~ Sárga könyves út ~

2020. április 5., vasárnap

Mo O'Hara: Öbölből vödörbe (Az én uszonyatos zombihalam 2.) – Blogturné


Folytatódik a kedvenc zombihalunk, Frankie története! A sorozat első kötetéből megtudhattuk, milyen körülmények között változott át Tom kiskedvence, és milyen titkos képességei vannak, a második részben pedig további izgalmas kalandokra kísérhetjük el hőseinket.Tartsatok ismét négy bloggerünkkel, csobbanjatok velünk együtt az uszonyatos kalamajkákba, és nyerjétek meg a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott példányt! 


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, Mo O'Hara sorozatának első része is nagyon szórakoztató volt számomra, ezért úgy gondoltam, a második résszel sem sülhetek fel. Jó kis esti mesének, tökéletes kikapcsolódásnak ígérkezett ez a könyv is, és mostanság az embernek nagy szüksége van arra, hogy elfelejthesse a valóságot.


Első gondolatok

Amikor kinyitottam a könyvet, rögtön tudtam, hogy megint klassz kalandban lesz részem. Sőt, már elsőre látszott, hogy ez különlegesebb kaland lesz, mint az első könyv két meséje. Ugyanis kilépünk a főszereplő, Tom megszokott családi és iskolai környezetéből, és elkísérjük őt egy családi kirándulásra.


Azonnal megnéztem, most is vajon két mesét rejt-e a kötet, és igen, szóval dupla kalandot ígért a kötet. 



Történet

Ahogy már fentebb is utaltam rá, az első mesében Tom családi kirándulásra megy a Gonosz Zseni bátyjával, az édesapjával, a legjobb barátjával, annak apjával és húgával, valamint persze a zombihallal, Frankie-vel. A cél Angolnásfok, ahol egy világítótorony, egy ijesztő toronyőr és egy gonosz angolna vár a srácokra.


Azt hiszem, senki nem fog meglepődni, ha elárulom, hogy a Gonosz Zseni, Mark azonnal meg akarja szerezni magának a gonosz angolnát, hogy valami sötét tervet hajtson végre vele. Tom pedig a barátaival megpróbálja ezt megakadályozni.

Ez a mese amellett, hogy humoros, elég kalandos is. Nemcsak Mark tervét kell megállítani, hanem van egy kis csónakos kaland is a sztoriban, valamint a felnőttek is bajba kerülnek a végén. Szóval sokkal összetettebb volt ez a történet, mint az első könyvben találhatók. Sami is több szerepet kapott, ami jó, mert az a kislány tündéri, vicces és zabálnivaló.


A könyv második meséje ugyanúgy az iskolában játszódik, mint az első könyv második meséje, ám különlegessé teszi az, hogy nem átlagos iskolai napokon látogatunk vissza a helyszínre, hanem egy nagy színházi előadás előkészületeinek köszönhetően. Tom és a legjobb barátja, Pradeep elmegy a Robin Hood válogatójára, Pradeep el is nyeri a főszerepet, Tom azonban csak egy egyetlen mondattal rendelkező századrangú szereplő lesz.

Ez a mese teljesen más, mint a sorozat előző három meséje. Mert ebben nemcsak humor és kaland van, hanem egyfajta mélyebb, elgondolkoztatóbb tanulság is. Mégpedig a barátságról, és arról, hogy a siker, hírnév milyen szinten meg tudja változtatni az embert, és mennyire eltávolít még attól is, akit a barátodnak hittél. Pradeepnek is a fejébe száll az, hogy megkapta a főszerepet, és csúnyán viselkedik Tommal. Szóval ez esetben nemcsak azért izgulhatunk, hogy Tomnak sikerüljön megállítani a Gonosz Zseni bátyját, hanem azért is, hogy vajon a Pradeeppel való barátsága túléli-e a konfliktusokat.

Olvasás közben nagyon jól szórakoztam, néha még izgultam is, a második mesében egy kis haragot is éreztem Pradeep viselkedése miatt, és együttéreztem Tommal, szóval ez a második rész sokkal több érzést, gondolatot váltott ki belőlem, mint az első anno.



Karakterek


Tom továbbra is nagyon bátor, szembeszáll a bátyjával, megmenti a barátait, a felnőtteket, és óvja Frankie-t, a zombihalát. Nagyon kedvelem a karakterét, és a második mesében szörnyen sajnáltam őt, amiért Pradeep olyan csúnyán viselkedett vele.


Pradeep esetében most először éreztem azt, hogy a barátsága Tommal csak gyerekkori kötelék, nem örökké tart majd. Tom jobban kötődik hozzá, mint Pradeep Tomhoz. Persze élvezi a közös kalandokat, de amint kikerül a lúzerek közül, és menővé válik, azonnal megfeledkezik az állítólagos legjobb barátjáról.


Sami továbbra is a kedvenc karakterem. Valahányszor felbukkan egy jelenetben és megszólal, azonnal elolvadok, és vigyorognom kell. Szinte látom magam előtt őt, miközben olvasok, és annyira cuki. De a cukisága mellett most egyéb tulajdonságokkal is kibővült a személyisége. Okos ötletei vannak, és legalább olyan bátor, mint Tom.


Mark pedig... nos, a gonoszságon kívül benne is most először láttam valami mást, valami jót. Mégpedig az első mesében, a csónakos jelenetben, ahol úgy tűnt, félti az öccse és a többi gyerek életét. Aztán persze hamar visszaváltott gonoszba, de akkor is volt egy gyenge pillanata...



Hogy tetszett a könyv?


Az első részt is szerettem, de ez a második sokkal izgalmasabbra, összetettebbre sikeredett. Jól szórakoztam, jókat kuncogtam, kicsit néha még izgultam is.


Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.



Kiknek ajánlom a könyvet?


Minden gyereknek és lélekben még gyerek felnőttnek. Tökéletes kikapcsolódás mindenki számára.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 


Nyereményjáték:

Frankie-ről már jól tudjuk, hogy egy különleges aranyhal, de vajon még milyen pikkelyes jószágok úszkálnak szerte a világon? Mostani játékunkban halfajtákat rejtettünk el a bejegyzésekbe: a ti feladatotok, hogy megtaláljátok a kiemelt betűket, és a helyes sorrendbe téve beírjátok a megoldást a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út
04. 07. Utószó
04. 09. Hagyjatok! Olvasok! 
03. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út (EXTRA)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése