, ha lenne rá lehetősége. A ház és a kert hangulata, a szállótulaj Rupert közvetlen stílusa és a környező városka barátságos légköre egyszerűen csábítja az embert. Már az előző könyvnél is azt éreztem, hogy bárcsak ott élhetnék, kiszakadva ebből a hülye zajos, nyüzsgő-rohanó életből. Nos, ezt a vágyamat a második könyv is előhozta, sőt, felerősítette. A fél karomat odaadnám azért, hogy ilyen békés, csendes kisvároskában éljek egy kedves kis házban barátságos emberek között.
Bár a valóságban nem járhattam a La Cour des Rosesben, mégis nosztalgikus érzés fogott el a második könyv olvasása közben. Mintha egy hosszú utazás után ismét hazaérkeztem volna.
2. Kemény nő
Emmy, ha a munkával kapcsolatos álmairól van szó, igazán kemény, belevaló és dolgos. Feladta a nagyvárosi, modern, de lelketlen lakását, otthagyta a jól fizető, de lelket zabáló munkáját, átköltözött egy másik országba, amelynek még a nyelvét sem beszéli tökéletesen, és mindezt azért, mert úgy érezte, a La Cour des Roses és a saját vállalkozás az, ami boldoggá tenné őt. Nem sok ember képes feladni a biztosat, még akkor sem, ha boldogtalan benne, egy olyan bizonytalanért, amely talán boldoggá tehetné. Ehhez kiemelkedő bátorság kell.
A kis francia panzió gyönyörű, de Emmy természetesen már nem nyaralni megy vissza, hanem dolgozni. És elvezetni egy ilyen helyet, minden ott megszálló embernek megfelelni nem egyszerű feladat. Egyik megoldandó probléma jön a másik után, és akad olyan is, amelyet egyszerűen nem lehet megoldani. Persze a vendég ilyenkor sem mindig megértő. Rupert felesége sem könnyíti meg Emmy dolgát. Bár lelépett Rupert mellől a szeretőjével, egy csomó elrendezetlen foglalást hagyott hátra a szállóban.
Szóval Emmynek nincsen könnyű dolga, rendesen megdolgozik azért, hogy azon a gyönyörű helyen élhessen, független nőként, akinek van lehetősége a szállóbeli munkája mellett a vállalkozására is koncentrálni.
3. Szerelmi szál
Alain nem hősies, nem megtérítendő rosszfiú, nem sérült lelkű gazdag ficsúr. Igazából nincsen benne semmiféle olyan egyesek számára izgi tulajdonság, amit más romantikus könyvekben megszokhattunk. Csak egy totál átlagos pasas, aki könyvelőként dolgozik, szabadidejében fut és biciklizik, kedveli az állatkertet, és odavan Emmyért.
És pont ez teszi őt olyan vonzóvá. Hogy képes szeretni és elköteleződni.
Az emberben olvasás közben már-már feltámad a remény arra nézve, hogy talán léteznek még átlagos férfiak, akikben meg lehet bízni, akik nem félnek a komoly kapcsolattól, és akik igazán tudnak szeretni egy nőt.
Persze az élet nem tökéletes, Emmy és Alain éppen most alakulgató kapcsolatában is vannak buktatók. Egy kicsit féltem attól, hogy az írónő majd azzal próbál meg behozni egy problémát a történetbe, hogy előveszi a kertészfiút, akivel Emmy az első könyvben kicsit összemelegedett, de hála az égnek nem ez történt. Azt persze nem árulom el, milyen problémával kellett megküzdeniük Emmyéknek, majd mindenki számára kiderül, ha elolvassa a könyvet. :)
Amin elgondolkoztam...
Nos, ahogy fentebb is kifejtettem, ha a munkájával kapcsolatos álmokról van szó, akkor Emmy kemény, kitartó és határozott. Viszont magánéletével kapcsolatban túl önfeláldozó még azokkal szemben is, akik nem viszonozzák ezt az önfeláldozást. A saját életemben is rengeteg hasonló nőt látok, akik karrier terén igazi harcosok, de a magánéletükben simán hagyják elnyomni magukat, és másokat helyeznek önmaguk elé. Biztosan megvan a pszichológiai magyarázata ennek a kettősségnek is. Ez számomra egyébként nagyon érdekes pont azért, mert nem értem, hogyan lehet egy nő egyszerre önmagáért határozottan kiálló és önmagát (arra nem feltétlenül érdemesek miatt) feláldozó.
Rupert, a La Cour des Roses tulajdonosa volt az, aki arra biztatta Emmyt, kezdjen új életet a panzióban. Emmy épphogy csak elkezdte ezt az életet, amikor Rupert olyan döntés elé kerül, amelynek köszönhetően lehet, hogy el kell adnia a szállót, és akkor Emmy új állásának, álmainak annyi, feleslegesen mondott le a korábbi rosszabb, de biztonságot nyújtó életéről. Rupert tétovázik, gondolkozik, megvan rá az esély, hogy a saját boldogsága miatt simán keresztbe tesz Emmynek. Emmy pedig még biztatja is, hogy amikor dönt, akkor ne foglalkozzon senki mással (vele se), csakis azt nézze, mi teszi őt magát boldoggá.
Fordított élethelyzetben viszont Emmy van olyan hülye, hogy gondolkodás nélkül képes lenne lemondani a saját boldogságáról, mert az kényelmetlen lenne bizonyos okok miatt Rupertnek. És Rupert nem is mondja azt Emmynek, hogy ne vele foglalkozzon, amikor dönt, hanem csak azzal, Emmy maga mit szeretne. Vagyis Emmy önfeláldozó, Rupert pedig önző.
Időnként megráztam volna Emmyt, hogy ne legyen már ennyire Teréz anya-komplexusos. Szép dolog a barátság, de ha valaki nem áldozza fel magát érted, akkor nehogy már te feláldozd magad érte.
Attól függetlenül, hogy nagyon nem értettem egyet Emmy magánéleti döntéseivel néha, őszintén érdekelt olvasás közben, hová fut majd ki Rupert problémája, hogyan dönt végül, és hová fut ki majd Emmy problémája, hogyan dönt végül.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik kedvelik a különleges hangulattal átitatott romantikus történeteket, amelyek középpontjában nemcsak a szerelem áll, hanem az is, hogyan talál rá egy nő a saját útjára.
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése