Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2020. április 11., szombat

Jenn Lyons: Királyok veszte – Blogturné


Az Agave Kiadónak köszönhetően Magyarországon is olvashatjuk már Jenn Lyons Királyok veszte című, jó vastag fantasyregényét, amelyben varázslók, alakváltók, sárkányok és démonok is felbukkannak. Most három bloggerünkkel követheted végig a főszereplő, Kihrin útját, és megtudhatod, mit gondolunk a regényről. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy saját példányt a könyvből. 


Miért választottam ezt a könyvet?

Szeretem a bonyolult, titkokkal és intrikákkal teli, felnőtteknek szóló fantasyregényeket, így amint megláttam a Királyok veszte hirdetését a Facebookon, azonnal kíváncsi lettem a történetre. A Trónok harca-sorozat után vágytam valamire, ami minőségben megközelíti Martin-stílusát, és úgy gondoltam, ez lehet az a könyv.


Első gondolatok

A stílus azonnal megfogott, olyan, amilyet egy minőségi fantasyregénytől elvárok. Elsőként az tűnt fel, hogy két elbeszélője lesz a történetnek, egyikük a távolabbi múltat mondja el, másikuk a közelebbi múltról mesél. A regény felépítése azonban nem ennyire egyszerű. Rajtuk kívül létezik még egy fő elbeszélő, aki levél formájában kommunikál egy uralkodóval, és valójában ő az, aki a teljes történetet leírja, a fent említett két elbeszélő meséjét is.

Vagyis tudjuk, hogy amiről olvasunk, az már megtörtént, lezárult, és valaki más meséli el két másik személy történetét úgy, hogy közben lábjegyzetek formájában kommentálja őket az uralkodónak.

Elsőre bonyolultnak tűnhet, de valójában nagyon izgalmas ez a forma. Mert végigkíséri az olvasót a kíváncsiság, hogyan is került képbe a levélíró, ki ő, hogyan kapcsolódik be a történetbe, milyen uralkodónak küldi a levelet és miért.


Történet

A távoli és közeli múltban játszódó fejezetek is Kihrin történetét mesélik el. A távoli múltbeli Kihrin dalnokinas az apja mellett, míg bele nem keveredik egy démonidézéses gyilkosságba, le nem mészárolják a hozzá közel állókat, és ki nem derül, hogy valójában nem az, akinek hitte magát. Nem akarok poénokat lelőni, úgyhogy csak annyit mondok, rengeteg titok van a származása körül, és bekerül egy olyan környezetbe, ahol az intrikák és gyilkosságok mindennaposak.

A közeli múltbeli Kihrin rabszolgaként tengődik borzalmas körülmények között, míg egy titokzatos szervezet meg nem vásárolja és meg nem menti őt. Fogalmunk sincs, hogy hogyan lett belőle rabszolga, miken ment át, és miért üldözi őt egy Relos Var nevű mágikus erővel bíró férfi, valamint miért tart rá igényt egy sárkány.

Az, hogy nem tudjuk, hogyan került Kihrin egyik helyről és helyzetből a másikba, igazán izgalmas, mert olvasás közben próbáljuk kitalálni, hogyan ér majd össze a két történetszál végül.

Az író pont eltalálta azt, hogyan lehet fenntartani az olvasó figyelmét végig. Amikor az egyik történetszálban nem a kalandon volt a hangsúly, hanem valami kevésbé cselekményes rész jött, akkor a másik szálban volt az izgalom és fordítva. Lyons egy percig sem hagyott unatkozni, végig sikerült lekötnie engem.

Azt azonban hozzá kell tennem, hogy egy picit túl sok volt karakter és főképp a szerepcsere többféle szempontból is. A történetben több karakterről is kiderül, hogy nem olyan rokoni viszonyban áll másokkal, ahogyan azt eredetileg hitte vagy hittük. Emellett ott van az alakváltó, aki bárki külsejét képes felvenni. Emellett, ha valakinek a nyakában Béklyókő van, akkor ha megölik a testét, a lelke átszáll a gyilkosa testébe. Szóval a végére a nevek, a rokoni kavarodások, az alakváltások és testcserék miatt nem volt könnyű követni, hogy ki kicsoda.

Éppen ezért volt nagyon jó ötlet a könyv végében található szó- és névjegyzék, amelyet rendszeresen fellapoztam, hogy pontosan értsem, ki kicsoda. Sokszor feleslegesnek érzem a könyvek elején vagy végén a név- és szójegyzékeket, de ebben az esetben tényleg nagyon hasznos volt. A segítségével nyomon lehetett követni a személyeket és eseményeket, csak kicsit nagyobb figyelmet igényelt az olvasás.

Nagyon bírtam a könyv végén, ahogy szépen összeértek a szálak, jöttek a csavarok, kiderültek a titkok. Volt olyan, amit előre sejtettem, de sikerült meglepni is, szóval ebben is pont jók voltak az arányok, mert megkaptam a sikerélményt, de nem volt kiszámítható teljesen a történet. Arra is nagyon kíváncsi leszek, mi történik majd a folytatásban, mert bár viszonylag lezárták az első könyv történéseit, épp elég nyitott szál és kérdés maradt a végén, hogy az izgalomban tartson.



„– (…) Megmentettem a nyomorult bőrüket, és így köszönték meg. Nem mondom, hogy teljesen tisztességes életet éltem, de ha jól emlékszem, az igazi hibám az volt, hogy farok nélkül ennyit varázsoltam.
Köhintettem egyet.
– Én egyébként sem értem, mi a baj azzal, ha a nők tudnak varázsolni.
– Ne kacérkodj velem, Csibész! Én túl sok lennék neked.
– Nem kacérkodom! Komolyan gondoltam. Sosem értettem. Ha az uralkodóházak még több nőt kitanítanának, alig néhány év alatt megkétszereznék a varázslóik számát. Több varázsló több hasznot hajt. Ez miért nem egyértelmű?
– Egek, Kihtin, ha mi fehérnépek összevissza varázsolnánk, az a társadalom végét jelentené! Azután örökölni is szeretnénk, meg tulajdonjogokat, meg beleszólni abba, hogy kivel házasodunk… Ki maradna akkor otthon, hogy gyerekeket szüljön? Vagy ki viselné el, hogy verik a férfiak, akik mellette tucatnyi szeretőt is tartanak? Ne beszélj badarságot! A következő az lesz, hogy nekünk quuriaknak nem kellene rabszolgákat sem tartanunk!
Kényelmetlenül fészkelődtem.
– Á. Igaz. Milyen butuska vagyok! Nyilván túl hosszú ideje vagyok már ezen a szigeten.
– Mellesleg mindenki tudja, hogy a nőknek nincs elég eszük és akaraterejük, hogy jó mágussá váljanak. Túlságosan is az ösztöneink rabjai vagyunk, megláncol minket a testiség. egyetlen nő sem lenne képes igazi varázslóvá válni…
Ingerülten pillantottam rá.
– Felfogtam, Tyentso.
Erre vállat vont.
– Ez kissé érzékeny pont.
– Aha. Hát, legalább nem keseredtél bele.”

Jah, és nagyon bírtam, hogy bár volt a regényben szó a szerelemről, a szerelmi szál csak sokadlagos fontossággal került elő. Mostanában minden regény a szerelemről szól, még azok is, amelyek nem sorolhatók a romantikus regény kategóriájába, és néha jólesik olyan történetet olvasni, amiben nem ez kapja a főszerepet, a sztori mégis körömrágósan izgalmas.


Karakterek

Rengeteg karakter van a sztoriban. Akadnak olyanok, akiknek fontos szerepük van, és olyanok is, akik csak mellékszereplők. Ha mindegyikükről mesélni akarnék, akkor én is regényt írhatnék blogbejegyzés helyett. Így most csak azokat említem meg, akik valami miatt érdekesebbek voltak a számomra.

Kihrin az a típusú főhős, aki valójában sosem akart főhős lenni. Származása okán keveredik bele az események közepébe, és nincs más választása, mint úszni az árral, és túlélni az éppen aktuális vészt. Nagyon sokáig mások irányítják az életét, úgy is érzi, hogy nem ura sorsának, jövőjének. De a karakterfejlődése során megtanulja, hogy mindig van választása az embernek, akkor is, ha az egyik lehetőség mondjuk a halál.

Karom a történet másik mesélője, az, aki Kihrin régmúltját fedi fel előttünk. Ő egy alakváltó gyilkos, aki gond nélkül végez másokkal. Mégis... van benne valami, ami miatt úgy érzem, képes lenne a változásra. Nem tudom, mi az a valami, nincsen rá logikus magyarázatom, mert semmi jelét nem adja annak, hogy esetleg lenne benne igazi jóság, mégis... érzek benne valamit. Kiderül majd a folytatásból, hogy jók-e a megérzéseim.

A másik számomra izgalmas karakter Thurvishar D'Lorus. A könyv legelején kiderül már, hogy ő írja a levelet (és lényegében az egész történetet) a lábjegyetekkel együtt, de a könyv több mint a feléig fogalmunk sincs arról, ki is ő, hogyan kapcsolódik Kihrin történetéhez. Aztán egyszer csak megjelenik, és onnantól kezdve számomra az egyik legérdekesebb karakterré vált. Már azelőtt tudtam, hogy valami van a viselkedése hátterében, hogy Kihrin elkezdett volna ezen gondolkozni. És mikor kimondta az okát végül, a fejemre csaptam, hogy "Hú, hát persze! Hogy nem gondoltam erre?" Szóval bírom Thurvishart, mert ő a titokzatos sötét lovag a sztoriban.



„– (…) Csakhogy az igazi gonoszság nem egy démon vagy egy álnok varázsló. Az igazi gonoszság olyan, mint a Quur Birodalom: egy társadalom, ami a szegényekből és az elnyomottakból lakmározik, valahogy úgy, mint az anya, aki felfalja a saját gyerekeit. A démonok és szörnyetegek esete egyszerű; mindig összeverődünk, hogy leküzdjük őket. De az igazi, az alattomos gonoszság az, ami hagyja, hogy hátat fordítsunk valaki más fájdalmának, és azt mondjuk, hogy hát, ez bizony nem az én dolgom.”

Aztán ott van Teraeth, Kihrin mondhatni legjobb barátja. Először marakodtak, majdhogynem ellenségként tekintett rá Kihrin, aztán szép lassan megszelídítették egymást. És hát... hmmm... van egy kis szikra is köztük tagadhatatlanul. Annak ellenére, hogy Kihrin egy látomásban látott lányért van oda, aki egyébként szintén nagyon érdekes karakter, de mivel sok a titok körülötte, így nem nagyon beszélnék róla előre. Majd ha elolvassátok a könyvet, akkor kiderül számotokra is, mitől olyan menő és érdekes az adott lány.

Galen, Kihrin öccse (?) nagyon cuki srác. Az apja, Darzin egy szemétláda, veri őt, gyötri őt, Galen borzalmas érzelmi szegénységben nőtt fel a D'Mon családban. Ennek ellenére érzékeny, kedves fiú, aki azonnal befogadja Kihrint. Nagyon reménykedem benne, hogy az első könyv végén történő dolgok visszafordíthatóak vele kapcsolatban, de ennél többet megintcsak nem mondhatok spoilermentesen...

Amúgy Darzin is érdekes karakter a maga gonosz módján. Nem lehet őt kedvelni, egy agresszív, gonosz rohadék. De azt azért látjuk, hogy a D'Mon ház (és a többi ház is) nem a családi szeretet melegágya. Darzint is érzelmileg elhanyagolták gyerekként, olyan közegben nőtt fel, ahol mindennapi volt, hogy bármikor rád törhet egy másik ház bérgyilkosa. Szóval ő egy rühellni való karakter, de pszichológiai szempontból akkor is izgalmas.


Hogy tetszett a könyv?

Odavoltam érte. Egyedi a felépítése, minőségi a stílusa, kalandos a története. Minden megvan benne, ami egy igazán jó történethez kell. Az egyetlen apróság, amin talán még csiszolgattam volna, hogy tényleg sok volt benne az alakváltás, testcsere, családi kapcsolatok bonyodalma, de azért nyomon lehetett követni az eseményeket, csak nagyon oda kellett figyelni olvasás közben.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik bírják a bonyolult, összetett, kalandos és titokzatos fantasytörténeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 


Nyereményjáték:

A királyok vesztében sokféle fantasyalak és -lény megjelenik. Minden állomáson találtok egy leírást, a feladatotok az lesz, hogy ez alapján az adott fantasyalak vagy -lény nevét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

Repülni is tudó hatalmas lény, amely tüzet képes okádni a torkából.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út
04. 14. Nem félünk a könyvektől – Extra
04. 17. Könyv és más
04. 20. Nem félünk a könyvektől

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése