Miért választottam ezt a könyvet?
Kíváncsi voltam a sorozat folytatására, arra, hogy vajon hogyan vészeli át Alexia a terhességét, és milyen kisbabát fog szülni végül.
Véleményem a könyvről
A történet a harmadik részhez képest néhány hónappal később folytatódik, amikor Alexia terhessége már előrehaladott állapotban van. A vámpírok még mindig a meggyilkolásával foglalkoznak, újabb és újabb csapdákat állítanak neki, hogy megszabaduljanak a még meg sem született gyerekétől. Lord Maccon, Lord Akeldama és Lyall professzor kiötölnek közösen egy tervet, amely talán megóvhatja Alexiát és a gyermekét, ám ezért nagy árat kell fizetniük. Mindeközben felbukkan egy végét járó szellem, aki arra figyelmezteti Alexiát, hogy valaki merényletet tervez a királynő ellen.
És igen, végre visszatért a történetbe az a titokzatosság, amit az első két könyvben annyira szerettem, de a harmadikból hiányoltam. Adott egy még el sem követett bűntény, merénylet a királynő ellen, aminek sem a karakterek, sem mi nem tudjuk, ki áll (vagy kik állnak) a hátterében. Talán Lord Maccon régi falkája ismételten akcióba lépett, ahogyan néhány évtizeddel ezelőtt? Vagy a polipos tudóstársaság áll a háttérben? Esetleg a vámpírok?
Olvasás közben végig azon gondolkoztam, hogy ki lehet a tettes és mi motiválja, úgyhogy ezt a negyedik részt megint csak agymozgatónak találtam. Egy dolgot már az elejétől kezdve sejtettem, de fogalmam sem volt, hogy ki mozgathatja a szálakat, mik lehetnek az okok a háttérben. Végül nem tudtam kitalálni ezeket, vagyis sikerült meglepni.
Alexia karaktere egyre belevalóbb, aminek nagyon örülök. Az, amit nyolc-kilenc hónapos terhesen végigcsinált nyomozás közben, nem volt semmi. A legjobban az tetszett, hogy minden teljesen reálisnak tűnt. Mármint nem lett belőle terhes szuperhős, aki hatalmas hassal is könnyedén mozogva lecsapja a rosszfiúkat, átmászik a falakon, és ide-oda szökken. Hanem minden úgy történt, olyan esetlenül, bénán, ügyetlenül, ahogyan azt egy terhes nő csinálná. Alexia gurult, nyögött, tápászkodott, húzták-vonták, ami mindig megmentette, az az esze, a férje vagy más segítője és időnként a napernyője volt.
– Miért? Úgy értem, az ég szerelmére! – Lady Maccon úgy rázta az ujját a bolykirálynő felé, mintha az ősöreg vámpír egy iskoláslányka lenne, akit rajtakaptak, hogy dézsmálja a lekvárt. – Szégyellje magát! Rossz vámpír!
A történet elején egy kicsikét megijedtem a férfiak ötletével kapcsolatban. Több sorozatban, könyvben is olvastam már hasonló megoldásról, csak ott teljes elszakadással, ami lelkileg mindig megrázott. Épp ezért örültem, hogy itt valamiféle köztes megoldást kerestek a babát illetően. Olvasás közben azért kicsit azon is aggódtam, nehogy a kicsinek valami baja legyen a sok stressztől, akciózástól, és szinte biztosra vettem, hogy a legrosszabb helyzetben akar majd végül megszületni.
Madame Lefoux karaktere az egyetlen, amiben egy kis megbicsaklást éreztem ezúttal. A motivációját, okait teljesen megértem és átérzem, ám az Alexiához, barátaihoz, többi emberhez való hozzáállását egy bizonyos tevékenysége közben, nem igazán. Aggódtam, hogy végleg elveszítjük őt, ha nem is úgy, hogy meghal, másféleképpen, és csak remélni tudtam, hogy történik valami, ami ismét visszabillenti őt a helyére.
Lord Maccon elveszítette a szimpátiámat a második könyv végén, és a harmadik könyvben sem sikerült visszanyernie, de most, a negyedik könyvben megbocsátottam neki. Nagyon aranyos, védelmező volt, úgy tűnik, képes mégis jó férj és apa lenni. Na és persze, jó alfa. Nagyon tetszett, ahogyan Biffyvel bánt, ahogyan próbált segíteni neki beilleszkedni a falkába, és túltennie magát a szívfájdalmon Lord Akeldama miatt.
Biffy és Lord Akeldama szála is bejött. Szívből sajnáltam Biffyt, és bár Lord Akeldama kevésbé mutatta ki a fájdalmát, bizonyos rezdüléseiből látszott, hogy ő is legalább annyira szenved a veszteségtől, mint az újdonsült farkasember.
A Lyall professzorról megtudott titkok eléggé megleptek, de érdekesnek találtam őket. Sokat árnyalt a professzor karakterén minden, ami kiderült. Úgy sejtem, hogy az ötödik könyvben még baj lesz ezekből a titkokból, kíváncsian várom, miképpen.
Hogy tetszett a könyv?
Örülök, hogy visszatért a titokzatosság, nyomozás a történetbe, mert ez nagyon hiányzott nekem a harmadik részből. És annak is örülök, hogy Lord Maccont sikerült ismét megkedvelnem. Alexia karakterét egyre vagányabbnak, belevalóbbnak tartom, viszont Madame Lefoux jelleme egy kicsit megbicsaklott számomra ebben a részben.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki szereti ezt a sorozatot, akik pedig még nem kezdtek bele, azok szerezzék be az első köteteket, mert ez a sorozat érdemes az olvasásra.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése