~ Sárga könyves út ~

2020. október 11., vasárnap

Piotr Socha–Wojciech Grajkowski: Fák – Blogturné



Piotr Socha Méhek című, látványos és izgalmas könyve után újabb ifjúsági ismeretterjesztő kötettel jelentkezik. A lengyel illusztrátor és Wojciech Grajkowski Fák című könyvében mindent megtalálunk, amit ezekről a sokszínű és különleges növényekről tudni érdemes, ráadásul a hatalmas albumban szemkápráztató, csodás tablók és képek egészítik ki az információkat és érdekességeket. Tartsatok három bloggerünkkel és nyerjétek meg a Manó Könyvek által felajánlott példányt!
 

Miért választottam ezt a könyvet?

Szeretem az ismeretterjesztő könyveket, főképp, ha a természetről szólnak. Manapság igencsak fontos téma a környezetvédelem, a bolygónk pusztításának megállítása, az egyik legfontosabb része pedig ennek a fák és növények védelme. Hiszen ők adják számunkra a friss oxigént, ők hűtik le a környezetünket a nyári hőségben, és még sok más egyéb hasznot is hoznak számunkra. Szerettem volna többet megtudni ezekről a csodás élőlényekről, és úgy gondoltam, ez a könyv talán segíthet ebben.
 

Véleményem a könyvről

Az első, ami átfutott az agyamon, amikor megláttam a könyvet, az volt, hogy hatalmas. Ez egy óriási méretű könyv, amit a legkönnyebb úgy nézegetni, hogy lehasalsz az ágyra vagy a szőnyegre, magad elé teszed a könyvet, és így nem kell megtartanod a súlyát.

Amikor kinyitottam a könyvet, megérettem, miért volt szükség erre a méretre. Gyönyörű, élethű képekkel van tele, amelyeket érdeklődve tanulmányozhatunk. Ezerféle fa, levél, gyökér, állat, épület és egyebek tárulnak a szemünk elé. Már csak nézegetni is varázslatos ezt a könyvet. Úgy lapoztam végig többször is, mintha valami csodát látnék. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek is hasonlóan lesznek ezzel. A kisebbek és a nagyobbak is örömmel fogják végignézegetni az érdekes, izgalmas és sok információt nyújtó illusztrációkat.

Természetesen nemcsak rajzok vannak a könyvben, hanem szöveg is. Egyfelől a képek mellé oda van írva, mit is láthatunk éppen. A fák fajtái, az állatok neve, az épületek származási helye és hasonlók. Másfelől minden fejezethez tartozik egy oldalsávnyi szöveg is az adott témáról. És ezzel el is érkeztünk a következő dologhoz, ami lenyűgözött.

Eddig elképzelni sem tudtam, hogy ennyiféle szempontból lehet vizsgálni a fákat. Azt hittem, szó lesz a fajtáikról, a részeiről (lombkorona, gyökér, levelek), arról, hogy oxigént adnak nekünk, és még néhány apróság. Ehhez képest olyan témák is előkerültek a könyvben, amelyek eszembe sem jutottak volna. Mítoszok, különleges faházak a különböző kultúrákban, fák a különböző vallásokban, a családfa, a darwini életfa. Rengeteg érdekes dolog. Olyasmik, amiket már tudtam, de sosem gondolkoztam rajtuk, és olyan is, amiről fogalmam sem volt. Vagyis ez a könyv sokkal sokszínűbb, mint arra előzetesen számítottam, és nemcsak az illusztrációk, hanem a fákkal kapcsolatos témák terén is.

Nagyon érdekes volt például az, hogy bár a fák és mi, emberek nagyon különbözünk, mégis rokonok vagyunk. Hiszen a föld összes élőlénye egyetlen ősi szervezettől származik. Persze, az ember tudja, hogy így van, de eddig még sosem gondolt bele. Nem véletlenül mondják a természetközeli népek, hogy a világon minden élő a "testvérünk". Tényleg így van. Minden élő dolog a földön egy családhoz tartozik, ha tágan értelmezzük a család fogalmát.

Az is tetszett, hogy bár a fa felhasználása természetes számunkra, szinte már észre sem vesszük, hogy körülöttünk mennyi fatárgy szolgál minket, a szerző odafigyelt arra, hogy most emlékeztessen minket erre. A hétköznapi tárgyak mellett rengeteg ház, hangszer, közlekedési eszköz és egyebek is fából készülnek (vagy készültek a múltban). És a műanyag és egyéb anyagok még mindig nem szorították ki a fák használatát az életünkből. Ezek a növények még mindig ezerféle módon segítik és teszik könnyebbé, komfortosabbá az életünket. Ahelyett, hogy feleslegesen pusztítjuk őket, inkább hálásnak kéne lennünk, hogy mennyit adnak számunkra.
 

Hogy tetszett a könyv?

Számomra ilyen a tökéletes gyerekeknek (és felnőtteknek is) szóló ismeretterjesztő album. Gyönyörű és hasznos illusztrációk, izgalmas és sok ismeretet adó szövegek keveréke.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Minden korosztálynak, hiszen nem tudhatunk eleget a fákról. Ezekről az élőlényekről, akiknek szó szerint az életünket köszönhetjük.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 

 
Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban különleges fákat keresünk, melyek betűit elrejtettük a bejegyzésekben. Keressétek meg a kiemelt betűket, és a helyes fafajta nevét írjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

Blogturné Klub
10. 07. Könyv és más
10. 09. Csak olvass!
10. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út
 

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése