~ Sárga könyves út ~

2020. március 8., vasárnap

Rupi Kaur: A nap és az ő virágai – Blogturné


Nemrég itthon is megjelent Rupi Kaur második verseskötete, amiben a költő ismét csodálatos gondolatokkal lepett meg minket. A kötetről a Blogturné Klub bloggerei mesélnek, a turné végén egy példányt meg is nyerhetsz belőle! 


Miért választottam ezt a könyvet?

Rupi Kaur első verseskötete, a Tej és méz igazán érdekes volt korábban, ezért amikor megtudtam, hogy érkezik az új kötete, A nap és az ő virágai, azonnal kíváncsi lettem. Érdekelt, hogy ebben vajon milyen témákat dolgoz fel, mi újat tud mutatni az előző versek után.


Első gondolatok

A stílus és a grafikák már ismerősként köszöntek rám, ahogy kinyitottam a könyvet. Még mindig nem tudom, hogy ezek a kis szövegek számomra versek-e vagy művészi szövegek, de bárminek is nevezzük őket, tele vannak érdekes, mély gondolatokkal. A minimalista rajzok pedig nemcsak tökéletesen passzolnak a versekhez, hanem adnak hozzájuk valami pluszt is. Volt, hogy elolvastam egy kis szöveget, és csak akkor ütött igazán, amikor utána rápillantottam a mellette lévő rajzra. Azzal együtt ért el igazán a szívemhez, agyamhoz.


A kötet

A kötetben a versek öt fejezetre vannak osztva: hervadás, elhullás, gyökerezés, növekedés, virágzás. Az női életnek egy szakaszát a természet halálával és feltámadásával vonja párhuzamba, ami nem egy új találmány, a költőnő mégis képes új szemszögből, újféle stílusban felhasználni.

Őszintén szólva az első rész, a hervadás volt az, ami a legkevésbé fogott meg. Ebben a részben az elhagyott nő sír és szenved egy pasi után, aki nem érdemelte meg őt. Fiatalon én is voltam hasonló helyzetben, aztán rájöttem, hogy utálom magam ilyen picsogósan, és senki nem érdemli meg, hogy nyüszögjek utána megalázva önmagam. Szóval kinőttem ezt a dolgot, és ha valaki elhagy, akkor menjen, ég vele. Akkor mégsem ő volt az Igazi, és nem érdemli meg, hogy szenvedjek miatta. Egyetlen nőnek sem kéne megalázkodnia, könyörögnie senkinek, aki nem érdemli meg, mert ezzel önmagukat degradálják le, holott ennél sokkal értékesebbek. Intsenek búcsút emelt fejjel, aztán természetesen lehet szomorkodni amiatt, hogy már megint tévedtek, de ennyi. Méltóság, ez a jelszavam, mióta érzelmileg is felnőttem.

A második résznek bár elhullás a címe, bennem mégis pozitív érzést keltett. Ahhoz ugyanis, hogy össze tudjuk szedni magunkat, először el kell merülnünk önmagunkban, rájönni, hogy amik miatt eddig nem szerettük önmagunkat, azok butaságok, és rájönni, hogy hogyan szerethetnénk ezután saját magunkat. Rájönni, hogy a külsőség nem fontos. Rájönni, hogy aki bántott minket, többé nem uralhatja az életünket, ha nem hagyjuk. Rájönni, hogyan lehetünk erősek, bátrak. Ehhez magunkba kell nézni, néha magunkban kell zuhanni, el kell hullanunk, hogy aztán erősebben kelhessünk életre.

A gyökerezés című fejezet valóban a költőnő gyökereiről szól, ezekhez fordul vissza, hogy megértse önmagát, a nőiségét, a származását, a világot. Előkerül a családja, a népe, a női felmenői, akik még nem élhettek olyan szabadon, mint ő. És előkerül egy csomó olyan fontos téma, amely által megérthetjük a nők és a bevándorlók, menekültek nehézségeit, érzéseit.

A növekedés fejezete egy új szerelemről szól, amely más, mint az előző. Ebben a szerelem nem erőszakos, nem egoista, hanem kedves, gyengéd és odafigyelő. Egyenlő benne a férfi és a nő. A nő mégsem tud mit kezdeni vele a korábbi rossz tapasztalatai miatt. Hiába próbál bízni, hiába emlékezteti rá magát, hogy ez a férfi nem olyan, mint az előző, a zsigereibe épült a félelem és kétség. Pontosan át tudom érezni ezt. Viszont nem feltétlenül kell a növekedéshez új szerelem, egy nő akkor erős igazán, ha egyedül is erős. Aztán, ha már így van, utána lehet egy férfival közösen erős. Szóval érdekes volt ez a fejezet, de nem biztos, hogy egyetértek az üzenetével...

A virágzás fejezet viszont nagyon tetszett, ez a kedvencem az összes közül. Mert ebben a költőnő nemcsak önmagát találja meg, hanem rátalál a többi nőre is. Egyedül is lehet valaki erős, de mi, nők együtt vagyunk csak igazán erősek. Ha nem hagyjuk, hogy a társadalmi elvárások agyonnyomjanak, és nem állunk be a sorba a többi nőt és önmagunkat kritizálni, hanem inkább szeretjük és támogatjuk önmagunkat és egymást, akkor bármire képesek lehetünk. Szó szerint bármire.

„a mi munkánk felszerelni
a nők következő nemzedékét
hogy túltegyenek rajtunk minden téren
ezt az örökséget hagyjuk magunk után

- haladás”


Hogy tetszett a könyv?

Nekem ez a második kötet jobban tetszett, mint az első, pedig azt is igazán élveztem. Persze voltak versek, amik annyira nem fogtak meg, olyanok is, amikkel nem feltétlenül értettem egyet, de ezek mellett rengeteg olyat is találtam, ami igazán megérintette a lelkemet vagy mélyen elgondolkoztatott. Vagyis nagyon szeretem Rupi Kaur szövegeit, mert nemcsak róla szólnak, hanem minden egyes nőről. Mind ott vagyunk az írásaiban.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Minden nőnek és a nőket megérteni vágyó férfiaknak, hogy megismerhessék a félelmeinket, a bánatunkat, a kétségeinket, az örömünket és az erőnket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT


Nyereményjáték:

Ha szereted a verseket, akkor ez a játék könnyű lesz számodra! :) Minden állomáson találsz egy versrészletet, ebből kell felismerned a költőt és/vagy a vers címét, amit írj be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!


Versrészlet a játékhoz:

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

03. 08. Spirit Bliss Sárga könyves út
03. 10. Readinspo
03. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út extra állomás
03. 14. Hagyjatok! Olvasok!
03. 16. Hagyjatok! Olvasok! extra állomás
03. 18. Sorok Között


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése